Együtt álmodni

 Alex

Hazafelé a kocsiban még kavarognak a fejemben a gondolatok. A kormányt fogom és a lámpánál állok, várom a zöldet, vagy legalábbis a sárgát. De még érzem Charissa parfümjének és testápolójának illatát az ujjaimon.  Csikorognak a kövek a kocsifeljárón, ahogy leállok a jaguárral a tóparti ház előtt. Bent a nappaliban ég a villany és beszélgetések hangja szűrődik ki a bukóra nyitott ablakokon. A homlokzaton a sok esőzéstől már megint néhány sávos elfolyás, koszos csíkok nyúlnak lefelé. Ideje hívnom ismét a homlokzatmosót. Csippantom a jaguárt és a telefonomba még beírom az emlékeztetőt a homlokzatmosásra.

• Sziasztok! - kiáltok be. Lapos rózsaszín edzőcipő virít az előszobai falunknál. Alex lányt  hozott haza? Ahogy beljebb megyek ledobom a kulcsaimat a porcelántartóba. Áttúrom a hajam. Stefi előtt Kim ül és elkapom a zárószót. Párosjógán voltak. Alex és Kim.

• Párosjógán? - kérdezek rá. - Minek voltál te Kimmel párosjógán? - annyira szomjas vagyok. Hirtelen fogalmam sincs, hogy mikor ittam és mit?  Lassan visszatérnek az itthon tabunak számító emlékek. A Hiltonban a szállodai szoba minibárjából ittunk egy-egy ásványvizet Charissával. A hűtőben keresgélek. Ma estére biztos, hogy nem a tea a legideálisabb választás. De egy sör kellemes levezetés lenne a mai estére. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy a fiatalok nem reagálták le a kérdést. Különös, hogy Kim itt van nálunk, hétköznap. - Egyre soványabb ez a hallgatóság.  Most a főépítészi feladatok mellett, egyre terhesebb az egész egyetem.

• Add le az épszert! - kiáltja ki Alex. Töltök a söröspohárba és közben pontosan tudom mit gondol a fiam. Bárcsak ne tanítanám. Soha. Amíg felnőtt folyton tanítottam. Mindig tanítottam valamire. Biciklizni, vezetni, matekozni, rajzolni és hamarosan építésznek lenni igazán, a mérnökin. Tanítottam az anyját is. Charissát is. De… a saját fiamat tanítani… még én sem tudom milyen helyzet lesz ez. Gondolkodtam, hogy Seant megkérem vizsgáztassa le ő Alexet épszerből is. Csatlakozom hozzájuk a nappaliba.

• Tehát, mi ez a páros jóga? - kérdezek rá újra a megválaszolatlan kérdéssemmel. Stefi Kim haját fonja. Futó csókot hintek a feleségem mindig domináns színű ajkaira. Alex feláll a fotelből, ahol eddig terpeszkedett.

• Kim, van kedved kijönni a tóhoz megnézni a vadkacsákat? - vajon csak én érzem ki ebből, hogy lehet Alex kettesben akar lenni Kimmel távol a szülői felügyelettől. Kim ruganyosan tornázza fel magát a szőnyegünkről, mint aki tényleg éppen csak jógapózba ereszkedett le.

• Haza kellene vinned Kimet! - szólok utánuk, de mintha meg sem hallanának. - Párosjóga? - nézek Stefire. A sörömet iszogatom ahogy leülök a fiam helyére.

• Miért ne? - mosolyog Stefi.

• Pont Kimmel? - túrom a hajam. Az egész fejem zúg mindattól, amit Charissával beszéltünk. A zöldház-projekt.  Az álomházunk. A saját cég. Erre Alex éppen most ráhajt Liam lányára. Bakker! A lehető legrosszabb időzítés.

• Had szórakozzanak - legyint Stefi.

• Egymással még oké is, de ne velünk - dörzsölöm az állam. Kezet kellene mosni. Még mindig érzem Charissa testápolójának illatát.

• Hogy érted? Ide adnád a távkapcsolót? - kérdezi Stefi. Átnyújtom neki.

• Ne kavarja be a céges ügyeket csak annyi.

• Ez még jól is sülhet el nem? Kim és Alex és mi mind az irodában. 

