A kettős művészet

Amber

Az előadás napján Drewtól sms jön. “Manchaster Art Gallery. 15.00. Drew” Már  a színházi ruhámban megyek. Egy fekete testhez simuló átlapolt térdig érő dzsörzéruhába. Cherry szerint inspiráló a dekoltázsa. A Szent Péter téri villamosmegállóban szállok le és átsétálok a művészeti galériához. Andrew a kapunál vár, ahogy közeledem. Áthaladunk a dór oszlopcsarnokon. Domborművek és aranyozott képkeretek között. Drew fekete öltönyben van, fehér inggel és fekete nyakkendővel. Nagyon jól néz ki. Kopog a magassarkú cipőm a parkettán. Nem csókolt meg. S beismerem kicsit csalódott vagyok. Mármint régen mindig egymásnak estünk. Most annyira visszafogott. Drew most inkább vállalatvezető. Hiányolom azt a Drewt, akivel részegre ittuk magunkat és aztán mindig ugyanott végeztük. Hogy szexeltünk. Ez az új felállás nagyon...szokatlan. Én szerettem a laza Drewt.

• Tényleg ez a legcsendesebb időszak - jegyzi meg Andrew.

• Megnézted a látogatási statisztikát? - nézek rá hátra, ahogy lemarad.
• Nagyon csinos vagy ma - mér végig lapos tekintettel Drew.
• Kösz. Miért hoztál ide?
• Hogy inspirálódj - feleli Drew.
• Kivételesen be akarod tartani az ígéreteidet? - nézek rá felvont szemöldökkel.
• Igen - végignézzük a képeket. Drew minden képaláíráshoz odahajol végigolvasgatja a szöveget, megnézegeti a képet, továbblép. Valószínűleg van már tehetsége abban, hogy végigüljön több órás értekezleteket teljes érdeklődéssel az arcán. Rutinfeladat. Öröm nézni tényleg. Drew olyan mint egy művészetkedvelő nemes. De hát végülis ő az is. A legfelső emeleten az utolsó teremben nézelődünk a fajanszcsészék, domborművek és képek között. Perceket töltök a teremben és semmi fel sem tűnik, amíg ott nem állok előtte. Először komolyan sötételőfüggönynek néztem. Szégyen vagy sem. A saját munkámat sötételőfüggönynek néztem. Még magamon is nevetnem kell. Felismerem. a koliban festettem. Ez volt a Macbeth előadásunkon a háttér. A holdfénybe beröppenő rovarok. Még egy állvány is társul hozzá. “Amber Moon: Macbeth, a boszorkányok és szerelem hajnala. Kiállító: Andrew de Noir - Hozzám jössz?” Másodpercekig csak bámulom a szöveget. Valamit biztosan félreértelmezek. Ez nem lehet. A hátteret Cherry tette el emlékbe, mert az az egész Macbeth annyira fontos volt neki. Mi ez a kérdés? Mármint...ez tényleg az, amire gondolok? Itt az Art Galleryben?
• Ez.... ez…? - lassan Drew-ra emelem a tekintetem, aki ott áll egy faragott rózsával a kezében. - Drew? - nyögöm ki, de képtelen vagyok felfogni, ami történik. Ez nem történhet meg velem. Nem is számítottam rá. Mármint...ezer éve ismerem Drewt. Hiszen az osztálytársam volt. Kavartunk együtt sokat. Bár alig pár hónapokra...és most...
• Már akkor fel kellett volna tennem ezt a kérdést. Csak még annyira fiatalok voltunk. Most már nem vagyunk annyira fiatalok. Elhibáztam, többször is. De most nem akarom. Mielőtt még végleg elrontok mindent. Amber, hozzám jössz feleségül?
• Ez most komoly? - hebegem.
• Nézd meg magad! - nyújtja át a farózsát. Ahogy a kezembe veszem látom, hogy a rózsafej kettényitható. Ahogy lenyitom egy bársonypárnában szikrázó gyémántgyűrű ragyog. Istenem gyönyörű. Olyan, amilyent a filmeken és mesékben látni.  A csillogó aranygyűrű felfelé csúcsosodik, apró kövek vezetik az aranyívet a középső nagy gyémántkőig. Megtöri a fényt és hivalkodóan csillog.
• Mégis… hogyan? - nézek körbe.
• Egyszer lesz egy igazi kiállításod Amber, rendezek neked.
• De… ez… hogyan? - nézek a festményre a gyűrűre és rá. Ezt meg kellett szervezni. Cherrytől elkérni a hátteret, a galériába kitenni, a szöveget megírni, a farózsát megfaragni, a gyűrűt megvenni. Mikor? Nem is értem. Ez nem lehet igaz.
• Vannak kapcsolataim.
• Drew!
• Amber, először válaszolnál arra a kérdésre? - kérdezi félszeg mosollyal Drew.
• Istenem…
• Nem. csak én, Andrew de Noir! - mosolyog rám. - Szóval? - lép közelebb Drew.
• Igen? - nézek fel rá kérdőn.
• Jó, ez egészen jól hangzik. Az oltárig még gyakorolhatod, hogy határozottabban hangozzon - nevet fel Drew.
• Jaj Drew! - zavartan állok. - De miért?
• Tudod… eléggé unom, hogy mindig feketében vagy. S rájöttem, mivel tudom elérni, hogy valami más szín legyen végre rajtad. Azt hiszem kezdetnek a menyasszonyi ruha remek áttörés lenne.
• Jaj Drew! - dőlök neki bágyadtan.
• Hanyas is voltál irodalomból. B?
• Nem én vagyok kettőnk közül az A+-os - jegyzem meg mosolyogva.
• Szeretlek Amber! - nyom csókot a homlokomra.
• Én is szeretlek Drew - suttogom bágyadtan és nézem, ahogy kiveszi az eljegyzési gyűrűt és lassan az ujjamra csúsztatja.

