Tervek, Devon, igazán

 Kim

Amíg várjuk, hogy száradjanak a ruháim, addig Alexék nappalijában vagyunk. Alex szüleinek esküvői képeit nézegetem a polcokon.

• Milyen nagyon fiatal volt anyud! - simogatom meg a képeket. Alex futólag odanéz, hogy melyik képet nézem. Kendal Paris Church, fúj a szél, lebegteti Stefi fátylát, szépen mosolyognak, olyan boldogok. A kis Alex és én is itt vagyok a képen, meg a szüleim is.

• A te szüleid is fiatalok voltak - jegyzi meg Alex és folytatja a pakolást.

• Szeretem az esküvői képeiket. Ott vagyunk mind. Mint egy család.

• Ühüm, hát ja - Alex ide-oda tornyoz rajzlapokat.

• Keresel valamit? - kérdezem tőle.

• Bakker nem találom! Egész hétvégén ezt csináltam és nem tudom hol van. Hülye versenypályázat. Elpakoltam.

• Mit rajzoltál? - lépek oda, hogy segítsek.

• Alternatív iskolaépület! Üveg az eleje és van egy erkélykiugrója - próbálja körülírni.

• Ühüm, sejtem milyen lehet - sietve kezdem átnézni a papírhalmokat.

• Ha nincs meg megőrülök. Nem fogom újracsinálni. Kizárt! Így is már a hajamat téptem tőle. - Keresgélem a lapok közt, minden lapot át kell néznem, én nem is ismerem úgy Alex rajzait, mint ő a sajátját. Nem várt kép köszön vissza rám.

• Eltetted a képeimet? - emelem meg a tengerről készült egyik festményt.

• Persze. Minden képedet elrakom - néz fel rám Alex ártatlan őszinteséggel.

• De cuki! - vigyorgom rá.

• Ne éld úgy bele magad! Arra gondolok, hogy ha egyszer netán híres festő leszel, ezek kurva sokat érnek - vágja oda Alex, mire hozzávágom a távkapcsolót.

• Mekkora szemét vagy! - nevetek rá. Kihúzok egy hosszú fehér műszaki rajzlapot.

• Szerintem ez az! - forgatom ide-oda a rajzot és egészen sulinak néz ki. 

• Ja, ez az! Kösz - kapja ki a kezemből Alex és levonul vele a makettszobába. Követem.

• Tegyél kissrácokat, meg padokat is a makettra. Méretarányos és jópofa. A makettben az a legjobb.

• Kim, sose makettezel.

• Mert utálok makettezni. Olyan, mint a technika. Túl technika.

• Ugye nem gondolod, hogy helyetted is én fogom csinálni majd a maketteket, mert én ugyanúgy utálom.

• Apád is megcsinálja apámnak.

• Mert a te apád megfizeti érte az én apámat. 

• Megfizesselek érte? -  provokálom. Érzem, elkezdtem egy hülye játékot. Alexszel.

• Le akarsz fizetni? - húzza fel a szemöldökét. Alex nem hülye, tudom, hogy levágta, hogy ingerlem.

• Nem tudsz! - lép el, és itt akar hagyni. Ki akar menekülni a hatókörömből. Az ajkára tapasztom a számat.

• Kim ne! - de visszanyomja a száját a számhoz.

• De! - szívom meg az alsó ajkát.

• Ne! - Alex keze súrolja a fenekemet. Meleg a tenyere a fenekem hűvös bőréhez képest.

• De! - lehelem, ahogy megnyalom az ajkam és újra az övéhez érintem.

• Nem - nyögi Alex és belemarkol a fenekembe. Felszökik a pulzusom és zihálok. Alextől ez abszolút nagy merészség. 

• Bakker! - nyögi és kapkodva csókol, s a makettasztalnak tol. 

