Perspektíva-váltás

 Kim

Üzenet Alextől:

“Mi volt a ma este?”

Kezdem elveszíteni az önazonosságomat. A pályaválasztással kicsúszott alólam a talaj. Nem tudom mit akarok. Kit akarok, Hogy akarom. Frusztrál, ha döntenem kell. Ezért inkább belemegyek, mindenbe. Őrültségekbe. Csupa értelmetlenségekbe. Hülyeségekbe. Amiket aztán nem értek és nem is tudok megmagyarázni. Alexet sem tudom megmagyarázni. Még csak azt sem értem, hogy miért csókoltam meg. 

Ha legegyszerűbben megfogalmazhatnám, hogy mi vagyok én, akkor mondhatnám, hogy én magam vagyok a csapongás. Folyton, mindenben. Rajzban, szerelemben. Az egész életem a csapongás. Ész nélkül beleugrani dolgokba. Ezért nem gondolkodtam még soha kapcsolatokban. Alex maga az állandóság az életemben. Az egyetlen pont, ami mindig jelen volt az életemben, az iroda, és a Goodwinok. Apám cége.

Egyszerre újra elfog az a menekülési vágy. Csak el innen. El ebből az egészből. El a zárt világból, az állandóságból. Folyton a szabadságot keresem. Szabad akarok lenni. Szabad. Nem akarok kötődni. Sem egy szakhoz, sem egy pasihoz, lassan ott tartok, hogy már egy családhoz sem. Ha kötődöm, akkor korlátok közt vagyok. Nem bírom ezt a megkötöttséget. Menekülni akarok az egészből. 

Tulajdonképpen a ma este, várható volt. Kierőszakoltam. A tetoválással, a lázadással, a daccal, a csak azért is megmutatom, hogy nem vagyok az, akinek akartok gondolatvilággal. Nem tudom miért nem tudom én úgy elfogadni a dolgokat, mint mások, mint például Alex. Én inkább fogtam és belerángattam a hülyeségembe.  Apámnak igaza van, Alexet magammal rántottam az egészbe. Hagyta. Végülis a ma este… mert persze, hogy Alexet nem a tetoválástéma érdekli...nem tudom mi volt a ma este. 

“Végülis Te kezdeményeztél.”

Nekem esett, felrángatott a szobájába és nekem esett. Nem ő az első pasi, akiből kiváltom ezt a reakciót. Ott van Callum. Sean fia. Magas, barna, jó testű, mély hangú, dohányzik, mint az apja. Elszívtunk közösen egy cigit és dugtunk. Nem nagy téma. Bár neki az apja sem különb.

Végiggondolva, éppen Alex apja sem annyira különb, hiszen mégiscsak egy tanítványát vette el. Talán Alexben is mélyen benne van a jólneveltsége alatt, hogy felülemelkedik a korlátain. Például velem. Este egészen úgy tűnt, hogy képes rá. Szabadnak lenni. Velem.

“Te meg készségesen belementél.” 

“Tetszett hogy kezdeményeztél. Tehát, őszintén megírod nekem? Mi volt ma este? Csak, hogy én is képben legyek.”

“Tudod mit Kim? Dühítesz! Itthon áll a bál! Miattad! Kim, ugye tudod, hogy egy cég jövője forog kockán? Ezt akarod? Talán nem tudod, de akkor én most megírom neked. A tervezőiroda fúziója addig volt stabil, amíg nem érkezett meg a céghez az első nő. Vanessa. Képzeld apám és apád is ráhajtott. Szóval éppenséggel nem te vagy az első, aki miatt majdnem szétválik a cég. Tudod, hogy itthon még mindig arról megy a vita, hogy apám kiválik apád cégétől?”

Habozok a billentyűzet felett. Itthon nagy a csend. De nagyon jól szigeteltek a falak. Két házaspár egy tervezőirodában. Nekem tényleg nem tűnt fel, hogy súrlódások vannak. Apám sokszor ideges, de olyankor mindenkire mond mindent. Tőle ezeket nem kell komolyan venni. Legalábbis azt hittem. Ha apámtól bármit komolyan vennék, amit idegből mond, már régen elköltöztem volna és nem állnék vele szóba. Apám ilyen. Nagyon udvarias, nagyon kifinomult, ha ügyfelekről van szó. De ha felhúzzák… tényleg válogatás nélkül kijön belőle minden. 

