Kim
Apám este a sötétben ül. Az irodában. S whiskyt iszik. Sokszor láttam tőle ezt. Nem tud elaludni. Elalvás előtt ezért iszogat néha. Talán a sok gond. Talán a tervezés. A cégügyek. Vagy csak én. Vagy úgy általában a nők az életében. Ki tudja? Az ajtófélfának dőlök és halkan kérdezem.
Megkínálsz?
Most? Kizárt!
Mert?
Hát… mert terhes vagy - néz rám oldalt apám. Nincs semmi éle a hangjának. Teljesen normál kijelentés.
Ó! - lépek be és leülök a tervezőasztal döntött síkjához. Tologatom a vonalzókat kicsit.
Tudom, hogy dézsmáltad a whisky készletemet - jelenti ki apám.
Ne már! - nézek fel rá mosolyogva. - Lebuktam? Miért nem mondtad soha?
Jaj Kim, mindig lebuksz - ingatja a fejét apám.
Apa… utálsz? - kérdezek rá bizonytalanul.
Én? Dehogy. Miért utálnálak? - apám kortyol egy kicsit a poharából. - Most… a baba miatt?
Akár, meg… úgy minden. Ami vagyok.
Nem. Kábé tizennyolc éve próbállak megérteni. Amikor csecsemőként is csak ordítottál a semmiért csak formáltad azokat a nagy Á-kat a száddal és nem jöttem rá, hogy mi van, és anyád se. Csak ordítottál és nem tudtuk miért? Na kábé ugyanez van tizennyolc éve. Próbállak megérteni. De nem megy.
Mert?
Hát… nem tudom mi mozgat téged. Tényleg. Tökre nem értelek. Simán az olyan csajokról, mint te azt gondolnám, hogy fekszenek fel a műtőasztalra, ha éppen felcsinálták őket. De te… nem. Ez olyan… nem várt lépés tőled. Ennél sokkal mh...felelőtlenebbnek tartottalak. Azt gondoltam mondjuk…. Meghátrálsz. Kimenekülsz. Meg akarsz szabadulni egy.... Gyerek terhétől. De te… feleségül akarsz menni Alexhez. Ez az egész lépéssor nem passzol, úgy kábé semmihez, amit eddig csináltál.
Alex előtt?
Alex előtt sem passzoltak a lépéssorok. De Alex óta minden kiszámíthatatlan. Igazság szerint ezt érzem rajtatok. Ketten együtt. Kiszámíthatatlan lépéssorokat fogtok csinálni. Ez az igazság.
És ez rossz?
Nem tudom. Nem feltétlen. Talán csak… léptékváltás.
Egy évvel később
Alig egy éve, azon gondolkodtam, hogy építészmérnök, vagy festőművész legyek. Egyik sem lettem. Helyette anya vagyok. Alex tényleg ételkiszállító lett. Ő végigcsinálta a felvételit, de passzív féléven van. Nem kezdte el az egyetemet. Néha úgy érzem talán már nem is fogja. Egyikünk se jár egyetemre. Kendalban élünk, mi hárman. Kitisztult a fejünk. Tisztábban látok mint valaha. Szinte nem is rajzolok már. Talán majd egyszer újra kezembe veszem a ceruzát és előkeresek egy tiszta lapot. Most minderre nincs időm. Teljesen leköt a kis Axel, a fiam. Ha Manchesterbe megyünk csak nosztalgiázva nézem az egyetem épületét, a termet, ahonnan lerajzoltam volna a várost, ahol annyi kockát és ellipszist rajzoltunk a férjemmel. Végtelenül távolinak tűnik ez az időszak. Amikor csak arra gondoltam építészmérnöki vagy képzőművészeti? Nem gondoltam, hogy létezik harmadik út is. Most már tudom. Egyik pályát sem választottam. Anya lettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése