Erdei fenyővágás

Kutyaugatás verte fel az erdőt, a madarak felreppentek a közeli fák ágaira, ahogy a morzsaszín szűrő kutya végigügetett a hófödte tájon. Az apró kis ember futva követte a hóban meg-megbotlott. A kutya irányt váltott visszafordult és nyelvét lógatva nedves orrával megbökte a gyereket. Fabian átölelte a kutya puha nyakát.


- Apa lovagolhatok Shadow-on? – kérdezte hátrafordulva apjához Fabian.

- Ülj rá, de ne szorítsd nagyon! – szólt előre Robin jócskán lemaradva az erdőben.

- De jó! – Fabian ráhasalt a kutya hátára lábát átlendítette az állaton és elégedetten kapaszkodott meg Shadow csapzott szőrébe markolva. Shadow a havat szimatolva Robin felé poroszkált.

- Jó kutya! Jól van! – simogatta meg a terrier fejét futólag Robin. A vállán átvetve egy jókora baltát cipelt magával és közben nézegette az ösvény menti fákat.

- Fuss! Fuss! Vágtass! Gyorsabban! – noszogatta a kutyát Fabian.

- Nem ló, nem fog vágtatni! – rázta a fejét Robin. – Igazítsd meg a sapkádat Fabian, mert elhagyod! – szólt rá Robin a gyerekre. Fabian ügyetlenül rántott egyet a füle alatt a kötött anyagon, de az csálébban állt a fején, és a szemébe lógott. Robin beérte a kutya-gyerek párost és tenyerét Fabian fejére téve eligazgatta a sapkát Fabian fején.

- Na, hagyj! – tiltakozott Fabian. – Gyí! Gyí! Előre! – Robin felnézett a meredek útszakaszon a kiszemelt tisztás felé. A szabad területen szűrt fény világította meg a havas fenyőfákat. Robin elhajította a baltát.

- Fabian! Válassz egyet! – nézett körbe a különböző méretű ezüst és nordmann fenyők tarkázta tisztás szélén Robin. Fabian nevetve lecsúszott Shadow hátáról és beleborult a hóba, a kutya szimatolgatva körbeszaladgálta a gyereket, Fabian nevetve rúgkapált a hóban. – Fabian! Állj fel! Átázik a ruhád! – nézte a gyereket rosszalva Robin, de gyúrt egy puha hógolyót és a fiához dobta.

- Neee! – visította Fabian és ő is markolni kezdte a havat maga körül és apja felé hajigálta. Robin nevetve incselkedett a gyerekkel. – Kapjuk el apát! – kiáltotta lelkesen Fabian és a kutyával együtt Robinra támadtak, Shadow Robin kabátjának ujját huzogatta, Fabian pedig apja lábába kapaszkodva térdelt a hóban.

- Segítség! – nevette Robin, de végül elborult és hagyta, hogy fia rámásszon.

- Ez az! Hófürdő! – éljenezte győzelmét Fabian, mire Robin a magasba emelte a fiát és a levegőben meglengette a gyereket. Fabianról hullott rá a hó, s Fabian kipirult arccal nevetve küzdött az apja erős karjai ellen. A két de Noir a hóban hancúrozott, Fabian éles kacagása és Robin hasból feltörő nevetése váltogatta egymást, amit Shadow egy-egy vakkantása tarkított. Mindketten teljesen hóemberré változtak a játék hevében, Fabian lendületből a feltápászkodó apjára rontott. Robin játékosan hanyattvágódott a hóban.

- Végem! Kész, nem tudok tovább menni! – Fabian kuncogva könyökölt az apja mellkasára és lekuporodott a hóba apja oldalánál.

- Ne csináld már apa! – rázogatta apja karját, ahogy Robin fájón szorongatta az oldalát.

- Visszavágó! – kapta fel a fejét Robin. Fabian sikítozva mászott előre a hóban, felpattant és futkározott cikázva a tisztáson apja elől menekülve.

- Itt vagyok a sarkadban! – kiáltotta Robin, ahogy fia újra és újra elsiklott kitartott karjai alatt.