“Erről majd holnap. Arra adj választ, hogy miért estél nekem?”

“Mert tehetetlennek érzem magam, ebben az egész helyzetben. Plusz, tetszel is. De ezt már négy éve tudod.”

“Legalább levezetted a feszültséget?”

“Nem eléggé.”

“Aludj, holnap beszélünk.”

Félreteszem a laptopot az ölemből és kilépek a folyosóra.  Egy hosszú folyosó választ el apámék hálószobájától.  Mezítláb sétálok át és csak az ajtó előtt hallom meg, hogy igen, odabent vitatkoznak.

• Alex ártatlan. A légynek se tudna ártani, tudod jól - anyám érvel mellette.

• Ugyan már! Srác, tizenkilenc éves! Én is voltam tizenkilenc.

• Alex komolyan gondolja az építészetet. Ebben biztos vagyok. Miért ne támaszkodhatnál rá?

• Tudod mit? Ha fiam születik minden sokkal egyszerűbb! Két srác egy Goodwin egy de Noir, remek csapat lett volna. De… nekem lányom lett! Nem is akármilyen.

• Kim önmegvalósítani akar. Kitörni! Liam, tizennyolc évesen én is azt hittem, hogy megválthatom a világot! 

• Helyette otthagytad a jogot… és közel tíz évet csak éltél az önsajnálatban. Nagyszerű! Erről beszélek! Kim pont olyan mint te! Álmodozik!

• Liam, persze hogy azt teszi, tizennyolc éves és lány! Naná, hogy úgy érzi előtte a világ.

• Nem érted Vanessa! Én komolyan tartok tőle, hogy el fog veszni ez a gyerek.A legmagasabb felhőkből lehet a legnagyobbat esni.

• Talán hagynod kellene, hogy meglépje a maga hibáit - feleli anyám.

• Kim kiváló építész lenne. Ha akarna. Ilyen háttérrel, ilyen rálátással. Nagyon egyedi, nem szokványos, tisztán rajzol, jól, pontosan, tökéletes térlátás. Csúcs lenne. Ha akarna. De nem akar. Mert minden, ami építészet, az én vagyok. Engem gyűlöl. Minden lépése ellenlépés az én lépéseimre. Nem ok nélkül mászott rá Alexra sem. Tudom mi a célja. Szétrobbantani a céget.

• Liam, folyton logikázol, összeesküvéselméleteket szősz! Kim egy tizennyolc éves lány. Nem az ipari kémhálózat feje.

• Ugyan! Amikor Alex beállított ide a fiával tudtam, hogy ez lesz! Bele volt kódolva az egészbe! Érted? Hogy ezek ketten szétcseszik az egészet. Vagy így, vagy úgy, de egy lány, meg egy fiú… benne volt az egészben, és tessék kezdik!

• Gondolod, ha eltiltod tőle, majd jobb lesz?! Pont most mondtad ki! Ellenlépés! - bekopogok és benyitok rájuk. 

• Apa, beszélhetnék veled? - kérdezek rá nyugodtan. Apám idegesen a hajába túr.

• Én… ööö… még fogat mosok - jelenti be anyám és elvonul a fürdőszobába. Apám feszülten lép ki mellém a folyosóra és a lépcsőn lesiet az irodába. Némán követem. Whiskyt tölt magának és fanyar kifejezéssel engem néz.

• Én… nem gyűlöllek - mondom keresztbe tett karral. Mindketten pizsamában vagyunk. Elképzelésem nincs hány óra lehet, hajnal egy körül járhat az idő.

• Aham. 

• A cégedet sem - nézek szét az irodában.

• Aham.

• Komolyan… én…

• Jó. Kim. Miért? Miért pont Alex?

• Ezt hogy érted?

• A cégtárs gyereke. Tudod, hogy ebben rengeteg rizikó van. Én tudom, mert voltak incidenseink korábban is. Alex ki akart lépni. Anyád marasztalta csak. Most isten tudja, mit szül ez a helyzet, hogy Alex, meg… te… nem is értem, olyan ellentétesek vagytok. Muszáj volt ezt? 

• Nem tudom.

