Ünnepek közt az idő

Liam

Mindketten hallgatagon ülünk. Vanessa a visszapillantóban engem néz, ahogy felnézek rá sietve elkapja a tekintetét. Közénk nehezedik az a három aranygyűrű. Tudom, érzem, hogy Vanessa ezen forog. Tanácstalan vagyok, hogy mit is mondhatnék neki.

• Kellemes volt a bál, köszönöm, hogy elhívtál.
• Örülök, hogy eljöttél - váltok sebességet. - Ízlett a vacsora?
• A desszert jó volt.
• Az is valami. - A visszapillantó tükörben figyelem, ahogy Vanessa kifelé néz a sötét utcára. Arcán átsuhannak a város fényei. - Boldog vagy Vanessa? - kérdezem, de ő nem válaszol, még csak rám sem néz. Továbbra is csak mered a sötétségbe. - Boldognak kellene lenned.
• Dolgozol az ünnepek alatt? - vált témát Vanessa.
• A fejemben nem lehet lekapcsolni a tervezést - mosolygok fel rá futólag a visszapillantóban.
• Igen, az igaz - néz vissza Vanessa. Fogva tartom a tekintetét a tükörben. Vanessa zavartan kezd el játszani egy áfonyavörös hullámos fürttel a vállánál.  Kapkodva nyalja meg az ajkait. - Szép ez a kisváros.
• Ezüstharmat? - nézem a templomkertet, ahogy kivilágították a karácsonyi fények a templomot. - Igen, fogjuk rá.
• Szeretsz itt lakni?
• Ez nekem nem csak lakóhely. Az én családomnak itt történelme van. - felnézek rá a visszapillantóba. - A kérdés az, hogy Te szeretsz-e itt lakni? - érzem, ahogy elreked a hangom a kérdésre. Vanessa emelkedő keblekkel babrálja a stóláját.
• Én még csak két éve lakom itt. Alig ismerem a várost, a környéket… szinte csak a lakásomban vagyok mindig - kihallani a lebegős ideges zöngét Vanessa hangjából.
• Tudod, hogy nem ezt kérdeztem.
• Én… most fáradt vagyok ehhez a beszélgetéshez Liam.
• Rendben - leállítom a motort és kiszállok, megkerülöm a Mokkát és kisegítem Vanessát.
• Figyelj én… - nem hagyom, hogy végigmondja lecsapok az ajkaira. Vanessa meghökkenten viszonozza a csókot.
• Ha meggondoltad magad, csak szólj! - igazítom a vállára a stólát és ellépek tőle.
• Boldog Karácsonyt Liam - húzódik el a Mokkámtól Vanessa.
• Boldog Karácsonyt Vanessa - nagy levegőt veszek és kinyitom az ajtót. Ha most bármi mást csinálnék akkor eljátszanék mindent. Hagyom, hogy Vanessa gondolkodjon. Amin csak akar.

Vanessa

Szenteste végig ezen gondolkodtam. Liamen. A gyűrűkön. Egyszerűen nem tudom megemészteni ami történt. Azt hittem ott Manchasterben csak arról szólt a dolog, hogy nem akar tőlem megválni, mint munkatárstól. Erre most kiderül, hogy  ő megvette azokat a gyűrűket. Felfoghatatlan. Forralt bort iszogatok és karácsonyi pudingot kanalazok hozzá. De hiába nyom el az álom csak zavaros álmaim vannak a főnökömről. A munkahelyemről.

Másnap a szokásosnál is bágyadtabb vagyok és úgy döntök, hogy ki kell mennem Liamhez megkérdezni, hogy hogyan is képzelte ezt. Sietve kapkodom magamra a  nadrágomat, a pulóveremet, összefogom a hajam és vastag csizmát húzok. Az Adam kulcsával bénázok, ahogy kilépek a  kapun és szembecsap a hatalmas köd. Szinte az orromig se látok. Egész Holdvölgye ködben van. A homályos ködben behuppanok az Adam jéghideg ülésére és gyorsan kezdem fűteni az ülést és a kormányt. hogy találtam én ki, hogy ujjatlan kesztyűt húzzak, még akkor is ha ez volt legelől. Idegesen huzogatom az ujjaimon lefelé a kötött anyagot.

