Örök Devon

 Kim

Szombaton reggel időben érkeznek a Goodwinok. Mint az előkészítős nap minden reggelén. Azt  mondtuk, hogy ma egyeztetünk. Mi hatan. Mindent. De igazán még abban se vagyok biztos, hogy döntésre jutottunk. Legalábbis én, meg Alex. Találkozik a tekintetünk. Ideges villanás. Mindketten a farink zsebébe csúsztatjuk az ujjainkat. Mi lesz itt?

Anyám kávét és teát készít és süteményt hozzá egy tálcára és a tárgyalóba ülünk nem az irodába. Körbeüljük a tárgyaló asztalát, mi hatan. Anyám szétosztja a csészéket. 

• A hét közepén abban maradtunk, hogy néhány nap után visszatérünk a felvetődött kérdésekre. Kezdjük először is a fiatalok szóhoz jutásával. Kim, Alex? - apám úgy nyitja meg, mint legalábbis egy nagyprojektes tárgyalást. Szinte napirendi pontokat is sorol.

• Kim! - szólal meg Alex. Remeg a hangja. - Mielőtt bármibe is nagyon belemegyünk, had kezdjem én...ezzel - Alex az asztalra helyez egy piros bársonydobozkát  felnyitott tetővel. Kábé tátva marad a szám. Valószínűleg az asztalnál nem csak nekem, de nem tudom megállaptani, mert a szemem a csillogó eljegyzési gyűrűre tapad. Az ujjbegyeimmel kitapogatom a számat és önkéntelen is csipkedni kezdem  az ajkaimat. Te jó ég! Ez nem csak egy beszélünk róla. Nem csak felvetjük, hogy mi lenne, ha…? Ez itt egy eljegyzési gyűrű. Oldalt fordítom a fejem és felemelem a tekintetemet, Alex mélykék szemeibe. Kérdés ül Alex arcán. A ki nem mondott kérdés: hozzám jössz? Az ajkaim csak néma Ó-t formálnak. Kábé mindenki a gyűrűt nézi az asztalon.

• Ezzel kicsit előreszaladtunk a megbeszélésben - szólal meg végül apám.

• Szerintem meg nem - néz fel Alex apámra, elszakítja a pillantását rólam. - Azt akartam, hogy Kim tudja. Komolyan gondoltam. Ha akarja… én feleségül veszem.

• Kezdjük az alapnál, meg azzal, ami valószínűleg a sürgősebb téma: a terhesség - dobol az ujjaival apám a tárgyalóasztalon. - Innen induljunk jó?

• Végülis ebben a kérdésben akárhogy is, de Kimnek kell döntenie - szólal meg Alex apja. - Ez teljesen az ő döntése. Ő hordja ki, ő szüli meg. Neki kell döntenie, hogy akarja-e ezt egyáltalán.

• Igen ez igaz - bólogat anyám is. Apám arcáról semmit nem olvashatok le. Kemények az arcvonásai. Rámnéz, aztán elnéz. Stefi nyugodt. Komoly. De nyugodt. Viszonozza a pillantásomat. Benne van az, hogy bárhogy is döntök elfogadták. Anyáméktól semmi érdemi megbeszélésre nem számíthattam. Elzárkóztak és azt mondták rám bízzák. Döntsek. Alex apja az asztalra dől és a hajába túrva a falat nézi. Visszafordulok Alexhez. Ő lenéz a gyűrűre, aztán rám. 

Kábé semmit nem tudok. Túl nyugodt és túl stabil volt az életem. Mindig is. Sosem voltak anyagi gondjaink. A szüleim házasságban élnek. Kiegyensúlyozott életünk van. Évi egyszeri hosszú nyaralással. Nem kellett sokat gondolkodnom. Mehetnék végig az úton. Éptészet, apám cége. Minden egyenes. Kanyarok nélkül. Kivéve Devont. És Alexet. Meg a kettőnk babáját. 

Végiggondolom úgy a kapcsolataimat. Annyi pasim volt. Legalábbis, akikkel lefeküdtem. De semmi érzelem, vagy gondolatiság. Csak úgy csináltuk. Alex… ő nem ilyen. Kicsit sem. Ő ismer. Igazán ismer engem. Alexre pillantok.

• Ha igent mondok, és megtartjuk a babát? - kérdezem.  Apáink összenéznek és a fejüket vakarják.  Apám az előtte levő mappát felüti.

• Éppen csináltam egy pénzügyi tervet erre az eshetőségre a várba - sóhajtja apám.

