Karácsonyi puding

Az ablakpárkányokban is vastag gyertyák égtek, ahogy az ágy melletti asztalkán is. Robin a madeiraszegélyes párnán könyökölt és izmos testén az ágytámlára állított gyertyák tánca világította meg. Tompa, lágy fények játszottak a hálószoba meghitt légkörében. Maria hanyatt fekve az ágyon nézett fel Robin vad tekintetébe.


- Van még nálad fagyöngy? – kérdezte Maria torokköszörülve.

- Madame de Noir, Ön telhetetlen – felelte lágyan Robin és a takarók között kitapogatta a fagyöngy apró kis ágait. Végigsimított a fagyönggyel Maria alabástrom combjain fel a csípője mentén és könnyedén átforgatta Maria kissé dudorodó hasán. Itta magába a meztelen nő látványát, s játszadozott a fagyönggyel, cirógatta Maria érzékeny bőrét.

- Mit szeretnél? – kérdezte Maria s lepillantott a hasára.

- Kislányt – mosolygott Robin, miközben szemét le sem vette Maria sápadtfény bőréről. A fagyöngyöt a mellei közé rendezgette. S meleg tenyerével folytatta a felfedezőutat a női testen. – Akinek olyan lángoló bronzvörös a haja, mint neked, olyan kifürkészhetetlenül titokzatos szürke a szeme és olyan kedves kis szeplők pöttyözik az orrát mint a tiédet. Aki olyan mint te. Akit úgy szeretgethetek és kényeztethetek, mint az anyját. A te kicsinyített másodat akarom – nézett kedélyes mosollyal Mariára Robin.

- Fabian sem olyan mint te – rázta a fejét nevetve Maria.

- Rosszabb mint én – tette a tenyerét Maria csípőjére Robin.

- Jobb mint te – javította ki Maria. – A klánban ritkán születnek lányok.

- Nekem is van egy nővérem, ha elfelejtetted volna – háborgott játékosan Robin. – Bárhogy is lesz, a neve de Noir lesz.

- Milyen igaz – túrt Robin göndör fürtjeibe szeretettel Maria. – Szeretsz te engem Robin?

- Nagyon – vágta rá határozottan Robin és közelebb húzta magához a nőt.

- Mutasd meg újra, hogy mennyire! – szólította fel Maria a férjét. Robin félresöpörte Maria melléről a fagyöngyöt és fölé nehezedett.

- Igenis, asszonyom – hajolt a nő ajkaira Robin és lecsúszott a lábukhoz a takaró.



A házaspár az egész délelőttöt az ágyban töltötte. Francios volt olyan tapintatos, hogy véletlen sem merészkedett a hálószoba közelébe és nem kérdezte, hogy az úr és asszonya óhajt e reggelizni, vagy ebédelni. Amikor zavartan és szemlesütve végül lemerészkedtek az emeletről Fabian az étkezőben ült, lábát a székről lefelé lengetve lóbálta és egy ezüst kanalat cuppogtatott. Az előtte levő tányérból kanalazta a desszertet.

- Szeretem a karácsonyi pudingot – jelentette ki természetes gyermeki egyszerűséggel Fabian és ismét belemártotta a kanalat a tálba, hogy újabb adag falatot kebelezzen magába.

- Megkóstolod apa? – érdeklődött Fabian szüleire nézve.

- Kösz, ismerem a karácsonyi puding ízét, főleg amit Francios csinál – grimaszolt Robin, jelentéktelenné minősítve a karácsonyi puding különlegességét. Maria finoman oldalba bökte, mire Robin homlokráncolva észbe kapott. – Persze, hogy megkóstolom, mutasd azt az egyedi karácsonyi pudingot – lépett a teli mosollyal várakozó fiához Robin és átvette a fia által nyújtott ezüstkanalat. Egy csepp puding a csiszolt asztallapra cseppent, s Robin a szájába csúsztatta a fia által már összemancsikolt kanalat. – Hú de finom! – játszott rá Robin, mire Maria csendesen mosolygott a háta mögött. Fabian elégedetten nézett apjára. Robin lenyalta a kanalat és belemártotta a kanalat a fia előtti kis tányérba. – Ne hagyjuk ki anyut se a jó dolgokból. Kérsz te is egy kis kóstolót, ugye anyu? – nézett Mariára Robin. Megemelte a pudingtól csöpögő kanalat és Mariának tartotta. Maria felnézett férje pajkos tekintetébe és enyhén szétnyitotta az ajkait. Robin belecsúsztatta a pudingos kanál végét. Maria nevetve nyalta le, majd a szája szélét is. Robin magához vonva csapott le a pudingtól édes piros ajkakra, szabad kezével magához szorította a nőt és egyre szenvedélyesebben vette birtokba az ajkait. Mindenről elfeledkezett maga körül, pedig alig másztak ki az ágyból, máris újra meztelenül maga alatt akarta ezt a nőt. Csak arra tért magához, hogy Fabian rángatja az ingje ujját.