Nyilván csak fel akartam cukkolni. Megnézni, hogy meddig merészkedik el. Alex önmagával is viaskodik. Bizonytalanul érint és csókol az egyik percben, a következőben meg nekem esik. Mohón nyomom neki magam. Majd megfeszülök az érintéséért. Ami olyan óvatos és tapogatódzó.  Remegek és sóvárgok utána. Ami kezdetben csak játéknak indult, az most elég komolyra fordult. Akarom. Alexet. Itt és most. A tenyeremet a derekára csúsztatom és magamhoz rántom a csípőjénél fogva. A saját ajkaimat szívom. Alex bizonytalanul tolja nekem az ölét. A makettasztal éle a csípőmbe vág, de leerszetett szempillákkal nyüsszentek.

• Még - lehelem, minden porcikám akarás. Annyira akarom. Vele, most. 

• Kim! - Alex a makettasztalra tenyerel. Nem húzódik el, de lehajtott fejjel leáll.

• Nem akarod? - harapok az ajkaimra. Magam vagyok a vágy és akarás. Annyira akarom ezt a baszást, hogy szinte már fáj.

• Nem tudom - nyalja meg az ajkait zavartan Alex.

• Ne csináld! Totál be vagyok rád indulva! - túrok a hajamba, és Alex kezét a lábaim közé húzom.

• Nekem… ez túl gyors - lép el Alex. A makettasztalra ereszkedem és csak zihálok. Basszus! Alex még tényleg szűz. 

• Bocs… én bocs. Nem tudok viselkedni - ülök fel, és a hajamba túrok. Elfelejtem, hogy Alex alapvetően szabálykövető. Márpedig mi ketten egymástól el vagyunk tiltva. Alex a hajába túr és csak mered maga elé. A szárítóprogram lejár.  - hát akkor én… felöltözöm - nyögöm és totálisan zavarban vagyok. Nem sűrűn fordul elő velem. Te jó ég! Ráerőltettem magam valakire! Én tisztára hülye vagyok! Csak mert bírom még nem kell lefeküdnöm vele. Alex magamra hagy, hogy átöltözhessek. A nappaliban a fotelben ül, amíg rám vár. Megszáradtak a ruháim és illatosak is.  Alex egy tök normális srác, én meg nekiesek. Látszik, hogy nincsenek értelmes kapcsolataim. 

• Bocs, az előbbiért tényleg - harapok az ajkamra.

• Nem gond. Én… nem vagyok erre most… felkészülve. Amúgy… állati jó csaj vagy tényleg. Nem erről van szó. De itt. Valahogy ez nem… apámék is mindjárt itt vannak. Mindjárt hat óra - Alex feszülten túrja a haját, annyira zavarban van. Mintha legalábbis ő lenne idétlen, pedig igazság szerint én vagyok az.  Nyikorog mindkettőnk sportcipője a kaviccsal felszórt feljárón. Bezuhanok Alex mellé a kocsiba és a szám szélét csipkedem. Mindig ezt csinálom. Ha zavarban vagyok, durcás vagyok, ideges vagyok, vagy valami nem úgy alakul, ahogy szerettem volna.

• Nem rajzolsz? - kérdezi Alex menet közben.

• Nem, ha nem okés valami akkor képtelen vagyok rajzolni - nézek magam elé az útra.

• Kezdeményeztél én meg visszautasítottalak. Kvittek vagyunk, nem? - néz rám oldalt Alex. Felnézek rá a durcás összegömbölyödésem magzatpóz állapotából és egyszerre mintha ismét kerek lenne a világ. 

• Annyira nagyon bírlak Alex! - jelentem ki és egymásra vigyorgunk. - Akkor te jössz ismét a kezdeményezéssel! - jelentem ki és az ölembe csapom az útinaplómat. Fellapozom Devonhoz a könyvet. - Mit szeretnél Devonban csinálni?

• Nem is tudom. A deszkázáson kívül másra még nem gondoltam. Te?