• Miért nem lehetne Kendalban, ahol mi házasodtunk? - kérdezi Alex apja.

• Teljesen mindegy, mert Párizsban esküdnénk - szól közbe Alex.

• Mi? - apáink egyszerre néznek ránk és vonják össze a szemöldöküket.

• Mi a fasznak akartok ti Párizsban esküdni? Miért nem jó nektek itt? - csattan apám.

• Kim álma. Párizs. És én meg akarom valósítani az álmait - feleli Alex. Apám forgatja a szemét. 

• Szerintem Kimnek nem volt az álma, hogy tizennyolc évesen terhes legyen - csattan apám.  S ezzel borul a bili. Minden, amit apám eddig magába  fojtott. Hátratolja a székét és feláll. - Tudjátok mit! Elég volt! Nem fogom visszafogni magam és hagyni ezt! Nem fogok jófej szülő lenni, mert nem vagyok az! Elég volt tizennyolc évig megpróbálni jófejnek lenni és elhinni azt, hogy a lányom nem egy festett ribanc, aki semmi másra nem képes csak tönkretenni mások életét! Tudjátok mi kellene nektek?  Két jó nagy büdös pofon! Hogy észhez térjetek már! Az a baj, hogy minden a seggetek alá volt tolva, és minden meg volt adva nektek. Kipicsogtatok magatoknak mindent! Ez az igazság! A szátokba volt adva minden, csak ki kellett nyitnotok érte a csipogótokat. A kezdetektől. Ez volt a baj. És most ti elvárnátok, hogy rendezzünk nektek egy puccos esküvőt Párizsban? Mert összefeküdtetek és basztatok, és gyereket csináltatok tizennyolc évesen? Erre egy állat is képes, basszátok meg! Ehhez nem taps jár, hanem elfenekelés! És nem tűröm tovább, hogy mind csak ülünk és nézzük, hogy ez a két gyerek tönkreteszi az életét. Ha senki más nem is vállalja magára a szemét szülő szerepét, hát én megteszem. Nem támogatom sem a gyereket, sem az esküvőt, mert csak tetézitek a kurva nagy baromságaitokat és én most mondom, hogy elég volt. Álljatok le és térjetek észhez. Most amíg még nem késő. Nem veszekedni akarok veletek, csak megrázni titeket, hogy ébredjetek már fel! Mindig is tudtam hogy egy kurva nagy kicseszés az élettől, ha lányom született, de te Kim aztán be is bizonyítod hogy így van. Amióta menstruálsz ettől féltem. Hogy ez lesz. Hogy jön valami kis faszkalap hülyegyerek egy kis suttyó, aki felcsinál. Hát épp Alex lett az. Itt volt, itt van megcsinált. Minek nektek gyerek ha még ti is azok vagytok? Te meg Kim többre tarthatnád magad annál, hogy tizennyolc évesen szülj. Tanittatva voltál. Bármilyen egyetemre mehetnél bármilyen szakra, mert meg tudnád csinálni. Ott vannak az alapok a fejedben. De nem mert a te fejed amióta vérzésed van csak a baszáson jár. Mint valami tüzelő szuka! Nem azért voltál annyira népszerű ahogy kinézel, hanem mert odatartottad mindenkinek a seggedet. Egy baszni való ribanc voltál semmi több. A többi barom legalább tudta is és kihasználta. Alex esett csak bele a csapdába. Akit most magaddal rántassz a hülyeségbe. Én Alex a te helyedben nem támogatnám, ha egy mód lenne kimenteni a fiamat. Tehát én leszek a felállásban a szemét szülő. Ti csináltatok. Felnőttek vagytok. Oldjátok meg! Azt hittem ez a néhány nap elég lesz, hogy magatokba szálljatok és átgondoljátok az egész helyzetet és felelős döntést hozzatok. Úgy látszik nektek ez nem megy. Én kiszálltam. 

Alex apja is feláll és egy ideig a tárgyalóban sétál le-fel zsebre tett kézzel. Kinéz a fenyvesekre. Gondolom ezer más dolga lenne. Az egyetem, a cég, a tervezés. De itt van és próbálja megoldani a mi életünket.  Végülis több felelősséget érez, hiszen az ő fia az akitől terhes vagyok. Végül fogja a teáscsészéjét és kimegy. Anyáinkkal maradunk. Anyám csupa aggodalom. Nedves a szeme, és hatalmas. 

