A bőrünkbe vésve

 Alex

Érzékelem az eseményeket. Még ha annyira nem is tettem szóvá. Egyelőre. De minden szombaton én viszem be Kimet és Alexet Manchesterbe. Tehát pontosan látom mit művelnek a hátsó ülésen. Kim fel-felpillant a vissszapillantó tükörre. Akkor döntöm el, hogy ez nem csak teszt közöttük, amikor szinte utánunk esnek be az irodába. Alig értünk haza Manchesterből. A gyerekek legalább három órával később érnek haza. Alex rosszkedvű, Kim alig észrevehetően, de óvatos.

• Bocs, rosszul lettem, hamarabb eljöttünk - morogja Alex. Sápadt. De nem beteg. Vanessa kicsit pátyolgatja, de én már régen tudom mi a baja. Ugyanaz, mint nekem. A szerelem betege lett. Nagyot fújtatok. Beszélnem kell vele. Reméltem, hogy nem. De nem úszhatom meg.  Nem tudok Liamre koncentrálni.  Liam ellenben most mintha tíz év ötleteit akarná rám zúdítani, miközben én egy apa-fia beszélgetést akarnék lebonyolítani a fiammal, lehetőleg minél hamarabb abban a jaguárban.

Ha kétségeim is voltak, hogy félreértettem bármit is az eddigi jelekből, akkor az étkezőnél a látvány egyértelművé teszi. Kim suhogó haja és Alex, ahogy falja az ajkait. Nem is tudom lehet sokkol a látvány. Eddig folyton azzal szektáltam a gyereket, hogy talán meleg, mert soha még csak lányok közelében se láttam, erre most teljes panorában látom, hogy Kimmel falják egymást.   Omega. Körbeértünk. Én és Alex, a fiam. Innentől újraindul a program. S kiszámíthatatlan, hogy hogyan áll fel a rendszer. A homlokomat dörzsölöm, mert képtelen vagyok a gondolataim kuszasága közt eligazodni. Liam csak ezt a mozdulatot veszi észre. Tudja, hogy  már nem tudok rá koncentrálni.

• Igen, ezt halasszuk későbbre Liam… - megemelem a hangom, hogy véletlen se lássa Liam, amit én. Főleg mert időt akarok nyerni. Magamnak. És Alexnak. Az utolsó lehetőség. Vagy borul minden. S nem tudom hová. Talán a szakadékba. - … most már lassan indulunk! - mondom emeltebb hangerővel, ezzel általában az egyetemen teremtek csendet, ha megunom a pusmogást. Alex elhúzódik Kimtől és felnéz rám. Mi lesz itt fiam? - ugyanúgy fogom a homlokom, mint amikor megtudtam, hogy van egy fiam. Ez a gyerek folyton válaszút elé állít. Minden menetrendet borít. Újra kell tervezni. Kim velünk akar jönni. Az ötletet sem én sem Liam nem támogatjuk. Liam hangot is ad a tiltakozásnak.

Nem lettem nyugodtabb azzal, hogy a fiam nem meleg. Ez a választás csak újabb probléma. Persze a szerelem nem választás kérdése…

Beülünk a jaguárba. Feszült vagyok. Fogalmam sincs mit mondjak, vagy hogyan. Alex egyenes, tiszta és valószínűleg nem is túl tapasztalt. Kim meg csalfa és nem kérdés, hogy ismeri a dörgést. Érdekes kombináció. De nem tudom hibáztatni Alexet. Én se találtam semmi racionálisat a vonzódásba Vanessa iránt és mégis Charissáig egyhuzamban létezett számomra Vanessa. Erre mintha a sors a vérvonalammal űzne gúnyt, Alex belefut az én hibáimba. Talán igaz, típusok vannak. S örökítjük a sorsunkat is. S nem kétlem Alexnek is a szerelem lesz a végzete, ami megpecsétel mindent. Milyen tanácsot adhatnék, amikor magam is kényszerek közt élek.  Szemerkélni kezd az eső. Igazi Kendal. Mindaz, ami az életem, s talán hamarosan Alex is belekóstol ebbe az életbe. A tini szenvelgést felváltja a valós szenvelgés azon a Humberen.