- Nee! Juj, ne juj! – visongott Fabian, és körbefutotta a terebélyes fenyőfát. Robin kicselezte és a másik oldalon megkerülve Fabian egyenesen a karjaiba rohant.

- Ó nem ér! – lengette Fabian a lábait a levegőben, ahogy apja felkapta és megforgatta a levegőben.

- Vége a játéknak! Válassz egy fenyőfát! Melyiket szeretnéd otthon látni? – sepergette le Fabianról a havat Robin.

- Ezt! – mutatott a legközelebbi fára Fabian.

- Ez még kicsi fa, majd néhány év múlva – intette le Robin.

- Akkor azt! – futott egy hatalmas terebélyes fenyőfára Fabian.

- Az nem fér be, hatalmas – ingatta a fejét Robin, a baltát felvette a hóból és szakértő szemmel méregette a fenyőfákat. Szép, arányos és nagy fát szeretett volna a vadászházban látni.

- Akkor ezt, vagy ezt…vagy ezt… - Fabian egyik fától a másikig rohant, mindegyiknek megcsapkodta az alsó ágait, amitől azok összerezzentek és levedlették magukról fehér köntösüket. Fabiannak megtetszett a játék és már el is felejtette, hogy mit kell csinálni. Futkározott a fák között, Shadow lelkesen követte a gyereket, együtt futkostak a fák között szlalomban, cikáztak, fogócskáztak. Fabian pofozgatta a fenyőfákat, majd minél magasabb súlypontemelkedést akart elérni, elrugaszkodva figyelte, hogy melyik a legmagasabb ág, amire ráütve elkezd peregni róla a hó.



Robin végül szemmértékkel maga választotta ki idén is a karácsonyfát. A tavalyi elegáns ezüstfenyő helyett idén a nordmann mélyzöld színénél döntött. Tömött és teljesen szimmetrikus fa mélyzöld levelei és finom fenyőillata és tekintélyes mérete miatt nyerte el a tetszését. Robin meglendítette a baltát a kezében és egy erőset csapott a fenyő törzsére. Amikor a tizedik ütésre sem dőlt ki a fa Robin fújtatva felegyenesedett. Most már aztán egyáltalán nem fázott. Kimelegedett, leizzadt és a fa még mindig tüneményesen uralta a fenyvesek közt a maga helyét. Robin dühösen meglendítette a baltát és újra felé csapott, de a lendítés íve megtört, ahogy a fájdalom a derekába hasított.

- Bakker! Soha többet karácsonyt! – hajította el a baltát és fájdalmasan dörzsölgette a derekát.

- Nézd apa! Nézz ide milyen magasra ugrok! – kiáltotta Fabian és lerugaszkodott. – Láttad!? Láttad apa!?

- Láttam, ügyes vagy fiam! – szűrte a fogai közt fájósan Robin, de fekete szemével szúrósan az előtte makacsul magasodó fenyőfát bámulta. Derekát dörzsölgetve járta körbe a fát. Már minden oldalról meglazította, miért nem dől már el valamerre? Fáradtan emelte fel ismét a baltát és egy nagyot csapott rá. A fa végre bizonytalanul imbolyogni kezdett, Robin csapott még egyet a törzsére és…

- Dől a fa! – dobta el vigyorogva a baltát Robin. Fabian a kiáltásra felkapta a fejét és tapsikolva ugrált közelebb.

- Ez az! Dől a fa! – a méretes nordmadd fenyő nagy puffanással terült el a hóban. Fabian körbeszaladgálta.

- Ezt most magunkkal visszük! Egy kis apróság az erdőből. Zsebre vele és mehetünk – dörzsölgette a tenyerét elégedetten Robin.

- De apa! – tiltakozott heves gyermeki őszinteséggel Fabian. – Ezt nem tudjuk zsebre tenni, túl nagy! – ütögette az apját, aki kacagva simogatta meg a fejét.

- Jól van én is tudom! – nevetett Robin.

