Téli kalandok

Akkor is hó volt a fenyvesekben, micsoda nagy hó volt. Berobbantak a hatalmas hópaplanba és észvesztően játszottak. Corinne elsüppedt a hóban, alig találták meg. S a húga visított, mint mindig. Armand megrántotta a szánkót és nézte a két testvért, ahogy egymást rángatják le a szánkóról.

-         Elég már, fejezzétek be! Mindig ilyen lököttek vagytok? – mérte végig egyiket is a másik után.

-         Nem – csipogta Corinne  kidugva fejét a hóból.

-         De! – rángatta fel Fabian a fejére a sapkáját.

-         Soha nem érünk a domb tetejére, ha út közben leálltok verekedni – Corinne feltápászkodott és visszamászott a szánkóra. Persze ráhasalt és a teljes szánkót elfoglalta.

-         Engedj engem is ide! – lökte félre Fabian.

-         Nem, hason csúszni akarok a havon! -  erősködött Corinne vinnyogva.

-         Kis hülye liba! – adta meg rá a választ Fabian és egyszerűen ráfeküdt a húgára.

-         Összenyomsz! Utállak! – hisztizte Corinne.

-         Jézusom, meg vagyok én áldva veletek – rázta a fejét Armand és  közelebb lépett, hogy rendet tegyen. – Üljetek fel rendesen, vagy nem viszem fel egyikőtöket se a dombra és egyedül fogok szánkózni! – kiáltotta rájuk. Meggyőző tudott lenni. Fabian és Corinne összenéztek és villámgyorsan felültek libasorba a szánkóra. Corinne elöl, Fabian hátul. – Na látjátok, megy ez! -  biccentett Armand és nekiiramodott, húzta őket felfelé a hóban.

-         Szuper! Szeretek szánkósat játszani! – jelentette ki Fabian.

-         Húzz gyorsabban Armand! Gyorsabban! – kiáltozta Corinne és kezét kitárva csapkodta a fenyvesek ágait, ahogy elsuhantak alatta. – de jó! De jó! – Armand a domb tetején megállt és lenézett a fenyvesek erdejére.

-         Innen fogunk csúszni! Azta! – ordította Fabian és futkározni kezdett körbe-körbe megkergülten és beletérdelt a hóba. Corinne oldalpillantással figyelte a meredek lejtőt. Gyűrögette a bársonyszoknyáját kesztyűs kezében.

-         Ajaj! – motyogta, az erdőtől már nem látszott merre fog vezetni az út.

-         Számtalanszor lecsúsztam innen nyugi! – helyezkedett el a szánkó végében  Armand. – Mivel az én lábam a leghosszabb és én vagyok a legnagyobb én fogom a szánkót irányítani. Jöttök vagy sem? – nézett a két testvérre Armand.

-         Naná! – ugrott oda Fabian és elhelyezkedett Armand előtt a szánkón.

-         Én… én inkább gyalog megyek vissza – pityogta Corinne az orra alatt.

-         Kis beszari vagy! – húzta el a száját Fabian.

-         Nem is! – feleselt rá Corinne.

-         Jézusom ne kezdjétek már! – kiáltott fel ingerülten Armand. – Corinne gyere! Nem fogunk a hegytetőn hagyni a hóban! – Corinne guggoláspozíciót készült felvenni. Leguggolt  és toppantott.

-         Nem! – vágta rá Corinne.

-         Ebből oltári nagy hiszti lesz – mormolta az orra alatt Fabian, ahogy nézte a húga guggolását. Corinne pillanatok alatt guggolásba tudta vágni magát és vinnyogott. Lány.  Ez van.

-         Basszus de gyűlölöm a lányokat – fakadt ki Armand. – Corinne kettőnk közé ülsz, nem lesz semmi bántódásod. Elölről Fabian véd, hátulról én! Na így mit szólsz hozzá? – nézte a lányt ahogy a hóban guggolt, mint egy kis mókus pislogott ki a térdei felett. Szoknyája a hóban, kis kezeit az arca elé tette, kesztyűjével a könnyeit itatgatta. Armand megjegyzésére felnézett. Szipogott. Nézte a két fiút. Igen ez biztonságosnak tűnik.

