Fenyvesek lordja

"Most olyan dolgot csinálunk majd együtt, amit biztosan nem fogsz unni. De mennyire, hogy nem! Félni fogsz néha, de unatkozni sosem!" -Robin
A Fenyvesek lordja, a Holdhercegnő című történet alapján írt fanfiction, Robin de Noir és Maria Merryweather története...

2019. június 25., kedd

Deficit

Wave

“Talán nem is a csőd szélén állunk. Talán már mélyen benne vagyunk. Wave”

Mark a hamushoz pöccinti a cigarettáját. A mögöttem lévő sörpadnál ülő csajokat stíröli. Lia óta nagyon óvatos. Nem tudom vannak-e nőügyei, mert nem nagyon beszél róla, de biztos, hogy érzelmileg teljesen kívül marad. Ezeket a lányokat is csak felméri. Megnézi őket, magának. Én még erre sem veszem a fáradtságot. Egyetlen gyönyörű arc lebeg előttem. Szépen húzott zöld szemekkel.
  • Szerinted, ha közölnéd velük, hogy te öröklöd ezt a várat, foglalkoznának velünk? - szívja hosszan a cigarettáját az öcsém.
  • Hümm, passz. Azt hinnék csajozós szöveg. Nem vennének komolyan - végignézek a várudvaron. Beleszülettem az egészbe. Egész életemben tudtam, hogy ki vagyok. Önnön fontosságom tudatában kellett állandóan viselkednem. Apám rendre intése mindig ez volt, viselkedj, tudod ki vagy. Nem volt kedvem viselkedni.
  • Igazad lehet - fújja ki a füstöt a lányok felé Mark.
  • Jössz a vállalathoz gyakorlatozni? - kérdezek rá.
  • Nem sok kedvem van - húzza el a száját Mark. - A marketing osztályra lennék osztva. Érted? Szinte egy lapon van az értékesítéssel. Állandóan ellenőrizve lennék. Inkább a HR-re kérném magam.
  • Te tudod - hagyom rá. Majd rájön, hogy a vállalatnál nem az van, amit ő akar. Na meg, hogy kábé  több tucat ember árgus szemekkel figyeli, hogy mikor csesz el valamit. - Nem lennél rossz benne.
  • Miben? - a csajok ide nézhettek, mert Mark a cigarettájára koncentrál.
  • A marketingben.
  • Nem tudom. Azt érzem, hogy kábé két év után totál mindegy hova osztana mindenütt szarul érezném magam.
  • Jó megérzés - biccentek rá.
  • Nagyon gáz?
  • Az. Nekem minden reggel gyomoridegem van - kihozzák a kávémat. Anyámékkal állandóan a várat jártuk. Itt ebédeltünk. Szinte folyton. Minden nyári programra elhoztak minket. Többet játszottam a várudvaron, mint egy normális játszótéren, vagy parkban. Na ezért kerülöm azt, hogy itt ebédeljek. Továbbá, azért, mert a fél vállalat itt eszik. Ez is tőkeforgatás. Ide van minden dolgozónak vállalati kedvezménye. Az utolsó ebédelők biccentenek ide. Arcról már lassan mindenkit ismerek. Délután fél háromra rendeltem az osztályomat, hogy biztosan mindenki visszaérjen az irodába. A telefonomon a nyitott email-fiókom. Egy üres levéllel. Már megint csak az ujjbegyemet huzogatom az érintőpanelen. Írjak, ne írjak? Írjak? Ne írjak? Őrület!
  • Van most barátnőd? - kérdezek rá az öcsémre.
  • Semmi komoly - néz rám a füstfelhőt eregetve. - Nem akarok nagyon mélyen belemenni semmibe.
  • Hát ja. Egyszer már megégtél.
  • A terapautámmal így beszéltük meg. Ha már nagyon ismerek valakit talán. De… egyelőre érzelmileg jobb ha kívül maradok. Beismerem nem merem. Nem tudom mi lenne…