Drew

Amber a farózsát a dekoltázsába csúsztatja, s így teljesen oda vonzza a tekintetemet. Szikrázik a gyűrűm az ujján és valamiért nagyon büszke vagyok arra, hogy ez a nő a feleségem lesz. Együtt vacsorázunk a színházzal szemközti étteremben, amíg várunk az előadásra.  Amber szeme ragyog, mint talán még soha. Azt hiszem jobban ragyog mint az a méregdrága gyémánt az ujján. Most ezzel is beérem. Amber annyira kába, hogy képtelen beszélni. Egyszerűen megdöbbent. Hagyom, hogy ez az egész elüljön benne, hogy felfogja. Én már akkor, amikor őrült módjára próbáltam felkutatni, akkor elhatároztam, hogy többet nem engedem el. Ha megtalálom akkor az enyém lesz, örökre. Szóval nekem ez nem újkeletű dolog, hogy én ennyire komolyan gondolom vele. Ambernek nyilván nagyobb a hatás. Hiszen alig akadtunk újra össze. Lassan végigesszük a menüsort. Mire a desszerttel is végzünk, átsétálhatunk a színházba.

Keveset beszélünk. Lehet úgy tűnik elkapkodtam ezt. Belevágtam valamibe, ami komoly. Nagyon komoly. Sőt, egy házasságnál nincsen komolyabb dolog. De tényleg úgy érzem ez lesz a helyes út. Amberrel ez a harmadik esély. Nincs több út, nincs több lehetőség. Ismerjük egymást, a gimi óta. Kiesett öt év az életünkből, amit akár együtt is tölthettünk volna. Én nem akarok évekig várni, hetekig, hónapokig, hogy aztán sorra elrontsak mindent csupa tisztázatlan és félreértett helyzeteken. Kinőttem ebből. Én tudom, hogy Ambert akarom és nekem már nincs hová gondolkodnom ezen.

Cherry a médiapáholyt adta nekünk. Így az első emeleten legszélen ülünk, legközelebb a színpadhoz. Nem igazán figyelem a színpadon történő dolgokat. Túlságosan leköt az, hogy Ambert nézzem, a hosszú fekete haját, a szépen festett arcát, a karcsú vonalait. A karját a páholykorlát bársonyára helyezi és ő is lenéz a gyűrűre. Azt hiszem tetszik neki. hátranéz rám. Elveszem a kezét a páholyról és kézcsókot hintek a kézfejére. Amber végignézi a felvonást. Én csak Ambert nézem.

Alan akkor ér be hozzánk, amikor elkezdődik az előadás és összevillantjuk a tekintetünket. Alan vigyorogva feltartja a hüvelykujját és kérdőn néz rám. Én is biccentek és Amber háta mögött adunk egy ötöst a másiknak. Egészen a szünetig csendben nézzük az előadást.