• Goodwinok, apa és fia, simán alapíthatnak egy céget. Ketten, kiválnak innen és kész, van egy saját cégük. Kim, fogalmad sincs róla, mennyire nehéz ilyen jó tájépítészt találni mint amilyen Alex. Egyetemi tanár. Kimagasló tudása van. Nem csak a magasépítészet és a tervezés felé,  hanem szinte az építészet minden szakága felé. Nagyon nagy koponya. Ezt komolyan mondom neked. Ha Alex itthagyja a céget, kurva nagy gázban vagyok. A húzóerő ebben a cégben már régen nem az én pénzem, hanem Alex szakmai tudása. Nívódíjas építész Kim! Hatalmas érték számomra. Fontos nekem. És a cégnek. Ne baszd el! Kérlek! A cég érdekében. Nem ér ennyit egy baszás a kurva életbe is!

• Mindig csak a cég, jellemző - fújtatok megkeseredetten. - Te apa, mindig csak ezt láttad. A céget. Te mindig építészmérnök voltál, és sosem az apám. Talán mindig is ez volt a baj. Állandóan cégérdekek voltak fontosak neked. Semmi más. Te soha nem néztél sem engem, sem anyát semmibe. Mindig csak a cég. Képtelen lennék így élni, mint anya. Én nem vagyok ilyen és nem vagyok ez. Azt meg igazán nem te mondod meg nekem, hogy kivel feküdhetek le és kivel nem! - sziszegem és otthagyom a whiskyjével együtt. Elegem van az építészekből.

Alex

Az első előkészítős szombati nap ebben az évben, amikor nem az irodában kezdünk. Kendalból egyenesen Manchesterbe megyünk. Nem megyünk Kimért. Apámat egyáltalán nem érdekli, hogy Kim beér-e vagy sem. Felmegyünk a tetőtéri irodába. Sean bent ül, a fiával. De gáz!

• Helo!

• Ja, ööö...helo! - kényszeredetten fogok vele kezet. 

• Hajlított homlokzat, ma már ez a trend. Ezt nézd! - dobja a terveket apám az irodai dohányzóasztalra. - Uszodaterv. Na most figyeld! A tenger hullámzását imitálja az egész főhomlokzat és a tető! Na mi a tető? 

• Egy hullám maga - Sean elismerően füttyent.

• Hullámvonal, hullám, uszoda. Mintha az uszoda maga a tenger lenne. És üveg visszatükrözi az eget, akár a vízfelszín. 

• Ez kurva nagy Alex! Beszarás! Hogy csinálod?

• Még működnek a fogaskerekek  - koppint a mutatóujjával a halántékára apám. 

• Remek ötlet és nagyszerű tervrajz - nézi végig a terveket Sean.

• Kezd felértékelődni a réz. Megyek egy konferenciára  jövőhéten. Réz az építészetben.A Norvégoknál lesz, kreatív építészet. Profik benne. Lehet tőlük tanulni.  Új anyagok kellenek. Érted, ez már nem a loft és szocreál stílus, ma már nem vízszintesek és függőlegesek  számítanak az építészetben. Hanem a hajlított elemek, belesimulni a környezetbe, minél természetesebb vonalak. Kreatív építészet. Ez a jövő.

Vonakodva hagyom ott és beülök a rajzterembe. Kim már bent ül. Unottan mered a beállításra. Nem akar ma rajzolni. Látszik rajta. Kedvetlenül csak bámul szerteszét. Az előkészítőn mindig sokan vagyunk. Több a lány, mint a fiú. A felvételi után több a fiú, mint a lány. A diplomaosztón, szinte egyáltalán nincs lány. Na ez a felállás az építészeten. Nem azért, mert apám utálja a lányokat az építészmérnökin, tényleg nem. De szerinte Kim sem ide való. Beismerem, szerintem sem. A lányok nagy része tényleg rajzolni sem tud. A család erőlteti rájuk az egész mérnöki pályát. Kimre is. De Kim. Ő más. Kim legalább tud rajzolni. Leülök az első bakra, ami az utamba akad. 

Tíz perc alatt felrajzolom a teljes beállítást. Utána már csak molyolok. Át kellene ülni, csak annyira stréber dolog tízszer lerajzolnom ugyanazt, amíg más elsőre sem tudja egy óra alatt. Malmozok. Megrezzen a telefonom a zsebemben és ahogy kihúzom látom, hogy Kim írt rám.

