Itt van az ősz

1 ELSŐ FÁZIS - ÚJHOLD

Nem leszek szerelmes egy de Noirba! Nem leszek soha szerelmes egy de Noirba!

-        Amber Moon! Itt vagy még? Miféle mantrát mondogatsz magadban? – kérdezte Cherry  a jobbomon.  Cherry a legjobb barátnőm a Holdvölgyi Gimnázium végzős évfolyamából. Ő és Britannie az évfolyamtársaim, mind a hárman végzősök vagyunk a középiskolában. A környező völgyekből, és hegységekből ebbe a középiskolába járnak a diákok, mert ezen a vidéken ez az egyetlen középiskola. Többségünk mind kollégista, s nem is igazán a távolságok miatt, hanem a rossz közlekedési viszonyok miatt. Britannie igazi mázlista, mert ő helybéli. Britannie angol irodalom szakos és váltig állítja, hogy ő már csókolódzott egy de Noirral. A de Noirokat mindenki ismeri a környéken, főleg azért, mert szinte az összes pénz a megyében az ő kezükön megy át. Ha a de Noir család kihalna a megyében, akkor minden település szellemvárossá válna.  Az apám is üzleti kapcsolatban áll velük. Tulajdonképpen a de Noirok erdeiből kivágott fákból készítik a bútoraikat. Apám fafaragó művésznek tartja magát, hivatalosan inkább asztalos. Bár valóban készít szobrokat is fából. Ami azt jelenti, hogy a családban elengedhetetlenül művészi hajlamaink kellene, hogy legyenek. Művészcsaládból származom, de fikarcnyi művészi tehetségem sincs!

-        Amber! – bökött meg Britannie, hátrarázta hamvasszőke haját és a magasba lendítette a karját. Britannie mindenáron járni akart egy de Noirral, eddig nem sok eredménnyel.

-        Itt vagyok, és épp azon gondolkodtam, hogy jobb születésnapi bulit is el tudtam volna képzelni magamnak, mint a tanévnyitó koncert Andrew de Noir béna együttesével – a színpadra bámultam és feketére lakkozott körmeimet rágtam, miközben a zenekart figyeltem. Augusztus 28. a születésnapom, és igen, számtalanszor beleestem abba a hülye kérdésbe, hogy te szűz vagy? És erre azt válaszoltam igen, az vagyok. Nem tudom mi poén van ebben, egyszerűen miért vicces ez egyeseknek. Ma már nem válaszolnék erre a kérdésre. És hivatalosan is nagykorú lettem ma. Valószínűleg az évfolyamomon én utoljára. Mert a szeptemberiek mind az alattunk levő évfolyamba járnak. Cherryvel francia nyelvi szakon vagyunk, tehát első évben csak franciát tanultunk, éppen Drew de Noirral együtt. Aki szintén az osztálytársam. Britannie, nem a díszpéldány Drew-al cserélt nyálmintát, hanem az unokatestvérével Liam de Noirral, de ő már nem jár a sulinkba.  Britannie ezért hajtott rá Drew-ra.

-        Beleremegek ebbe a mély hangba, imádom!  - sikkantott Britannie. Cherryvel futólag összenéztünk és az égre emeltük a szemünket.  – Látjátok, ahogy lefogja az akkordokat?! Olyan erős az érintése, azok az erős ujjak, milyen érzés lehet, ha belemarkol a fenekembe? – sóhajtotta Britannie.

-        Brit! Két méterrel odébb állok, mert az elolvadt testrészeiden tapisgálok – jegyeztem meg szárazon. Drewnak egy punk-rock zenekara van. A fél suli odáig van értük. Szerintem egy nagy adag ricsaj, amit művelnek, én mint művészcsalád sarja talán jobban meg tudom ezt ítélni, bár anyám tűzzománckészítő, annak sincs sok köze a zenéhez. De akkor is! Ha Drew nem lenne de Noir és nem lenne mellékesen olyan vesébe látóan mély mogyoróbarna szeme, szerintem senkit sem izgatna. Jól néz ki a színpadon és ennyi.

-        Figyelj Brit! Nekünk vissza kell mennünk a koleszba! – karolt belém Cherry.

-        Ó azok a hülye szabályok!  Miért van este tíz után kijárási tilalom? Holnap ebédnél találkozunk a suliban? – nézett ránk futólag Britannie.

