A fekete kő

Fabian Catharine Neville-t kísérte asztalhoz, nem először és valószínűleg nem is utoljára. A lány kedves asztaltárs volt, viszont mindketten tudták, hogy nincsenek közös elképzeléseik egymással. Főleg, hogy Fabian az asztal túloldalán helyet foglaló Annát nézte olyan feltűnően, hogy azt lehetetlen volt nem észrevenni. Annát az állítólagos vőlegény, William Richards kísérte asztalhoz, kizárólagos jogot fenntartva Annára. A Montgomery család nagyon gazdag volt. Egyike Anglia leggazdagabb családjainak. Ráadásul Anna egyedüli lány és egyetlen gyermek a Montgomery család ezen ágán. Hatalmas hozománya lehet. Amikor James Prescottnak először megemlítette, hogy tetszik neki a lány, James kijelentette, hogy esélytelen. Egy Montgomery sosem fog lealacsonyodni egy köznemeshez. Bármennyire is nemesek. Anna függetlenül attól, hogy ki vagy mi, megtetszett neki, mielőtt még a nevét tudta volna. Nem véletlen, hogy ez a Richards is ennyire nyomul érte. Anna vagyona elég csábító bármely hozományvadász számára. Egy de Noirnak maga a főnyeremény. Fabian azt is tudta, hogy Anna valami régi egyezség nyomán lett jegyese ennek a Richardsnak, amit a szülők valami pénzügyletekkor kötöttek. Annát a család köti. Nem egyszerű az ügy.  Az asztalnál Anna keveset beszélt a férfi ellenben járatta a száját megállás nélkül mellette, szóval tartotta Annát akár akarta, akár nem. Bár Annát már olyan jól ismerte Fabian csak mozdulatokból és gesztusokból, amit a lányból eddig érzékelhetett, hogy sejtette a lány halálosan unja magát. Anna megemelte a kristálypoharát és elnézve vacsorapartnerétől belekortyolt a vörösborba. Anna mozdulatában alig leheletnyi türelmetlenség volt, észre sem lehet venni az ő kimért mozdulatain. James erre mondta, hogy Annában nincsenek is érzések, egy hideg nő, aki márványszoborként viselkedne az ágyban is. Szóval felejtse el Fabian. Egy Anna Montgomeryt azért vesz el valaki, hogy rangos és gazdag felesége legyen, aki törvényes utódokat szül neki, de ha igazán többet akar és minőségi kapcsolatot, akkor szeretőt kell tartani mellette. Ez volt James véleménye Annáról. Fabian ellenben maga sem értette miért, meg volt győződve arról, hogy a lány maga egy túlrakott gőzmozdony, egy robbanásig fűtött kemence. Tele indulatokkal, és szenvedéllyel is.  Talán az ilyen mozdulatok győzték meg arról, hogy Anna Montgomery is ugyanolyan mint minden ember, nem egy égi tünemény, hanem hús-vér nő, aki nem a megfelelő környezetben él. Anna tekintete rátévedt. Alig egy szemlebbenésnyi pillanat volt. Tekintete tovább is siklott, s enyhén megemelt szemöldökkel unottan tette vissza a poharát az asztalra. Fabian kijelentette, hogy feleségül akarja venni. Kimondta neki. Nincs többé titka a nő előtt. De Anna biztos ,hogy bolondnak tartja ezért. És tudja is, hogy miért. Anna esélytelennek tartja nevetséges gyerekes kijelentéseit. Több okból is. Nincsenek egy társadalmi szinten, bár mindketten nemesek. Annának jövendőbelije van, igaz annyit sem érez iránta, mint egy kihűlt Earl Grey tea iránt. Ráadásul Anna jóval idősebb Fabiannál. Fabian próbálta csinosítani már számtalanszor a számokat. De nem változtathat azon, hogy ő még nincs huszonkettő, a lány viszont már huszonhét éves. Anna szemében az ő hevessége, és ajánlatai nemcsak komolytalanok, de gyerekesek is.

