Harmadik fázis - Telihold

HARMADIK FÁZIS - TELIHOLD

“Mert nekem pont egy de Noirba kellett beleszeretnem.”

Drew

Megállapíthatom nekem vannak a legszarabb kapcsolataim a világon. Azt hinném, hogy ezzel a háttérrel, amit adott a sors, kizárt, hogy nekem a szerelmi életemben gondok lennének. Hogy cefetül állok. Pedig ez az igazság. Hiába a vagyon, hiába a jól csengő név. A vállalatvezetői pozíció, még tényleg mások állítására építve egészen jól is nézek ki. S mégis… a szerelmi életem egy katasztrófa.

Már ott voltak a gondok, hogy a gimiben túl sok csaj akart velem lenni. Amikor valamiből sok van akkor válogatni vagy kénytelen, hiszen nem lehet mindent egyszerre, együtt. Na és én ebben vagyok rossz. Nem tudok válogatni. Nem tudok választani. Illetve választottam. Egyet. De a választottamat voltam képes a lehető legundorítóbb módon megbántani. Mert először nem tisztáztam a helyzetünket, utána sem tisztáztam a helyzetünket. Mert úgy látszik én képtelen vagyok annak az egyetlen lánynak tisztázni a helyzeteket, aki a legfontosabb nekem a világon.

S hogy fokozzam a baromságaimat. Még a telefonszámát se tudom. Mind a mai napig. Mire szakítottam az akkori barátnőmmel Brendával, már minden késő volt. A bútorszalon számát hiába hívtam, a szolgáltatást lemondták. Hiába mentem a bolthoz annyi volt kiírva, hogy leltár miatt zárva. És hónapokig ez volt kiírva. Aztán csak annyi, hogy a bútorüzlet bezárt. Amikor elmentem Amber szüleihez, csak az apja beszélt velem, és átadta a szerződést, mondván, hogy nincs már rá szükségük, mert az üzletet bezárják.

Falakba ütköztem. S nem tudtam, hogy hol találhatnám meg Ambert. Ez a csillagugrás tökéletesre sikerült. Az űr hideg, kietlen sötét végtelenjében hiába tapogattam utána. Végső kétségbeesésemben Cherryt zaklattam. De Cherry igaz barátnő. Tényleg az. Tagadott mindent. Tudom, hogy tudta, hogy hol van Amber. Mégsem mondta el.  

De most. Újra él bennem a remény. Egy esély. Csak egyetlen egy. Egy utolsó. Ha most elcseszem, akkor hideg vizet ihatok rá. Tudom. Mert még egyet nem dob az élet. Ennyire nem kegyes a sors senkihez.

Lecseréltem a pickupot egy ötajtósra. Már nem fért bele a vállalatvezetői megjelenésbe. Alant veszem fel a reptéren. Kifejezetten erre az alkalomra jött haza. Ő is feszült mellettem. Mindazok mellett, hogy nagyon megviseltnek néz ki. A hosszú repülőút és a munka is. Alan mélyen karikás szemekkel ül mellettem, s amikor felajánlom neki, hogy aludjon, amíg odaérünk nem is tiltakozik. Szinte azonnal bealszik.

Mindketten konkrét célokkal megyünk. Ha most elkúrjuk, akkor egy életre elcsesztünk valamit, amit még a gimiben helyrerakhattunk volna. Talán csak túl fiatalok voltunk. S mindig mellélőttünk. Ha most hibázunk, azt már nem magyarázhatjuk a tapasztalatlan fiatalság ostoba baklövéseivel.

Amber

Magamat nézem a tükörben. Stabilan van tűzve a hajam. Csak félig, a többi része mind omlik le a hátamra, a karjaimra. Nem ezzel van a gondom. Habozok hogy sok-e a sminkem, vagy kevés. Ma semmit nem akarok láttatni. Ma mindent el akarok rejteni.

Mert nekem pont egy de Noirba kellett beleszeretnem.

Végigmérem az alakomat. Próbálom a tizenkilenc éves önmagamat látni, de nem megy. Nem emlékszem vissza, hogyan néztem ki. Tudom, hogy rémisztően vékony voltam. Csupa csont és bőr. Hogy sápadt fehér volt a bőröm, hogy fekete a hajam. Hogy szerelmes voltam... Most is az vagyok.