- Hozod a baltámat? – kérdezte Fabiant és a hóba mutatott ahol a balta süppedt a hóba.

- Jó! – Fabian odaszaladt és leguggolva megpróbálta felemelni. – Nem jó! Ez a balta nehéz! – állapította meg Fabian ahogy küszködve próbálta felemelni. Robin a fejét ingatva mosolygott fia próbálkozásain.

- Gyere, irány a meleg kakaó! – hajolt le fia mellett és felemelte a baltát a hóból, majd a fenyő kiszélesedő törzsét megragadta és vonszolni kezdte maga után a hóban a zsákmányt. A három méteres fenyőfa uszályként kúszott Robin után, seperte a havat és Fabian baktatott a fenyőfa csúcsánál, nézte a másfél méteres ösvényt, amit a fenyőfa söpört a hóba.

- Van fenyőfánk és hazavisszük! – örvendezett Fabian és előre futott apjához, majd vissza a fenyőfa oldalához, nézte a nagy fát, ahogy apja húzza a hóban.

- Gyere, ne kóborolj el! – zihálta Robin maga után húzva-vonva a fenyőfát. – Látod fiam van valami haszna is ha saját fenyvesed van, kivághatod a karácsonyi fenyőfádat és még erdei voltában választhatod ki.

- Ühüm – biccentett hozzá fontolóra véve apja szavait Fabian. – Jó nagy fa apa!

- Az bizony, és dög nehéz is! – engedte el a fatörzset egy pillanatra Robin, hogy kifújja magát. Belelihegett a hideg téli levegőbe, lehelete látszott a hidegben, kezén feljebb húzta a bőrkesztyűjét.

- Már nem vagyunk messze! – emelte meg nyögve a fatörzset Robin, megjegyzésével inkább magát ösztökélve mint a gyereket. Maria adventi koszorút helyezett a vadászház ajtajára, amikor a két fiú megérkezett a vadászház előtti tisztásra.

- Anya! Vágtunk fát! Apa most hozza! Nézd milyen óriási! – futott előre Fabian. Robin erős dőlésszöggel ráncigálta maga után a zsákmányát, ami kivételesen nem állati tetem volt, hanem egy növény.





Maria összevont szemöldökkel nézte Shadowt, amint dolgavégezetten beüget mellette a vadászház előterébe, nedves bundája már most ázottkutyaszagot árasztott, mi lesz, ha a kandalló előtt elterül? Maria megtapogatta a gyereket.

- Csurom víz a ruhád Fabian! Szólj Franciosznak, hogy készítsen fürdővizet! – tolta be a melegbe a gyereket Maria. – Te minek vonszolod ezt az erdő közepéből, hiszen itt körülöttünk is volt épp elég fa? – mérte végig a fenyőfával küszködő férfit.

- Íme a legpompásabb fa az én Hercegnőmnek, hogy tökéletes legyen a karácsonyunk! – engedte el a fenyőfát Robin és elégedetten mutatott a méretes fenyőre.

- Nem fog beférni! - méregette a fát Maria a vadászház ajtajából.

- Illatos, arányos és gyönyörű, akárcsak a feleségem – vigyorgott Robin Mariára.

- Tartsd meg a bókjaidat te disznó! – fordult sarkon Maria és suhogó szoknyával bevonult a vadászház belsejébe. Robin sóhajtva nézett utána, majd utolsó erejéből még becibálta a fenyőfát a kétszárnyú ajtón.

- Összekarcolod a lakkozott parkettánkat! – figyelte Robin fenyőfavonszoló technikáját Maria.

- Majd újra csiszoltatom – legyintett Robin. – Jobban haladnék, ha segítenél nem csak állnál ott csípőre tett kézzel!

- Megyek megfürdetem Fabiant! – húzta fel az orrát Maria és az emeletre menekült.

- Francios! Hozz bort! Átfagytam! – kurjantotta el magát Robin és kalapját, sálját és kesztyűjét ledobta ahol épp sorra került a szalon felé. – Itt a fa!

