A szabadság útja

 Alex

A konferencia megnyitóján még ott is voltunk, de az előadásokat már kihagyjuk Stefivel. Kényelmesen reggelizünk. Nem óra ébreszt minket, nem kell korán kelnünk. A szállodában kontinentális reggelink van. Az ablak melletti asztalnál foglaltunk helyet, sokan már az első előadáson ülnek, így alig vannak  az étteremben. Stefi  a bal vállára előrehozott franciafonatba rendezte a haját. Szép a szeme a szemüvegkeret mögött. Még mindig jól áll neki ez az erősen kihúzott szem. Olyan élénk és tiszta tőle a tekintete. Észreveszi, hogy őt nézem. A mozdulatait. Rámmosolyog.

• Mi az? - kérdezi lágy, barackos mosollyal. Olyan a púdere színe, mint egy finom kis barack.

• Milyen érzés? Nem a DeNoir irodában ülni? - dobok egy teafiltert a csészémbe.

• Észrevettem ám, hogy nem a konferenciára jöttünk - nevet Stefi. - Még egy előadáson se ültünk. S tudom, hogy beszélgetni jöttünk. Várom, hogy előhozakodj a témával.

• Csak válaszolj a kérdésre. Milyen érzés az, hogy ma nem a De Noir irodában kezdtük a reggelt? - kicsit tényleg Brooks, mint Alex. Egy nyílt válaszra nem válaszol nyíltan. Az evőeszközt igazgatom a szövetabroszon. Stefi megtörli az ujjait a szalvétába és leereszti a kezeit az ölébe.

• Nem is tudom. Érdekes. Persze jó, hogy kivételesen nem keltünk korán és nem egy órás kocsiút után vagyunk. Már javában dolgoznánk. Jó, hogy most mást csinálunk és csak ketten vagyunk - fogalmazza meg kerek egészen Stefi.

• Akkor most képzeld el azt, hogy minden munkanapod ilyen - mondom nyugodtan.

• Milyen? Hogy konferenciákra utazunk, amiket valójában nem hallgatunk meg?

• Úgyis készül az előadásokból kiadványkötet. Majd megrendelem - hessegetem el enyhe türelmetlenséggel a hangomban. - Tehát, milyen lenne, ha minden munkanapod ilyen lenne?

• De milyen? - neveti Stefi.

• Igazán nem kellene korán kelnünk, nem kellene utaznunk és nem kellene máshoz igazodnunk.

•  Miért is nem kellene? - kérdez rá Stefi.

• Mert Kendalban lennénk az én irodámban - felelem és kiveszem a filtert a csészémből. Most Stefi nézi morózusan az én mozdulataimat. 

• Tessék? - kérdezi kissé megkövülten. - Mármint hogy érted, hogy a TE irodádban? - nyomja meg a te szót Stefi.

• Mit szólnál hozzá, ha mint Kendal főépítésze, rendelkeznék saját építészirodával?

• Függetlenedni akarnál Liamtól? - kérdez rá Stefi.

• Igen. Saját cég, saját filozófiával, saját építészeti koncepcióval.

• A tiéddel - szögezi le közbevetve.

• Igen.

• Mi a bajod Liammel? Mostanában folyton ezt érzem rajtad. Az elmúlt időkben más lettél. Bár nem tettem szóvá, érzem, hogy ellenséges vagy velük és nem értem miért. Kinek a hatása ez? - összehúzza a szemeit a szemüveg mögött. Érzem, hogy kezd generálódni közöttünk valami feszültség-örvény. Kezd rossz fordulatot venni ez az egész beszélgetés.

• Nem tudom miről beszélsz - zárkózom el.

• Alig vagy az irodában, kábé semmit nem egyeztetsz már Liammel. Ha valamit akarsz akkor csak Vanessának üzensz. Folyton Alexet ugráltatod. Nem értem mi szállt meg és ki hat rád így. Egy nő?

• Mi az, hogy egy nő? - feszülök meg.

• Nem tudom. Ott van az a Charissa. Láttam, ahogy rád nézett, csodálattal, és azt mondtad rám emlékeztet. Miben emlékeztet rám? Hogy a tanítványod, aki több is annál? Ő buzdít arra, hogy hagyd ott Liamet? 