• Pezsgőt? - kérdezem Ambert.
• Miért ne? - mosolyog rám és Alan előtt kilépünk a páholyból. A büfénél márványasztalok mellett lehet állni. Cherry is csatlakozik hozzánk, mire kihozzák a négy pezsgőspoharat. Cherry ugrálva illeg.
• Na mi történt?... mi történt ma délután? - vörös göndör fürtjei ide-oda ringanak és Amber arcába tolja a kezét. A porcelánszett utolsó darabja. Egy cseresznyevirágmotívumos porcelánnal kevert aranygyűrű az.  Egy eljegyzési gyűrű. Amber kikerekedett szemekkel nézi Cherry ujján az eljegyzési gyűrűt, aztán lassan átvándorol a tekintete Alanra és rám.
• Ez most komoly? - néz ránk hitetlen mosollyal.
• Mi….mi? - fordul izgatottan felénk Cherry is. Ő még nem érti, ami Ambernek már láthatóan leesett.. Amber a márványon nyugvó kezét közelebb csúsztatja Cherryhez. Cherry tátott szájjal bámul az eljegyzési gyűrűre Amber ujján.
• Azta!!!
• Ti fogadtatok! - csap le Amber és a szemét ide-oda kapja Alan és köztem. Alannel futó pillantást váltunk.
• Nem fogalmaznék ilyen sarkítottan - szólalok meg.
• Inkább támogattuk egymást - teszi hozzá gyorsan Alan.
• Pontosan miben is? - ráncolja a homlokát Amber.
• Hogy én is megteszem, ha Alan is - felelem rá komoran. - Egyedül nem mertem volna így ilyen hirtelen. - Mindketten amikor felvetődött az osztálytalálkozó ötlete felvetettük, hogy mi lenne ha, elejét vennénk annak, hogy elrontunk mindent és elhatároztuk, ha egyikünk megpróbálja, akkor a másikunk is. Végülis miért ne? A gimi óta sok év telt el, most optimális a helyzet hiszen mindenki független és egyedülálló. Nem kockáztathatjuk állandóan hogy rossz az időzítés, hogy nincs előkészítve a talaj, hogy valami mindig közbejön, valami mindig elromlik valahol. S ahogy felvetettem, Alan is rábólintott. Ha már ketten csináljuk az nem akkora hülyeség. Legalábbis ebben bíztunk. Úgyhogy megért egy próbát, mielőtt újra elengedjük a lányokat, mert nem tudjuk megtartani őket.
• Na és mi van, ha valamelyikünk nemet mond! - vonja össze a szemöldökét Amber.
• Akkor úgy járt - ránt vállat Alan. - De igent mondtatok! - kacsint a lányokra Alan.
• Jaj fiúk! Ti sosem komolyodtok meg! - kacagja Cherry és megböki Ambert. - Egy napon jegyeztek el minket Amber a sors mégiscsak kegyes volt hozzánk!
• Ezt melyik szerepedből vetted? - kérdez vissza nevetve Amber.
• Ünnepeljünk - adja Cherry kezébe a poharat Alan.
• Gratulálunk! és… sok boldogságot - körbekoccintjuk a poharainkat.
• Alan, vigyázz erre a gyönyörű lányra! Mert nagyon értékes! - figyelmezteti Amber.
• Tudom - mosolyog  Alan Cherry derekát átkarolva.
• S hogyan tovább? - kérdezi Amber Cherryre és Alanra nézve.
• Manchasterben maradunk. Csak egy nagyobb lakást nézünk - mondja Cherry Alanra nézve.
• És én részben otthonról végezhető munkára állítom magam. Így heti három-négy alkalommal kell csak Liverpoolba mennem.
• Na és ti? - hagyja abba a pezsgőivást Cherry.
• Mi? - Amber kérdőn néz rám. Most döbben rá, hogy csak féligmeddig igent mondott, de
• semmit nem tisztáztunk. Hogy hogyan tovább? Mi lesz? Hol és hogyan élünk? Egy házasság
• rengeteg szervezés, logisztika és lemondás.
• Amber hozzám költözik ez nem kérdés.
• Miért nem kérdés? - száll vitába Amber.
• Mert szereted a faházat, ne is tagadd. Az össze bútor a Moon Bútorszalonból van. Kivéve a hálószoba. Ideje látnod - nézek Amberre.
• De Manchasterben dolgozom… - veti ellen Amber.
• Ideje váltanod - mondom komolyan. - Újranyitod a Moon Bútorszalont, DeNoir bútorokkal, viheted a bútoreladási részleget, vagy amit akarsz.
• S dolgozzak neked? - néz rám Amber kétkedve.
• Tudod, van egy vállalatom - vigyorgok rá lefegyverzően. - Választhatsz mit szeretnél csinálni.
• Hidd el találok neked helyet.Még beszélünk erről. Négyszemközt - mondja Amber lezáróan.
• Rendben.

