Watercolor architecture

Kim

Alex a hátsó ülésen ül, rajzolgat. Megpöccintem az ablaküveget. Felnéz és rámvigyorog. Megkerülöm a kocsit és beülök mellé. 

• Mit rajzolsz? - kérdezem, és lepillantok a műszaki rajzlapra.
• Vetületek. Apám adta ki! - int előre az apja felé. - Létező gépészmérnöki cuccok. Ha építészetit ad, azt már túl hamar felismerem, hogy mi lesz - jelenti ki Alex.
• Húha! Teher alatt vagy - vigyorgom és csatlakozom hozzá a rajzolásban. - Tehát túl könnyű az építészmérnöki vetülettan számodra. Az igen. Nézd miket csináltam! Én is házi alatt voltam! - vigyorgok és a rajztáblám tiszta lapjai alá rögzített képeket húzom elő. Vízfestékkel színezett épületrajzok tussal.
• Wow! Atyám de jól néznek ki! - veszi ki a kezemből Alex és végignézi őket. A kedvenceim egyszínű akvarell mosott hatással. Vagy két szín egymásba futtatott színe. Minden félbemaradt rajz, a folytatás titok. De felismerhető minden. Templomtorony, híd, épületrészlet. - Kim, ezek nagyon jók! Szeretem azt, ahogy átértelmezel egy-egy témát - Alex hitetlenül figyeli a képeket. Én meg Alexet. Imádom, ahogy ilyeneket mond rólam. Annyira lelkes tud lenni. Annyira tud engem is lelkesíteni. Talán ugyanennyire tudna szeretni is. Ha hagynám neki.
• Mutasd meg hogy csinálod! - csap le rám Alex, miközben én őt bámulom.
• Nincs nálam víz - rázom a fejem.
• Van egy kisüveges ásványvíz nálam - kapja elő Alex izgatottan. Teljesen felpörgött a témára.
• De akkor nem lesz nálad víz, lehet zárva a büfé.
• Majd feltöltöm csapvízzel, na gyerünk! - Alex letekerte az ásványvizes palackjáról a kupakot és a palackot tartja nekem vizes tálkaként. 
• Legyen! - adom meg magam és  előveszem a tubusokat a táskámból. - Mit rajzoljak?
• A Kendal Parish Church - mondja ki az elsőt, ami eszébe jut.  Egy pillanatra hunyorítok. Magam elé képzelem emlékezetből a templomot. Aztán felskiccelem a széleit és a kapuzatot, de csak szimbólumjegyeiben és csak háromnegyedig a templomot, ahogy kész, ecsetre váltok és Alex ásványvizébe mártom az ecsetemet és felviszem a színt a homlokzat érzékeltetésre. Olyannak akarom látni, mint amilyen Alex szüleinek esküvői képein. Friss, élénk és szép. Olyan mint az arany. Vörösarany. Mint a szüleim karikagyűrűje. Pirosat és sárgát futtatok fel a lapra. Meghagyom a foltos széleket.  Ahogy kész megfújkálom a lapot, hogy gyorsabban száradjon. 
• Ez nagyon jó! - jelenti ki Alex. - Írd alá! - tartja a ceruzáját és aláfirkantom: Kim de Noir. Észre sem vettük és közben megérkeztünk. Kikászálódunk az autóból. Az egyetem előtt néhány srác cigarettázik. Engem bámulnak. Rájuk vigyorgok és arra gondolok, elszívnék egy cigit.
• A bejárat arra van! - érkezik meg apám is és megvárják, amíg bemegyünk az épületbe.
• Épületrajz zseni vagy - jelenti ki Alex.
• Ma lépcsőket fogunk rajzolni - ereszkedik meg a vállam. 
• Miért? - Alex belém botlik, ahogy haladunk az emeletre. De a fejem felett meglátja, hogy az egyetemi lépcsősor aljában itt-ott ül egy-egy előkészítős csoporttársunk. Callum is. 
• Akkor én nem is megyek tovább - cövekelek le és ledobom a cucciamat a lépcsőre és ceruzát veszek elő. A hátamat a korlátnak döntöm és kiválasztom a szemközti lépcsőszárnyat. Alex a lépcsőfok másik oldalára ül velem szemközt és ő is rajzolni kezd. A mai előkészítő is dögunalom lesz.  Kikészülök ettől, hogy órákon át lépcsőket rajzoljak. Megvárom Sean első ellenőrző körútját, aztán felállok. Lesétálok és kimegyek a kijelölt dohányzóhelyiség felé. A három gépészmérnök srác még ott van. Mintha csak rám vártak volna.
• Van egy szál cigitek? - kérdezek rájuk zsebre tett kézzel. Egyszerre kínálnak hárman cigarettával és tűzzel. Magamban nagyon jól szórakozom az igyekezetükön.
• Az építészmérnöki előkészítőre jársz? - kérdeznek rá.
• Mert rajztáblával jöttem, vagy mert grafitos  a kezem - dörzsölöm mega kisujjamtól a csuklómig a tenyerem élét.
• Mert csak az építészelőkészítősök, és a gépészmérnök tömbösítésre járók vannak ma az épületben. Tehát nem gépészmérnök tömbösített órán ülsz, mert azon mi vagyunk - vigyorognak.
• Hú, bámulatos logikátok van fiúk! - fújom feléjük a füstöt. - Meséljetek mihez értetek még?