Ráfordulok a Liam házához vezető útra és a hóban döcögök kifelé. Fehér minden, még az út menti fákat sem látom akkora a köd, és a szélvédőn át próbálom figyelni a nyomtávot, hogy legalább abban segítségem legyen. A következő pillanatban a semmiből bukkan fel egy kocsiorr és azzal a lendülettel rántom félre a kormányt. Hirtelen fogalmam sincs mi a gáz, a kuplung, a fék és egy ideig, még a kormányt is elengedem akkora pánikom van. Végre padlóféket nyomok és az Adam szinte orra bukik. Percekig pihegek.  Liam rántja fel a  vezetőajtómat.

• Te teljesen megőrültél? - kiált rám. Zihálva túrja át a haját. - Van ködlámpád nem? - Liam idegesen felkattintja a ködlámpát. - Miért nem használod? Full extrás kocsi van a segged alatt, de úgy vezeted mint egy őrült. Ekkora ködben miért száguldozol? - néz rám ingerülten az ajtónak támaszkodva.
• Ütköztünk? - nézek rá megszeppenten.
• Nem - fújtat. - Miért nem kapcsoltál világítást?
• Nem számítottam rá, hogy tőled jön valaki karácsony reggelén. Csak ki akartam szaladni hozzád kérdezni valamit.
• hozzám jöttél?
• Miért ezen az úton máshoz is el lehet jutni?
• Nem - néz rám álmatagon Liam. - Mit akartál kérdezni?
• Hogy… hát hogy… - idegesen tépkedem a norvégmintás kesztyűt az ujjaimon. Felvértezve jöttem Liamhoz. De most hogy hamarabb találkoztunk. Ahogy itt áll, hullámos göndör hajjal és meleg mogyoróbarna szemekkel egyszerűen elvesztettem a lendületemet. Egy percre még azt is elfelejtem, hogy mit akartam tőle kérdezni. Aztán mégis beugrik: - ennyire biztos voltál magadban, hogy megrendelted a gyűrűket? - szegezem neki a kérdést. - Komolyan ennyire beképzelt vagy, hogy úgy gondoltad ezt az ajánlatot nem utasíthatom vissza? Mégis mit képzeltél? Hogy a nyakadba ugrom? Hogy elájulok az ajánlattól? Hogy alig várom, hogy a gyűrűdet viseljem? - egyre jobban felpörgetem magam és már kiabálok vele.
• Azt mindenesetre nem gondoltam, hogy elhányod magad, de ez is egy opció az tény - tette keresztbe a karját Liam. Olyan átkozottul nyugodt. Olyan természetes. Rohadtul utálom, hogy ő mindig a helyzet magaslatán áll. Hogy őt nem lehet kibillenteni a rohadt egyensúlyából. Hogy ő annyira felnőtt. Hozzá képest állandóan középiskolás bénázó kiscsajnak érzem magam. Hosszan meredünk egymásra. Kihűlt a kocsim. Liam egy pulóverben áll előttem és már én is fázok.  Lehajtom a fejem és mivel nem tudok mit kezdeni a kezeimmel ezért idegesen megint a norvégmintás kesztyűmet csipkedem az ujjaimon.- Kapcsolj fűtést, beülök hozzád! - csapja rám az ajtót Liam és megkerüli az Adamot és beül az anyósülésre. Lepattintja a kesztyűtartómat és végignézi a kocsi iratait. - Majd el kell vinnünk vizsgáztatni. Tavaly nem cseréltünk olajat igaz? - kirántom a kezéből a papírokat.
• Hagyd már ezeket a papírokat. Válaszolj: Ennyire biztos voltál magadban? - nézek rá metszőn. Liam vonakodva viszonozza a pillantásomat és látom ahogy végül elnéz mögöttem a fenyvesek sűrű ködtengerébe.
• Nem. Egyáltalán nem voltam biztos magamban Vanessa - mondja halkan és megborzongok, ahogy kimondja a nevem. - De abban a pillanatban tudtam, hogy ezt akarom. És nem akarom titkolni előled, hogy terveim vannak veled. Nagyon komoly terveim. - Annyira komolyan és szomorúan mondja, hogy egyszerűen leül a hangulatom. Behúzódok az ablakhoz Liammal szemben és csak nézek rá. Idegesen tépkedem a kötött anyagot a kezemen. - Tényleg ennyire rosszul jött ki?
• Hát… sajnálom, hogy így alakult, hogy felkavarodott a gyomrom meg minden.... nem az ajánlatodtól hánytam el magam tényleg. Annyira nem undorító a gondolat - haraptam az ajkaimra.
• Az… az bíztató - biccent fanyar fintorral Liam.
• Tényleg sajnálom, hogy így sikerült fogadnom - biggyesztem le az  alsó ajkam és én is kinézek a ködbe.
• Hát nem fog bekerülni a családi legendáriumba az tuti - jegyzi meg Liam.
• Vagy pont ezért kerül be - biccentem félre a fejem.
• Igaz, meglehet - Liam visszapakolja a kocsi papírjait a kesztyűtartóba. - Nekem mennem kell. De kihúzlak még, mert kicsit letértél az útról és kizárt, hogy ki tudod szedni a kocsit innen.
• Hova mégy?
• Tudod, Ezüstharmat. templom, karácsonyi istentisztelet. hiszen mondtam.
• Jaj igen persze, utána a szüleidnél ebéd. Már emlékszem - hosszan meredek rá. Liam habozva néz, végül odahajol hozzám és birtokba veszi az ajkaimat. Intenzíven tornáztatja a szánkat. Már nem is fázok. Sőt kimelegedtem. Bepárásodik az üveg is mellettem.  Most kivételesen jó ötlet, hogy ujj nélküli kesztyű van rajtam és beletúrhatok a frissen mosott hajába.  Liam nedves ajkakkal zihálva húzódik el. Egy ideig fürkészve néz, végül kiszáll a kocsiból. Liam kihozza a kocsimat és a Mokkát is, mivel mindketten félrerántottuk a kormányt. Liam után döcögök kifelé az erdőből.