• Kim, biztosan ezt akarod? - kérdezi anyám nehezen. 

• Örök Devont akarok. Azt tudom - felelem rá és Alexre nézek. Viszonozza a tekintetemet és megszorítja a kezemet.

• Ehhez, nem feltétlenül kell vállalnotok a babát. Mit szeretnétek? - kérdezi anyám és a homlokát dörzsöli, próbál rájönni, mi mit akarunk és egy csokis kekszet rágcsál idegességében. - Együtt lenni? Elköltözni? Külön élni? Az egyetem alatt ezt megtehetitek. Szerintem ebben Stefiék is benne vannak. Költözzetek be Manchesterbe, vehetünk nektek egy lakást Manchesterben - néz bizakodón Stefire. Stefi hozzábiccent.

• Ez is egy lehetőség. Ha akarjátok. Menjetek külön. Költözzetek össze - mondja nyugodtan Stefi. - Lehet babátok később is. Amikor mindketten kerestek. Amikor minden adott hozzá. Nem kell minden terhet magatokra venni - Alex kihúzza a kezét a kezemből és bezárja a tárgyaló ajtaját. Állva marad, a zárt ajtónál.

• Nemcsak… nemcsak a babáról van szó. Vagy kettőnkről, vagy… a kapcsolatunkról. Hanem...Devon nekünk nem csak ezt jelenti - néz rám Alex és tudom, most kimondja azt, ami talán már évek óta ott volt, csak soha nem fogalmaztuk meg a szüleink előtt. Mert nem mertük, mert nem tudtuk, mert nem akartuk. Mert nem voltunk benne biztosak.

• Hanem? - mind Alexet nézzük az ajtóban. Némán biccentek, hogy valljon színt.

• Hanem… az építészetről van szó - mondja ki Alex. - Kim egyáltalán nem biztos abban, hogy építészmérnök akar lenni. Igazán én sem tudom. Hogy mit akarok. Időt akarok. Saját döntést hozni. Egyedül. Kényszertől mentesen. Eldönteni, hogy merre akarok elindulni. Hogy mit akarok csinálni. Ha itthon vagyunk állandóan rajtunk van ez a teher. Az egész tervezőiroda. Mind a négyen ide kötődtök. De mi… lehet nem akarjuk ezt.

• Jó, megértettük - szólal meg anyám. - Nem kell elmenni a felvételire. Pihenjetek egy évet. Gondoljatok amire akartok. Húzzátok ki a dugót! Lépjetek le együtt! De a kérdés ugyanaz! Tizennyolc évesen tényleg vállalni akartok egy gyereket az életetekbe? Erről döntsetek! Minden másról lehet szó utána.

• Igazán az a hihetetlen, hogy idáig kellett jutnunk ahhoz, hogy egyáltalán felmerülhessen ez a téma - mondja ki Alex. - Eddig meg sem fordult a fejetekben, hogy mi talán szenvedünk az egész alatt. Hogy mást akarnánk, hogy nem merünk szembeszegülni, hogy tele vagyunk terhelve szülői elvárásokkal. Hogy elegünk van mindenből. A kijelölt útból. Hogy keretek közé vagyunk szorítva és már gondolni sem merünk másra.

• Sajnálom. Igazán… nekem kellett volna észrevennem. Én nem vagyok építész. Sosem érdekelt az építészet - ropogtatja a kekszet anyám. - Csak, mindig olyan lelkesen rajzoltatok. Állandóan azt láttam, hogy rajzoltok. Azt hittem… szeretitek. Hogy ugyanazt akarjátok.

• A rajzzal sosem volt baj - biccentek rá.

• Jó. Tisztáztuk. Tudjuk. Elfogadtuk. Megértettük. Apád is megmondta, az alapkérdés, amit el kell döntenetek. Az a terhesség. Mi legyen? - néz ránk várakozón anyám. Én a tekintetem Alexre vetem. Határozottan áll az ajtóban. Visszafordulok anyáink felé.

• Így alakult. Megtartjuk - felelem és Stefi is hátradől. Összenéz anyámmal. Megpróbálták.

Alex

Kimet anyámékkal hagyom és apám után megyek. Mindketten whiskyt isznak. A saját asztaluknál ülnek az irodában. Liam kezd beállni. Érződik a hanglejtésén.

• Emlékszel Alex?

• Hah?

• Amikor megtudtam, hogy fiad van. Mindig ezzel poénkodtunk. Hogy ezek ketten még összejönnek - Liamnak fásult a nevetése.