 

A vacsora véget ért kezdődhetett a fiatalok mulatsága. A tánc. Fabian a szokásos köröket járta. Felkérte a Neville lányokat, Powellt  néhány kevésbé ismert lányt is. Tudta jól Anna táncrendjét Richards már az asztalnál keresztben átírta, egyértelműen lefoglalva a lányt egész estére. Annyiszor látta már ezt a mozdulatot tőle, ahogy nagyvonalún széles ívben végigfirkantja nevét a kis kártyalapon. Annával természetesen Richards nem táncolta végig az estét. Dehogy, csak a fő műsorszámot a tizennégy perces cotillont táncolta, de azt mindig és csak Annával. Amúgy keveset törődött a lánnyal. Anna többnyire egyedül unatkozta végig az estéket. Persze jólneveltsége tiltotta, hogy kimutassa a beszélgetőpartnereinek mennyire unja őket. Az Anna korabeli lányok már mind férjnél voltak. Nem is voltak jelen az ilyen estélyeken, mert vagy várandósak voltak, vagy gyermekágyban feküdtek. Anna ismét a legyezőjével játszadozott.

- Felkérhetem a következő táncra, Miss Montgomery? – lépett hozzá gyorsan Fabian.

- Sajnos az egész estém foglalt már – tartotta Fabian elé a bizonyítékot Anna. Fabian kivette a kezéből a kis kártyát. Anna nem tudta ,hogy végzetes hibát követett el, hogy kiengedte kezéből a táncrendjét. Csak akkor döbbent rá, amikor Fabian egy határozott mozdulattal kettétépte.

- Tudom, hogy csak a cotillont táncolja vele Anna. Tehát ez a tánc is szabad, és engem nem érdekel William Richards – dobta a lány pezsgőspoharába a kártyalapokat Fabian, s mielőtt Anne bármit is mondhatott volna kivette Anna kezéből a poharat, egy tálcára tette, a lányt pedig fogta és a táncparkett felé penderítette.

- Jézusom ne! Ezt nem teheti! – Anna arcán végre volt valami őszinte érzelem. A rémület. Több mint a semmi. Fabian magához húzta, olyan szorosan, amit a keringő egyáltalán nem kívánt meg. De Fabiant csöppet sem zavarta.

- Táncoljon, ne keltsen feltűnést! – mormolta Fabian és erőteljes léptekkel forgatta a lányt. Nem kételkedett. Anna tökéletes táncos volt. Könnyen és jól igazodott a lépteihez. Látszott, hogy feszélyezi a szoros tánctartás.

- Ne szorítson ilyen közel – szólt rá Anna.

- Miért? Talán felzaklatja ha magamhoz szorítom? – kérdezte kihívóan Fabian.

- Fogalma sincs mit csinál! – suttogta lesütött szemmel Anna.

- Táncolok egy gyönyörű nővel – felelte Fabian.

- Nem érti…

- Mit kellene értenem?

- William…

- Én nem félek William Richardstól – szorította össze a fogát Fabian.

- Pedig kellene, Istenem de kellene – hebegte Anna. Zavarban volt, és szinte sütött róla, hogy retteg. Mellkasa kipirult, lesütötte a szemét, nem is mert senkire sem nézni. Fabian mellkasán a nyakkendőt bámulta csak. Miközben Fabian szorosan magához húzva tartotta. Érezte Fabian minden mozdulatát. Érezte az arcvize finom illatát, most egészen közelről láthatta a borostyánszín meleg szemeket. A sötét bronzos barna haját. Néha vörösesnek tűnt a haja árnyalata, néha szinte feketének. Így örökölte a szüleitől. Fiatal volt, valami kamaszos bájjal, hévvel, elszántsággal és tűzzel. Még a táncban is. Anna régen keringőzött, de így még sosem. Ilyen lendülettel, égkék ruhája úgy fodrozódott a menetszéltől, hogy félő volt a nagy lobogástól elszakad az anyag. Fabian egyáltalán nem vezetett rosszul. Erős tartása ellenére és határozott vezetése ellenére volt valami puhaság a mozdulatában. Az az óvatosság, hogy ha készülne rálépni a lábára, akkor még vissza tudjon lépni, mielőtt teljesen agyontaposná. A merészsége, hogy széttépte a kártyát, hogy egyszerűen a tánctérre tolta, már csak ez elég lett volna ahhoz, hogy Anna egész lényében összetörjön, felkavart lelkivilággal félrecsússzon szoborálarca. De Fabian közelsége felborította lelki egyensúlyát. És furcsa módon nem felháborodást érzett, hanem valami mást. Fabian szinte csak szippantgatta a lány vaníliaillatát. Anna dereka olyan vékony és karcsú volt. A lány már kész nő volt. Igen Anna nő volt. S Fabian, bár rettegett attól, hogy a lány túl magas lesz hozzá, most hogy magához szorította megnyugodhatott. Nem Anna nem volt magasabb nála. Szája a lány halántékát súrolta, mellei nekifeszültek, Anna karjával véletlen sem nehezedett a karjára, tartotta, olyan kecsesen, olyan kötelességtudón, ahogy a tánctanárok tanítják. Anna nem gyengült el, csak összezavarodott. Eddigi megszokott ritmusa megszűnt és most nem értette, hogy mi történik vele. De bármit megért az, hogy végre magához szoríthatja. Anna. A nappalai és az éjszakái koronázatlan királynője. Itt volt, ha lehajtaná a fejét, akár csókolhatná is. Megadóan követte le a lépéseit. Úgy mint aki pontosan tudja, hogyan kell alkalmazkodni. Talán az életben is ilyen. Meghajol minden előtt, alkalmazkodik mindenhez.  Alig ért véget a szám William Richards lépett hozzájuk.