- Azt látom uram – törölgette a kötényét Francios és bizonytalanul méregette a fenyőfát. – Az állat saras uram és behordott egy csomó nedvet, összevizezte a szőnyeget.

- Majd megmosdatom! – legyintett Robin és kihúzta a csizmája szárából a kését. Lerogyott a szalon fotelébe és az ölébe húzta a nordmann fenyő törzsét. – Előbb ezzel a pompázatos fenyővel kell foglalkoznom. Ideje kezelésbe vennem – simogatta meg a gyantás nedves fatörzset mint egy asztalos a munkáját. Határozott magabiztos mozdulattal kezdte faragni a fatörzset, hogy a tartóba méretezze a fenyőfát. Fabian frissen mosdottan futott le az emeletről.

- Hol a kakaóm? Anya azt mondta, hogy most forró! – szaladgált apja körül, átugrotta a kutyát és berontott a konyhába Francioshoz.

- Fabian, itt van az asztalon , már kikészítettem! – kiáltott utána fejét ingatva Maria. Fabian nagy kortyokban cuppogva itta a kakaót a bögréjéből, közben sötét szembogara a szalonban tartózkodókon járt. Apja koncentrált, szuggesztív arcán és munkáján, ahogy elszántan nyesegette a késével a fatörzset, anyja, ahogy a szekrényből kiveszi a frissen hajtott, vasalt és keményített ünnepi asztalterítőt. Fabian az utolsó cseppig kiitta a kakaót a bögréből.

- Szeretlek titeket! – mosolyodott el elégedetten Fabian. A szülei meglepetten fordultak felé. Maria az ölébe engedte a terítőt, Robin abbahagyta a faragást. Fabian felváltva hol egyikükre hol másikukra nézett és kakaóhabos bajszával a szája fölött mosolygott a szüleire.

- Mi is szeretünk kicsim! – tért magához először Maria döbbenetéből, s viszonozta fia mosolyát.

- Akkor minden jó! Szuper a karácsony! – tette a bögréjét az asztalra Fabian és beviharzott az étkezőbe apja és Maria között. Robin elgondolkodva nézett a gyerek után, majd folytatta a fafaragást.

- Legalább ő tud örülni a karácsonynak – mondta halkan Maria.

- Már tudom, hogy tavaly miért döntöttem az ezüstfenyő mellett – vicsorított Robin, ahogy újra és újra nyesett a fenyőfa törzséből. – Ez a nordmann fenyő sok munkával jár. A francba is de belefáradtam – törölgette a könyökhajlatába gyöngyöző homlokát Robin. Maria átvonult a damasztterítővel az étkezőbe és erős csapkodó lendülettel felterítette a széles, hosszú étkezőasztalra. Robin a szeme sarkából figyelte, ahogy Fabian felmászik a székre és az asztalra könyökölve csivitelésbe kezd anyjával. Maria szalvétákat rendezgetve válaszolgatott a fiának, s ide-oda járkált az asztal körül. Robin nagy sóhajjal dőlt hátra a fotelban. A fenyőfa beborította a lábszárát és a fenyő törzse a térdét nyomta.

- Francios! Állítsuk a tartóba a fát! - Az erős talapzatú ezüstbevonatú díszes karácsonyfatalp már a szalonba volt állítva. Robin megemelte a fenyő törzsét, Francios pedig feltornázta a hatalmas fa csúcsát a levegőbe, egy székre állva tartotta egyenesben, amíg Robin megemelte és beleillesztette a faragott törzset a tartóba. Néhány tűlevél pergett a felállításon szorgoskodókra, de aztán ott állt hűvösen, zölden, fenyő és gyantaillatúan a hatalmas, terebélyes, pompázatos zöld fenyő. Robin elégedetten szemlélte a választását, az itt a szalonban felállított fát. Büszke volt a művére. A csúcsa épp a mennyezetet súrolta. Ismét remek szemmértékkel választott, ez a fa ide nőtt egész életében erre a karácsonyra várt, Robin szalonjába a vadászházba. S Robinnak a fia szavai jutottak eszébe: Mégiscsak jó lesz ez az idei karácsony?