- Apu! Apu mit csináltok!? – türelmetlenkedett Fabian. Robin kábultan húzódott el és a kiskanalat visszaejtette a pudingos tálkába. Nem nézett le a fiára, csak Maria fátyolos ezüstszín szemeibe.

- Te ne foglalkozz azzal Tökmag, egyed a pudingodat! – s csak tenyerével a háta mögött tapogatta ki a gyerek fejét, mert sejtette, hogy kitekeredve felfelé mered rájuk, s Fabian fürtös kis gyerekfejére téve a tenyerét, enyhén előrefelé fordította a tányér irányába Fabian izgága kis buksiját. Ajka ismét rátalált Maria édes, nedves rózsaszirom ajkaira és mohón megszívta az édes ajkakat.

- Robin! Ne!...Ne a gyerek előtt! – zihálta remegve Maria, s próbálta eltaszítani magától a férfit.

- Jól van, jól van – vett mély levegőket Robin és eleresztette az asszonyt. Maria az asztal másik oldalára menekült, biztos távolságba. Robin pedig fia székének a támlájára könyökölt.

- Mindet felfaltad? – nézett bele Fabian tálkájába Robin. – Egy falatot sem hagytál? – kérdezte játékra ingerlő hangon.

- Nem! – felelte kuncogva Fabian, ahogy megsejtette a játékot és sietve lecsusszant a székről.

- Na megállj, te kis sütifaló! Gyere csak ide! – indult meg a már előreszaladó gyerek után Robin.

- Kérek még pudingot – kacsintott Mariára Robin, miközben elhaladt mellette. Maria a fejét csóválta, miközben átment a konyhába, hogy jelezze Franciosnak: étkezni szeretnének. Ketten terítettek meg és közben hallgatták, ahogy Robin végigkergeti a menekülő Fabiant a vadászházon.

- Ne! Juj apu mindjárt megfog! – kiáltotta nevetve Fabian.

- Vau! Vau! – Shadow valamelyik szobából csatlakozott hozzájuk és ő is beszállt a fogócskába, igaz csak Robin és a gyerek után loholt egyik helyről a másikra farokcsóválva, de azt nagyon lelkesen tette. Robin bőven hagyott időt Fabiannal előreszaladni, aztán mindig kicselezte, végül a lépcső körüli kergetőzésben kapta el.

- Megvagy! A foglyomat pedig magammal viszem! – kapta ölbe a gyereket Robin.

- Robin gyertek enni! – kiáltotta Maria az előtérbe.

- Kompót? – mérte végig a gyereket Robin.

- Nem! Pudingot! Még! – fecergett Robin karjában Fabian és ahogy apja elengedte azonnal átfutott a szalonba. Csak a vacsora végeztével mászott fel apja ölébe az étkezőasztalhoz. Robin még a karácsonyi pudingot kanalazta.

- Apu! Nem tudom összeilleszteni! – ütögette dühösen a két fakockát egymáshoz Fabian.

- Mi az hogy nem tudod – tette le a kanalat Robin és nézte a két kockát az asztalon. Fabian izgett- mozgott apja térdein. Robin a gyerekfelett átnyúlva elvette az asztalról a két kockát és ágymásba tolta a vágatok mentén. – Látod? Így! Megmutatom még egyszer – Robin széthúzta a kockákat aztán újra összetolta. – Na próbáld meg te is! – adta át a gyereknek Robin és vigyázva nehogy a gyerek fejére csöpögtesse a pudingot ismét kanalazni kezdte.

- Mikor mentek legközelebb vadászatra? – kérdezte Maria.

- Még nem tudom, talán a hét vége felé – hajolt a tányérba Robin. Épp meríteni akart a pudingból, amikor hatalmas csobbanással landolt az egyik kocka a tányérjában és felcsapta a pudingot Robin arcába.

- Upszi! – húzódott össze apja karjaiban Fabian és megszeppenten anyjára meredt, mert apja arcát nem látta, akinek háttal ült. Robin kényszeredetten nézte a szeme felett lógó göndör tincsről lecsöppenő pudingot, majd a táljában pudingbevonatossá vált fakockát. – Bocsika! – kapta a tenyerét a szája elé Fabian miközben behúzta a nyakát. Maria figyelte, ahogy Robin bámulja a tönkrement karácsonyi pudingját, aztán nem bírta tovább és kitört belőle a nevetés. Hátradőlve a szalvétáját a szája elé téve kacarászott, mire Robin a fejét rázva szintén nevetésbe kezdett. Fabian hátranézett az apjára és édes gyermekkacajjal felnyúlt, hogy apja arcáról letörölje a pudingot. – Apu a pudingszobor! – tette az ujját a szájába Fabian hogy lenyalogassa a pudingot róla. Majd egy újabb kóstolóért simította végig apja borostás arcát. Robin belenyúlt az ujjával a tányérjába és a fia orrára kent egy csepp pudingot.