Nem tudom, lehet sportot űzök abból, hogy szivatom a srácokat. De ezeket annyira behülyítettem, hogy érdekelnek, hogy levittek magukkal a gépészmérnöki laborba és mindent megmutogatnak, amit csak tudnak. Szerintem várták, hogy melyiküket választom ki magamnak, vagy egyszerre hárman akartak elvonulni velem, nem tudom. De hatalmas egójuk van. Akkora arccal sétálgatnak az egyetemen, mintha övék lenne a világ. Gépészmérnök leszek, nagyon nagy fizuval és drága kocsival fogom bemutatni, hogy mennyire kicsi a pöcsöm.  Teljesen el vannak szállva maguktól. Egy átlagos gépészmérnök kétszer annyit keres, mint egy átlagos építészmérnök. S ezt pontosan tudják magukról. Hogy a dupláját keresnék annak, amit én kereshetek valaha is. Legalábbis ezt hiszik magukról. S ez már elég ahhoz, hogy nagy arccal és még nagyobb mellénnyel brillírozzanak előttem. Jellemzően hülye picsának tartanak. Egy lány, minek jön mérnöki szakra.Tehát bevágom a legcukibb profilomat.

• Jaj fiúk, annyira élvezem a társaságotokat, de sajnos vissza kell mennem rajzolgatni. Apucitól nagyon kikapok, ha nem rajzolok szorgalmasan - intek nekik és otthagyom őket. 

Ahogy visszaérek az építészmérnöki előkészítőre Alex totál magába van zuhanva. Megbököm a cipőm orrával a cipője orrát, de csak elhúzza a lábát.

• Kikötődött a cipőfűződ - vigyorgok rá.
• Kim, lefelé nézek, pontosan látom, hogy nincs kikötődve! - hú de komoly.
• Mi van? Lógatod az orrod? Történt valami?
• Velük is megbaszattad magad? - kérdez rá nyersen. Többen felénk pillantanak.
• Kikkel?
• A gépészmérnök srácokkal. Egyszerre csinálták, vagy sorba álltak? 
• Neked meg mi bajod lett? - nézek rá értetlenül.
• Semmi, hagyjuk! - Alex otthagy és a mosdó felé megy.  Utána megyek. A nyitott fiúmosdó ajtajában állok az ajtófélfának dőlve és nézem, ahogy Alex a csapnál teletölti az ásványvizes üvegét vízzel és a szájához emeli és nagy kortyokban nyeli a vizet. Megfordul és a mosdó szélének dönti a fenekét. Engem néz.  Nem nagyon értem, hogy mi van. Alex féltékeny? Komoly? Zavartan igazgatom a hajamat. A homlokomtól fellazítva húzom hátra az arcomból a hajszálakat. Alex mellettem a szemetesbe dobja az üres ásványvizes palackot és rámnéz.
• Érdekel még valamennyire is az előkészítő, vagy húzhatunk haza? - kérdez rá nyugodtan.
• Sean elengedett?
• Nem, de nekem semmi kedvem maradni - jelenti ki Alex. Hú, de morcos.  Összeszedjük a cuccainkat, és eljövünk. Akármit is fogunk ezért otthon kapni.