Drew óta nem volt senkim. Az utóbbi időben próbáltam nyitni. De képtelen vagyok. Mindenkit Drew-hoz mérek és senki sem üti a mércét. Egy kétségbeesett nő vagyok és fogalmam sincs miért megyek ma el. Nem értem magam. Ha jön, akkor a látványa fog fájni. Ha nem jön, akkor az, hogy az utolsó alkalmat is elszalasztom, hogy lássam, mert nem akarok többet ilyen rendezvényekre menni.

Akkor úgy éreztem Drew elárult. Meghagyott a naiv hitemben. Szédített csak. Mert közben neki végig barátnője volt. És nem szólt. Annyiszor szeretkeztünk. De  egyszer sem jutott eszébe megemlíteni, hogy bocs, barátnőm van.

Cherryvel egy szállodai szobát vettünk ki a városban. Kijön a fürdőszobából és rámosolygok. Cherry habókos csaj és az is maradt. De pont ezért szeretem. Egy fehér selyem, meggymintás,  piros csipkeszegélyes koktélruha van rajta és furcsa mód jól néz ki menne.  Vörös körömcipővel vette fel és vörös táskája van hozzá. Én festettem ki az arcát. És elégedett vagyok a munkámmal. Cherry nyomott be egy kicsi színházba, a Manchasteri Library Theatre-be és ott vagyok sminkes. Elvégeztem még egy tanfolyamot, hogy meglegyen a papírom is róla.

• Olyan vagyok mint a gimiben? - kérdezem és újra a tükör felé fordulok. Egy testhez simuló kisfekete van rajtam. Az anyagban csipkeszerű pókhálómintával. Magassarkú cipővel, nagyon hosszúnak és nagyon feketének látszom. De vörös az ajkam és egészen sötétkék a szemfestékem.
• Mondom, dögös vagy!
• Nem híztam nagyon el? - a tenyeremet a hasamra teszem és oldalról nézem magam. - Lehet rám se ismernek.
• Hidd el, rád fognak ismerni - nyugtat Cherry. - ahhoz képest mennyire gázul nevetségeseknek tartottak minket a suliban, hidd el Amber, ma mi leszünk a két legdögösebb csaj az egész buliban.
• Ott lesznek?
• Igen. mindketten jönnek, nyugi Amber - Cherry átkarolja a vállam és biztatóan megszorítja.
• Nem tudom mi lenne velem, ha akkor nem osztanak minket egy szobába - döntöm a halántékomat Cherry fejéhez, ahogy lebiccentem a fejem.
• Hát én se tudom. De tudod mit mondok Amber? Soha nem élveztem annyira egy előadást se, mint azt a Machbetet ott Andrew zenekarával  - mondja Cherry és valami nagyon mély bánat ül meg a szeme mélyén.
• Igen… tudom… mert Alannel voltál a színpadon. én is élveztem. Cherry én szeretnék újra gimis lenni! Mindent másképp csinálnék.
• Gyere, induljunk - veszi fel a slusszkulcsot a tükör elől Cherry.

Drew

Az éjszaka fényei világítanak ránk. Már Manchastert elhagytuk, ráfordultam a gimi felé vezető útra. Remeg a kezem. Nem gondoltam, hogy valaha lehetek ennyire ideges. De az vagyok.  Nem tudom jó ötlet volt-e a szervezőktől éppen a gimiben tartani az osztálytalálkozót, persze biztosan nagyon nosztalgikus lesz és ezt akarták megadni. Elvégre jubilálunk. Tíz év. Valahogy a gimis évek mindig megmaradnak az emberben. Mert csak egyszer fiatal az ember. Egyszer gimis. Csak egyszer lehet elkövetni őrültségeket. Csak egyszer élünk.

Az öt éves érettségi találkozónk akkor lett volna. Amber után. Nem mentem. Alantől tudom, hogy Amber sem volt. Teljesen eltűnt. A szervezők azt kérték, hogy mi a tornacsarnok hátsó bejáratánál menjünk be. Visszahívtam Leót is, hogy összeálljon a zenekar. Újra. Bár mind nagyon fáradtak vagyunk. Nem tudtunk rápihenni erre a fellépésre. Nem volt időnk még csak igazán próbálni sem. Mi egy órával később érkezünk, mint ahogy a találkozó elkezdődik. Ahogy beérünk a városba felébresztem Alant, hogy lassan a giminél vagyunk. Leparkolok hátul és az osztálytitkárunk üdvözöl minket.  Alan álmos és ideges. Kérünk két sört és iszogatunk, míg az osztálytitkárunk köszönti az osztályt.  A nyakamba akasztom a gitárt és bólintok Alannek.

