Kiútkeresés

Wave

“ Ha ösztönből csinálok valamit, az már kevés, ha igazán profitálni akarok, akkor profibbnak és tudatosabbnak kell lennem. Wave”

 A vállalatnál több dolog is megfogalmazódik bennem, de apámmal egyáltalán nem lehet kommunikálni. A vacsora felett azért bepróbálkoztam.

• Apa beszélhetnénk kicsit a vállalatról? - apám felnéz. 
• Vacsorázunk.
• Vacsora után? - próbálkozom.
• Nem tervezem itthon is vállalati ügyekkel foglalkozni. Egy jó vezető Wave tudja, hogy mikor van a munka és mikor van a pihenés. Ne hozd haza a munkát!
• Értem, de…
• Küldj emailt, vagy hozd a témáidat az értekezletre! - zárja le apám. Elhúzom a számat, már az étvágyam is elment. Nem is igazán volt. De szemmel láthatóan apám egyáltalán nem hajlandó mint apa-fia megbeszéléseket tartani vállalati ügyekben sehol. Nem nevelői célzattal. Hanem mint mondjuk egy vezető egy menedzserrel. Feladom. Apámmal kudarcos az egész. Tehát másnap máshol próbálkozom.

A nagybátyám ha nincs értekezlet nincs a vállalatnál, kinevezett igazgató, mert vállalati örökös apámmal együtt, de fizikailag csak a felsővezetői döntéshozatali és részint az előkészítési tárgyalásokon vesz részt. Ez jobb is, mert nincs annyira betokosodva az egész rendszerbe és vállalatba. Liammal ezért is lehetett könnyebben beszélni, mint apámmal a családi vállalatról. Hiába csörgetem nem veszi fel. Csak üzenetet kapok.

“Tárgyalásom van, gyere ki az irodámba.”

A loft stílusú erdei ház csengőjét nyomom. A nagynéném fürtös dauerolt hajára számítok, úgyhogy kellően meglepődöm, amikor nem Vanessa, mint irodavezető nyit ajtót, hanem az unokatesóm. Kim. 