• Aha, hát úgy lett.

• Jah. Figyelj te tanítottad Alexet pisilni?

• Azt hiszem. Mert?

• Hát megtaníthattad volna neki a helyes gumihasználatot is.

• Ja. Nem gondoltam, hogy a ceruzafogástól kezdve mindent tanítani kell ennek a gyereknek - apám poénkodik.

• Mert olyan Stefi fia. Olyan… érzelgős.

• Szerintem az az első év,  mindig is kicsit erősebben kötődött Stefihez. A fiúk eleve jobban hasonlítanak az anyjukra. Nézd meg Kimet tisztára mint te. Megy a feje után. Bele, mindenbe.  Nevelhetted volna szelídebbre.

• A tiltásra még jobban ugrott. Még rosszabb volt. Teljesen megőrült tőle. Valahol biztos mindketten elcsesztük - csendben maradnak. A falnak dőlve hallgatok velük. Be kellene már menni és nem itt hallgatózni, de amikor éppen megtenném apám megszólal:

• Amúgy… szerintem jó párost alkotnak. 

• Végülis… akár… ja… az ellentétek vonzása? 

• Lehet, aha.

• Egész okés gyerekük lesz. Bakker! Én kurvára nem akarok nagyszülő lenni - Liam alatt nyekken a forgószék, tehát mozog. Úgyhogy ellököm magam a faltól. Amikor belépek Liam épp whiskyt tölt. - Na? - néz fel rám.

• Megtartjuk.

• Aham - Liam kortyolgatja a whiskyt és engem néz. - Tartanunk kell egy hivatalos eljegyzést - dörzsöli át a szája szélét. - A család előtt. Nem szokványos… - húzza a száját. - De hát tőlem már megszokták.

• Itt? - nézek az irodára.

• Fent, a várban - int a fejével Liam.

• Én meg leviszlek titeket Párizsba - teszi le az üres poharat a kezéből apám.

• Komoly? - annyira beletörődöttek. Tehát Liam kirohanása volt az utolsó kísérlet eltántorítani minket. Plusz anyáink. Ha ezen is keresztül mentünk akkor elkönyvelték, hogy tényleg akarjuk. 

• El kell indítani a papírokat, lefoglalni az időpontot, egy csomó dolog van ezzel. Ezt akartátok nem? - néz rám apám. Egyszerre úgy érzem taktikát változtattak. Ha mindent élesben visznek, akkor talán meghátrálunk. Erre gondolhatnak. Csakis.

• De - bólintok rá.

• Akkor vegyél érzékeny búcsút a jegyesedtől, mert nekem még dolgom van otthon és ittam, szóval te vezetsz - jelenti be apám.

Új élmény, hogy én vezetem apám kocsiját. Az újat. Anyámmal hátul ülnek, halkan beszélgetnek.  Ahogy leállok a házunk előtt apám a szokásost mondja.

• Menj be Stefi, mi is megyünk mindjárt! Gyere! - int a fejével apám és a tó felé irányítja a lépteit. - Tudod, Alex… itt kértem meg anyád kezét.

• Itt, a tóparton?

• Igen. Huszonkettő volt. 

• Hú!

• Igen. Azt mondtam neki, ha akarja, építészt faragok belőle. - Beszélt anyámmal. Hátul, a kocsiban. Már tudom is, hogy miről. - Igen, így mondtam. Ha akarja. Valóban igaz, a fiamnak ezt a választást nem adtam meg. Hogy akarod-e? Hogy építészt faragjak belőled?

• Ez nem azért…

• Nem Alex. Jogos. Tényleg úgy tűnik, nem adtam választási lehetőséget, pedig ez ugye pályaválasztás. Még a nevében is benne van. Választás. 

• Megsértődtél, magadra vetted - teszem keresztbe a karom és lecövekelek a tóparton.

• Nem. Dehogy. Végülis tényleg nem is kérdeztelek meg, hogy te mit akarsz csinálni. Gyereken kívül. Az egészen jól megy eddig, de az nem pálya.

• Szivatsz.

• Nem szivatlak. Mi az álommelód Alex? Mond? Mi? Végülis jól tudod a nyelveket. Helpdesk a reptéren Manchesterben? Szortírozó a karácsonyi csúcsban a Royal Mailnél? Pizzafutár a kendali gyorsétteremben?

• Miért csinálod ezt? - fakadok ki.

• Csak szeretném tudni, mit akarsz csinálni, ha nem az építészetet.

