Festett porcelán

Amber

Cherryvel fekszünk az ágyban és mindketten a plafont nézzük. Mint régen a koliban. Cherry jó szobatárs volt mindig is. Mert mindent ki akart dumálni. Jobb mint egy pszichológus. Komolyan. Árad belőle a szó. Beszél Alanról, Alan terveiről, a saját terveiről, a múltról, a jelenről, a jövőről. Beismerem néha bele-belebóbiskolok a monológjába. De csakis azért, mert már hajnal három körül jár az idő.

• Ugye, hogy sokat változott? - felriadok. Bealudtam.
• Kicsoda?
• Hát Alan.
• Jaj persze. egészen másabb lett.
• Sokat kerekedett az arca. Mármint… és észrevetted van néhány férfias sármos vonás az arcán. Olyan pasis lett.
• Ühüm… - morgom gyengén.
• Amber! Alszol? Ne aludj még beszélgetünk.
• Cherry, kiájulok - mormogom.
• ez volt életem legjobb osztálytalálkozója - mondja álmodozó hangon. - Neked is ne tagadd!
• Olyan… komoly lett - jegyzem meg félig a párnába mormolva.
• Drew?
• Aham… nagyon… határozott és férfias ja…
• hát vállalatvezető, már több mint öt éve - bólogat Cherry. - Az ilyesmi sokat formálhat az emberen.
• Gondolom - dünnyögöm a párnába. - S Alan? Mi lesz veletek?
• Hát annyira nem beszéltük még meg a részleteket...de amikor mondtam, hogy én a Manchasteri színháznál vagyok azt mondta hogy mindössze 35 mérföld Liverpool. Napi szinten sem leküzdhetetlen táv. Szerinted?
• Szerintem miattad jött haza. S tudta ő jól, hogy hol dolgozol. Meg azt is, hogy melyik a legközelebbi kikötő hozzá. Talán már egy ideje pályázik Liverpoolba és most összejött.
• Szerinted miattam jött haza?... szerinted is? - Cherry felül az ágyban és izgatottan túrja a haját. Szörnyen lelkes.
• Vagy csak megunta a szusit - szúrom közbe. Egy párna találja el az arcom.
• Olyan gonosz vagy - nevet Cherry.
• Miért, ha minden nap szusit ennél szerintem te is megutálnád.
• Nem is szeretem a szusit.
• Szerintem Alan se - akkorát ásítok, hogy az egész szoba elférne benne. - Itthon akarja élvezni az édes-savanyú életet
• Most már szivatsz - teszi durcásan keresztbe a karját Cherry.
• Cherry nem beszélhetnénk ezt meg holnap a reggelinél? - fordulok hanyatt és becsukom a szemem.  - Mindjárt felkel a nap.
• Szerinted Alan tud aludni? Japánban már délelőtt van.
• Jaj nem tudom Cherry, menj át és kérdezd meg tőle - bosszantóan éber ma éjszaka Cherry.
• Amber! - szól rám Cherry. Lehet horkoltam egy kicsit.
• Igen? - motyogom.
• Én gyereket akarok Alantől! - jelenti ki céltudatosan.
• Az remek… - mormogom. - Akkor holnap oszd meg vele ezt az információt. Lehet akkor már holnap este nem engem fárasztasz - visszazuhanok az álmomba.
• Te? - kérdezi Cherry.
• Nem… én nem akarok gyereket Alantől - nézek rá oldalt.
• Amber, annyira hülye vagy - kacarászik Cherry. - Drewtól.
• Jaj Cherry. Nem tudom. Miért pont ma éjszaka kell ezt megbeszélni?
• Drew biztos, hogy akar egy fiút. Ő olyan férfi, akinek fia lesz.
• Jó, hát majd alkalomadtán közlöm vele, hogy szerinted fia lesz - ismét beájulok. Cherry még mond valamit. De egyszerűen már nem tudom ébren tartani magam. Próbálok válaszolni, de már csak értelmetlen morgások jönnek ki belőlem és végül nem válaszolok.Mély álomba merülök.