Amber

A felmondásomat töltöm a színháznál. Cherry az esküvőt szervezi. S ezzel nagyon úgy érzem, mintha le lennék maradva. Alan nem sokat vacakolt. Egy modern építésű elegáns manchasteri lakást vettek. Süppedős szőnyegeik vannak, nagy boltíves ablakaik, amik előtt szép fehér függönyök lengedeznek Ha kinyitom ki lehet könyökölni és nézni a Manchasteri városi forgalmat. Kellően távol van a városmagtól, hogy ideálisan rá lehessen látni. Figyelni, ahogy az utcai fények mentén az utakon lefelé csörgedező autók fénye követi egymást. Teljesen kikapcsolja az embert. Egy igazi nagyvárosi lakás. Legalább öt szobájuk van. Alannak egy dolgozószoba. Három vendégháló és az ő saját hálószobájuk, és egy nagy nappali.  Van egy kis teraszuk is és egy gardróbszobájuk.  Cherry a szőnyegen hasalva válogat az esküvői magazinok közül, én a forgalmat nézem. Nagyon hangulatos.

• Hányra ér haza Alan? - kérdezem a forgalomtól elvarázsolódva.
• Olyan fél hét körül. Ha nagy a csúcs akkor csak hétre - feleli Cherry és behajt egy újabb oldalt a menyasszonyi ruhák közül. - Ehhez mit szólsz? - egy habosbabos ruha az, csupa fodor és nagy nagy szoknya.
• Hááátt…
• Neked is nézned kellene már egyet - int magához Cherry és a kezemnél fogva lerángat a földre maga mellé.
• Ó nem tudom, én még nem akarom ennyire beleélni magam.
• Pedig maholnap oltár elé visznek. Válassz - tolja elém a katalógust Cherry.
• Nem is tudom - bizonytalanul belelapozok az újságba. Nagyon vastag kötet. Minden oldal egy ruha.  Megcsörren a telefonom. Cherry rámnéz.
• Te komolyan beállítottad Drew csengőhangjának a zöldtea témát? - nevet Cherry és a kanapénak dönti a hátát. - Ez oltári!
• Most mi van? - nevetek rá.
• Ez olyan cuki!!! - visítja Cherry és fogadom a hívást. -
• Szia!
• Szia! Mit csinálsz?
• 
  
• Épp esküvői ruhát válogatok Cherryvel.
• Helyes, magadnak is válassz. A De Noir várban tartjuk. A lovagteremben.
• Nem - nyögöm.
• De - hallom ahogy nevet. - Az egész család előtt. Szóval… készülj hogy hatalmas esküvő lesz, sokan lesznek és...fehérben kell lenned. Egy szín, amit ki tudja mióta nem hordtál!  Tulajdonképpen nem is értem, a fekete nem is szín, a fehér sem. Te meg festettél, elméletileg színekkel dolgoztál, hogy lehet, hogy mégsem rajongtál a színes ruhákért? Mindegy szokd a gondolatot, hogy ezentúl vége a fekete korszaknak.
• Ez nem hangzik túl bíztatóan. Most már tényleg nem tudom mi legyen.
• Mindenben csodás leszel.
• TE mit csinálsz?
• Egy kád vízben ázom. S rád gondolok. Jó lenne, ha már együtt lennénk. Egy közös fürdő...Ha átjössz elkezdjük szervezni az esküvőt.
• Jaj Drew… félek… biztosan ezt akarjuk?
• Igen - feleli határozottan. - S most le is teszem, hogy tudj ruhát választani.
• De nem tudok.Válassz egyet! Majd megnézem - s ezzel megnyugtat.
• Komolyan?
• Persze, ahogy közeledsz felém a lovagtermen keresztül - neveti.
• Andrew!
• Szia Amber! - letette. Meredten bámulok a katalógusképekre. - Oké, egy várban lesz az esküvőm - újralapozok.  Szerencsém, hogy Cherry nem hagy magamra, mert képtelen lennék egyedül dönteni. S jó, hogy a barátnőmmel együtt készülhetünk az esküvőnkre.