- Velem jönne, kérem uram? – szólt vontatott fagyos hangon Fabianra.

- Will, ne! Csak…tévedés történt – tette rá a kezét nyugtatón vőlegénye karjára Anna.

- Tévedés? A menyasszonyomat zaklatja uram! Az én menyasszonyommal táncolt! Hogy képzeli?

- Az úr, nem tudta, és én valahol… elhagytam a táncrendemet – mentegetődzött Anna.

- Elhagytad? – mordult rá Richards.

- Igen igen, tévedés történt, az úr azt hitte nincs partnerem a táncra, Igaz uram? – Anna rávillogtatta égkék szemeit, hogy bólintson rá. Fabian figyelte kettejüket és nem értette, Anna miért kel ennyire a védelmére, miért védi William Richards előtt? Anna, a  hűvös a kimért, aki mindenkit lenézett, eltaposni való féregnek tekintve. Most mégis a védelmére kel, egy kis kellemetlenségért? Vagy magát igyekszik mentegetni? Az lehet, igen ez inkább valószínű. Mindketten kék kérdő szemeikkel néztek rá. Anna nyomatékosan, Richard bizalmatlanul.

- Ha Anna az én menyasszonyom lenne, nem hagynám így magára egész estére uram – felelte sértő hangnemmel Fabian.

- Zaklatta a menyasszonyomat, most pedig engem? Kicsoda maga hogy itt felesel velem, húsz éves létére eléggé felvágták a nyelvét! – mérte végig a férfi gúnyosan.

- Fabian de Noir vagyok, és nekem nincs szükségem egy nő önfeláldozására ahhoz, hogy férfinak érezzem magam. Szóval valamit meg akart beszélni velem? – mosolygott hidegen Richardsra.

- Jöjjön a teraszra! – szólt rá hidegen Richards.

- Will, kérlek, csak egy ostoba gyerek! Will! – nézett utánuk kétségbeesetten Anna. A csillagos éjszaka hűvös volt. Hó fedte a kovácsoltvas korlátokat. Richards megfordult és hidegen végigmérte a fiatal Fabiant. Richards legalább tíz-tizenöt évvel idősebb volt Fabiannál. És kétségtelenül vérmérsékletben és közönyben illett Anna hidegségéhez.

- Párbajra hívom önt, amiért a menyasszonyomhoz hozzá mert nyúlni, mi több zaklatni merészelte.

- Ha maguknak egy tánc zaklatás, akkor meglehetősen minimális lehet az, ami intimitást négyszemközt megengednek maguknak – jegyezte meg gúnyosan Fabian, s fölényesen húzta ki magát. A legjobb céllövő volt egész Holdföldén, jobb mint Armand, jobb talán még az apjánál is. Fel sem érhet vele szemben egy William Richards. – A párbajkihívásnak pedig állok elébe. Elfogadom – keményedtek meg Fabian arcvonásai.

- Az Isten szerelmére ne! – kapta a szája elé Anna vékony ujjait és riadtan nézte a két férfit.

- A fegyvernemet mindenki maga választja, de nem szokványos párbajra hívom – felelte menyasszonyára sem hederítve William Richards.

- Magukban minden olyan szokványos és unalmas, a párbaj is? – vonta fel a szemöldökét Fabian.

- Amerikai párbaj. Ismeri Mr. De Noir? Hallott már róla? – kérdezte olyan fagyosan William, hogy ha nem lett volna fagypont alatt a hőmérséklet, akkor most biztos, hogy eléri ezt az állapotot.  Fabian meghökkent és egyben le is sápadt. Igen ismerte az amerikai párbajt. Hírből. Bár sosem találkozott még olyannal, aki részese volt amerikai párbajnak.