Drew

Alannel egy lakosztályt vettünk ki. Én a nappaliban tanyázok. Eléggé hozzászoktam a meccsek utáni kanapén alváshoz. Alan a hálószobában alszik. Teljesen fel van borulva a biológiai órája, mert reggel hatkor ott áll felettem, hogy ő már éhes és javában ebédelne ebben az időpontban.

• Válassz valamit a minibárból - ásítok nagyot és nyújtózkodom.
• Már megettem a mogyorót és az összes csipszet is. Az édességek nem kellenek - tiltakozik Alan.
• Még nincs is reggeli.  Hét órától nyit csak az étterem - felülök és az órámra nézek.
• Igen, de mire te elkészülsz, addigra pont hét óra lesz - sürget Alan. Annyira friss. Bár karikásak a szemei, de ébren van.
• Jól van. Akkor készüljünk - ásítozva kibotorkálok a mosdóba és megengedem a vizet. A kagylóra támaszkodva nézem magam a tükörben.  - Soha többet nem akarok veled egy szobában lenni.
• Öt évig kibírtad - jön utánam Alan.
• akkor még fiatal voltam - megmosakszom és borotvahabot kenek az arcomra.
• Minden nap borotválkozol? Hétvégén is?
• Persze, mi van ha hétvégén találkozom egy jó nővel - mondom, ahogy  sietve kezdem áthúzni a borotvát rutinos mozdulatokkal. Aztán elkomolyodom. - Egy vállalatvezető nem lehet borostás Alan. Ha esti rendezvényre megyek az előtt is megborotválkozom.
• Tyűha! éljen az irritatív bőr - vigyorog Alan. - siess már.
• nyugi nem hűl el a kávéd! - törölgetem át az arcom és megcsapkodom az arcszesszel.
• Jól van szép vagy már királykisasszony!  Gyere,gyere igyekezz! - Alan már a szobakártyával ütögeti az előtéri komódot. Még a cipőfűzőmet kötögetem, de már nyitja az ajtót.
• Mi van pisilned kell kiskutya? - vigyorgok rá.
• Nagyon vicces -  Alan tényleg olyan mint egy kölyök retriever. Előreszalad aztán várakozva néz rám.  Ahogy leérünk rögtön magához vesz egy csésze espressót és már a másodikba szórja a cukrot.
• Szerintem kellően friss vagy, nincs szükséged kávéra - figyelem, ahogy a második espressót is elkezdi kortyolni.
• Igen, csak nem akarok délután alukálni, mint egy kisbaba - Alan végigeszi a teljes angol reggelit, aztán a francia kontinentális reggeli nagy részét is. Neki most van főétkezés.
• Vegetáriánus kaját kértél a repülőn? - nézek rá, ahogy újabb adag bacont hajtogat a szájába.
• Ah tudod milyenek ezek a repülőn fogyasztott kaják. Mindig éhes maradsz utána. Egyébként tényleg zsírszegény kaja volt. Kevés kilojoule energia. Muszáj itthon pótolni - magyarázkodik Alan. - Jó beismerem, hiányzik az angol koszt. Szörnyen. Ott sok a hal, meg a rizs, meg a növények, meg… - Alan félbehagyja a rágást és  hátrafordulok. Az étkezőbe a lányok léptek. Amber szörnyen álmosnak néz ki. Mint egy zombi. Eddig vámpírkülseje volt, most zombi. S üdítő változatosság, hogy minimális festék van rajta. Alan felemelkedik az asztaltól.
• Jó reggelt! - köszönti őket és Cherryt maga mellé húzza az ablakhoz. - Ezt neked hoztam. - egy művészien elegáns díszcsomagolású dobozkát tesz az asztalra. Cherry meghökkenve néz rá. - Bocs. Sok szokást átvettem. A japánok állandóan ajándékoznak. Náluk sokkal több karácsony-hangulat van mint nálunk.  - Cherry habozva nézi a dobozt, végül kihúzza a megkötőt és lassan lefejti a dobozról. Mind érdeklődve várjuk, hogy mit rejt a doboz. Még én is. Cherry leemeli a tetejét és szárított virágszirmok közt egy gyönyörűen munkált fehér porcelánkarperec van benne, rajta cseresznyevirág motívummal.
• Cseresznyevirág - suttogja Cherry megilletődve.
• Te jutottál róla eszembe Cherry - Alan fátyolos szemekkel nézi a lányt.
• Istenem Alan. Nagyon biztos voltál magadban. Hiszen nem is tudhattad…
• De reménykedtem. Elárulom, van a szettnek több részlete is. Külön-külön dobozban. Minden reggel kapsz egy részletet - kacsintott Alan.
• Ó Alan! - Cherry Alan nyakába borul és máris falják egymást. Vannak dolgok, amik idővel sem változnak.