- Ne apu! – kacagott nevetve Fabian és prüszkölve fújtatott, ahogy a pudingpötty zavarta a látóterét. Fabian hadakozni kezdett apjával az asztalnál az újabb pudingkenés ellen, mire Maria felpattant, hogy közbelépjen.

- Fiúk, elég volt! – csapott közéjük Maria és szövetszalvétájával elkezdte törölgetni, előbb a gyerekről a pudingot, aztán felfelé fordítva Robin állát, a férje arcát is tisztogatni kezdte.

- Jobban tetszene, ha lenyalnád! – súgta neki Robin.

- Robin! – szólt rá alig sikerült szigorral Maria.

- De anyu, mi pudingosak vagyunk, csak te lógsz ki a sorból, neked is pudingosnak kellene lenned és akkor nem zavarna téged sem – bólintott Fabian.

- Igen, anyu, már csak te nem vagy pudingos – kontrázott rá fia hangsúlyát utánozva Robin és belemártva az ujját a pudingostálba, villámgyorsan húzott egy pudingcsíkot Maria arcára.

- Robin! Fejezd be! – kapta fel a pudingostálakat Maria és eltüntette a két fiú szeme elől a konyhába rontva.

- A lányok nem szeretik ha összekoszolják őket – magyarázta anyja viselkedését a fiának Robin.

- Na de a puding nem is kosz! – jegyezte meg komoly arccal Fabian.

- A lányok szemében minden kosz – legyintett Robin.

- Akkor a lányok nagyon furák – gondolkodott el gyermekien Fabian.

- Hogy milyen igazad van – állt fel Robin és fiát letessékelte a földre az öléből.

Fabiannal a szalonba a karácsonyfa alá ültek, amikor Maria utolérte őket.

- A karácsonyi puding elfogyott – már megmosta az arcát és a karosszékbe ülve felvette a hímzőrámáját.

- Kiborítottad igaz? – felelte gyanakodva Robin.

- Sosem tennék ilyet – emelte meg a szemöldökét hűvösen Maria.

- Ismerem a nők praktikáit

- Egyet sem ismersz közülük

- Mikor lesz újra karácsonyi puding? – kotyogott közbe Fabian a számára egyetlen égető kérdéssel.

- Majd jövő karácsonykor – felelt rá Maria

- Ó! Csaaak? Az még olyan sokára van! – panaszkodott Fabian tehetetlenül.

- Sose szomorkodj, akkor már dupla adag kell – nyugtatta a fiát Robin. Maria felkapta a fejét és abbahagyta a hímzést.

- Dupla adag? Na de miért? Mert nagyobb leszek? – kérdezett rá Fabian újdonságot szimatolva.

- Igen! Nem! – vágta rá egyszerre Robin és Maria. Fabian apró kis homlokán finom gyermekráncok szaladtak fel és értetlenül nézett a szüleire.

- Egyszer úgyis el kell mondanunk neki – feküdt végig a szőnyegen Robin.

- Na de pont most? – tiltakozott Maria.

- Mit kell elmondanotok? – csillant fel Fabian szeme.

- Hogy hamarosan kistestvéred születik…

- Robin! – csattant rá a férfira Maria. S rosszallóan nézte a férjét.

- Ó – Fabian csodálkozó ó-t formáló kis ajkain és szeme járásán látszott hogy elmélyülten raktározza magában az információt és felméri a helyzetet, hogy ez számára jót vagy rosszat jelent-e ugyan. – Na de miért lesz nekem kistestvérem most? – mérlegelte magában Fabian.

- Igen apuci? Miért lesz neki kistestvére? Magyarázd el! Tessék! – tette le az ölébe a hímzőrámát érdeklődve Maria.

- Magyarázatokban te vagy a jobb – vakarta meg a fültövét Robin.

- Te akartad most megosztani vele, akkor hajrá! – dőlt hátra a karosszékben Maria.

- Azért lesz kistestvéred, mert apád azt mondja és kész – vágta rá Robin.

- Ühüm… - fintorgott értetlenül Fabian.

- Fabian, azért születik testvérkéd, mert anya és apa nagyon szeretik egymást és szeretnék ha lenne még egy olyan tüneményes kisgyerekük mint amilyen te vagy – felelte Maria pontosítva Robint.

- Akkor az jó, hogy kistestvérem lesz? – járt a szeme a gyereknek gondolkodás közben.

- Nézőpont kérdése – morogta rá Robin.

- Persze, hogy jó! – csattant Maria s szúrós tekintettel a férfira nézett. Robin az orra alatt mosolygott rá.

- Na és ez a kistestvér, meg akarja majd enni előlem a karácsonyi pudingot? – tért vissza Fabian az őt még mindig foglalkoztató eredeti kérdéshez.

- Nem fogja megenni előled – nyugtatta Maria a fiát.

- Jól van, akkor meg leszek békélve ezzel a kistestvérrel – zárta le az ügyet elégedetten Fabian. Robin és Maria összemosolyogtak a gyermeki gondolkodás menetén. Mindenki megnyugodhatott, a karácsonyi puding jövőre is jár: mindenkinek.