• Csá! - hú fogalmam nincs mikor láttam utoljára a csajt, de leesik az állam. Magas, karcsú csaj, hosszú vörös hajjal, csinos, vékony. Címlaplány. 
• Ö… heló! Wave vagyok.
• Tudom  - forgatja a szemét és otthagy a nyitott ajtóban. - Gyere be! - szól hátra a válla felett.
• Öhm...neked nem suliban kellene lenned? - nézek a telefonomra. 10:37. Kim felnéz a telefonjából.
• Ja, de… csak hazahozattam magam - szerintem kellően értetlen arcot vághatok, mert Kim folytatja. - Megjött. Görcsölök. - Eltorzul az arcom. Egyrészt nem akartam erről tudni, másrészt... - Azért annyira ne sajnálj, csak szimulálok! Mióta megjött kitaláltam, hogy mekkora ász! Minden hónapban egy napot lóghatok a suliból, és még orvosi igazolást is kapok. Csak kicsit el kell játszanom, hogy szenvedek. Nagyon szenvedek. Ja nekik el ne áruld! - mutat a zárt ajtóra. - Tudod százalékosan hány témazárót és felelést megúszok így? Plusz előre kiszámolhatom, hogy mikor nem kell tanulnom. Abszolút megtérülős dolog - azt hiszem a szétnyílt ajkaimat csak a kerekedő szemem múlja felül.
• Kihasználod, hogy csaj vagy?
• Persze. Legyen már valami, amit profitálok is az egészből. És képzeld, még sajnálnak is! Annyira vicces! - Kim hidegen felnevet. Jézusom! Markkal kettőnknek nem volt ennyi kapacitásunk, hogy összerakjunk ennyi fifikát magunkból, pedig szüntelen lógni akartunk. Ez a csaj meg lepipál minket.
• Te aztán tudsz élni. Nagy lógós lehetsz.
• Észre sem veszik. Teljesen hülyék - ránt vállat Kim. - Bár apám kezd gyanút fogni. De az ördög a részletekben rejlik. Előtte való nap nagyon meg kell játszani, hogy tanulok, aztán nagyon lelkiismeretesen el is kell menni az iskolába. Az első órát végig kell szenvedni, és utána a szünetben felhívom őket és szólok az osztályfőnökömnek. Eljátszani azt a negyed óra drámát és már itthon is vagyok.  - Kim mintegy hatodik érzékre átugrik a kanapé felett és melegvizes palackot szorít a hasára és olyan szenvedő beteges arcba vált, hogy komolyan színésznőnek mehetne. Nyílik a tárgyaló ajtaja és Liam lép ki rajta az ügyfelével. Kezet fognak, Liam már jelez a szemével, hogy észrevett. Bezárja az ajtót és Kimre néz.
• Kim! Jobban vagy? - kérdezi.
• Neem… - erőtlen fájdalmas hang. - Lehet beveszek egy fájdalomcsillapítót még - Kim lassan felül és meggörnyedve feláll. 
• Gyere Wave - Liam az irodaajtót nyitja, de visszalép. - Egy pillanat, egy szerződést ki kell keresnem. Ülj addig le! - Liam kilép, helyette Kim surran a hátam mögött. A gyógyszert egy negyed pohár whiskyvel veszi be. Rámvigyorog.
• Na így lehet szállni tőle! Jó dumcsit! - Kim suhogó hajjal és parfümillattal kisurran az irodából.
• Bevetted a gyógyszert?
• Igen, megyek lefekszem a szobámban! Lehet alszom is egy kicsit! - panaszkodja Kim és már a lépcsőfordulóban halkul a hangja. Liam bezárja az ajtót mögöttünk.
• Jól tetted, hogy kijöttél - biccent rám Liam és kávét hoz mindkettőnknek. - A vállalatnál nehezebb nyíltan beszélni.
• Te is tapasztaltad? Apám hatása? Az autokratikus vezetés?
• Talán - Liam nyugodtan kavargatja a kávéját. - Nehéz időszak volt Wave. Nem kellemes döntéseket  hoztunk az elmúlt időkben. A termelés csökkentése, a létszámstop. S talán nincs itt a vége.
• Talán nem csak diktálni kellene, hanem inspirálni is. Biztos, hogy ezek voltak a jó döntések?
• Akkor úgy tűnt.
• Jó csak ezzel semmi mást nem ért el a vezetés, csak nyomást gyakorolt az emberekre. Dolgozói elégedetlenség van, jó lenne tudni, hogy miért? Az egész vállalatról jó lenne nagyon sok mindent tudni.
• Coachingra gondolsz? Nekem is eszembe jutott már, de Drew elég gyorsan elvetette. Nem akar külsőst a vállalatnál. Sejted miért. Bárhogy is nézzük az irodai részleg családtagokból épült fel.