-        Persze! – biccentettünk, s futólag hozzányomtam az arcom Britannie babapuhaságú bőréhez.  Britannie néz ki közöttünk a legjobban. Tipikusan a fiúk kedvence. Szőke haj, kék szem és ártatlanul szétnyíló ajkak. Olyan mint egy megtestesült Barbie baba, rószaszínre festett ajkakkal. és rózsaszín toppokkal.  Britannie azonban a de Noirokra utazik, így a suliban elég korlátozott a fiúk esélye nála.  Állítólag egy Merryweather bepróbálkozott nála, és közölte vele, hogy vannak rokoni kapcsolatai a de Noirokkal, de Britanniet ez nem hatotta meg. Ő a családfa csúcsán akar lenni, nem az oldalágakon. Cherry megmentett a további bálványimádástól, mert Britannie számára a de Noirok afféle istenségszámba mennek a körzetben. Akad belőlük néhány kósza példány tényleg, de korban megfelelő most kevés. Ha Drewra nem sikerül ráakaszkodnia, akkor garantáltan nem lesz Britannie-ból de Noir. Britannie de Noir, nem is hangzik rosszul, holnap lehet megmondom neki, biztos kapok érte egy szédületes visítást a fülembe. A Hold bágyadt kis sarlóként sárgállott az égen, néhány éjszakai lepke szelte át az eget, a Hold előtt. A kedvenc témám a festészetben, az éjszakai égbolt megfestése. Holnap új témám lesz: A Hold és a rovarok.

Drew 

A kényelmetlen műbőrrel vont széken ülök a kollégiumi tanteremben, s a lábammal az ütemet dobolom. Fáradt vagyok, a koncert után még éjfélig fent voltunk a fiúkkal, mire mindent eltakarítottak a színpaddal egyetemben. De nem ez idegesített. Hanem, hogy a kollégiumot ebben az évben koedukálttá tették. Ami azt jelentette, hogy a kollégiumi csoportfoglalkozásokon sem menekülhetek a rajongótábortól? Egyenesen itt van a végzős trió  két becses tagja. Cherry és Amber. Cherry vörös hajú és a mai napig sem tudom, hogy becenév vagy tényleges név a Cherry, esetleg gúnynév? A lánynak nem természetes vörös a hajszíne az biztos, mert most is cseresznyepiros, furcsa szőke melírcsíkokkal. A lány drasztikus és rémes hajszínén kívül, egy kicsit alacsony, de formás. Amber a másik véglet. A lánynak valaha barna haja volt, olyan, mint a gesztenye, most hollófeketére van festve a haja, és a terembe vágó napfénytől enyhén lila árnyalatú. mindketten durván festik magukat. Éles kontúrral, amitől minduntalan az unokanővérem porcelánfigurái jutnak az eszembe. Vérvörös ajkak és feketére húzott szemek. Amber a kontrasztok boszorkánya. Fekete topokat visel és fekete farmert, a legkülönfélébb fekete cipőkkel. Ma olyan cipője van, mint a balett-táncosoknak és az egyetlen fehér dologgal játszik, ami a nyakában csüngő bőrdarabon lóg: egy könnycsepp alakú fehér kő. Amber idén már ötödik éve az osztálytársam, de talán két mondatot, ha váltottunk egymással.  Erre most itt van a végzősök feladata, ami afféle kolis privilégium, mindig a  végzős kolisok rendeznek egy búcsúestet a többi kolisnak, ez olyan ballagási szertartás. Ugyanis a fél megye ide jár ebbe a nagy gyűjtőtelepre, a mi giminkbe. Tehát szinte mindenki kolis. ( és persze  a búcsúestre azokat is meghívjuk, akik nem kolisak, mint a tanáraink. ) Amber, magas és rémesen vékony.

-        Mi van a lányokat stírölöd? – dohogta a zenekar dobosa Leo.

-        Csak nyitott szemmel alszom – dünnyögtem rá válaszul.

-        Fiúk! ha unjátok a témát ki is mehettek – szólt ránk a csoportvezető tanár.