-         Jó! – csippant egyet. A két fiú hatalmasat lélegzett. Corinne szipogva felállt és közeledett  a szánkó felé. Armand hátrébb csúszott, Corinne előrébb lökte testvérét és becsusszant Armand ölébe. Fehér vastag harisnyája Armand fekete nadrágjához simult, kis fekete csizmájával Armand lábát tapisgálta, de a fiú nem foglalkozott vele. Lábával már előrébb araszolta a szánkót a lejtő felé.

-         Figyelem, fiúk lányok. Lábakat a szánkóra felhúzni és indulás! – kiáltotta el magát. Armand egy erős lökéssel megindította a lejtőn lefelé a szánkót. Pillanatok alatt gyorsult a szánkó a meredek lejtőn. Armand erősen tartotta kezében a kötelet, amivel irányította a szánkó elejét, karjával teljesen átölelve Corinnet és Fabiant. Corinne visított, Fabian kurjangatott.

-         Milyen gyorsan megyünk már? Fiúk lassítsatok! Lassítsatok! – kiabált Corinne. Fabian őrjöngött. Armand csak a fák közt cikázással foglalkozott. Corinne becsukta a szemét,  örült, hogy Fabian nagyrészt úgyis takarta a kilátást, de most már véletlen sem akart semmit sem látni, csak megbújt Armand karjai közt, összeszorított szemhéjjal sikított és várta, hogy valahol valamikor megálljanak. Fabian elemében volt.

-         Arra, arra menjünk! – kiáltozta.

-         Nem! – tartotta Armand a vezetéket.

-         De, arra meredekebb! Ott menjünk! – Fabian nem sokat törődött Armand tiltakozásával, egyszerűen megrántotta a szánkó kötelét és lábával rásegített az iránymódosításra.

-         Bakker Fabian! Fel fogunk így borulni, ha ilyeneket csinálsz! Ez nagyon meredek lesz! – kiáltotta Armand.

-         Ne, ne! – visította Corinne bár ő maga semmit sem látott a vad száguldásból lefelé a lejtőn.

-         Merre vezet ez a lejtő?!

-         Nem tudom!

-         Ne csináld már!

-         Hol végződik?!

-         A francba is Fabian! Ne, ne! -  Armand  lenyomta a sarkát a hóba és próbálta fékezni a szánkót. De már késő volt. Armand belátta, hogy nem lesz más megoldás – Húzd fel a lábad! Húzd fel! – kiáltotta s mivel Corinne szinte a lábán ült, Corinne-t tudta egyedül a magasba emelni, Dőltek , borultak a szánkóról. Fabian pedig a szánkó elejéről egyszerűen belecsusszant a barlang felett beszakadt kis tóba. Nem volt mély. Derékig ért. De jéghideg volt a vize.

-         Hoppá! -  lökte fel magát a víz felszínére Fabian, és sietve kiugrott a vízből. – Ez hideg! – vacogta Fabian.

-         Úristen Fabian! – tette le a hóba Corinnet Armand és sietve a fiúhoz lépett.

-         Nincs baj, jó móka! – nevetett Fabian.

-         Azonnal vedd le azokat a vizes ruhákat! – szólt rá Armand és maga is vetkőzni kezdett.

-         Ti mit csináltok? – nézte a két vetkőző fiút a hóban ülve Corinne. A két fiú nem foglalkozott vele. Fabian teljesen anyaszült meztelenre vetkőzött. Armand a felső ruháit adta a fiúra. Fabian megkapta Armand mellényét és kabátját. De addig csupaszon didergett a hóban. Armand vigyorogva nézte Fabian apró fütyijét.

-         Ennyire hideg van? – kérdezte gonoszul. Fabian lenézett a lába közé.