• Talán nem alkalmatlanok, egyszerűen rossz helyen vannak a vállalaton belül. Én inkább ezt érzem. Nem baj az, hogy sokan a családból érkeztek, azzal van a baj, ha nem a megfelelő helyen és nem a megfelelő képzettséggel vannak ott. Lenne mit átszervezni ennyi.
• Mint például? - Liam futólag felnéz rám a kávéja felett.
• Vegyük közvetlenül a legérzékenyebb pontot. Anyám tulajdonképpen semmilyen sales manageri készségeket nem tanult, ösztönből csinálta, amit csinált, meg amit az apja bútorszalonjában begyűjtött tapasztalatokat. Nem baj ha ott van, kiben bíznánk meg ha nem a saját családtagjainkban persze. De amióta bekerült csak csinálja, ahogy ösztönből jön. De miért nem csináltak a vezetésben egy-két vezetői mesterkurzust, tréningeket, különösen az aki külső-és belső ügyfelekkel foglalkozik, vagy projektvezető. Mindenkinek tökéletesíteni kellene a vezetői készségeit. Fejleszteni a vezetőinket. Addig nem lehetünk sikeresek, és csak tényleg lejjebb zuhanunk a csőd felé. Jó, akkor nem kell Coaching, tulajdonképpen én is megmondhatom, hogy szerintem mi a gáz.
• Wave, te most végeztél, frissen csöppentél be, mindent nagyon elavultnak látsz, réginek, megkövesedettnek. Egy száz éves vállalatról beszélünk. Nem mehet minden azonnal. Túl heves vagy, a vállalati életben a folyamatok lassan érnek be. 
• Liam, az elmúlt 15 évben egyáltalán nem szerepelt vezetői továbbképzés a stratégiai, vagy legalább az éves tervekben. Végignéztem az anyagokat. Láttam.
• Ha nyíltan apád ellen fordulsz az értekezleten, az csak szakadást fog eredményezni Wave. Nincs rá sem indokolt háttered, sem erőd a vállalaton belül jelenleg. Erősödj meg! Kezd a saját osztályoddal! 
• Szerintem a továbbképzések nem várhatnak.
• Nincs pénz beiskolázásra Wave! Tudod hány alkalmazottunk van? Nem is az üzemekkel van a baj.
• A fejétől bűzlik a hal, pontosan erről beszélek - bólintok rá.
• Megcsináltad erre a pénzügyi költségvetési tervet? - kérdez rá Liam.
• Vannak vázlataim - biccentek rá.
• Ha kész vagy, küldd át nekem! Ne az igazgatóság felé vidd, mindenen akadékoskodnak és problémáznak, egy hónapig, akár egy évig is elrágódnak rajta, mint egy rossz csonton. Ha átnéztem és látok benne fantáziát, te benyújtod én támogatom, és keresztülviszem a vezetői értekezleten - Liam kiissza a kávét, tehát indulni készül. Alig akarom elhinni. Liam benne van. Egyértelműen megnyertem magamnak. Nem is értem hogy csináltam.
• Más vagy, mint ők!
• Mert más az életem. Nekem a vállalat egy másodlagos dolog. Egy… kényszer. Nem vagyok beleragadva, mert én a saját cégemmel vagyok elfoglalva. Nem görcsölök úgy a vállalaton, mint azok, akiknek az az életük. Apád maga a vállalat. Olyan szinten beépült, mint egy tartópillér. Meg sem lehet ingatni. Betonba van öntve. Ezért érzed rendkívül rugalmatlannak és berögzültnek. A vállalat az élete. Én hozzá képest szabad vagyok. Ha nem vagyok ott egy értekezleten, hát megkapom a papíranyagot, meg a jelentéseket és rájövök mi volt. Nem kötődöm szorosan. Wave nagyon jó vezető lesz belőled. De! Ne add el a lelked a vállalatnak. Maradj kívül, légy olyan, mint most, mert csak így fogod látni a helyes utat.
• Ok. Kösz. Kösz, hogy támogatsz!
• Ez csak természetes. Az utódom vagy a vállalatnál. Jobbat nem is kívánhattam volna - megszorítja a kezem és átkarolja a vállam. Gyerekkoromból is emlékszem erre a mozdulatára. Ahogy a karja ránehezedik a vállamra. Szerettem tőle ezt a gesztust. Valami olyan volt, hogy számítok rád, támaszkodhatok rád és büszke vagyok rád és támogatlak. Apámtól sosem tellettek ilyen gesztusokra. Lehet, hogy titkon arra vágytam, hogy bárcsak inkább Liam lenne az apám. Bár akkor, valószínűleg olyan lennék, mint most Kim. 