  • Jársz még mindig?
  • Havi egyszer elnézek. Inkább, csak beszélgetni. Már én kértem. Sok mindenre rávezet. Magamtól nem menne - csendesen bólogatok. Nézem az öcsémet. Tudom apám miért annyira szemét velem. Mert kábé én vagyok az egyetlen dobása. Mark labilis. Különösen a Lia eset óta apám le akarja venni róla a terhet.  Nem bízik Markban. Talán fél, hogy összeroppanna a vezetés súlya alatt. Talán ezért tolja a marketing felé is Markot. Az a legkevésbé kockázatos osztály jelenleg a vállalatnál. Nem kell nagy döntéseket hozni. Mark nem tudja, de a HR-en nagyon komoly értekezletek mennek már hónapok óta. Az a felbolydult méhkas állapota.
  • Na és neked? Mostanában itthon játszol hétvégén - fordítja meg a kérdést Mark.
  • Ja. Van egy csaj! - megrázom a fejem. - Kiderült, hogy foglalt.
  • Ebbe jól beletenyereltél!
  • Ja. Nem tudom mi legyen. Még azt se tudom ő mit akart.
  • Hát kábé egyéjszakást, három gyereket meg ilyesmi.
  • Aham - belekortyolok a kávéba. - Az a gáz, hogy ilyet még nem tapasztaltam. Nem tudom kiverni a fejemből. Nem megy. Kibaszottul szép. Komolyan. A csajok nagy százaléka ugyanolyan.  Vékony, hosszú hajú, festett. Egyformák. Könnyen lehet cserélni őket. Egyik olyan, mint a másik. Tucat ilyen csajom volt. De ő más. Teljesen más. Egyedi. Nincs belőle még egy. Álomszép arca van. Megmagyarázhatatlanul vonzódom hozzá. Semmi logika. Semmi értelem az egészben. Főleg mindennek a tudatában, hogy házas és gyereke van.  Csak azt bizonyítja, hogy nem vagyok normális én sem.
  • Az lehet. Mondjuk ilyen szülők mellett nem csoda, hogy mindketten defektesek lettünk. Főleg a magánéletben - Mark nem nevet. Vérkomolyan gondolja.
  • Igazad lehet. Tudod mi bajunk van? Bizonyítási kényszerben élünk folyamatosan. Érted? Folyamatosan. Az egész suliidőszakot kimerülten csináltuk végig, túlterhelve mindennel. Csoda ha most a magánéletünk dolgait is kilátástalannak látjuk?
  • Basszus Wave! Muszáj beforgatnod az embert? - csattan rám Mark.
  • Bocs - morgom és felhörpintem a kávémat. Mark feszülten újabb cigire gyújt. - Nem volt szándékos. Csak nem nagyon tudom hogyan tovább.
  • Nem tudom mit vekengesz itt nekem. Baszd meg és kész! Ahogy általában szoktad csinálni! Ne agyald túl! Te is ezt mondod mindig nem? Hát akkor nekem is ez a tanácsom - vágja rá Mark. - Lehetőleg csak szerelmes ne legyél, mert lehet ott kötsz ki mint én. A terapautánál. Én egyelőre ekkora élettapasztalattal rendelkezem. Ezt tudom mondani - Mark a depresszió szélén egyensúlyoz. Most, ahogy egymás szemébe nézünk látom mennyire belefásult az egészbe. Meggyötört. Milyen esélye maradt a boldogságra? Fél a szerelemtől. Én is. Ezért nem vallanám be magamnak se. Nem vagyok biztos benne, hogy racionális lépésekkel tudnék haladni. Elveszteném az uralmat, a játék felett. Ha érzelmet viszek bele, akkor már nem állok felette. Akkor benne vagyok. És hogy ott mi történik, az már tényleg csak a vak szerencse dolga.