Liam

A szüleimtől este hatra érkezek meg a házamhoz. Sokáig marasztaltak, pedig már kicsit untam a beszélgetésüket. Sokmindenről beszéltek, de kevés lényeges. Mindig ugyanaz kötelező programok, kényszeredett beszélgetések, fölösleges udvariaskodások. Valahogy nem rajongok az év végéért. Mert minden arról szól, hogy együtt a család, mindenki boldog és mindenki örül mindennek és sütemények és szeretet. Én meg hazajövök az üres lakásba a hideg vacsorámra. Becsapom az ajtót magam mögött és felkattintom a világítást, ami végigfut a házon. Beledobom a kulcsom a kerámiatálkába és csörrenést hallok. Mi van?  Visszanézek  tálkára és csak bámulom a szív alakot formázó hattyús kulcstartót. Ez nem lehet!

• Vanessa, te vagy az? - kiáltom, ahogy leveszem a kabátom.
• Miért más nőnek is adtál kulcsot a lakásodhoz? - érkezik a válasz a nappaliból. Lerúgom a cipőm és a sálam az akasztóra dobom.
• De...de nincs kint a kocsid - vakarom meg a homlokom. Túl sötét lett volna és nem vettem észre?
• Mert a ház mögött tettem le.
• A ház mögött? - elhűlve lépek a nappaliba és  Vanessa a karácsonyfa alatt ül a süppedős  fehér szőnyegen vörös La Perla szettben. - Azt a kurva! - földbe gyökerezett lábbal állok a nappalim szélén és bámulom a vörös hajú Vanessát a vörös La Perla körömcipőben a hófehér szőnyegen az ezüstszínbe öltözött karácsonyfám előtt.
• Rájöttem, hogy nekem is illett volna ajándékot adnom neked - mosolyog Vanessa.
• Tényleg? - szárazon nyeldeklem, ahogy óvatosan közelebb lépkedek. Félek, hogy ha túl gyorsan közelítek akkor elillan, mint egy árny. - Ugye… nem álmodom? Mond, hogy nem álmodom.
• Derítsd ki magad! - nevet Vanessa és ahogy közelebb lépek kiszélesedik a látóterem. Alex télapósapkában kicsit spiccesen vigyorog fel rám.
• Meglepi! - kiáltja. Fekete öltönyben van enyhén szétterülve a kanapén.
• Alex ötlete volt esküszöm - Vanessa a kezembe nyomja a whiskyválogatás igényesen csomagolt dobozát.
• Oké - tartom a kezemben a csomagot bambán. Egyrészt mert Vanessa iszonyúan szexis. Hosszú szoknyája végig hasított és a haját csak az itteni fekete csattal tűzte hátra.
• Elfogyaszthatom az ajándékom? - érdeklődök udvariasan.
• Igen - Vanessa felnéz rám és hátrarázza a haját. Baromira szexi vele. Már az ajkaira hajolnék, de nemet int és a whiskyre pillant.
• Ó - kibontom és az egyiket már fel is avatom. Fanyar íze van, összehúzza a számat, de kellemes meleget ad.