Alex

Én tisztára hülye vagyok. Fogalmam sincs mit képzeltem. De Kim… Az Kim. Folyton kokettál mindenféle srácokkal. Állandóan. A vérében van. Megőrjít vele. Nem is értem, hogy mit gondoltam. Most azért, mert egyszer éppen kedve támadt velem is csókolózni. Én ezt túl sokra értékeltem. Tényleg. Kár volt. Kim átlépett ezen is. Mint az összes srácon, akik az útjába tévednek. Úgy fogyasztja a srácokat, mint a rágógumiját. Amíg ízük van addig éppen elrágódik rajtuk, elszórakozik velük, lufit fúj belőle, aztán ha nincs íze, kiköpi. Na nekem jó kevés ideig tartott az ízem Kim szájában.

Egész úton visszafelé nem is szólunk egymáshoz. Nem lesz elegendő rajzunk. Nem is érdekel. Én már úgyis végigcsináltam ezt az előkészítőt egyszer. Kim meg úgyis magasról ejt az egészre.  Becsapom az ajtót. Lehet kicsit hangosabban és idegesebben, mint általában. Kim utánam. Ahogy benyitok két kérdő szempár mered ránk.

• Rosszul lettem, el kellett jönnünk, bocs - felelem. Íme, hazudok. Kim hatása. Kezdem. Én is. Már megint. Hihetetlen vagyok. Bár végülis tényleg nem vagyok túl jól.  Apám tényleg aggódva néz rám.
• Pihenj le egy kicsit! Van lázad? - kérdezi apám aggódóan. Liam ezerszer gyanakvóbb. Kimet nézi, hogy vajon mennyiben akart ő lógni.
• Csak leülök egy kicsit, felkavarodott a gyomrom - préselem össze a számat és futólag Kimre nézek, aki az irodába dobja a rajztábláját az apja asztalára. Liam kanapéjára ülök.
• Főzök neked egy teát! - hallom meg Vanessa álmodozó hangját. Egy csattal rögzíti a hullámos tincseit és felteszi a vizet forrni. Apám Liammal a makett felett értekeznek. Kedvetlenül ütöm fel a kockás füzetemet és csak azt várom, hogy induljunk.
• Kérsz valamit enni? - kérdezi halkan Vanessa és  válasz nélkül is melegít. Borsóleves sonkával. - Esküszöm nem olyan rossz, mint amilyennek kinéz - suttogja és az étkezőasztalra teszi. Átülök és megsimogatja a homlokomat. Néha olyan, mint egy pótanya. De tényleg. Nincs lázam. Mert nem is ez a bajom. Innen rálátok az irodára, ahol Kim feltett lábakkal unottan papírgalacsinokat dobálgat az apja szemetesébe. Találkozik a tekintetünk. Elfordítom a fejem és kanalazom egy darabig a levest. Vanessától tényleg egészen jól sikerült leves. Sokszor érzem azt, hogy Vanessát folyton elbizonytalanítják itt az irodában. Fura helyzete van itt az építészek közt. Kilóg a sorból. Kikanalazom a levest és csak a teát kortyolgatva próbálok matekozni a füzetembe. 

Hangtalanul lép mellém, megcsap a parfümje illata, a mozdulata nyomán meglebben a levegő, a farija második bőrként simul a lábaira, de a duplatop lágyan leng a mozgására. Leül mellém az étkezőasztalhoz és a tiszta füzetlapra egy X-et rajzol. Oldalt nézek rá, és mellé teszem a karikát. Kim újra X-et tesz. Már egy perce amőbázunk, amikor Kim halkan megszólal.