Talán… elátkozott generáció a miénk. Sem a munkában, sem a magánéletben nem találjuk meg önmagunkat. A számításainkat. Az álmainkat.

Félek attól, hogy ugyanazt a meggyötört tekintetet tükrözöm én is vissza, ahogy Mark néz rám. Elvesztettem minden racionalitást. Amyvel belezuhantam az óceán közepébe és egyelőre csak lefele sodródom.  Mark már tudja, hogy mennyire mély az óceán feneke. Én… nem akarom megtudni. Megérkeznek az embereim. A közvetlen beosztottjaimon kívül egy statisztikus és két közgazdász is segíti a munkánkat, csak ők szándékosan vállalaton kívül helyezkednek el, hogy ne vonódjanak be a vállalati életbe. Így nem érintettek, nem befolyásolja őket a vállalati hangulat. A faházhoz hívtam őket. Apámék csak öt körül érnek haza. Addig két óra alatt csak kihámozok valamit.
  • Hogy ment? - nézek végig rajtuk.
  • Próbáltunk elszivárogni - néznek össze. - Talán nem tűnt fel.
  • Berryt ott hagytuk -  az egyik pénzügyi asszisztensünk.
  • Akkor reméljük - sört bontunk és asztalhoz ülünk kint a teraszon. - Mindenki figyel mindenkit vagy csak én érzem azt, hogy állandóan szemek vannak rajtam? - nézek körbe.
  • Nagy a vállalati bizalmatlanság - kapom a választ. Nekem mondják? Fintorogva bontom fel a sörömet. Nem merek a saját osztályommal falakon belül megbeszélni semmit, mert esküszöm a falnak is füle van az irodában. A vár még rosszabb. A várétteremből biztos, hogy egyenesen apám asztalára és fülébe mennek a jelentések. Rólam. Szóval az egyetlen biztos pont, ahol senki nincs. Az otthon van. Apám házánál.
  • Tegyük hozzá, hogy nem alaptalanul - nézek végig a csapatomon.
  • Mindenféle mendemonda terjeng a folyosókon - jegyzi meg Mason. A két asszisztenst küldjük folyton ide-oda a vállalaton belül. Ők tudnak a legtöbbet, hiszen folyton járják az egész létesítményt.
  • Ki nem állhatom a vállalati mendemondákat - morgok a sörömet iszogatva. - Csak rémhírkeltés és félelemkeltés. Beragad a szar a seggedbe is tőle.
  • Gyűrűznek a gazdasági válságok - szól közbe Noah.
  • Sejtem mit mondanak a folyosókon, meg a mosdópletykákban - húzom el a szám.
  • Wayne már mindenki a vállalat rossz helyzetéről beszél. Leépítésektől tartanak és többször elhangzott már a totális csőd felé haladás is - tájékoztat Mason. Visszapörgetem a fejemben, mióta hallom apámtól, hogy én fogom csődbe vinni a vállalatot. Vagy Mark. Vagy mi ketten az öcsémmel. Tök mindegy. Tíz éves lehettem. Akkoriban fektették le a jelenlegi stratégiai terveket. A hajamba túrok és nézem ezt a maroknyi csapatot a faasztal körül. Mi van, ha tényleg csak ez vár rám? Végig erre lettem kinevelve? Hogy egy száz éves vállalatot végigvezessek egy csődeljáráson? Jézusom!