• Nos milyen? - húzza fel aszemöldökét Vanessa.
• Egészen tűrhető - bólintok.  Felváltva nézek Vanessára és Alexre. - Miért vagytok itt?
• Mert ünnepelünk - emelkedik fel Alex és pezsgőt bont. - Ott leszünk a Pritzker-díjátadón - bont pezsgőt nagy pukkanással Alex s három pohárba tölt.
• Komoly? - dörzsölöm át a tarkómat, ahogy felveszem a pezsgőspoharamat.
• A DeNoir Vállalat a Pritzker-díjátadón! - emeli a poharát Alex és Vanessának nyújtja a másik poharat és koccintunk.
• Ha megnyeritek? - néz kettőnkre Vanessa pezsgőt kortyolva.
• Akkor olyan áron dolgozunk, hogy a csillagokat is lehozhatjuk az égről - vigyorog Alex.
• Ez szakmai elismerés - hűtöm le a kedélyeket.
• De sejtheted, egy ilyen díj után felszökik az árad, mint a nyertes lónak - mosolyog Alex.
• Maradt még némi hidegtál a hűtőben - mondom és Vanessára nézek.
• Behozom - teszi a pezsgőspoharát a tálcára.
• Veled tartok - megyek utána és berántom a földszinti mosdóba. Vanessa átveti a vállaimon a karjait és rátapasztja az ajkait a számra. Hosszan ízleljük egymást.
• Mh whisky - fintorog Vanessa. - Kicsit keserű nekem - grimaszolja.
• Vanessa miért vagy itt?
• Mert Alex kirángatott.
• Miért vagy itt?
• Mert nem akartam még egy magányos karácsonyt. De küldj el, ha zavarlak.
• Nem zavarsz. Ellenkezőleg. Örülök, hogy itt vagy.
• Akkor most nincs magányos karácsonyunk - vigyorog rám, s hátradől  a kagyló melletti széles márványlapra.. Lustán végigsimítok a derekán és felkapom a combját, hogy a mosdószélére ültessem.
• Alex kint vár - pihegi Vanessa.
• Tud várni egy kicsit. Nagyfiú már.Őrjítő rajtad ez a ruha! - morgom az ajkaira. Vanessa megadóan kapaszkodik belém. - Fogadd el a gyűrűm! - hajolok a vállára, hogy belélegezzem a parfümje illatát.
• Liam! - Vanessa megborzong a karjaimban. Érzem a vonakodását. - Még fel kell dolgoznom ezt az egészet. Legalább, hagyd, hogy egy kicsit szokjam a gondolatot.
• TEhát...ööö… gondolkodsz rajta? - húzódom el, kicsit kábán.
• Persze - néz rám komolyan Vanessa.
• az..az egészen tűrhető dolog - nyögöm. Nem folytathatjuk a magán beszélgetésünket. Kitessékelem Vanessát a mosdóból.
• Ti meg hol votlatok? - néz ránk vigyorogva Alex.
• Csak egy kis szakmai megbeszélést tartottunk - felelem rá. - Maradt még a pezsgőből? Akkor tölts újra! - Vanessa a haját babrálza zavartan lépked vissza a nappalimba Alexhez. Alex mindent tudó vigyorával szemben nincs mit tenni.