• Lehet.

• Lehet, hogy több beleszólása lett egyszerre a mi életünkbe, mint nekem? - kérdez rá Stefi és a haját simítgatja. 

• Éppen most szeretném megbeszélni veled az életünket és szeretném meghallgatni a véleményedet. Egy alternatívát vetettem fel, de te csak nekem támadsz, ahelyett, hogy értelmesen válaszolnál.

• Szerintem meg döntöttél valamiben, amihez kábé már csak a jóváhagyásomat várod.

• Mert nem mindig ez van? Én hozom a döntéseket, te csak rámhagyod. Hoztunk mi valaha közös döntést?

• Ez a kérdés mostanában vetődött fel benned?  Charissa miatt? Aki szerint lehet, hogy ott kellene hagynod a DeNoir irodát? - egészen gúnyos a hangvétele.

• Figyelsz te rám egyáltalán Stefi? - érzem, hogy megemelkedik a hangom. Most már vitatkozunk. Basszus. - Figyeltél te egyáltalán valaha is rám?  - Kikerekedik a szeme a szemüvege mögött. - Stefi! A feleségem vagy, nem a tanítványom! Érdekelt is valaha, hogy én hogyan érzem magam a DeNoir irodában? Amikor az ügyvezető Liam azt mondja egy tervre, hogy nem, mert mondjuk nincs elég fa a tervben? Vagy azt mondja, nem, mert ez nem a mi koncepciónk?

• Én csak azt látom, hogy fel akarod borítani az egész eddigi életünket, egy nő miatt, akinek a hatása alá kerültél. Semmiben sem vagy különb mint a fiad, akire már megjegyezted, hogy mennyire Kim hatása alá került.

• Talán van annyi különbség, hogy én több mint harminc évvel idősebb vagyok a gyereknél és talán  van mögöttem némi szakmai múlt - fújtatok.

• Éppen ezért nem kellene, hogy mások befolyása alá kerülj!

• Tényleg? Hát akkor képzeld Stefi, az, hogy én a De Noir irodánál voltam az elmúlt húsz évben az is egy nő befolyása miatt volt,  méghozzá az Vanessa befolyása volt. Érted? - és ezzel kitálalok, borul, ami borul.

• Ezt… hogyan kell értenem?

• Úgy, ahogy. Még a kezdetek kezdetén, amikor Vanessa az irodához került, folyton udvaroltam neki. Minden létező módon próbáltam rávenni, hogy nem tudom, járjon velem. Próbáljuk meg együtt. Ő, meg én. Érted?

• Ezt miért nem mondtad eddig soha?

• Mert mi lett volna jobb, ha tudod? Semmivel sem lett volna jobb.  Liam vette feleségül, amikor összejöttek ki akartam onnan lépni. Eljönni, mert nem akartam nézni, hogy a nő, akit szeretek, akibe szerelmes vagyok! Valaki másé lett. Nem akartam nap mint nap szembesülni azzal, hogy nem én nyertem. Nem tudtam elnyerni annak a nőnek a szívét, aki meghatározta az egész fiatalságomat. De...Vanessa felhívott és azt kérte… maradjak. Maradtam. Vanessa miatt. Engem nem Liam tartott ott és nem az, hogy ragaszkodtam volna a céghez, aminek egyik alapítója voltam. Talán így már kicsit jobban érted a dolgokat.

• Tehát ezért voltál olyan keveset mindig is az irodában. Különösen most.

• Nem bírtam nézni, hogy Vanessa küszködik abban a házasságban. Rosszabb volt azt nézni, hogy szenved, mint azt, hogy boldog. Szóval összességében mostanában tényleg jobban utálom az irodát mint eddig valaha. Egyszerűen elegem van abból, hogy szemtanúja vagyok a házasságuknak nap mint nap. Igen. Szeretnék megszabadulni ettől. Ez az érzelmi oldala a dolognak. Szakmailag pedig tényleg elegem van Liamból és abból, hogy ő határozza meg a projektjeimet, a terveimet, leszabályoz és olykor felülbírál, mert az ő érdekei mások, mint az enyémek. Ez nem azt jelenti, hogy megszűnik a partnerségem Liammal, csak azt jelenti, hogy egyéni utat szeretnék, amiben senki sincs felettem. Miért ne tehetném meg Stefi? Főépítész lettem, egy városnak mondom meg, hogy mi legyen! Erre egy cégben legyen felettem valaki? Építészgenerációkat nevelek ki az egyetemen, de a cégben Liam mondja ki a végső áment a tervekre.  Érted?