Talán akkor rendült meg először a vállalat ereje. Apám, mintha az ördögöt festette volna a falra. Állandóan ezt hallottuk. Csődbe fogjátok vinni a vállalatot. Két ilyen neveletlen gyerek.  Szinte már belém lett kódolva, hogy tényleg a csődbe vezessem őket. Feszülten nézek a két közgazdászra és a statisztikusra. Ők a szakmai hátterem. Nélkülük képtelen lennék egyetlen értelmes döntést hozni.
  • Végigelemeztem a gépre vitt adatokat az elmúlt évekből, sőt még az irattárból is felvittem néhány jelzésértékű adatot a korábbi évtizedekre vonatkozóan - a kihajtott lapot áttolja felém. A2-es lap, precízen végigvezetve dátumokkal és profittal. Minden színesen végigfuttatva.  Jellegzetes ívet mutat a vállalat. A kezdeti ráfizetéstől a stabil emelkedésig. Már nagyapám idejében ott a töréspont, ahol megjelennek a tipikusan nagy időtávot befutott vállalatok jellemzői, enyhe visszaesés, és fokozatos zuhanás. Nagyapám végül beállította a céget egy állandósult állapotra és így adta át a vezetést apámnak. Tele gondokkal. Apám vezetése alatt egy enyhe emelkedő szakaszba lépett a vállalat. A megugrás viszont egyértelműen Liam tőkekihelyezésének az eredménye.  Liam cégalapítása volt a vállalati tőkéből kiemelt kockázati tőke. Ami végülis meghozta az eredményt. Felfutott Liam cége és ezzel a vállalat is. A megrendeléseket Liam forgatta meg jól, az ő cége húzta ki a vállalatot, mert átforgatta a megbízásokat és úgy alakította, hogy azzal a vállalat is profitáljon. A vállalat megmentése akkor sem apámon múlt, hanem Liamon. A gazdasági válság évétől azonban tényleg valami nincs rendben. Az utóbbi tizenöt évben egyértelmű lassú ereszkedésben a vállalat egész helyzete.
  • A helyzet nem maradhat tartósan így, mert a tőketartalékokhoz már így is hozzányúltak - egészíti ki a közgazdász. Magam elé meredek. Mark hol is tartja a kedélyjavítókat?  
  • Wayne te vagy a vezetői értekezleteken - fordulnak felém. Kérdés ül az arcukon. De csak megrázom a fejem
  • Nem vagyok felruházva a kikommunikálásra -  a térdemen tartom a sörösüvegemet.
  • Gyorsmentés kell? Akkor leépítés lesz! Úristen, tőlünk az egyik asszisztenstől fogtok megválni. Én vagy Barry? - Mason feszülten könyököl az asztalra.
  • Nyugi! Nem kell vészmadárkodni - dőlök előre én is és a csomót igazgatom a fejemen.  - Ma nem fogok érdemi választ adni az biztos. Kicsit én is had gondolkodjam! Nincs tűz, nem ég a ház! Szóval üljetek a feneketeken és senkinek semmit ne kommunikáljatok a vállalat pénzügyi helyzetéről. Világos?
  • Igen.
  • Jól van, amúgy az száz, hogy a vállalat belső kommunikációját fogom helyrerakni elsőkörben! - jegyzem meg sötéten.
  • Te is megkaptad? - a vállalati emailfiókkal rendelkezdők mind felröhögnek.
  • Viccelsz? Baszd meg a szívbaj jött rám! Megnyitok egy oda se nézek emailt és egy ultrahangkép! Mi a faszom? Komolyan hideg vízzel kellett fellocsolni!
  • Igen én locsoltam fel - nevet Mason, aki végighallgatta a cifra anyázásomat.
  • Mert Wendyke, vagy ki faszom a munkaügynél bejelentette, hogy terhes és szülési szabadságra megy! És Wendyke köremailben küldi baszd meg! Hát eszem faszom megáll basszátok meg! Ilyen emberekkel kellene a leépítést kezdeni! Az egész vállalat Wendyke magzatát bámulhatja ultrahangképen. Komolyan a szívinfarktus kerülgetett, hogy úristen ki küldte és lefeküdtem-e vele. Basszus!
  • Rajta röhög az egész vállalat! - vigyorog Mason.
  • Szánalmas. Esküszöm. Szánalmas. Ki ez a Wendyke? Lefeküdt apámmal vagy mi van? Lehet az apámé a gyerek? Hogy került egyáltalán a vállalathoz?!
  • Valami rokoni alapon.
  • Mindjárt gondoltam, hogy nem a portfóliója alapján - fújtatok. Tele van ilyen szarral az egész életem. Az egész vállalatom. Száz amúgy, hogy anyám sincs annyira a toppon értékesítésből, mint ahogy apám gondolja. Egy művész! Könyörgöm! Anyám néha olyan, mint a sötétkék égről festett fekete mélység. Azt se tudni hol jár gondolatban. Szinte biztos vagyok benne, hogy a legfőbb probléma az, hogy a vállalat döntően családi alapon épült fel munkaerővel és rengetegen kényszerpályán vannak a vállalatnál, nem is feltétlen azon a helyen, ahová valók. Anyámat simán áttolnám a marketingre, Markkal együtt. Bár Mark tényleg bevethető lehetne a HR-en. Meglátjuk. A helyzettől, hogy bármibe is érdemi beleszólásom és tényleges döntési lehetőségem legyen még elég messze vagyok.