• Beszélnünk kell - köszörülöm meg a torkom. - Szóval… Kim…

• Mi nem… - hebegi Alex, csupa megszeppentség és mentegetőzés. Még én érzem kínosan magam, hogy egyáltalán szóba hozom. De muszáj, nem a szexualitás miatt, hanem mert a kurva életbe is, én itt akartam hagyni ezt az egészet! Az irodát! Vanessát, ezt a szenvelgős szar múltat, amiben évekig küszködtem és fetrengtem. Fel akarok állni és elsétálni innen, erre mintha csak egy víznyelő szélén lennék. Csak lejjebb csúszok az egészben.

• Tudom, hogy nem - ennyire gyorsan száz, hogy nem jutott el Alex odáig, de ettől a beszélgetéstől meg nekem már kezd melegem lenni, szóval állítgatom a jaguárban a hőmérsékletet. Húsz fok jó lesz? Vagy lejjebb, legyen inkább 18? 

• Szóval...khm… tudod… mindig is számoltam ezzel… hogy ha Liamnek lánya van, nekem meg fiam… abból kisülhet ilyesmi. Egyszerűen azért, mert a Goodwinság pontosan ilyen. Ha nem Liam veszi el Vanessát, akkor én. Ha nem anyádat veszem el akkoriban, akkor...akkor Vanessát.  Tehát… ha minden máshogy alakul, akkor Kim lehetne az én lányom, ahogy neked Vanessa az anyád.

• Ó… én ezt… nem is tudtam, hogy… te szerelmes voltál Vanessába.

• Nem igazán hangoztattam sosem, főleg… anyád miatt… meg Liam miatt… meg Vanessa miatt… -  és egyfolytában csak csengenek a fülemben Charissa tisztán csengő szavai: Alex, mi lenne ha egyszer a saját érdekeidet tartanád szem előtt és nem másokét? Akkor kellett volna lelépnem az irodából, amikor Vanessa és Liam összejöttek. Miért nem tettem meg? Miért nem? A kérdés is felesleges. Pontosan tudom, hogy miért nem. Mert még akkor is reménykedtem. Reménykedtem, hogy talán lesz még esélyem. Vanessánál. Egyszer. Valamikor. Az életben. Milyen szánalmas és értelmetlen dolog. S most, amikor végre kiléptem Vanessa bűvköréből. Csak ekkor jöttem rá én is.  S most, amikor végre valaki más rávilágított mindarra, ami én vagyok és lehetnék… akkor a fiam bekavar a cégtárs lányával. A kartámlára könyökölök és egy kézzel tartam a kormányt és a hajamat túrom. Nem hiszem el! Hogy lehet ilyen kibaszottul szar időzítés mindig minden? El akartam én valaha venni Stefit? Dehogy! A könyvelőnknek Jennynek vettem eljegyzési gyűrűt és véletlen sem azért, mert annyira szerelmes voltam a könyvelőnkbe. Csak időszerű volt, hogy megházasodjak. Le akartam feküdni Stefivel? Dehogy! Csak kurvára elegem volt az egész űzött életemből és egyszerűen hagytam, hogy megtörténjen. Hogy most itt legyen Alex mellettem a kocsiban és szembesítsen saját önsorsrontó énemmel. Hogy itt akarom végre hagyni a céget, erre  fix, hogy a nyakamba szakad az egész, Vanessástól, a fiammal. Kim sem különb mint az anyja. Kiszámíthatatlan, hogy mikor dönt úgy, hogy lelép Skóciába kefélni. Bassza meg az ég! Csak a kormányt markolom szorosabban. Ez nem Alexre tartozik. Ez nem az ő problémája. Hanem az enyém. Sosem tudtam megbocsátani… sosem. Nincs ez az erény a birtokomban.

• Szóval, lehet, hogy Liam ki fog akadni. Mert én a feleségére hajtottam, te meg most a lányára.

• A történelem megismétli önmagát?