• Nem feküdtem le velük - a haját előre rázza és ahogy az asztalra könyököl megtámasztja a fejét. A haja kitakar minket úgy ahogy. - Alex, én azóta még csak nem is csókolóztam senki mással.
• Ez igaz? - kérdezek rá. Kimnél sosem lehet tudni. Tényleg hazug. Ha akar hazudni.
• Igen - feleli Kim. Sokáig figyelem Kim keskenyre húzott szemeit. A telt ajkait. A suhogó fahéjvörös haját. Lesütöm a szemem. Kim X-et tesz. Én egy kört. Alig figyelünk a játékra. Egyikünket se érdekli az állás. Futólag felpillantok a szülőkre. Nem velünk foglalkoznak. Kim átnyúl rajtam és újabb X-et húz. Beterít a parfümje. A karomat csiklandozza a haja. Az ujjaimat lassan végighúzom a halványodó henna festésen a karján. 
• Miért nem? - kérdezek rá halkan.
• Nem tudom. Csak - feleli Kim. A tenyerén pihen a feje. Közelebb csúszik és hozzám dől. Felpillantok ellenőrzésként a szüleinkre, mielőtt találkoznak az ajkaink. Kim rámejti a karját és húz a fejem a csókba. Hirtelenjében azt is elfelejtem, hogy hol vagyunk. Kim dinnyeízű rágót rágott. Az alsó ajkát szívogatom és borzalmasan szeretném megérinteni. Csak az ujjainkat fonjuk össze. A hennafestését simogatom megállás nélkül. Kim mélyet sóhajt a csókunkba. Reccsen a székem, ahogy közelebb helyezkedem.  Mennyit takar ki Kim haja? Eleget? Vagy semmit? Az asztal alá ejtem a kezem és kitapogatom Kim combját magam mellett. Nem marad többre időm.
• Mi lassan indulunk! - éri el a fülemet. Apám emelte meg a hangját. Eltépem a számat a csókból és felnézek. Csak éppen ennyi, egy másodpercen múlt, mert már Liam is felénk fordult.  Találkozik a tekintetem apáméval. Elképzelésem sincs mire gondol. - Mehetünk Alex? - kérdezi. Próbálom összeszedni magam. Kim a haját igazgatja és hátradől. Az ajkát csipkedi. Szarrá csócsáltam az ajkait. Vörösek és duzzadtak.  Csak én hallom itt mellette, hogy piheg. Összeszedem a cuccaimat és felállok Kim mellől. 
• Mehetek velük Kendalba? - kérdezi Kim unottan. 
• Minek akarsz te Kendalba menni? Ki fog téged onnan visszahozni? Én biztos nem megyek érted Kendalba. Amúgy is dolgod van, menj fel és takarítsd ki a szobádat! - szól rá Liam. Kim a szemét forgatja, durcásan feláll. 
• Szia Kim! - szólok utána.
• Szia Alex! - néz rám vissza Kim, és az apja háta mögött rámkacsint, majd felsiet a lépcsőn. Apám mellé ülök a kocsiban. Csendes eső szemerkél. Apám már másodjára kap rajta Kimmel. Azt sem tudom mi ez, amit csinálunk. De sejtem, hogy elkerülhetetlen lesz egy beszélgetés apámmal.
• Szóval… Kim… - szólal meg apám.
• ...mi nem… - mentegetőzöm azonnal.
• Tudom, hogy nem… öhm… - Apám feszülten állítgatja a légkondit a kocsiban. - Mindig is benne volt a pakliban. 
• Micsoda?
• Hát… hogy ha nekem fiam van… Liamnak meg lánya… akkor… - Apám a hajába túr.
• De mi nem…
• Tudom...de tudod, ha… nem Liam veszi el Vanessát, akkor én.  Ha nem anyádat veszem el, akkor Vanessát - ezt kábé soha az életben nem mondta nekem apám. Hogy ő szerelmes volt Kim anyjába…. Ezt tényleg soha nem mondta. Döbbenten ülök és nézek ki magunk elé az útra.
• Ó! - csak ennyire telik tőlem.
• Úgyhogy… én annyira nem vagyok meglepődve. De ez nem jelenti azt, hogy Liam nem fog esetleg anyázni ezen. Igen, eléggé el tudom képzelni, hogy ki fog akadni, ha mégis lesz valami Alex.
• A történelem megismétli önmagát? - kérdezek rá, és apám felé nézek.
• A te érdekedben kívánom Alex, hogy ne így legyen. Én évekig forogtam Vanessán. És nem lett az enyém. Vanessa vérvonala veszélyes. Én is szerelmes voltam bele. Tudom milyen. Tudom milyen érzés. Nem akarom, hogy ezt te is átéld és végigjárd. Kimmel.
• Oké. 
• Csak azért mondtam el, hogy tudd. Ha mégis...
• Oké. Kösz. - Apám felém nyúl és összeborzolja a hajamat, lehúzom a fejem és nevetve menekülök el előle.