Ahogy fellépek az apró emelvényre köszöntöm az osztályt, de tekintetemmel Ambert keresem. Tudom, hogy hol szeret ülni, háttérben, a sarokban, így az ablak menti asztalokat pásztázom a tekintetemmel. Nem kell csalódnom. Amber feketében jött. Cherry pedig cseresznyemintás ruhában. Önmagukat adják. Húsz percet zenélünk csak, az utolsó szám nem meglepő. A zöld tea téma.

• Ezt a számot a legcsodálatosabb nőnek írtam, akit ismerek, és aki messze több volt, és lett számomra, mint egy osztálytárs. A szám címe pedig mindig is Amber volt - vigyorgok rá, miközben belelihegem a mikrofonba. Lejátszuk a három perces zöld tea témát és Alannal összecsapjuk a tenyerünket. Leo keveri tovább a zenét nekünk. Lerakjuk a gitárunkat és még rengeteg osztálytárs állít meg néhány szóra, mire odaérhetek ahhoz az asztalhoz.
• Szabad lesz? - kérdezem a két nőt. Cherry Alant nézi, de Amber rám néz.
• Tényleg nincs semelyik másik asztalnál hely egy De Noirnak? - kérdezi hidegen Amber.
• Kérem a telefonod! - tartom a kezem Amber elé.
• Mi? Nem fogom a telefonom odaadni! - ráncolja a homlokát.
• Amber! - szólok rá, és Amber végül vonakodva a fekete tárcatáskájába nyúl és kihúzza a vékony telefont. Bosszúsan Ambert nézem és megérintem a képernyőt, belepötyögöm a számomat és megcsörgetem magam. Ahogy a zsebemben érzem a rezgést leteszem. s visszateszem az asztalra Amber telefonját. - Az első számú hibám. Sosem kértem el a számod. Mentsd el a számomat!
• Nincs szükségem rá - sziszegi Amber.
• eltűntél! Kerestelek! Otthon is.
• Tudok róla.
• Miért szöktél el? - szegezem neki komoran a kérdést. Amber elnéz és nem válaszol. - Amber! Csak egyetlen indokot mondj, miért tűntél el?
• Mit gondolsz miért?
• Jól van. Titkolózz csak! Elszöktél, kerestelek, de utol se érhettelek, szóval nekem most már ne gyere azzal, hogy van egy gyereked tőlem! - csattanok rá.
• Jó nem jövök azzal, hogy gyerekem van tőled- feleli nyugodtan Amber. De sértett. Nagyon. Megbántott. Istenem már rosszul indítok. Leülök vele szemközt az asztalhoz. - Bocs. Kezdjük elölről. Szia Amber! Régen láttalak. Figyu tanakodtam pár éjszaka azon, hogy vajon teherbe ejtettelek-e?
• S ha igen? - kérdezi Amber. Annyira nyugodt az arca. Összefonja az ujjait maga előtt. Most vajon akkor igen vagy nem? Cherryre kapom a tekintetem. A másik színésznő. Ő is rezzenéstelen arccal néz. Tőle semmit nem fogok kihúzni.
• Ne nézz hülyének Amber. Válaszolj! - a tekintetemmel Ambert nézem. A fekete szemét egy szín, mert sokat fed Amber alakjából.
• Mondtam, mi van akkor Drew, ha igen.
• Ez komoly? - beletúrok a hajamba és kiver a víz. Miért nem mondta el? Basszus! - És fiú vagy lány? - dobolok az ujjaimmal az asztalon. Amber ajkai körül csak egy mosoly bujkál. - Fiú, igaz? Igaz fiú? Miért… miért nem mondtad el? Miért titkoltad el? Tudod, hogy…
• Mit? hogy kötelességből feleségül vettél volna?

Amber

Drew idegesen néz rám. Annyira Drew. Annyira pasi. Tökéletes. Feketében van, még mindig jó az 

énekhangja, még mindig remekül gitározik. Még mindig megremegek tőle, ha rám néz, már csak ennyitől is, hogy itt ül velem egy asztalnál. Csodálatos szerető. Tudom, hogy az. Rengeteg alkalom volt ezt megtapasztalnom. Na jó, nem olyan sok, de azért volt. Még mindig hatással van rám. Még mindig vonzódom hozzá. Még mindig őt szeretem.