• Úgy tűnik. De Alex… én szenvedtem. Szerelemmel szerettem és szenvedtem. Tudom nem lehet azt mondani, hogy ne legyél valakibe szerelmes, mert az érzelmeket nem lehet irányítani. El lehet nyomni, temetni, de ott lesznek. Élőhalottként bennünk. Bennem is ott van Alex, a mai napig. Alex remélem, a te érdekedben remélem, hogy nem így lesz. Szóval… most ezt csak azért mondtam el… hogy tudd… hogy tudom és tudd, ha úgy alakulna… átéltem, ismerem, Én egy generációval előtted járok. A te korosztályodban neked Kim az, ami nekem Vanessa volt - mit akarok adni? Tanácsot? Hogy vigyázzon Kimmel? Hogy ne szeressen bele, ha lehet? Hogy óvatosan és vigyázzon a szívére, vagy örökre sajogni fog? Mit akarok én mondani? Aggódom, hogy Alex is belefut abba, hogy Goodwin. Hogy eleve viszonzatlan szerelemre van ítélve? Hogy kudarcos és káoszos szerelem vár rá? Hogy a szerelem csak bonyolítja az életet és jobb elkerülni? Amíg lehet? Alex érzelmeit viszonozza Kim? Vagy csak egy a sorban? Fogalmam sincs. Féltem a fiamat. Tényleg. 

Csak ne járjon úgy mint én! Csak ne… átnyúlok a sebváltóról levéve a kezemet és megborzolom Alex haját. Alex nem Goodwinnak született. Ő Alexander Brooks. Igen. Ott van az anyja vérvonala… talán javít valamit a dolgokon… reméljük. Magamat nyugtatom, tényleg. Csak magamat. 

Liam

Bevásárlás az Arndale-ben. Ilyenkor órákat töltünk a bevásárlóközpontban. Két nő együtt főleg rengeteg időt tölt itt. Ritkán csatlakozom hozzájuk, helyette inkább egy kávét iszom. Nem Thompson, de legalább kávé.  Kim beadta a jelentkezését az építészmérnökire. Valahogy fellélegeztem. Bosszantó, hogy már betöltötte a tizennyolcat és nem volt szüksége az én aláírásomra a felvételi beadásához. Tényleg bosszantó. Mert legalább addig rajta tarthattam volna a szemem és a kezem.  Így viszont beismerem fogalmam sem volt, hogy mit fog lépni. Hogy milyen döntést hoz. Kim mindig képes volt dönteni. Gyerekként is. Acélos akarattal tudta, hogy mit akar. Melyik játékot, melyik ruhát. Melyik színt. Vanessa folyton Kimet kérdezte, ha két dolog közt döntésképtelen volt. Kim lazán döntött. Kisujjból. Kirázta a döntéseket. Könnyedén. Ez volt az első alkalom, hogy éreztem, nem hozott könnyű döntést. Nehezen hozta meg és bárcsak tudnám végülis mi volt a fejében miközben úgy döntött beadja az építészmérnökire. De egyszerre megkönnyebbültem. Minden sínen van. Nem szeretem, ha valami nincs az én befolyásom alatt. S Kim felvételijére semmilyen hatásom nem lehetett. Legalábbis ezt hittem. De végülis mégiscsak építészmérnök lesz a gyerekem. Ettől annyira jó a kedvem, hogy Dawnt tárcsázom.

• Szia! Felhívsz csak így?

• Miért ne tenném? - kavargatom a kávémat. - Éppen kávézom, és rád gondolok.

• Jó a kedved. Mi az oka? Új kávézót találtál? Remélem nem!

• A Thompsonban van VIP helyem és ingyen kávé bérletem. Természetesen nem váltottam kávézót. Az Arndale-ben vagyunk családi vásárlás. Várom a nőket. A lányom beadta az építészmérnökire a jelentkezését. 

• Ezért vásárolsz neki - Dawn búgó hangja megnyugtat.

• Igen, vehet, amit akar. Lesz kinek átadnom a cégem.