-         Nem, ez alapból ilyen kicsi – felelte Fabian vállrándítva. Armand hahotában tört ki, s nézte, ahogy Fabian sietve kapja magára Armand testmelegét őrző mellényt és sálat és kabátot. Armand egy szál pulcsiban maradt.

-         Ez nem vicces – nézett rá morcosan Fabian.

-         Miről beszélgettek? – bukdácsolt hozzájuk Corinne.

-         Olyanról, ami neked nincs – szólt rá Fabian.

-         Miért nincs? – pislogott nagyokat Corinne.

-         Mert te lány vagy!

-         Neked mindenre ez a válaszod Fabian! – sóhajtotta Corinne.

-         De erre tényleg ez a válasz – kuporodott fel a szánkóra Fabian.

-         Irány haza lóhalálában – rántotta meg a szánkót Armand, ahogy Fabian és Corinne összeszedelődzködött és felkuporodtak a szánkóra.

 

Fabian homlokráncolva nézett fel a hóesésbe. Londonban minőségi korcsolyapálya volt. Anna egyik gyengéje. Látta már korcsolyázni a lányt. Jól csinálta. Nem volt őstehetség, de elcsúszkált. Anna sosem Williammal jött, hanem a francia társalkodónőjével.  Fabian lenézett a forralt boros bögréjére, hópelyhek úszkáltak a tetején. Ezen a korai órán kevesen voltak a pályán. Főleg kisgyerekekkel érkeztek. A fiatalok ideje a délután és az este. Akkor zsúfolt a jég. Most alig néhányan siklottak. Fabiannak nem kis detektív technikájába került, hogy pontosan kiismerje Anna napirendjét. James Prescott gyűlölte ezekért a fagyos reggelekért, amikre Fabian kötelességből elrángatta.  Fabian belekortyolt a forralt borba és a két nőt nézte a jégen.

-         Jamie?

-         Ki vele – felelte rá azonnal James.

-         Tüntesd el a társalkodónőt! Kösd le valamivel!

-         Csak azért hívtál, hogy elvégezzem a piszkos munkát igaz? – rázta a fejét James. - Legyen, csinos a társalkodónője – vigyorgott James és felhúzta a kesztyűjét. Fabian le sem vette a szemét a lányról. Anna tudja, hogy itt van. Hogy ne vette volna észre. Az ártatlan követéseit. Fabian rendszeresen kijárt ide, csak azért, hogy Annát láthassa. A szerelem minden őrültségekre ráveszi az embert. Anna áthúzta a korcsolyáját és bőrcsizmáját visszahúzta a pálya szélénél. Suhogó bársonyszoknyával közelített.

-         Nincs jobb dolga vasárnap reggelenként? – kérdezte hűvösen Anna, ahogy elhaladt mellette.

-         Ne fáradjon Anna, már rendeltem magának egy puncsot – intette Prescott helyére Fabian.

-         Miből gondolta, hogy csatlakoznék magához? – fordult meg felvetett fejjel Anna.

-         Szereti kéretni magát igaz? – kérdezte Fabian hideg szemrebbenéssel.

-         Mindig ilyen erőszakos? – helyezkedett el Anna kedvetlenül, s a puncs megérkezett elé.

-         Hihetetlenül gyengéd is tudok lenni Anna. Megmutassam mennyire? – kérdezte bizalmasan Fabian.

-         Miért nincs templomban? Rengeteg gondolata lehet, amiért imádkoznia kellene! – sziszegte Anna.

-         Azért nem járok templomba, mert maga sem jár. Ha ma templomba ment volna, ott lennék, esküszöm – lehelte a hidegbe Fabian. Anna jólesőn melengette kesztyűs ujjait a puncsos bögrén.

-         Üldöz engem.

-         S menekül Anna? – mosolygott rá a forraltbor felett Fabian.