• Próbálom értelmezni.

• Szabadságot szeretnék Stefi.

• Milyen tekintetben?

• Szakmailag.

• S kettőnk viszonylatában? Szabadságot szeretnél?  Végülis Alex betöltötte a tizennyolcat. 

Liam

Délután két óra.  A kölykök még sehol. Fél háromig éppen nem meglepő, ha nem érnek haza, ugye? Igaz Alexre nem jellemző a késés. Kényszeresen precíz. Talán az apja nevelte bele. De tudom, hogy nem Alexen múlik, hogy még nincsenek itthon. Akkor hol vannak? A tengernél? Vagy megint tetoválást csináltatnak? Vagy egyéb baromságot? Ingerülten nézek ki az ablakon. A legelső fáig látni, nem egy nagy távolság, nincs itt mit nézni az út a házig rövid. És azon véletlen sem látni közeledő jaguárt. Alex megkért, hogy figyeljek a srácokra. 

• Vanessa neked írt Kim, hogy nem jönnek?

• Miért írt volna?

• Már itt kellene lenniük. Csörgesd meg, hogy hol maradnak. Ma ellipszis rajz volt kíváncsi lennék, hogy ment az ellipszis - morgom. Vanessa nyilván hívja Kimet.

• Ki van kapcsolva a telefonja - hallom Vanessa hangját az előtérből.

• Kikapcsolta?

• Talán lemerült - Kim telefonja,amint lemerül. Miközben gyorstöltő is van nála és folyton a telefonon lóg. 

• Nem tudok példát felhozni arra, hogy valaha is le lett volna merülve Kim telefonja. Alex-et eléred? - kérdezek rá.

• Lehet vezet, nem kellene most hívni - próbálkozik Vanessa.

• Úgyis mellette ül Kim, legfeljebb Kim veszi fel. Hívd Alexet! - Vanessa kikeresi a számot és csörgeti. Hátradőlök a székemben és nézem Vanessa arcát. A fejét rázza.

• Ő is ki van kapcsolva.

• Hívd fel az egyetemen Alex tanári szobáját. Sean talán benntartotta őket! - mondom és Vanessa a telefonregiszterben keresgél. Az irodai telefonról írja be a számsort. 

• Sean! Üdv,  itt Vanessa de Noir, tartod még az órát? Ó már nem? És nem tudod véletlen Kim és Alex ott vannak még az egyetemen? … Igen… hogy ma be sem mentek…? - Vanessa döbbenten néz fel rám. - Értem, ne haragudj, hogy zavartalak. Igen? Oké, átadom. Köszi! - Vanessa bontja a vonalat.

• Be sem mentek?! - tagolom egyesével a szavakat.

• Nem voltak ma az előkészítőn - bólint Vanessa.

• Ez… nagy gáz - szívom a fogam. - Írj rá Kimre egy üzenetet! Megpróbálom elérni Alexet! - csörgetem, de még ki van kapcsolva ő is és Stefi is. Tehát még a repülőn vannak. Üzenetet hagyok Alexnek, hogy hívjon, ha leszálltak.

• Ez mi lehet? - kérdezi Vanessa idegesen simogatva a szoknyája korcát. 

• Nem tudom - próbálom kideríteni Kim hol lehet.

• Miért szedtük le a telefonkövetést a telefonjáról? - dühöngöm.

• Mert kijelentette, hogy tizennyolc és semmi közünk hozzá, hogy hol van - sóhajtja Vanessa.

• Ilyen erővel a Temze fenekén is lehet bakker! - dünnyögöm. - Mióta nem tudunk róluk semmit? 