• Nagyszerű… mi is ünnepelhetnénk, te meg én, kivételesen nem a Thompson teraszon?

• Még beszélünk róla… - Vanessa és Kim közelednek. Nem vártam őket. Egyáltalán nem vártam őket ilyen hamar.  Mi történhetett? Összevesztek egy boltban? Ilyen még sosem történt. - Most le kell tennem Dawn. Később beszélünk.

• Oké! Csókolom azt a szép karakteres ajkadat! - búgja Dawn és bontom a hívást. Mire Vanessa és Kim odaérnek hozzám már el is tettem a telefonomat.

• Kim? - Vanessa a lányunkra néz, aki vonakodva forgatja a szemét.

• Jó… csináltattam egy tetoválást - nyegle a hangja és renyhe a tartása. Tipikus gerincferdülésre okot adó rossz tartás. De ő szándékosan veszi fel ezt a pózt.

• Hova? - elborzadva nézek végig rajta. Kezdtem azt hinni, hogy végre kezd felnőni ez a gyerek. Értelmes döntéseket hozni, mint egy felnőtt. Egészen komolynak tűnt bejelölni az építészmérnökit első helyen. Erre most meg… elkapom a karját és látom rajta ott ahol az a henna festés volt a vastag sötét növényindát. - Miért nem a homlokodra tetováltattad, hogy egy hülye picsa vagy? Ki a fasz fizette neked? - megint érzem, hogy lüktet a halántékom. S ettől még idegesebb leszek. Erős volt a kávé? Megint agyvérzés kerülget. Miért műveli ezt folyton? Miért akaszt ki? Mert egyből tudom, hogy neki nem volt ennyi pénze, hogy ezt kifizesse. Tehát egy pasi fizette neki! Egy pasi, aki meghúzta! S ettől tényleg eldurran az agyam. Hogy már megint kurválkodott! - Ki fizette?! - ordítok basszus az egész Arndale hallotta kábé, többen felénk fordulnak de nekem csak dobol a halántékom. Komolyan innen kell hogy összekaparjanak? - A nevét! 

• Alex - suttogja halkan Kim. Megakadok egy pillanatra. Alex? Alex Goodwin? A srác, az a sápadt, tiszta kék tekintetű csendes srác? Akit… nyilván behülyített Kim, csak hogy fizessen. Ártatlan a srác a dologban, mert nyilván Kim kihasználta. Mit adott cserébe? Magát? Egy baszást? Jó beszélni kell a Goodwinokkal! Most!

Azt sem tudom milyen nap van, vagy hány óra. Egyáltalán otthon vannak a Goodwinok. Mindegy, akkor utánuk megyek a világ végére is. Szinte rájuk rontunk. S közben legszívesebben felképelném azt a tejfeles szájú kis suhancot. Kim barom ötleteinek kivitelezőjét. Abből legalább mérnök lesz? Lesz rá pénze. Mert Alex mindent fizet neki.  Alex nyit ajtót. Nyugodt. Mint mindig. Utálom érte. Kiegyensúlyozott. Stabil. Persze nem az ő gyerekére pingáltak mindenféle maradandót.

• Hol az a hülye gyerek?! - rontok be.

• Az én házamban vagy Liam. Csak emlékeztetlek, mielőtt bármit tennél - szól Alex. Hosszú másodpercekig nézzük egymást. Vihar. Ott van közöttünk. Évtizedek elnyomott feszültsége. Egy kezemen meg tudom számolni hányszor voltunk itt Alex tóparti házában. A negyedik alkalommal történt. Alex akkor vett a teraszra egy méregdrága jakuzzit. Áthívtak minket kipróbálni. Lepasszoltuk a kölyköket és pezsgőztünk. Szerintem mind sokat ittunk.  Alex mindig ártalmatlan volt. Vanessa esküvői tanúja. Azon az estén mégis valami túlfeszült. Talán én és a féltékenységem is. Csak az a kép van előttem. Alex és Vanessa, kettesben, ahogy ülnek a pezsgőfürdőben és ahogy Alex nézi Vanessát. Sötét, vágyódó tekintettel. Túl sokat ittam. Minősíthetetlen viselkedés volt tőlem. Ahogy nekik estem. Taxit hívtam és Vanessát kirángattam a vízből, úgy, ahogy volt vizes bikiniben dobtam be a taxi hátsó ülésére. Egy vagyon volt az út taxival a fenyvesekig. De nem akartam Alex vágyódó tekintete alatt tudni a feleségem. Alex eladta a jakuzzit, Vanessa pedig soha többet nem mutatkozott előttem se bikiniben. S mi többet nem mentünk a tóparti házba. 