• S ezért földbe döngölöd az önbecsülésem. Na például ezért léptem le Devonba! - vágom hozzá.

• Nem Alex, te Devonba kúrni mentél. Az utazásoknál mindig otthon marad valami. Úgy tudom, nálad éppen az óvszer maradt itthon!

• Most ezt miért kell? - belefáradtam. Apámba. Igen. Ez az igazság. Mindig ugyanott vagyunk. Csinálok valamit és elcseszem. Nem vagyok elég jó. Nem vagyok Goodwin. Nem vagyok nyerő. Megmaradtam Brooksnak az első évemből. Ezerszer inkább elfogadnám, hogy Liam legyen az apám. Ordibál egy kicsit. Kidühöngi magát és lenyugszik. De nem. Az én apám Alex Goodwin. Az egyetemi tanár. Szerintem a szakot nem is azért hagyják már ott, mert nem megy, hanem mert nem bírják ki apámat. Anyám mindig ezen nevet. Apám hírneve mit sem változott azóta, amióta anyám befejezte ott az egyetemet. Mi is volt apám beceneve? Valami mészáros. Alig ugrik be, hogy Szexi mészáros. Te jó ég! Mármint apámról én sose gondolnám a szexi jelzőt. Bár végülis tényleg jól tartja magát. Egy fiatal feleség mellett annyira nem is csoda.

• Nem azt mondom, tényleg kúrni való a csaj. 

• Szerintem én bemegyek - jelentem ki.

• Csak próbállak megérteni! - szól utánam.

• Ahhoz apa kevesebb ész és több szív kellene! - kiáltom neki vissza és bemegyek. Nem akarok összeveszni vele. Vagy összeverekedni vele a tó partján. Ki tudja. Meg úgy egyáltalán is. Nem akarom apámat hallgatni. Eleget hallgattam már. Anyám a konyhában pakolászik. Ahogy csatlakozom hozzá rámmosolyog.

• Te se kímélj! - adom meg magam.

• Párizsi esküvő. Szerintem a lányok fele erről álmodik. Alex… te olyan… romantikus vagy. Nagyon szeretheted Kimet. 

• Igen - szűkszavú vagyok. És feszült. A szülőkkel lenni és bármit megbeszélni, egyre inkább teher.

• És a baba…

• Őt is szeretni fogom. Most inkább a szobámba megyek - jelentem be és otthagyom. Ez az egész nap, a szülőkkel. Túl sok. Éjszakai SUP? Azt kellene, de Reese és Kim között habozva mégiscsak Kimre írok.

“Miért ilyen nehéz a szülőkkel?”

“Fogalmam sincs.”

“Minden szülő ilyen, vagy csak a mieink?”

“Szerintem mindegyik.”

“Mi is ilyenek leszünk?”

“Úristen! Mi szülők leszünk?” - akaratlanul is felnevetek. Kim. Sokkal jobb lenne vele lenni este. Mint a szüleimmel.

“Elég valószínű. Ha akarod.” írom vissza neki.

“Túl sokat építőkockáztunk és túl keveset babáztunk. Tutira itt van az egész elásva!”

“Kim!”

“Tudom, ez nem vicces. De valahol az. Összevesztél apáddal igaz?”

“Hogy találtad ki?”

“Éppen a szüleidre panaszkodtál…”

“Bocs, nem akartam panaszodni. Neked is van otthon tuti elég gáz.”

“Én már megszoktam. Folyton rossz fát teszek a tűzre.”

“Kim! Kellene egy kis Devon. Kettőnknek.”

“Lesz Alex. Itt van a hasamban. De komolyan így hívjuk?” hasból röhögök. Kim. Annyira átmennék most hozzá. 

“ Jó lenne veled lenni na.”

“Tudom. Nekem is. Veled. De hát ezen küszködünk éppen.”

“Már előkészítőre se járhatunk.”

“Valójában hagynom kellett volna, hogy megcsókolj akkor este és nem beleröhögni a képedbe.”

“Ja.”

“Akkor ezt megdumáltuk?”

“Meg.”

“Na lépek. Már kettő helyett alszom.” - a fejemet ingatom és mosolygok.  Kim. Őrült. S ezért őrült jó vele. Nem is értem, miért nem voltak igazi kapcsolatai. Tök jófej csaj. Aztán beugrik, azért, mert Kim nem akart kapcsolatot. S ezen alaposan elgondolkodom. Hogy akkor én…?