S egyszerűen csak így beleírja a számát a telefonomba. Mindig is vágytam egy ilyen esetre, hogy egy pasi csak így elkérje a telefonomat és bepötyögje a számát, hogy meglegyen neki a számom. Eszembe se jutott, hogy ez régi kapcsolatnál is működhet. Én mindig csak új pasiknál tudtam ilyesmit elképzelni. Egy asztalnál maradunk. Együtt vacsorázunk. Alan annyira szótlan. Rá nem jellemzően. Cherry felpillant rá.

• S milyen az élet a felkelő nap országában? - kérdezi Cherry még én is próbálom meggyőzni magam, hogy nincs benne gúny. Nem sok sikerrel.
• Korán kelnek - biccent rá Alan. Lapos a humora.
• Szereted a japán lányokat? - kérdezi Cherry kíméletlenül.
• Otthagyom Japánt Cherry! már az utolsó terveket csinálom ott - mondja Alan. - Jövőre Liverpoolban kezdek - néz rá Cherryre.
• Ez...igaz? - kérdezi Cherry megzavarodottan. Kiesett a szerepéből. Nem számított erre a kijelentésre Alantól és most nem tudja, hogy hogyan reagáljon. Mármint mit jelent ez kettejükre nézve.
• Igen. Cherry nem akarnál sétálni egyet a gimiudvaron? - kérdezi Alan.
• De - biccent Cherry és felállnak.
• Mi még
• nem fejeztük be az előző beszélgetést - szólal meg Drew. - Szóval van egy fiam. - Hátradőlök és a
• fejemet ingatom.
• Andrew! - csattanok rá. - Nincs közös gyerekünk. Nincs semmilyen fiú, se lány. Nem szültem.Nem? - Drew láthatóan megkönnyebbül.
• Nem. Mert szerinted elhíztam? - dühöngöm.
• Nem. Nem azért mondtam. Az… az rendben van. Figyelj Amber. Tudom, nem először ugrok neki. Ezerszer megtehettem volna, volt rá tíz sőt tulajdonképpen tizenöt évem, ha a gimit is belevesszük. Rengeteg alkalmam lett volna. De mindet elpuskáztam, mert egyszerűen ilyen elcseszett tudok lenni. De most szeretném tisztázni. Nincs barátnőm. Semmilyen kapcsolatom nincs. Gyerekem sincs - pillant rám. - És igen, szeretném veled újrakezdeni. Járni, azt akarom, hogy a barátnőm legyél. Sőt annál is több. TE és én és nem nem foglak felvinni a szállodai szobámba megkúrni, nem foglak sem asztalon, sem széken, sem földön sem parkban, sem kocsiban, megfektetni. Kihagytam valamit?
• Azt hiszem teljes a lista, ha nem számítjuk bele a fóliázott új kanapét ott a raktárban, na meg a te kanapédat - felelem rá nyugodtan.
• Jó, tehát egyik helyen sem. Mert ha legközelebb megtörténik, akkor az ágyamba viszlek. Az enyémbe. Nem zugdugás, nem elkapkodva. Hanem ahogy mindig is kellett volna.
• ez rendkívül izgalmasan hangzik - bólogatok hozzá. Drew teljesen elbizonytalanodik.
• Most te jössz. Van valakid?
• Nem. nincs senkim.
• És… járnál velem? - kérdezi, mintha ráedzett volna egy kicsit. - Mit gondolsz? Látsz rá esélyt, hogy újrapróbáld velem? Nem úgy mint eddig. Hanem elölről. Nem a ránk rakódott sérelmekkel. Egy teljesen új és tisztázott kapcsolatban.
• Ha nagyon ragaszkodsz hozzá megpróbálhatjuk.
• Igen, nagyon ragaszkodom hozzá - nyomatékosítja Drew. - És most táncolni fogunk. Csak táncolni - nyújtja a kezét az asztal felett felém.

Drew

Alan és Cherry visszatértek és még csatlakoztak a táncolókhoz, aztán visszajönnek az asztalunkhoz. Már éjfél közeleg. Sokan elmentek. A kötelező programok már lementek. Mindenki beszélgetett azzal, akivel akart. Úgyhogy igazán mi is letudtuk azt, amiért jöttünk Alannel.