• Kiülni a tengerpartra, nézni a naplementét, elképzelni, hogy holnap más nap virrad. Hogy nem lesznek kényszerek az életemben, hogy szabadon csinálhatom azt, amit akarok. Hogy másnap boldogabb napra ébredek. Hogy… talán egyszer igazán...szerelmes leszek… - felsóhajtok, és csak nézem magam előtt a lapot. - Igazad van Alex. Hogy vársz az első élménnyel az Igazira! Jól teszed. Már értem miért utasítottál vissza. Te megmondtad. Az igazival akarod. Te jobb ember vagy nálam Alex Goodwin! - jelentem ki.

• Ja, és apám előtt éppen most bukunk le! - felnézek. Aranyszínű jaguár közeledik az úton. Nincs leálló sáv, nincs, kiugró, nincs semmi csak a kétsávos út. Alex apja lassít. Szerintem nem akar hinni a szemének. A jaguárja valóban felé tart. Alex apja megemeli a tenyerét a kormányról üdvözlésként. Alex pedig viszonozza, ő is megemeli a kezét üdvözlésként. Kábé tátott szájjal bámulunk egymásra.Mi négyen a két kocsi szélvédőjén át.  Stefi és Alex apja, és én és az én mellettem ülő ifjabbik Alex. Elhúzunk egymás mellett. A két kocsi két ellentétes irányba. Érzem, hogy vörösödök.

• Most mi lesz? - nyögöm Alexre nézve. Alex totál nyugodt.

• Semmi, hazaviszlek.

• Nagyon nagy fejmosás lesz? - harapok a szám szélére.

• Valószínűleg azért túl fogom élni, max. Világosabb lesz a hajam. Kihidrogéneznek a fejemből mindent. Kapásból téged - vigyorog rám Alex.

• Ez összességében egy gáz nap lett.

• Neked talán. Nekem nem.

• Mert?

• Én SUP-oltam és láttalak melltartóban, plusz vissza is utasíthattalak. Totál jó napom van - röhögi Alex.

• Komolytalan vagy.

• Az vagyok. De fejben már Devont tervezem. Lelépni. Csináld te is ezt, és akkor kevésbé érdekel, hogy otthon mivel akasztanak ki.

Alex

Kim ragaszkodott hozzá, hogy az erdei nyomtávos úton tegyem ki, hogy legalább náluk ne derüljön ki, hogy a délutánt együtt töltöttük. Kendalban viszont semmi kedvem hazamenni még. Lehet tényleg túltolom a lázadást. De elegem van ebből a jófiúskodásból. Szimplán elégedjenek meg otthon azzal, hogy indulok már megint egy tervezői versenyen. Reese szobájában ülök a babzsákfoteljén és a szemközti posztereket bámulom. Totál relax ez a fotel. Simán bealudnék rajta. Reese a számítógépénél a nyakába ejti a fejhallgatóját és egy golyóstollat kattintgat ki-be.

• Szóval le akart feküdni veled, erre te leállítottad.

• Jah.

• Apám, te egy barom vagy!

• Mert?

• Hát mert, egy numera akkor is egy numera. 

• Pont ezért nem akartam. Mert Kimnek ez csak egy a sorban. Én ezt így… nem akarom.

• De azért… mégiscsak be volt rád indulva, szóval működött a kémia.

• Nem erről van szó. Persze, ment volna. De… részéről ez csak ennyi. Részemről meg… minden. 

• És még mindig tagadod, hogy totál bele vagy zúgva? - kérdezi Reese.

• Jó, lehet… hogy egy kicsit… belezúgtam - adom meg magam. Hülye relax babzsák. Csak azért adom ki ennyire most magam, mert annyira belazulok ebben a kényelmes henyélésben. Reese átül az ágyára és hanyatt vágódik, a mennyezetet nézi, ami  bolygóegyüttálásokat ad ki. Mindenféle félbolygók vannak a mennyezetre ragasztva, s a fal is és a bolygók is le vannak fújva foszforeszkáló lila és kékes árnyalattal. Este állat lehet itt aludni. Gondolom ezzel csábítja a csaját, hogy jöjjön fel hozzá aludni.

• Alex, a szerelem, az nagy szívás! - jelenti ki Reese bölcs megállapítással.

• Ja, az! - értek egyet vele.