-        elnézést – feleltem rá azonnal és Amber utálkozó arcára pillantottam. Amber mindig ilyen, ami a legrosszabb, hogy ezt a búcsúest feladatot kaptuk. Valahogyan egy csoportot kell alkotnunk idén és egy produktív projektet készíteni. Nem tudom, hogy leszünk erre képesek. Vagyis össze vagyok zárva, Amber, Cherry, Carla, Alan és Leo társaságával egész évre, minden nap. Azért mi hatan, mert mi vagyunk francia nyelvszakosak és kolisak is az osztályból. A többiek nem kolisak. Vagy kolisak, de más szakosak, vagyis velük „versengünk” a legjobb végzős előadás díjért. Amber nagyot sóhajtott, amitől a top alatt megemelkedtek a mellei és melltartója fekete csipkeszegélye kiemelkedett a top alól.  A kollégiumi nevelőtanár magunkra hagyott minket a kreativitásunkban bízva. Cherry piros haját rázva várakozón nézett fel ránk, még mindig Amber mellett guggolt. Amber a lakkozott körmével az előtte fekvő vázlatfüzetet ütögette, s időnként felbámult unottan, míg lábait az előtte levő székre húzta, így félig fekvő pózt vett fel saját székén.

-        megbeszélhetnénk, hogy milyen műsort adjunk elő, én arra gondoltam, választhatnék egy színdarabot – szólalt meg érdes hangon Cherry. Tiszta szónokló hangja volt, szépen csengő, mint az irodalmároknak. Színész akart lenni, az egyik felolvasó-órán árulta el. Csak azt nem értem, hogy akkor mit keres a francia szakon. Bár gondolom a szülei intézték így. Mivel nem vagyok angol szakos eszem ágában sincs színdarabban parádézni.

-        Nem fogok színdarabot előadni – kötöttem ki barátságtalanul. Alan a másik gitárosunk mohón lecsapott Cherry javaslatára.

-        Ötvözhetnének: egy színdarab, zenei kísérettel? – Alan bárkivel összejött volna, csak végre csajozhasson, neki még a csupa cseresznye Cherry is megtenné. Carla és Leo szája nagy cuppanással elvált egymástól. Ha nem volt tanár a közelben, olyanok voltak mint két nyálkás csiga, folyton összetapadtak.

-        Nekem tetszik – vágta rá Carla.

-        Ez baromság! – vágta rá azonnal Amber. – Nem leszünk Drew vokálosai! – tette hozzá barátságtalanul és egyenesen rám nézett. Ijesztően hideg tud lenni az a kék szempár, ha kevésbé lennék bátor komolyan idedermedek a székembe tőle.

-        Akkor mit akarsz csinálni, vámpírbált rendezel és kiszívod mindenkinek a vérét a metszőfogaiddal? – kérdeztem kellő gúnnyal a hangomban.

-        Haha. Nagyon vicces vagy. Engem ez az egész kollégiumi csapatverseny nem érdekel – jelentette ki Amber, és megrúgva az előtte levő széket felállt. – Gyere Cherry! Lelépünk! – szedte össze a rajztömbjét Amber, s megigazította a farmerját a csípőjén.

-        Akkor mégis mi érdekel Amber? – figyeltem a mozdulatait. Komolyan lötyög a derekán a farmer? Minden lány egy számmal kisebb farit szokott hordani, hogy úgy kelljen a fenekét meg a combjait belepaszíroznia, Ambernek meg még az öve sem tartja a nadrágját a derekához? Vajon anorexiás?

-        Egy de Noir mindig megteheti, hogy késik óráról?

-        Dolgom volt – néztem rá hunyorogva.

-        Hát persze – állt meg mellettem lenézően Amber. – Miféle dolgod, úgy hallottam, hogy a rendőrőrsön voltál! – Ezt meg honnan tudja? Kinek járt el a szája? Körbenéztem a zenekar tagokon, de látszólag ártatlannak tűntek a témában.

-        Közöd? – néztem vissza rá hűvösen.

-        Szerencsére semmi – mosolygott rám hidegen.

-        Ha nem veszel részt a csapatmunkában akkor pontlevonást kapunk – jelentettem ki ellentmondást nem tűrve.

-        Figyelj, engem nem érdekel a kis csapatotok – nézett végig az együttesem tagjain.

-        Engem utálsz, a zenekarom, vagy a zeném?..., mert kint elintézhetjük! – álltam fel, mert megelégeltem, hogy felém tornyosul, mint a halál angyala, fekete hacukában.

-        Kint elintézhetjük? – Amber felvonta a szemöldökét. – Most komolyan meg akarsz verni? – száraz és hideg volt a nevetése, és nem csak a rúzstól lila a szája, szerintem remeg, annyira fázik. Vagy csak tőlem rémült meg? Megijesztettem egy lányt? Jézusom!