-         Szeretném, ha egyszer úgy tehetném ki a lábam a Montgomery házból, hogy nincs valaki a sarkamban. Fabian. Rendkívül kellemetlen nekem értse meg. A tél egy rémálom számomra, mert maguk megjelennek Londonban és maga elkezdi szokásos módfelett kitartó üldözésemet. Jelen van az életemben akár akarom akár nem. Mert érzem a tekintetét magamon, a lábnyomomban jár, értse meg, hogy ez zaklatás! Kérem! Hagyjon békében – kortyolta a puncsot Anna. Kék tekintetét Fabian különös mogyoróbarna szemeibe fúrta.

-         Értem. Kínos magának, mert tudja, hogy figyelem, akármit csinál. Zavarja, hogy nem engedheti el magát. Felfogtam. Hogyan érhetném el, hogy megváltozzanak az érzései irányomban? – kérdezett rá Fabian kerekperec.

-         Fabian! – hunyta le a szemét Anna. – Tartsa távol magát tőlem, és a dolgaimtól, ha élni akar. William ki fogja tűzni az esküvő napját.

-         S maga? Maga is ezt akarja? Anna! – dőlt előre Fabian és kutatva nézte a lányt. Anna fekete prémsapkája mélyen a szemébe volt húzva. A lány elnézett, a korcsolyázó gyerekeket nézte. Nem fog válaszolni. Fabian már most tudta. De nem sürgette a választ. Hátradőlt és ő is a gyerekeket nézte, ahogy elhasalnak a jégen.

-         Akkor este – mondta lassan Anna, s tekintetével továbbra is a szülőket nézte, akik felsegítik a jégről a gyereket. – Azt mondta családi okokból nem vesz el csakis és kizárólag érintetlen nőt, miért?

-         Maga válaszol a kérdéseimre Anna? – kérdezte Fabian a kesztyűs ujjaival dobolva az asztalkán.

-         Nem – nézett rá határozottan a lány.

-         Azért, mert a családomban minden házasságot úgy kötöttek, hogy előtte már elhálták azt, mert fiatalon kötötték, mert testi vágyakra épült. Nem akarok a családom hagyományaiba lépni. Azt a nőt, akit feleségemnek szemeltem ki, csak akkor érintem meg, ha már Istenben egyesültünk a pap színe előtt. Ért engem Anna?

-         S a többi nő? Akiket nem feleségnek választott?

-         Most Anna magáról van szó. Tehát erre válaszolok. Zaklatásnak érzi, hogy magába szerettem? Hogy londoni életem egyetlen értelme az, hogy naponta legalább egy pillantást vethessek magára? Legyen Anna. De ennek az üldözésnek határa is van. Nem fogom az ágyamba vinni, és nem fogom lerángatni magáról a pelerinjét, a drága bársonyruháját a csizmáját az alsószoknyáját és a fűzőjét, mert nem annyi a célom, hogy lefeküdjek magával, hanem hogy a feleségemmé tegyem. A kettő közt nálam óriási a különbség. Mert én a de Noirok hibáiból megtanultam, hogy semmi jót nem szül az, ha meggondolatlanul pusztán szerelemből és testi vágyból szeretkezünk és házasodunk.

-         Nem úgy beszél mint egy fiú.

-         Úgy beszélek, mint egy de Noir. Aki több generáción át látta, hogy hova vezet a testi vágyból köttetett házasság! 

-         A családja miatt rajtam akar bosszút állni?

-         Nem Anna. Ami kettőnk ügye, annak semmi köze a családomhoz. Igya meg a puncsát és álmodozzon, amíg még megteheti, mert nem ismer eléggé, ahhoz, hogy tudja, az érzéseim nem felületesek, a vágyaim sem. A kívánságaim sem Anna. Megértettem, hogy jelenlétem kellemetlen magának. De vajon mennyiben befolyásolja kellemetlenségét az, hogy William Richards menyasszonya? – Fabian az asztallapra tette a fontokat és Annára nézett. – Nem zavarom tovább, ha legközelebb szemben leszünk Anna ígérem, hogy nem fogja tudni zaklatásnak minősíteni a jelenlétemet – Fabian felpattant és faképnél hagyta Annát.