Amber

Azt hiszem félig meghaltam. Kevés romantikusabb jelentet láttam, mint amit Alan bemutatott. Ki sem néztem belőle ennyi érzelmet. De valamiért tényleg az én habókos, bolondos és furcsa barátnőmet szereti. Cherry a karjára pattintja a karperecet és egész reggeli alatt csodálja. Újra és újra lenéz rá, átfogja a másik kezével, és forgatja, nézegeti a szép cseresznyevirágmintát.

Egyébként én pontosan nem tudom mikor szakítottak. Valamikor ott, amikor Alan megpályázta a Japán ösztöndíjat. S elnyerte és kiment egy évre. Aztán kint maradt. Megtanult japánul. S Cherry nem értette miért akar valaki egy évre kimenni. Akkor tényleg nagyon úgy tűnt vége mindennek.  Nagyon komoly konfliktus volt köztük Japán. Alan karrierje.

Cherry nagyon nem beszélt Alanről. Alan említése vörös posztó volt. Tehát igyekeztem nem felhozni. Mert nem akartam látni ahogy vörös hajú fúriaként támad rám, hogy szóba merészeltem hozni.

Fura, hogy ez a srác már majdnem tíz éve kint élt Japánban. S még ott is Cherryre gondolt.  Azt hiszem ez az igaz szerelem. Ezt kerestem mindig is. Úgy látszik, van akiknek kijutott belőle. De az nem én vagyok. Vajon minden cseresznyevirágról Cherry jutott eszébe?  Mert ott kint állítólag jó sok van.  Már értem miért nem tudta kiverni a fejéből Cherryt. Elindult munkába és jött vele szembe egy cseresznyefa. Basszus! Na így tudom elképzelni Alant. Vajon én miről jutok eszébe Drewnak? Már ha eszébe jutok. A zöldtea témáról? Vajon Drew iszik zöld teát? Rávigyorgok és Drew nem érti mit mosolygok rajta ennyire. De futólag viszonozza a mosolyomat.

• Mutasd azt a gyönyörűséget! - nyúlok át és magamhoz húzom Cherry csuklóját, hogy megvizsgáljam a porcelánékszert. Pazar! Nem lehetett olcsó dolog. És ha ebből egy egész szettet vett, az kisebb vagyon lehetett. Aranyminta fut benne. Ez tényleg értékes. Persze Alan szarrá kereste magát. Látszik rajta, hogy nincsenek anyagi gondjai. - Szép! Te egy remek pasas vagy Alan! - nézek a mellette ülőre. - Ki sem néztem belőled - kacsintok rá. Annyira boldogok! Istenem milyen jó nekik! Összeillenek, egy remek páros! tényleg azok… és ettől sírhatnékom van.
• Ma találkozhatunk az egykori tanáriankkal, és futhatunk sulikört is. Sőt a rajztermet is kinyitják. Melyik programra menjünk? Amber egy nosztalgia a rajzteremben? - kérdez rá Drew, de ettől csak még jobban magamba zuhanok.
• Én… már nem festek - rázom a fejem. Drew lassan fogja fel, amit mondok, de látszik, hogy meglepődik.
• Nem?  Mármint… hogyhogy nem...te mindig festettél - nyögi zavartan.
• Hát igen… - zavartan mosolygok, és közben Cherryre kapom a pillantásom. - De tudod a festéshez ihlet kell. Tudod ez olyan mint amikor  zenét szerzel, vagy verset írsz, ha van érzésed, kedved, gondolatod azt vászonra viszed, ha nincs… akkor üres marad a vászon. Érted?
• Mióta? - kérdezi elborult arccal.
• Azóta - felelem röviden. Mindent elraktam. Bedobozoltam az ecseteket, a vásznakat, a festékek azóta már biztosan beszáradtak. Minden valami múlt volt, a gimiből. Valami ami már nem én voltam. Drew hosszan néz rám, nagyon merőn és látom, ahogy az ő arca is hamuszürke színt vesz. Már elment az étvágyunk. Cherry és Alan zavartan összepillantanak.
• Azt hiszem ideje sétálnunk egyet Amber - tolja hátra a székét Drew és meg sem várja, mit reagálok, felhúz a könyökömnél fogva.