• A koliban kellett volna megszállnunk! - pihegi Cherry kipirosodva, ahogy lezökken Amber mellé.
• Mint a régi szép időkben. És lemehettünk volna az alagsorba hozzátok!
• Újrázni? - kérdezi Alan.
• Vagy a közös tévészobába.
• Csodás lenne - sóhajt Amber egy nagyot. Hiányzik az a 313-as szoba, nekem is a 411.
• Megvan még a De Javu? - kérdezi Cherry. Hát igen, ők ketten ott jöttek össze.
• Már bezárták. Megnéztem, a helyén egy  kiülős hely nyílt. Megnézzük? - sejtettem, hogy Alan fog felkészülni a De Javu helyzetéből.
• Egy ital? - pillantok Amberre, aki szótlanul rábólint. Kilépünk a lányokkal és átsétálunk a kolivalszemközti De Javube.  Amber egy könnyű kendőt vesz elő abból az apró táskájából és a vállára teríti. Az éjszakai lámpák fényében még szebb a park.
• Mennyi emlék - pihenteti  a szemét a régi padokon, a megnőtt bokrokon. - Egyből sokkal öregebbnek érzem magam.
• Még nagyon sok hülyeséget csinálhatunk most is, ne aggódj - nyugtatom meg és átkarolom a csípőjét. Tényleg szedett magára pár kilót. De végre emberi külseje van és nem az az összecsuklani készülő csontkollekció. Alanék előrementek és már helyet is foglaltak az utcára néző asztalnál. A lányok koktéloznak, mi Alannel sört iszunk. S nem sietünk.  Cherry elnyom egy ásítást, de kényelmesen elhelyezkedik a bőrfotelben, s a körömcipőit is letolja a lábáról, hogy a szoknyája alá rejtse fájós lábfejét.
• Végig kellett volna turnéznunk az országot - veti fel Cherry.
• A Macbeth-el? Ne viccelj! - Amber felém eső kézfejét megfogom és az ölembe húzom. Megsimogatom a tenyerét, s Amber enyhén megremeg a cirógatástól. - Az egy katasztrófa lett volna.
• Miért? Tényleg jól megalkottátok. A színpad, a zene, az öltözet, minden jó volt - veti ellen Amber.
• De most már van egy ünnepelt színésznő közöttünk, vigyáznia kell a hírnevére - jegyezte meg Alan és nagyon rajongó tekintettel nézi Cherry tűzpiros haját.
• Ugyan, menj már, csupa mellékszerepet kapok. S igazán Shakespeare-t nem is játszottam - veti ellen Cherry. - De a színészetben nem is ez a lényeg.
• Mindenben jó vagy. Ha csak tömegjelenet akkor abban te vagy a csúcs! A frontvonal, az első hősnő!
• Jövőhéten Manchesterben játszom. Tudok szerezni jegyeket mit szóltok hozzá? - néz ránk fellelkesedve Cherry.
• Én benne vagyok - kap a szón azonnal Alan és már vigyorog is rám.
• Ok, színházazzunk - biccentek rá és Amber ujjbegyein zongorázok.
• De jó! Újra együtt négyen - tapsikol Cherry és közben Alanre csillant egy mosolyt. Alan is elégedetten vigyorog.  Amber nagyon csendes. Csak a koktélját kortyolja és csendben élvezi a cirógatásomat. Időnként kortyolok egyet a sörből mielőtt felmelegszik.
• Minden rendben? - súgom a fülébe, s Amber mint egy macska hozzámdől.
• Jó újra együtt bandázni. Miért szakadtunk mi el?
• A továbbtanulás… vissza Holdvölgyébe… ki-ki lassan jutott vissza. Alan még csak most érkezett haza - mutatok rá.
• Egész életemben elüldögélnék ebben a bőrfotelban. Én hazaértem - nyújtotta előre a lábait Alan.
• Szerintetek mi az esélye, hogy elkapnak ittas vezetésért? - kérdezi Cherry, tekintve, hogy ő fog vezetni.
• Gyalogoljunk el a szállodáig. Nincs olyan messze - én fizetek és végigsétálunk a szállodáig. Ambertől csak egyetlen futó arccsókkal búcsúzom, s ahogy elhúzódok rákacsintok. Amber mosolyogva ingatja a fejét. Végre egy este, amit nem azzal zártam, hogy szexelünk. Egészen kezdek megkomolyodni.