• Amióta Kim üzenetben azt írta reggel, hogy gyere haza, mert majd Alex-el hazajön - feszült vagyok, mert Dawn miatt kényelmi szempontot választottam. Nekem is jobb volt nem várni Kimet, hanem elfogadni, hogy majd Alex hazahozza. Alex úgyse jött most velem, és nem volt kedvem várni. Ez az igazság. Hiba? Lehet.

• Mikor írta az üzenetet?

• Negyed tízkor - keresi vissza Vanessa. - Gondolod… hogy együtt vannak?

• Nem tudom. Az első tippem, hogy külön-külön leléptek, de megegyeztek, hogy nem lesznek elérhetőek. De ez abszolút Kim ötlete. Ő ilyen és hat Alexre. Alex sosem volt ilyen megbízhatatlan.

• Az a jobb eset, ha együtt vannak  - sóhajt nagyot Vanessa.

• Gondolod? - dühöngöm. - Nem bízom most már egyáltalán Alexben. Túl befolyásolható. Kim meg… Kim. Tudod milyen. Folyton őrültségeket csinál. Talán nem rángatja bele semmibe Alexet.

• Megtalálni könnyebb lesz, ha Alex-el van, csak ennyit mondtam.

• Miért?

• Mert Alex Goodwin több mindenre gondol mint mi azért.

• Szóval már megint itt vagyunk. Hogy ő a jobb? Most több mint húsz év után ráébredsz, hogy ő a jobb? - csattanok.

• Ismerem Alexet vannak ötletei, semmit nem bíz a véletlenre és mindent bebiztosít. Csak ennyi. Lehet rá számítani.

• Nem úgy mint rám?

• Felelősebb szülő mint mi.

• Vagyis jobb apa mint én.

• Mi lenne, ha a ténnyel foglalkoznánk, hogy nem tudjuk hol van a lányunk? - csattan fel Vanessa.

• Jó, mi legyen, tegyek egy kört Manchesterben?

• Megvárhattad volna az egyetem előtt igen! - kiabálja Vanessa.

• Hát bocs, hogy nem töltöttem az egész szombatomat gardedámkodással. Bocs. Tényleg. Egy tizennyolc éves felett. Baby sittert ne keressek hozzá?! - már megint lüktet a halántékom. 

• Mindig is utáltad Kimet. Nekünk pisszenni nem lehetett ebben az irodában! Lábujjhegyen kellett közlekednünk és suttognunk mert te “dolgozol”. Folyton ez volt. Mi folytan csak zavartunk téged a munkában! Az alkotásban! Az ötletelésben. Nem is akartál gyereket. Mert az csak gond és nyűg. Sosem foglalkoztál vele! Öt perc után lepasszoltad és csodálkozol, hogy ilyen lett? Folyton figyelemhiányos volt! 

• Mert te aztán a labilis idegeiddel meg a hangulatingadozásaiddal aztán jobb anya voltál igaz?

• Hiába ordibálsz velem, attól a tényen még nem változtatsz, hogy nem tudjuk, hogy hol van a gyerek! - és elbőgi magát. Jézusom!

• Hát most, hogy bőgsz sokkal jobb! - kiabálok vele. Istenem! Idegesek vagyunk már megint és már veszekszünk is, mint mindig.

• Hát igen, lehet, hogy ebben az irodában és fejetlenségben az egyetlen támasz az Alex Goodwin, akire mindig lehet számítani! Igen, lehet, hogy őt lehet csodálni veled ellentétben! Ő legalább felügyelte a gyerekét mindig is! - könnyes az arca, zokogva kiabál és közben Alexet isteníti. Feladom a józanságomat mára. Nem megy. Kell töltenem egy kis whiskyt. Vanessával nem akarok veszekedni tehát inkább átvonulok az irodába és töltök magamnak. Jobb, mint megint végkimerülésig veszekedni Vanessával. Vanessa a nappaliban szipog én meg az irodában whiskyzek. S fogalmunk sincs hol van a gyerek, aki felnőtt ebben a házban. Mi következik mindebből? Hogy várjuk a megváltót. Alex Goodwint, akinek talán van megoldása. Mindenre. S nem csak Vanessa várja, de én is.