Kedves Max_8

 Kedves Max,

milyen volt a barátodnál? Mit csináltatok? Néztétek a csillagokat? Milyen a barátod? Mi a horoszkópja?

Chelsea

Szia,

nem néztünk csillagokat. A medencéjében voltunk.  Az ő horoszkópja azt hiszem Skorpió.

Max

Kedves Max,

tehát nem egy hűséges típus. Van családja? Jó barátod?

Chelsea

Szia,

igen, van családja. De eléggé megtörte a hír, amikor kiderült, hogy gyereke lesz. Még egyetemről a barátaim. Elég jó barátok. Szerintem jelenleg ők vannak a legközelebb hozzám, akivel meg tudok mindent beszélni. Fura, de mindkettejüknek nagyon hamar született gyerekük.  Londonnak hamarabb. Wave-nek utána.

Max

Kedves Max,

tehát csak te maradtál ki a sorból? A haverjaid már mind családot alapítottak? Meséltél nekik rólam?

Chelsea

Szia,

Nem beszéltem nekik rólad. Mert szeretnéd, hogy beszéljek?

Max

Kedves Max,

nem tudom. Nem azért kellene beszélned nekik rólam, mert én kérem. Ezt neked kell érezned, hogy akarsz-e beszélni rólam.

Chelsea

Cornwallban vagyok. Újra. A templomban Diane is ott van, a szüleivel. Én is elkísértem anyámat. Szépek a virágdíszek. Talán esküvőből maradtak itt a templomban. Anyám még hátramarad beszélgetni a gyülekezeti tagokkal. Diane a templomkertben az egyik fa alatti padon ül, közel a harangtoronyhoz. Csatlakozom hozzá és mellé ülök a padra.

• Szép volt a prédikáció - mosolyog Diane.

• Oda sem figyeltem - felelem és nézem, ahogy csendesen elmosolyodik. Diane csinos maradt. Több mint tíz éve volt tinédzser, de még mindig ugyanolyan csinos. - Hogyhogy még nem házasodtál meg Diane? - kérdezek rá. Meglepetten néz rám. - Mármint, nem értem.

• Itt nem túl sok választék van - mutat körbe ezen a pici Cornwalli településen.

• Miért nem költöztél el?

• Szeretek itt lakni - néz el Diane. Suhog a haja a tenger felől érkező szélben. A szoknyáját a térdére simítja. Azt hiszem lelki táplálékot eleget kaptam itt  a templomban. Megfogadom a pszichológusom tanácsát, ebédre hívom Diane-t. A szárnyas ajtóra nézek, anyám még bent beszélget.

• Gyere, ebédeljünk együtt - állok fel zsebre tett kézzel és várakozva lenézek Diane-re.

• Rendben - bólint rá és óvatosan lépked mellettem.  A közeli Pizzériában elvitelre kérek egy pizzát. Diane szó nélkül követ. A pizzával kiülünk a tengerpartra és egy-egy szeletet veszünk magunkhoz. A tengert nézzük, én itthon csupa nosztalgia vagyok.

• Emlékszel, amikor a templomban a padok körül szaladgáltunk? 

• Csakis amíg ránk nem szóltak - mosolyog Diane.

• Mert természetesen mi jól nevelt gyerekek voltunk - nevetek. Elnézek a tengerre. - Ezért léptem innen le.

• Mert?

• Nem akartam folyton azt hallgatni, hogyan kell jónak lenni. Kedvesnek, udvariasnak, jól neveltnek. Vagyis olyannak lenni, ami anyámnak megfelel.

• De erősek a gyökerek. Hiszen most is itt vagy - néz rám Diane.

• Igen. Te meg szinte sosem hagytad el ezt az aprócska települést. Elvigyelek Blackpoolba? - nézek rá oldalt.

• Komolyan?

• Miért ne? - törölgetem kecsapos ujjaimat a szalvétába. -  Megmutatnám neked a várost. Mindenhez időpontot kell kérni annyira forgalmas. Mit néznél meg? Állatkert? Madame Tussauds? Blackpool torony? Van ott egy nagy bálterem. Vagy a modell falu és kert? Homokvár és vízikalandpark?

• Még megbeszéljük Max - lesepri a szoknyáját ahogy feláll. 

• Menjünk? - állok fel én is.

• Talán keresni fognak.

• Szerintem tudják, hogy együtt jöttünk el. Itt semmi sincs titokban. Anyáink biztos örülnek, hogy együtt lógunk akárhol is - dobom ki a a pizzásdobozunkat. - Hazakísérlek - sétálok mellette. Az utcasarkon a magaságyásnál megállok. - Diane…

• Igen?

• Gondold át a Blackpoolt. Tényleg szívesen elviszlek.

• Magadhoz? 

• Kirándulni.

• Még meggondolom - feleli Diane óvatosan.

• Rendben. Akkor… szia - mosolygok futólag. Zavartan állok végül hozzá hajolok és csókot lehelek az arcára. Diane tenyerét a tarkómon érzem. Átbillenti a testsúlyát a másik lábára és érzem, hogy ajkai az enyémet keresik. Kitapogatom a kezét a tarkómon, a kézfejére simítom a tenyeremet és elhúzom a kezét a tarkómról, ahogy a számat is a csók elől.

• Bocs… én… Szia… - lihegem és sarkon fordulva otthagyom. A hajamba túrva sétálok át a mi utcánkba. Megtehettem volna. De… én nem akartam. Nem volt rá ingerem sem. Nem megy. Diane-nal sem. Mással sem. Nem… nem tudok kapcsolódni. Nem akarok érzelmekbe bonyolódni, semmit sem akarok érezni. Semmit sem akarok cselekedni. Ahogy belépek a szülői házba kérdő szempárral találkozik a tekintetem. A zsebemben ökölbe szorul a kezem.