“Lépjünk le!”

“Most?”

“ Rajzoljunk, valami mást.”

“Benne vagyok.”

Felnézek Kimre és találkozik a tekintetünk. A fejével int az ajtó felé, és ő felnyalábolja a táskáját és kislisszan a nyitott ajtón. Két perccel később követem. Kim a folyosón áll, csak egyik vállára dobta a táskáját és a folyosón kiállított tanulmányrajzokat nézi. Manchesteri épületek rajzai.

• Hova? - kérdezem, ahogy mellé érek és a tablókra pillantok. Kim előre indul és a lépcsőn egymás mellett robogunk le.

• Nálad a slusszkulcs? - kérdezi Kim.

• Apámnál.

• Akkor villamossal megyünk - irányít az utca felé Kim. A szél a hajába kap, és nekem csapja a hajszálait. Nem beszél sokat. Nyugtalan Kim. A tengerhez kellene mennie festeni. Elképzelésem sincs mit akar Kim. De követem. Kábé fél óra tömegközlekedés után érünk ki a régi gyárépületekhez. Kim a telefonján nézi a térképet és navigál a régi épületek közt. Elég elhagyatott környék. Kicsit lepukkant. Mázli, hogy fűzős cipőben vagyok, mert elég sok minden akad az utunkba. Kim könnyedén húzódzkodik fel az ablakmélyedésbe és leugrik a gyárépület belsejében.

• Ez mi?

• Üdv az underground művészet világában  - tárja szét a karját Kim és ledobja a táskáját a fal tövébe és festékszórókat vesz elő.

• Hű! - nézem a falfelületeket. - Honnan tudsz te ilyen helyekről?

• Ismerek ezt-azt. Lépj ki a szokványos formavilágból Alex! - dob hozzám egy festékszórót és nekiugrik az első falnak. Már megdolgozták a felületet előttünk, de Kim üres felületeket keres és  a kezében rázza a festékszórót. 

• Ezért nem fognak elkapni minket? - kérdezem bizonytalanul.

• Alex, a szabálykövető jó fiú! Szia! Örülök, hogy itt vagy! - Kim összeborzolja az oldalra fésült hajamat és megemeli a kezemet és fúj az én festékszórómból a falra. - Bontásra ítélt épület nyugi.

• Honnan tudod? - kérdezek rá.

• Apám egyik projektje. Láttam a dokumentációt az irodában. Na gyerünk! - noszogat Kim és ezzel kissé megnyugtat.

• Mit rajzoljak? Kockát? - kérdezem bizonytalanul és húzok néhány vonalat. Rácsszerkezet.

• Persze, kockát, kört, háromszöget. Vezesd le a pitagorasz tételt ide. A csövesek értékelni fogják még néhány hétig - grimaszol Kim.

• Szemétkedsz! - jegyzem meg és fújok néhány vonalat, ide-oda rendszertelenül.

• Csak alkoss, nem kell szabályszerűnek lennie Alex. Nincs apád a hátad mögött, hogy ellenőrizze, hogy milyen perspektívát használsz - húzza el a száját Kim, ahogy a próbálkozásaimat nézi. Ő már egy egész felületet le-fel ugrálva lefújt, egészen absztrakt művészeti stílusban.

• Ismerek egy egészen jó perspektívát - vigyorodom el, és két W-t rajzolok fel a falra. Kim hátrébb lépve figyeli, mit alkotok. Egy ideig elgondolkodva mereng, aztán leesik neki. Egy női testvonal hanyattfekve és a W-k a lábak vonalát adják. Ez egy női altáj telibe.

• No jé! Ki nem néztem a jófiús Alex Goodwinból egy ilyen rajzot - vigyorog rám Kim.

• Otthon nem sűrűn rajzolhatok ilyen perspektívákat - nevetem.

• Honnan vetted a technikát? - kérdezi Kim.

• A gimis haverom. Reese rajzol mindig ilyen baromságokat -  húzogatok még vonalakat totál értelmetlenül.

• Jófej lehet.