Drew

Az utcán kisvárosias a forgalom így hétvégén. Ahogy haladunk az utcán rájövök, hogy ezen az úton már jártunk. Ugyanígy, Amberrel, amikor az arcomba vágta, hogy lehet, hogy terhes és a patikáig vonszoltam magam után. Utána meg abba a gyorsétterembe mentünk. Mennyit változik egy város tíz év alatt. Hihetetlen. A gyorsétkezde helyén most egy cupcake van a kirakatra festve. Behúzom Ambert és leültetem. Ugyanott ülünk, ugyanannál az ablaknál. Amber udvariasan mosolyog és rebarbarás cupcake-t kér sok-sok tejszínhabbal és csokiszórással. Kér hozzá egy csésze zöld teát is. Amber humor. Én csak egy kávét kérek.

• Hát itt vagyunk. Innen indult a mi történetünk - néz körbe Amber.
• Én azt hittem nálam indult, ott a koliszobámban a Four Roses mellett - kavargatom a kávémat.
• Nem. Itt mondtad, hogy tetszem neked. Hogy nem tudod, hogy mit jelent még ez. De tetszem neked - Amber hátradől és engem fixíroz - Már tudod, hogy mit jelent?
• Igen. Van róla elképzelésem.
• Velem is megosztod?
• Sem a hely, sem az időpont nem alkalmas erre - felelem kitérően. - De tudni fogod. Ígérem. Hamarosan. Talán túlságosan is hamar.
• Ha te mondod - Amber beleharap a tejszínhabos, csokiszórásos rebarbarás süteménybe.
• Itt csináltad meg a tesztet. Tudod mit Amber? Sajnálom, hogy nem ejtettelek teherbe - nézek rá komoran. - Mármint nem a gimiben. Hanem… legutóbb. Talán hamarabb találkoztunk volna.
• Tudod mit Drew! Én is sajnáltam, hogy akkor megjött - néz rám különös mosollyal.
• Szeretted volna?
• Persze.
• Még orvosolhatjuk a problémát - kacsintok rá.
• Van időnk.
• Miért nem festesz? - kérdezem. Sokkal mélyenszántóbb ez a kérdés, mint hogy meg lehetne igazán válaszolnia.
• Már nem megy. Nem úgy mint régen - majszolja a süteményt.
• Elérem, hogy újra akarj festeni - jelentem ki határozottan.
• Drew túl sok ígéret ez. Még egy vállalatvezetőnek is. - néz rám gunyorosan Amber.
• Megoldom. El akarsz nézni bármelyik rendezvényre is?
• Nem. Eleve nem is bírtam annyira az osztályt. Az osztályban te voltál a sztár. Nincs kedvem tíz év távlatából is végignézni, hogy te vagy a sztár - grimaszolja.
• Rendben. Meddig maradsz?
• Holnap utazunk vissza Cherryvel Manchasterbe.
• Jah, nekem is be kell mennem a vállalathoz. De az előadáson találkozunk nemde?
• Persze - Végignézem, ahogy Amber eltünteti az utolsó falat rebarbarasütemény darabot és fizetünk. Sok mindent helyre kell hoznom. Többet mint gondoltam.