• Álomszép lenne, ha igaz és problémamentes lenne - bólintok rá.

• Sok a probléma?

• Úgy érzem igen. Bár néha már nem igazán látok tisztán, hogy pontosan miben is. 

• Alig vagy az irodában Alex. 

• Igen, nekem is feltűnt.

• Olyan, mintha elhúzna onnan a szíved - gondolkodik Stefi.

• Lehet, hogy így van… Kellene egy beszélgetés Stefi. Kettőnknek.

• Baj van? - Stefi feljebb tolja az orrán a szemüvegét. Kutakodó a tekintete.

• Nem tudom. De jó lenne nyugodt körülmények közt beszélgetnünk. Dolgokról. A jövőről. Úgy, hogy nem hallják sem a gyerekek, sem a de Noirok. Sem senki.

• Ha kívánod…

• Igen Stefi, kifejezetten ez kellene. És nemigen várhat. Lesz egy építészkonferencia Stockholmban. Elmegyünk rá. Csak mi ketten. De nem a konferencia miatt. Ez csak a tökéletes ürügy, hogy miért vagyunk napokat távol az irodától. Rendben?

• Bízom benned Alex, ha ez kell, akkor legyen - áll fel Stefi és átül az én fotelem karfájára. Átölelem a derekát és  megfogom a kezét.

• Köszönöm - Stefi mosolyog és én megcsókolom a kézfejét. - Lezuhanyzom.

Már visszaérek a zuhanyból. Stefi a konyhában pakolászik.

• Még mindig nem jöttek be? - kérdezek rá. Stefi a fejét ingatja. Utána viszem a söröspoharamat. - Rácsörgök Alexre - csukom be a mosogatógép ajtaját és beindítom. - Hideg is van kint. Kimnél folyton a szobájában vannak, itt meg a tóhoz mennek, érthetetlen. Már vagy egy órája kint lehetnek. Ebben a hidegben! 

• Elvesztették az időérzéküket.

• Valószínűleg - biccentek rá. Csörgetem Alex mobilját. Mielőtt hideglelésem lenne, hogy nem veszi beleszól. De idáig hallani, hogy liheg, mintha egész idő alatt a tó körül futkosott volna. - Gyertek most már befelé, vagy kimegyek értetek! -  Stefi kérdőn néz rám. Csak az ablakhoz intem. - Jönnek? - kérdezek rá.

• Igen… már látom őket - kukkant ki a sötételőfüggönyöket elhúzva Stefi.

• Remek - ahogy belépnek minden rájuk van írva. Különösen Stefi árulkodó mélylila rúzsának foltmaradványai. A fejemet fognám, de csak a vendégszobába küldöm Kimet. Stefi segít neki, ott maradok a fiammal, akinek a fél arca rúzsfoltos. Azt hiszem aggódhatok. Ez mindent meg fog bonyolítani. Főleg, hogy nem tudom Alex így mit reagálna egy cégkiváláshoz.

• Mit művelsz? - kérdezek rá. S csak remélni tudom, hogy Alex tudja, hogy mit csinál és hogy kivel csinálja. S hogy ez nagyon rosszul is elsülhet. Nagyon rosszul is. Meg nagyon jól is. Pont ezért a lehető legelhibázottabb dolog ezeknek kettejüknek összeakadni. Most, amikor robbanásig feszült a helyzet az irodában.

• Csak beszélgettünk - nyögi Alex. Szinte megkönnyebbülés, hogy nem teszi, hozzá, hogy esküszöm, mert az még jobban rontaná az összképet. Főleg, hogy mire esküdözhet még. Gyenge hárítás és mindketten tudjuk. Egyben azt is tudom, hogy Alex mindig falazni fog Kimnek. Vagyis Alex csapatot választott? Melyik mezben van és ki lesz az ellenfél kapuja? Milyen kritikus egy időpont most mindennek éppen most összetalálkoznia. Stefi jól fogalmazta meg, itt én vagyok az, aki kilóg sorból, akinek a szíve már nem húz a de Noirokhoz. Mert Vanessa helyét van, aki betöltse a szívemben, és az életemben. Charissa. Én nem illek az eddig jól működő kirakósba. A Puzzle oda nem illő darabja lettem. Letépek egy konyhai papírtörlőt.