• Az - bólintok rá. Elfogy az összes festékszórónk, pedig Kim azért hozott párat. Egész nap elrajzolnék Kimmel. Teljesen mindegy milyen technika és milyen felület. Kimmel mindig is ilyen volt. Az óvodai rajzoktól kezdve a műszaki rajzlapig. Egymás mellett rajzolunk teljesen belemélyedve a saját alkotásunk örömébe. 

Nem hagytunk lehetőséget Sean-nak, hogy hamarabb elengedjen minket. Mire visszaérünk, már csak alig néhányan vannak a teremben.  Ha Sean be is köp apámnál, kábé teszek rá. De nem fog. Sean nem olyan.  A parkolóban ott áll Liam Mokkája is, tisztes távolságban apám Jaguárjától. Nagyon durván összekaptak.  Kim előremegy, lobog a haja utána. Félrehúzza az arca elől, ahogy beül. Nem nézett rám. Elhajtanak.  Apám a kocsiból engem néz. Mély levegőt veszek. Végignézte, ahogy én végignéztem, hogy Kim beül az apja kocsijába. Mindegy.

Kendal felé leszakad az ég. Nem meglepő. Apám gyorsan vezet. Sosincs ideje ráérősen autózni. 

• Amíg anyáddal odavagyunk a konferencián jó lenne, ha elkészítenéd a pályamunkát arra a nemzetközi versenyfelhívásra. Jövőhét végén el is küldhetnénk, még kényelmesen beleférünk a határidőbe - mondja nyugodtan apám.

• Még nem tudom, hogy indulni akarok-e - felelem kitérően.

• Persze, hogy akarsz, remek lehetőség. Lépés a kiugrásra. Esély. Próbáld meg, ne szalaszd el. Alig pár év és ezek a lehetőségek elúsznak. Teszteld magad. Ugorj neki! - apám mindig ezt mondja, de valójában azt mondja: Nyerd el! Olyat csinálj, hogy azzal kiugró legyél! Az én fiam vagy, csak kimagaslót alkothatsz. Ettől pedig ismét érzem, hogy az egész gyomrom görcsbe rándul. Folyton ez van. Elvárások. Apám elvárásai.

• Apa, nem biztos, hogy akarom most ezt a versenyt - mondom ki idegesen.

• Jó, akkor egész nap ülj a géped előtt és tologasd az egeret - feleli rá apám. Elnézek az esőáztatta oldalsó ablakon. Már megint. Nekem nincs szabadidőm. Nekem nincs semmim. Nekem az építészet van. Torkig vagyok ezzel. Hogy tűnjek már ki a tömegből. Miért nem tűnök már ki?  Apám hajt. Minél hamarabb kiugrót alkossak. Lehetőleg már tegnap.

• Apa!

• Csináld meg a pályázati anyagot! Van rá épp elég időd - zárja le röviden apám. 

• Nem vagyok a versenylovad apa! Egyáltalán nem biztos, hogy én indulni akarok ezen a lóversenyen. Két éve nincs egy nyugodt hétvégém.

• Folyton a tavon csónakáznál, mint egy nyugdíjas. Elmegy melletted az élet és a lehetőségek. Most hajtás van, majd ha befutottál akkor arathatod a saját gyümölcseidet addig nem!

• Apa én nem te vagyok! Nekem nem lételemem a versenyzés! Értsd meg! - csattanok fel. 

• Jó, fejezd be ezt a Kim stílust velem szemben - szól rám apám erélyesebben. Nem tudom, lehet veszekszünk. 

• Ennek semmi köze Kimhez.

• Dehogyisnincs. Látom, amit látok. Állj le ezzel! Kim rossz hatással van rád. Sajnos. Erősebb egyéniség mint te. Ő a dominánsabb. Ez van. Nem gondoltam, de jobb, ha elhatárolod magad tőle -   apám lefékez a kendali házunk előtt. - A képeid? - néz hátra a rajztáblámra.

• Ó, bent hagytam a teremben - szemrebbenés nélkül hazudok. Kim hatás. De teljes mértékben megértem, hogy ő miért teszi. A hónom alá csapom a rajztáblámat. Anyám bent kérdőn néz, ebédhez terít.

• Hogy ment?

• Megyek fel, pályázati anyagot csinálok versenyre! - morgom és felviharzok a szobámba. A rajztáblámat a sarokba hajítom és a hajamba túrva kinézek az ablakon a tóra. Le kellene lépni, ebből az egészből!