-        Szerinted? – zsebre vágtam a kezem és a lehető legtitokzatosabb nézésemet vettem elő. Alan szerint ez a nézésem mindig bejön a lányoknál. Amber hunyorított.

-        Ne aggódj nem csak neked átok, hogy koedukált lett a koli, képzeld nekem is az! – csapta hátra fekete hosszú haját és ringó csípővel kivonult. Közben lábujjhegyre emelkedett, mint egy balett-táncosnő.

-        Kár volt elrontani a színvonalunkat a lányokkal az biztos! – kiáltottam utána. Amber és Cherry mögött becsapódott az ajtó.

-        Most akkor négyen csináljuk a feladatot? – nézett ránk Carla.

-        Érdekel is engem, minek jöttetek át a mi kolinkba? – förmedtem Carlára. Ez egy fiúkoli volt és jó volt így. Miért kell elrontani mindent azzal, hogy beengedik ezeket a festett műcsajokat a kolinkba? zuhanórepülésben lesz az átlagunk és mindent csak elrontanak!

Amber

Cherry és Britannie között feküdtem a fűben a koli hatalmas területén. A fák árnyékot vetettek ránk. Kezemmel a szívritmusomat ütöttem a hasamon és néztem a bárányfelhőket az égen. Britannie, a legelőnyösebb pózban, keresztbe tett lábbal ült és a krikettezőket nézte. Drew és a barátai játszottak az angol csoport ellen. Cherry kólát szürcsölt egy szívószállal. Cherry coke-ot stílusosan. A hóbortjain csak nevetni tudtam, de tényleg. Két ekkora lökött csaj közt talán csak én nem estem hanyatt a sulinkba járó fiúk láttán. Szerintem átlagosak voltak mind. Még Drew is. Még a gitározó magabiztos ujjaival is, meg a göndör fürtjeivel, a melegbarna szemével a jó származásával is. Menjen a francba!

-        Beképzelt barom! – sziszegtem a levegőbe és a csuklómra erősített bőrkarkötőket babráltam. általában mindig ezzel kötöm le magam, ha nincs mit tennem.

-        Amber, már megint magadban beszélsz? – nevetett Cherry.

-        Na elbénázta az ütést? – fordultam Britannie felé, aki le sem vette a szemét a pályán rohangáló de Noirról.

-        Nem, éppen fut, egész jól krikettezik – felelte Britannie. A mellkasomról felemeltem egy fekete tincset és az ujjaim között morzsolgattam.

-        Aham, biztos az apja dobálgatja neki otthon a labdát, mint egy kutyának – feleltem rá gúnyosan. – Ah, nem volt jó színválasztás ez a fekete ugye? – pödörgettem a hajszálakat az ujjaim közt. – Ha mézszőke lennék mint te…

-        Amber, hozzád nem illik a szőke lássuk be – felelte Britannie, de rám se nézett. Elráncigált minket a krikettmérkőzésre csak azért, hogy bámuljon egy pasit. Milyen szánalmas. – Ó, annyira irigyellek titeket, minden nap egy csomót lehettek vele, olyan jó, hogy az osztálytársatok! Miért is nem a franciát választottam?!

-        Brit! – sóhajtottam, s felkönyököltem a fűben. Drew a homlokát törölgette a pólójába, és most kilátszott a hasa. Sápadtfehér a bőre. has. Britannie levegő után kapkodott mellettem. Cherry a szívószállal olyan hangokat hallatott, mint egy thriller és sci-fi keverékében az űrlények. Szörcsögött, Brit sóhajtozott, én meg megőrültem közöttük. Miért vagyok én itt és mit bámulom Drewt! Egy rakatszor láthatom a képét akár akarom akár nem. Csak hát egyet kell értenem velük, állati jól néz ki! A francba is! Akaratlanul megakad rajta egy lány szeme! S ráadásul ezt Drew tudja is magáról!

-        Vége! Győztek! – pattant fel izgatottan Britannie.

-        Akkor menj, gratulálj neki stílusosan, mint a szurkolója! – néztem fel Britanniera, aki ma fodros rózsaszín muszlinszoknyában volt. Olyan volt, mint egy puncsfagyi.

-        Komolyan mondod? – ámult el Britannie.

-        Naná! Ideje már, hogy rájöjjön, hogy hozzád illik – kacsintottam rá bíztatóan.

-        Oké, lemegyek hozzájuk! – igazította meg a dekoltázsát Britannie.