• Mi lesz Devonban?

• Passz. Lógunk, mint általában. Együtt. Rajzolunk, mint általában. Együtt. 

• Ennyi?

• Talán ennyi.

• Szívd el a cigit, és kezdeményezz. Most rajtad a sor!

• Aha.

• Gondolsz még Viktóriára?

• Dehogy.

• Csak Kim.

• Csak Kim.

• Hű!

• Ja, tetszik nekem. Nagyon. Ennyi. A szerelem pontosan ennyi. Tetszel. Tetszem? És minden eldőlt. Ennyin.

• Milyen egyszerű és milyen bonyolult egyszerre!

• Aham. Az. Haza kellene húznom, csak semmi kedvem ahhoz, ami otthon vár. Apám… - a hajamba túrok és ránézek a telefonom kijelzőjére. Ha később megyek tényleg nem tudom mit hisz már, mit műveltem Kimmel. Szóval igen, haza kell mennem.

Kicsit későn érek haza. Negyed tizenegy. Nagyon késő? Lehet. De nincs kedvem. Sem építészetről beszélni, sem arról, hogy miért voltam Kimmel a kifejezett tiltása ellenére is. Vagyis, semmit nem akarok beszélni a szüleimmel. Mikor utaznak már el, arra a konferenciára?

Otthon anyám már a bőröndbe pakol. Apám a konyhában tesz-vesz. Ahogy beteszem az ajtót magam mögött felém fordul. Próbálom kifürkészni, hogy haragszik-e  vagy sem. Nem eldönthető.  Apám a pultot takarítja. Hazajöttek hatra és most lettek kész, este tízre.

• Beraktunk minden kaját a hűtőbe. Elméletileg szombatig simán kitart. Ha mégsem, akkor rendelj akármit. Van nálad pénz.

• Oké, kösz - biccentem. 

• Etesd meg a kutyát, ha elmégy itthonról zárd be az ablakokat! Ne legyél fent sokáig!

• Oké, rendben - biccentek. 

• Ki irányít Alex? - összepréselem az ajkam. Apám folyton keresztkérdésekkel bombáz. Mindig. Én, Liam, apám, Kim? Ez volt a kérdés. És nem csak ez. Hanem, hogy a fejem a szívem, vagy a farkam. Tudom, mert ismerem. Egy kérdésben mindent összpontosít. Kegyetlen tanártípus! Félek tőle, már előre, pedig az apám. - Ki irányít? - ismétli meg és a pultra támaszkodik. Jesszus!

• Nem tudom - felelem rá a tarkómat dörzsölve.

• Talán kezd ott a reggeledet, hogy végiggondolod erre a kérdésre a választ - mondja nyugodtan apám.

• Oké, igyekszem - felelem kényszeredetten.

• Az igyekezet az, ami a lehető legrosszabb. Aki igyekszik, az azt rejti magában, hogy képtelen megcsinálni. Ne igyekezz tökéletes tervrajzot csinálni, hanem csináld meg! Utálom az igyekvőket! Mert semmire se jutnak! - jesszusom, a földbe döngöl. 

• Értem… én… öhm… átgondolom - fújtatok.

• Jobban hangzik - biccent röviden. Kidobja a papírtörlőt a kukába és közben elhalad mellettem. - Itt voltatok? - kérdezi, s összepréseli az ajkait.

• Öhm…. Igen.

• Akkor mossál ágyneműt is! - belevörösödök, ahogy ezt mondja. Égek. Istenem de gáz! Mert pontosan tudom, hogy mire gondol ezzel. Megsülök, annyira égő a feltételezés. Ahogy burkoltan összegez mindent egyetlen mondatban. Felsültem. Apám előtt. Mint már annyiszor. Komolyan ezt akarom én az előadóteremben is? Minden egyes héten? Miért érzem azt, hogy apám hobbija leszek az építészet szakon? Már utálom az egészet. Előre. Mert apám a legjobbat akarja tőlem. Belőlem. Megfelelési kényszer. Le akarok innen lépni. Devon.