• Még ma visszautazom Blackpoolba - felelem röviden. 

• Maradhatsz is, ha akarsz. Nem kell korán kelni. Készítek neked egy délutáni teát - néz rám várakozva anyám. Mindig ugyanezek a ragasztó szavak. Maradj, hiszen itthon milyen jó! A szeretet, ami csak a szavak szintjén létezik, vagy ott sem. Ha nem beszélünk akkor ott sem. Ez a hely, ahol folyton bocsánatot kellett kérni, ahol a bocsánatkérés sem volt sosem elég. 

• Majd, jövök még a cuccomért. Sziasztok! - gyors búcsút veszek és kocsiba vágom magam. A naplementével utazom vissza Blackpoolba. Lehúzom az ablakokat a kocsiban és élvezem, hogy átszellőzik az egész autó. Mintha kifújná a gondolatokat is a fejemből. Kikönyökölök az ablakba és haladok a forgalommal.  Londont tárcsázom, de nem veszi fel. Wave-re is ráírok, de egyikük sem reagál. Hármunk közül itt én vagyok egyedül. Bár vannak barátaim. Kapcsolataim. Lenne kivel megbeszélni dolgokat, valójában mégsincs kivel megbeszélnem bármit is. Talán ezért járok Christinához. De ez is hazugság. Hiszen neki sem mondok el mindent. Nem beszélek mindenről. Frusztráltan ülök még az ő szobájában is. 

A hajamat túrom a drapp szín kanapén. Próbálok szembenézni önmagammal. A múltammal, a jelenemmel. Nem tudom képes vagyok-e rá.

• Írj fel egy potencianövelőt! - bököm ki Christinára. - Vagy mit tudom én, hormongyógyszereket. Valamit, amit beszedek és rendben lesz minden.

• Gondolod ez a megoldás Max?

• Nem tudom! - csattanok rá. - Ezért fizetlek két éve, hogy Te kiderítsd! Tehát miért az én dolgom ez, hogy eldöntsem? - mordulok rá.

• Ha emlékszel úgy kezdtük, hogy kivizsgáltattad magad és testileg mindent rendben találtak.

• Abban mi van rendben, hogy nem tudok gondolatilag  sem elérni egy erekciós állapotot? Nem akarok magamhoz sem nyúlni, azt sem akarom, hogy mások hozzám érjenek. Hogyan léphetnék innen tovább?  Ez egy totál lehetetlen helyzet. Egyszerűen kedvem sincs rágondolni se a szexre - Christina rámnéz. Meredünk egymásra pár másodpercig. Megigazgatja a szemüvegét és belenéz a jegyzeteibe.

• Foglalkoztál a feladattal? - kérdez rá.

• Elhívtam Diane-t ebédelni. Az iskolai osztálytársamat otthon, Cornwallban. Együtt pizzáztunk a parton. Aztán… - Christina várakozón néz.

• Aztán?

• Búcsúzóul arcon csókoltam. Mint… egy ismerőst. Elköszönni. De… ő talán mást értett bele. Nem tudom. Meg akart csókolni.

• Mi volt a reakciód?

• Leállítottam, elhúzódtam. Nem akartam. Nem… nem ment volna. Nem megy. 

• Miért nem? Végülis Diane kezdeményezte volna.

• Nem tudom. Féltem. Rettegtem. Megrémültem. Nem akartam. Lehet félős férfi vagyok.

• Nem voltál kicsit sem kíváncsi milyen lenne mindez? 

• Nem. Csupa negatív érzelem ébredt fel bennem. S az azonnali reakció: elutasítás. Az a belső vívódás, hogy nekem ez úgysem megy. Nem megy. Ezért kedvem sincs hozzá. Elegem van Chris, az egészből elegem van! Belefáradtam. Nem megy - rázom a fejem és oldalt nézek ki a Blackpool tengerpartra. 

• Mi nem megy Max?

• Ez az egész. Az életem. Nem tudok elaludni, csak forgolódom. Inkább hajnalokig tartó online pókerekbe kezdek.  Emberek vesznek körül, de valójában magányos vagyok. Nagyon. Szeretném támogatni a szüleimet, de fogalmuk sincs róla, hogy micsoda zűrzavar uralkodik bennem. Ez a teher, ami egyre nehezebb, egyre súlyosabb rajtam. S még csak arról sincs szó, hogy nem akarnának segíteni, a barátaim, a szüleim, de egyszerűen nem tudom nekik elmagyarázni, hogy mi a bajom. Hogyan értethetném meg velük? Félek attól is már, hogy mit gondolnának, ha mindezt közölném velük.  Hideg a szívem. Nincs önbecsülésem.  És csak ez a belső hatalmas nagy üresség kísér minden nap. Ez a közömbösség. Régebben volt valami pozitív hozzáállásom mindenhez, a napokhoz, az életemhez, volt értelme mindennek, de ez az egész kezd szétcsúszni. Én csúsztam szét. Nincs energiám már semmit sem tenni a kapcsolatokért. Semmi szikra nincs bennem. Semmi.  Kiégtem. Egy zombi vagyok. Chris, ki fogsz tudni ebből  valaha is gyógyítani?

• Max, tudom mindig azzal jössz, hogy én csak a pénzedért beszélgetek veled. De engem is érdekelsz. Ahogy a barátaidat és a szüleidet is. Nem tudom mennyi időbe fog telni. Tudod, a legtöbb történet úgy kezdődik: szóval van ez a fiú, vagy lány, mindegy mil. Talán eljön az a rész, amikor azzal kezded Te is a történeted: hogy tudod, van ez a lány… Max, az nekem is sikerélmény lesz.

• Ha eljön az az idő.

• Ha eljön. 

• Tehát nem biztos.

• Nem.