Azt hiszem most ott van közöttünk ennek az estének is az emléke. Addig a pontig úgy tűnt tökéletes lesz ez az iroda. A két házastárssal és a gyerekeinkkel. Ott valami végleg elromlott, valami ami az alapoktól rothadt. Hogy Vanessa soha nem lett Alexé. S bennem mindig ott maradt a gyanú Alexre. A figyelmességeire, a tekinteteire, amiket a feleségemre vetett.  Attól a naptól fogva kerültük a tengerparti nyaralásokat is. Vanessa már csak dacból is elutasította. De végülis… én csesztem el. Én. S erre Vanessa most már naponta rávilágít, ha feljön a téma. Én voltam, aki nem bízok sem Alexben, a cégtársban, sem a feleségemben. Most meg már… mindegy is… mert most már Alex fia kavarja a szart. A lányommal. Ez ha lehet még rosszabb.

• Mi történt? - kérdezi Alex nyugodtan.

• Mondjad! - tolom előre Kimet.

• Csináltattam egy tetoválást és Alex fizette - Kim lopva a fiatalabb Alexre pislant.

• A te fiad, az én lányomnak! - csattanok Alexre, majd a fiatalabbra meredek. - Mond csak, miket műveltél még a lányommal?

• Nyugodjunk le! - szól rám figyelmeztetően Alex. 

• Te lehet, hogy nyugodt vagy! Nem a te gyerekeden van tetoválás, amit az én gyerekem fizetett! - ordítok, legszívesebben mindenkit felképelnék és azt sem tudom kivel kezdjem.

• Az én házamban vagytok az én szabályaimmal. Lemegyünk a makettszobába! - int előre Alex és hátramarad a fiával. Lerángatom az alagsorba Kimet és  csak ingerülten nézem Alex szép makettjeit. Csak jó tervből lehet jó makettet készíteni. Az életet nem lehet megtervezni, csak élni. Alex ezért tervez inkább. Az kiszámíthatóbb, mint az élet. Megérkezik a két Alex. Az idősebb a két fiatal felé fordul. Úgy intézi az egészet, mint egy pedagógus. Persze, ő a tanár kettőnk közül.

• Tehát hogyan történt? - néz egyikről a másikra. Miközben Kim magyaráz csak fortyog bennem a düh. Végül kifakadok:

• Legközelebb mit fizetsz a lányomnak? Mellplasztikát? Abortuszt? -  a fiatal Alex egyre vörösebb lesz.

• Tizennyolc múltam, azt tehetek, amit akarok, de te folyton irányítani akarsz! - támad rám Kim.

• Mert olyan értelmes dolgokat csinálsz magadtól, mint tetoválást csináltatsz Alex meg fizeti neked? Meddig mentél el egy tetoválásért? Leszoptad? Szétbaszattad magad?

• Liam, ezt most fejezd be! - szól rám keményen az idősebb Alex.

• A lányom egy olcsó kurva és a fiad tette azzá! - csattanok rá Alexre  és felállok, mert idegesít, hogy felém magasodik.

• Liam, elég volt! - kiabál rám Alex. Józanabb mint én, most is. Mint akkor a terasz jakuzzis estén is. Pedig most egyikünk se ivott. Vagy legalábbis én nem. - Nagykorúak. - tény. Vitathatatlan tény. A hajamba túrok. -  Menjetek ki! -  Alex kitereli a két gyereket és bezárja az ajtót. A hátát az ajtónak veti és keresztbe teszi a karját.