A vállalatnál azt teszem, amit valószínűleg nem sokáig fogok tudni nyugodtan és fesztelenül megtenni. Alapvetően már most sem az a kép fogad, amit szeretnék, hiszen kontrolling vezető vagyok mindenki tudja, hogy ha megjelenek az ellenőrzés. De apám például már be sem teheti igazán a lábát egyetlen üzembe se úgy, hogy ne érezzenek azonnal valami kellemetlen feszültséget. 

Tehát végigmegyek az üzemek közt. Faforgács tapad a bőrcipőm talpára, az üzemben lelkesen sepreget Annie. Rámköszön.

• Annie maga sosem pihen?
• Nincs itt pihenőidő! Ha leülök azonnal rám szól a munkairányító főnökasszony!
• Jó, akkor most pihenő! Ha rákérdez a főnöke, mondja, hogy én küldtem szünetre - továbbhaladok, megvárom, hogy csapódjon az üzemajtó. A megállapításom az, hogy a takarítók terjesztik a leginkább a pletykákat, mindenütt ott vannak, szinte láthatatlanok, de a szemük és a fülük nyitva.  A mappámat ütögetve haladok tovább, és intek, hogy kapcsolják le a gépeket.
• Tíz perc cigiszünet! - intek a fejemmel, a fiúknak nem kell kétszer mondani. A hirtelen beállt csendre kidugja a fejét az üzemvezető asszisztens  és a lépcsőn lesiet hozzám.
• Monitoring? - kérdez rá az embereket keresve az üzemben.
• Nem. Mármint nyilván… ha én jöttem akkor a kontrolling osztály van itt, mindegy is.
• Az üzemvezető még ebédel.
• Igen, tudok róla - nézek körbe. Nem véletlenül választottam ezt az időpontot. - Érdekelne kicsit mélyebben a napi, heti és havi rutin - a srác egyértelműnek veszi, hogy ellenőrzöm őket, és kezd verejtékezni a homlokán. Bejelentés nélküli monitoring bármikor lehetséges, ezt ő is tudja. Sietve kezd elővenni minden dokumentációt.
• Ami papíron van arról mindent ismerek, irodából jövök. Az érdekel, ami nincs a papíron - nézek rá komolyan. Feszültség van a levegőben, én is érzem. A vállalatnál már állandóan ez a gyomorgörcs van rajtam is. 

Londonnal egymás mellett futunk a  futópadon. Lon már végigelemezte a posta teljes logisztikai helyzetét, és már én is felvázoltam a magam ügyeit. Igazán azért jó kibeszélni, mert azzal magam is átgondolom újra, amit tapasztalok és sokkal több mindenre rájövök, mintha csak magamban tartanám. Lihegek, kemény hegymenetben vagyok már és felváltva kocogtunk és gyorsítottunk.

• Mit gondolsz? Hümm….? Tehát… papíron végülis… az van… amit látunk… de… mégis a teljes… anyagmozgást nem látjuk - leállítom a gépet és lihegve támaszkodok a mérőpanelnek. - Tehát egész nap jönnek-mennek a nagy lerakat tömbök, de a napi zárást úgy csinálják, hogy lemegy az üzemvezetői irodából  az éppen aktuális ember, körbesétál az üzemen és elkezdi felírni, hogy hol mit lát, aztán megkérdezi az üzemben a dolgozókat, hogy akkor volt-e forgalom vagy sem, kivételeztek-e, szállítottak-e, ott a sarokban volt-e valami vagy sem, és döntő többségben minden okés, kamerán visszanézhető, de… csak én érzem úgy, hogy lehetne jobb is ez a rendszer? - lihegve törölgetem a nyakamat és a vállamra dobom a törölközőm.
• Passz, végülis ha bevált a rendszer? - néz rám Lon és ő is lekapcsolja a gépet.
• Csináltam költségelemzést. De nem is tudom. Sok mindent megértek, de bizonyos elemeket nem. Ott van mindjárt, hogy kábé öt éve létszámstop van a vállalatnál. Persze, a felsővezetés, várta a befutókat, engem, az én helyem üres volt már két éve, mire most végeztem. A marketing osztálynál is ráhagyás van, mert várják az öcsémet. Szóval tudom, hogy vannak ilyen átfedések, de lehet, hogy egy-két új és friss emberrel fel lehetne pörgetni dolgokat. 
• Csinálj egy tervezetet.
• Azon vagyok. Szerintem alapvetően újra kellene értelmeznünk az egész vállalati teljesítmény fogalmát. Oké, minden cég visszafogta a termelést. Mi is. De tényleg ez a megoldás? Mi számít jó teljesítménynek? A szintentartás? A csökkenés?
• Jézusom Wave, annyira pörögsz! Késő van, fáradt vagyok, nem tudok még ezen is gondolkodni már este hétkor. Majd reggel csináljunk egy konferenciahívást inkább - fakad ki London.
• Jól van, bocs. Próbálok rájönni valamire, és még azt sem tudom, hogy mire. Jelenleg csak próbálok nyitott szemmel járni és tanulni, rájönni, hogy min lehetne és hogyan változtatni… 
• Wave, most állj le! - szól rám London. Hidratálunk mindketten, 
• Oké, még csak ezt, had… - fél litert kiittam, folytatnám.
• Nem. Mi van a vörös hajú csajjal?
• Együtt vagyunk.
• Az mit jelent? Jártok?
• Találkozgatunk. Nincs rá definíció. Nálad?
• Fiú lesz. A gyerek.
• Na, hát… az jó.