-        Miért vagy ilyen aljas hozzá? – szürcsölte a Coke Cherryt vagy Cherry a Coke-ot. Istenem, micsoda nyelvi bonyodalmak, még jó, hogy nem vagyok angol irodalom szakon.

-        Nem vagyok aljas, Drew egójának garantáltan jót tesz, nem hagyhatom ki a párbeszédet, egész este ezen fogok nevetni, muszáj hallanom, gyere már – fogtam karon Cherryt, hogy magammal ráncigáljam.

-        Jók voltatok, nagyon, nagyon, az az utolsó ütés Drew…! – hát ez Britannie. Ért a pasik fényezéséhez, tudja mi kell a fejüknek az biztos.

-        Kösz. Igaz azt nem értem, hogy egy eredetileg angol irodalom szakos, miért a francia osztálynak szurkol – jegyezte meg Drew, s alaposan legeltette a szemét Britannien.

-        Tetszik amije van? – igazgattam meg a nyakláncomat, ahogy Drew mellé értem.

-        Te is itt? Csak nem szurkolsz? Ellentábornak, vagy kivételesen a saját csapatodnak? – fordította felém a tekintetét vonakodva Drew.

-        Engem nem érdekel a krikett. Ostoba játék!

-        Érdekel téged valami a seggmeresztésen kívül? – jegyezte meg rám támadva Drew. Mind ledermedtünk. Az ajkamba haraptam, és csak bámultam fel rá, a mogyoróbarna tekinteten mintha megbánás suhant volna végig. Na azt már nem!

-        Tudod, csorog a halántékodon az izzadtság – jegyeztem meg egy grimasz kíséretében. – És bűzlesz mint egy borz! – tettem hozzá, egy lépést hátrálva.

-        Tudod, Amber, ha nem ismernélek, már a kezdetektől, komolyan azt hinném, hogy azért viselkedsz így velem, mert belém vagy zúgva – billentette meg a fejét Drew és kérdőn rám nézett. Jesszusom! Bedugult a fülem. Drew de Noir komolyan flörtöl velem? Itt a krikettpálya szélén, a két barátnőm jelenlétében, csöpögő izzadtsággal és valami őrületesen szexi illattal?

-        Akkor még szerencse, hogy elég rég ismersz Drew – vágtam rá kevésbé magabiztosan, mint ahogy szerettem volna.

-        Baromira szomjas vagyok, megkaphatom az utolsó kortyot, vagy már mindet kiszívtad belőle? – nézett Cherryre Drew, aki megbabonázva adta át a Cherry Coke üveget és ámulattal nézte, ahogy Drew kiveszi belőle a szívószálat és az üveget a szájához emeli és az utolsó kortyot lenyomja a torkán. Mind az ádámcsutkáját néztük, ahogy mozgott a kortyoktól. Enyhén borostás volt az álla, és ahogy elvette az üveget nedves az ajka. Britannie olvadozott mint puncsfagyi a forró napon, Cherry csak megbabonázva bámult rá, mintha mesebeli varázsló szórt volna rá, dermesztőbűbájt, én meg csak átnyújtottam a farzsebemből egy zsebkendőt neki.

-        Töröld már le az izzadtságod, mert irritál – nyújtottam felé.

-        Mh, engem nem zavar, de ha téged zavar, csak tessék töröld le te! – provokál, basszus és közben röhög rajtam. A mogyoróbarna szemek mélyén pajkos villanás gyúlt és tudta, feladta nekem a labdát.

-        Bunkó! – vágtam hozzá a zsebkendőt és faképnél hagytam. Hallottam a nevetését, a fülembe csilingelt, mély, dallamos nevetése kísért az udvaron, ahogy távolodtam. Cherry a kezében az üres Coke-os üveggel utánam botorkált és nem sokkal később Britannie is követte.

-        Ah, Drew de Noir ivott a Cherry Coke-omból – motyogta megzavarodva Cherry. Kimeredt szemeivel és borzas piros hajával, most egészen tébolyodottnak tűnt.

-        Add nekem! – kapta ki a kezéből Britannie és a szájához emelte!

-        Liammal is így csókolóztál? – kérdeztem Britanniet.

-        Nem, ő igazán megcsókolt, hú! Életemben nem kaptam még olyan csókot! Már ha csak rá gondolok szédülök…

-        Szerintem csak az éhségtől szédülsz. Menjünk együnk valamit – zártam le a vitát nem akartam képzeletbeli de Noir csókokról beszélgetni senkivel, különösen nem Britannieval.