• Legalább a rúzst törölnéd le, hogy nagyjából hihető legyen - nyújtom át a fiamnak a konyhai papírtörlőt. Mi lesz, velünk Goodwinokkal?

Liam

Alex hozza haza a lányomat. Nyugodt. Csupa olyan érzelem, amit én már évek óta nem mondhatok el magamról. Nem tudom mikor vált az egész életem ipari alpinista munkaterületévé. Épületeken dolgozom, néhány kötélen lógva. Egyelőre még egyikre se kötöttem fel magam. Néha kibérelnek pár napra, vagy pár órára mások is, de többségben itt lógok. Az erdő mélyén. Az egész életem az a káosz, ami itthon van. Vanessa füstbe öltöztette a házat. Beindult a füstriasztó! A füstriasztó! Jézusom. Kim hazajött, de közönyös és vállat ránt. Kimaradt éjszakára és már meg sem szeppen tőle.  Nincs rá hatásom. Nem érdekli semmi. Félek, hogy a saját vesztébe rohan előbb-utóbb, s nincs módomban megállítani.

• Fontos ügyfelet várok! Hatalmas összegről van szó, és az irodám mint egy felrobbant kemence belülről! És mintha legalább egy sertést pörköltem volna a nappalimban! Jézusom! - a hajamat tépem esküszöm. Mindent megteszek, hogy egyben tartsam a családomat,  a házasságomat, a cégemet, a faipari vállalatot, magamat, az életemet. Nem végül már tényleg csak magamat. Mert minden  az én nyakamba szakad. És soha semmi rekreáció. Mert ha elmegyünk valahova már akkor is csak azon forog a fejem, hogy mi van itthon. Vagy Vanessával veszekszem. Ebbe fogok tönkremenni. Miközben… Alex meg szárnyal. S látom azon a hűvös, nyugodt kék tekintetén...hogy le akarja vetni magáról ezt az egész nyűgöt, ami én vagyok és a cégem. S mi nem bizonyítja ékesebben, hogy elege van belőlem és a feleségemből, mint abból is, hogy ilyen munkakörülmények közé érkezik? Az irodavezetőnk az emeleti fürdőszobában zokog, én a nappaliban tajtékzom, és az irodában füst terjeng. Melyik építész akarna ilyen helyen dolgozni? Ahol folyton káosz fogadja? Már megint lüktet a halántékom. Feszülten keresgélem a gyógyszereimet. Agyvérzést fogok kapni basszus!

• Elviszem én Kimet a suliba, nyugi - mondja Alex. Nyugodt. A megmentő. Ebben a vulkáni lávafolyamban ő a mentőcsónak.

• Kösz - fújtatok és csípőre teszem a kezem. Beveszem a gyógyszeremet. Sima vízzel öblögetem. Vanessa kisírt szemekkel lejön az emeletről és kávét tesz fel főzni. Istenem! Belép az ügyfelem és ez a kép fogadja. Hát ezért kezdtem egyre többet Manchesterben tárgyalni.

Egész napos megbeszélések, egyeztetések, ötletelések. Stefi és Alex rendkívül kiegyensúlyozottak. Együtt dolgoznak, teszik a dolgukat. Jók. Igazi statikai pontok ebben az irodában. Megerősítve, hogy nekem van szükségem rájuk és nem nekik rám. Utálom már ezt az érzést. Alex délben felhívta a fiát, hogy hozza ki a makettet is. Még egy stabil pont, akire lehet számítani. Én Kimre mikor telefonálhatnék rá? Soha. Nekem nem is veszi a telefont. Miért gyűlöl? Mert megjegyeztem, hogy nem kellene minden férfinak odadobnia magát? Hát tán bűn ez, hogy szóvá tettem? Nem akarom, hogy kihasználják a lányomat. Nem akarom, hogy olyan nő legyen, aki csak arra kell. Főleg azért, mert egy értelmes nő. Tényleg az. Intelligens és kreatív. De mintha elpazarolná az egészet. Az ostoba lázadással, azzal a személyiséggel. Hazaér és már megint csak veszekszem vele. Pedig nem veszekedni akarok rá. Szeretném magamhoz ölelni, mint amikor kislány volt. Szeretném átadni neki, mindazt, amit tudok és megmutatni, mindent, ami szép. De helyette csak fröcsögünk egymásra. Kim hidegen pedig csak azt kiabálja, amit mindig.