4 megjegyzés:

  1. Te jó ég, hogy én mennyire együttérzek a fiúkkal, amikor ilyen sötéten látják a dolgokat... Szegény Mark a lelkitársam. Annyira összetört.
    Szörnyű lehet ekkora nyomás alatt felnőni. Ha fizetnének, sem kéne nekem vállalat. Nem mintha értenék hozzá xD
    Istenem, ultrahangkép? XDD El tudom képzelni, hogy megijedt az összes férfi a vállalatnál XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most elég nyomott hangulatú fejezetek lettek tényleg, minden összejött a srácoknak. Na innen azért lehet hova építkezni. :)Nekem is. Amy válasza most nekem nem tetszik, úgyhogy olyan jön, ami a Callie történetírás történetében ritkán szokott megesni. Teljesen újraírok egy fejezetet. Nem ígérem, hogy hamar fogom megszülni, mert többféle benyomásom van, hogy mi legyen és végülis a második variáns tűnik most jobbnak. Még érlelem magamban. A mostani fejezetet utálom úgy ahogy van. Úgyhogy delete...

      Törlés
  2. Szia Callie!
    Élesen fut egymás mellett a magánéleti és a családi probléma a jelenkori harcosok életében. Nem is tudom, ez a duplázott gödör probléma régről rémlik, még egészen az elején volt ekkora katyvasz ezt a két irányt tekintve. Amúgy szinte én is ideges vagyok ettől a lehetetlen helyzettől, ahogy szorul a hurok.
    Wave nagyon taktikus, szerintem menni fog neki, sokkal szilárdabb személyiség, reálisabb Drewnál. Azért valahol elég szemét dolog mindenkitől, Drewtól is, hogy megvonta a fiaitól azokat, amikben ő is benne volt. Ő még zenélt is, Wave és Drew pedig katonásan haladt, éppen egy játékfüggőséggel karöltve. Vagy a zenélés és játékfüggőség az egymást váltó anyag? Mindenesetre Drew nem éppen jó irányba haladt el a családi átok miatt... :/
    Nagyon belemrültem ebbe a szakmai térbe, talán ragad valami rám is ebből, így nem lesz teljesen kínai. Köszönöm.:)
    Számomra azért vicces ez Wendyke téma, mert mielőtt belekezdtem az olvasásba, a közösségi oldalon pont megjelent egy cikk, ami az okos kontra buta lányok szimpátiáját elemezte férfi szemmel, szóval egyértelmű igen az okos lányokra ezek után.:)
    Egyébként a tegnapi tűs dolog eredője Az utolsó boszorkányvadász című film, bár azt hiszem, nem idéztem pontosan.:)
    《Bius》

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bius!
      Igen, mintha lett volna már hasonló, minden összejött típusú összeomlás az elődök idejében is. Ez mondhatni törvényszerű.
      Wave. Örülök, hogy ilyennek látod, mert alapvetően én is ilyennek érzem őt. Sokkal impulzívabb, tudatosabb, keményebb karakter. Drew egyrészt elfoglalt volt. Másrészt nagyon ki akarta nevelni a jövő vezetőit a fiaiból. Ami régen a banda alapítás volt, na most az az online játékfüggés. Igen.
      Hú én is nagyon benne vagyok most a szakmai anyagba, próbálom azért visszafogni magam, hogy ne legyen sokkos az egész.

      A buta vs. okos lányok. Úgy a nap folyamán emésztgettem mit is írjak erre neked. Azt hiszem legpontosabban úgy fogalmaznék, hogy az én meglátásom az, hogy minden férfi úgyis a maga igényének megfelelőt választ. És ebből a szempontból én azt mondom kétféle típus lehet. Mert ha egy nő "buta" az általában "kedves". Ha egy nő "okos" az meg általában "beszólogatós". Szóval a pasi valójában azt választja, hogy az a bizonyos lány "kedves" vagy előbb-utóbb "beszólós" lesz.
      És természetesen van az a verzió, amikor feleségül veszi a beszólóst és elhagyja egy kedvesért. Mert a kedves nem szól be. És már nagyon megunta a beszólást.

      De összességében azt mondom, egyik sem jobb a másiknál. A cél, hogy mindenki a maga ízlésének megfelelőt találja meg, és választja. Végülis ez a lényeg.
      Callie

      Törlés