- Igen, hallottam.

- Akkor tudja, hogy mik a feltételek. Még most is vállalja a kihívást? – nevetett fagyosan William.

- Will! Az Isten szerelmére térj észre, egy táncfelkérésből ekkora ügyet nem kellene csinálnod! – lépett vőlegényéhez Anna és  kereste a férfi acélos jéghideg tekintetét. De William nem viszonozta.

- Anne te ne szólj bele a dolgaimba. Nem tűröm egy férfitól se, hogy rátegye a kezét a tulajdonomra!

- Nem vagyok a tulajdonod – köszörülte a torkát Anna s idegesen pillantott hátra Fabianra.

- Állok a párbaj elé még ha ilyen különös módját is választotta uram – felelte rá vakmerőn Fabian.

- Máris intézkedem – biccentett dermesztő arckifejezéssel William. Anna és Fabian a teraszon maradt.

- Maga teljesen megőrült? Hogy a szerencsére bízza az életét? – támadt Fabianra.

- Az élet maga egy nagy szerencsejáték – és hirtelen a nő előtt termett. – De bármit is húzok ma este tudnom kell, hogy megérte-e – mormolta, s mielőtt Anna tiltakozhatott volna lecsapott ajkaival a lány szájára. Anna annyira meglepődött, hogy még tiltakozni is elfelejtett. Csak csodálkozón hagyta, hogy Fabian vad, erőszakos csókja bejárja szája legrejtettebb zugát is, Anna szája pezsgőízű volt. Puha és édes. Fabian eltépte száját a lányéról, s megszólalni sem volt idejük, csak hátrálni. William visszatért a fekete selyemerszénnyel. Tenyerében ott feküdt a két kő. A fehér és a fekete. Fabian csak közönyösen biccentett. William belesüllyesztette a követ a selyemanyagba és összezárta a zsinórral az anyagot megrázta a köveket.

- Ne! Ne csináljátok! – ocsúdott fel Anna még mindig a csóktól esett kábulatából és a két férfi körül szaladgált. Selyemszoknyáját vonszolta maga után, reszketett a félelemtől és a hidegtől is.

- Will! Kérlek! Térj észre! – rimánkodott, de a két férfi rá sem hederített. Fabian sajnálta, hogy nem lehet szemtől szembe ezzel a férfival és legalább egyetlen egyszer is de rá szegezve a pisztolya csövét elsüthesse a ravaszt. Kár. De egyikük el fog bukni. Nem gondolni semmire. Nem gondolni a családra. Most nem. William elétartotta az erszényt. Húzni kell. Lassan, nyugodtan, balkézzel, mint a babonások. Lehunyt szemmel, Istenre és szerencsére bízva az életünket. Fabian tenyerébe zárta a választott hűvös kis követ és kihúzta tenyerét a selyemanyagból. William a másikat csak a tenyerébe pottyantotta. A kő fehér volt. Anna valami fuldokló csukló köhögő hangot hallatott. Tenyerét a torkára tapasztotta. Fabian pedig mielőtt szétnyitotta a markát lehunyta a szemét. Tudta, hogy az ő tenyerében lesz a fekete kő. Az övében. A szerencse, a sors, és Isten ma nem volt kegyes. Hamarosan elveszti Annát és az életet is. Szétnyitotta a markát és benne ott lapult a hűvös lapos kis fekete kő.  Anna száraz zokogását egy csuklással nyomta el, kitágult szemekkel meredt Fabianra, akinek most egészen sötét volt a szeme.

- Párbaj elfogadva! Huszonnégy órája van Fabian de Noir! Anna! – nyújtotta a karját a menyasszonyának ellentmondást nem tűrően William Richards. Anna tehetetlenül ejtette kezét a szoknyájára. Rémülten nézte Fabiant.  Nem szólhatott semmit, nem, mennie kellett. Fabian nézett utánuk, ahogy eltűnnek a báli forgatagban, s megfordult vele a terasz. Jesszus! A fekete kő! Tilos volt a párbaj Angliában. S tilos bármilyen bosszút ilyen úton rendezni. Ezért terjedt el az egyszerűen csak amerikai párbajnak nevezett módszer.  A párbajozni készülő felek sorsot húztak. Aki a fekete követ húzza annak huszonnégy órán belül öngyilkosságot kell elkövetnie bármilyen módon.