• Hogy hova lettek az erkölcseim? Ahol az idilli családképem! - Mély levegőt veszek. A tekintetem találkozik Vanessa füstös szürke tekintetével. Így képzeltük mi ezt húsz éve? Biztos, hogy nem. Vanessa szemében ugyanaz a búval baszott kifejezés, amiből azt hittem én leszek a gyógyír, aki kigyógyítja. Erre talán még szomorúbbá tettem. Hogy lehet így elcseszni életeket? S főleg hol? S mikor? A hajamba túrok. Már tudom, hogy hullik rá a hajam is. Vanessa lesütött szemmel visszafordul a monitora felé. Én meg a tarkómat dörzsölve visszamegyek a Goodwinokhoz. Akik mind építészek. Mindannyian.

Nem tudom, hol kellene kezdeni, hogy rendbetegyek bármit is. Azt gondolom a lányom az egyetlen, akibe talán bele is van kódolva, hogy szeresse a szüleit.  Este halkan kopogok a szobája ajtaján. Nem válaszol, ahogy belépek hallom, hogy a zárt fürdőszobaajtó mögött zuhanyozik.  Az íróasztala körül ég a ledcsík. Végignézem a munkáit. Akvarellel futtatott épületrajzok. Az építészeknél kedvelt színérzékeltetés, de ott általában csak a fák zöldjét éaz az épületek sárgás árnyalatát adják meg. De Kim sosem félt használni a színeket. Gyerekként is minden lila, piros és fekete  és sötétkék volt nála. Impulzív színeket használt. Most is jól kevert színek, látszik a naplemente minden színárnyalata. Olyan, mint Kim hajszíne. Naplementeszínek.  Szép rajzok. Művésziek.  Nézegetem a rajzait. Annyira belemerülök, hogy nem is hallottam, hogy elzárta a csapot. Vizes hajjal és lenge pólóban lép ki a fürdőszobából. Megmerevedik, ahogy meglát.

• Mit keresel a szobámban? - kérdezi hidegen.

• Gondoltam, beszélgethetnénk, a terveidről.

• Most nincs hozzá kedvem. Fáj a fejem - feleli elutasítóan.

• Az nekem is - biccentek rá. - Tőlem örökölted.

• A fejfájást, vagy a tökéletes faszfejséget?

• Talán mindkettőt.

• Kegyetlen párosítás - jegyzi meg. Száraz a humora.

• Miért szereted annyira  a vizet? - kérdezek rá, a képeket nézve a mappában.

• Sok mindent megtisztít - feleli közönyösen.

• Válts perspektívát - jegyzem meg.

• Hogy érted? - kérdezi gyanakvóan.

• Fordíts hátat a víznek. Nagy eséllyel épületeket fogsz látni - pillantok fel rá. Kim szája szélén remeg a mosoly. De nem meri mosolyra húzni a száját. Én is csak az orrom alatt mosolygok.

• Talán - teszi hozzá. - de azt a perspektívát kevésbé szeretem.

• Csak rávilágítottam a tényre, nézz a tengerről a partra. Nézz a folyóból a rakpartra. Nézd meg az épületeket.

• S legyek építész, mint te - teszi karba a kezét.

• Igen - nézek rá komolyan. Szürke a szeme mint az anyjának, de vékony a vágása. A szemfestéket is így használja, nyújtja vele a szemét, ettől keskenyebbnek tűnik, olyan mint egy róka a naplementében. Igen, lehet, hogy mindig is ezt szerettem volna. Hogy a gyerekemmel úgy tervezzek és ötleteljek, mint Alex-el az egyetemi évek elején. Együtt. Tisztán, segítve egymást.Lehet, hogy Kimet bele akarom kényszeríteni az építészmérnöki pályába, miközben ő maga nem is ezt akarja. Lehet, hogy ez csak az én álmom volt. Lehet, hogy én mindig is egyedül álmodtam.  Lehet ezért voltam mindig is insomniás. Mert folyton… egyedül kellett álmodnom, de én nem egyedül akartam álmodni. Hanem együtt. Ahogy Alex-el olyan sokáig ment. Jól ment. Együtt...