A zöld tea téma

Amber

Cherry szombat hajnal óta egyfolytában le sem szakad rólam. Levakarhatatlan. Mindenáron látni akar valamit, az ügyben. Lehetőleg valami romantikusat. Nem érti meg, hogy a fiúk nem így működnek.

• Azt hiszed a fiúk nem lesznek szerelmesek?
• Nem hiszem, hanem tudom. Egy fiúnak a mi korunkban egyetlen dolgon jár az esze: a szexen. És ennyi Cherry. A szerelmen a tragikus véget ért, romantikus regényt író férfiak nosztalgiáznak csak. De más nem. Igen, azt hiszem egy jó nagy csalódás oda tudja vágni a pasikat. És akkor annyi a szerelemnek lőttek. Érted? De azok mind fájó tekintetű férfiak lesznek, akiknek az egész szeme szomorú. Mert egy nagy szerelmi csalódás érte őket.  Drew de Noir nem fog szerelmi csalódástól szomorú szem szindrómában szenvedni ne aggódj – húztam végig az ecsetet a hatalmas vásznon.
• És te?
• Mi az hogy én?
• Nem lehet, hogy te magad vagy a csupa szomorú szem szindróma, mert soha nem a megfelelő fiúval vagy és mert senki nem szeretett téged viszont? ÉS azért vagy ilyen most is? Sosem álmodozol Drew-ról?, hiszen mégiscsak szinte… együtt voltatok ott az a tánc… Amber az nem volt semmi. – Hogyne álmodoznék Drew-ról! ha Cherry csak sejtené, egész hétvégén másról se beszélne, na persze így is másról se beszél. Minden percben újra és újra lepergetem magam előtt azokat a pillanatokat, ahogy összetapadva ringunk a zene ütemére, és ahogy érzem Drew mennyire kemény, tőlem! Váá! még most is beleborzongok az egészbe! Nem hiszem el, hogy velem ilyesmi megtörtént!
• Cherry! Alig értünk a koliba felhívott, hogy véletlen se kezdjem szétkürtölni, hogy összejöttem vele, ártana a zenekari rocksztár vagyok feelingnek. Nem vagyok mérhető azokhoz, akiket ő akar.
• Honnan tudod hogy kit akar, lehet, hogy éppen téged? – találgatott Cherry.
• Miért nem tanulod a monológodat, miért engem zaklatsz a hülyeségeiddel?
• Amber, én csak szeretném, ha kivételesen a jó sráccal jönnél össze ennyi.
• Szóval szerinted eddig csak rossz fiúkkal jártam?
• Rosszfiúk, nem is tudom. Drew de Noir rosszfiús? – vigyorgott Cherry. Cseresznyemintás pizsamájában ugrált az ágyon. – Amber szerelmes Drewba! Amber szerelmes Drewba! – Kopogtak az ajtónkon.
• Cherry fogd be! – szóltam rá, ahogy mezítláb az ajtóhoz léptem, s kinyitottam.
• CSá! – Drew állt az ajtófélfának dőlve és az arckifejezésén látszott, hogy  tökéletesen hallja Cherry kántálását. – Heló Cherry! – köszönt be.
• CSá! – haraptam nagyot az almámba és ahogy a lé végigcsorgott az államon a kézfejemmel töröltem le.
• még pizsamában vagytok? – nézett végig rajtunk.  Kék pillangómintás pizsamában álltam előtte. Kész, oda a tekintélyem!
• Miért te szombat délelőtt tizenegykor öltönyben flangálsz? – ami hülye kérdés volt, mert fariban volt és pólóban, csak ezúttal kék farmer és fehér póló volt, friss kávéfolttal az elején. Oké, tehát nem cserélt pólót, és szexborzas a haja. Ez meg milyen szó? Inkább csak mint aki most kelt, kávézott és átjött. Minek?
• Jé, nem fekete a pizsamád – mutatott rá Drew, ahogy besétált.
• Kac-kac – löktem be utána az ajtót. Cherry még mindig az ágyon állt és tátott szájjal bámult Drewra, mint egy isten csodájára. – Most vette be a dilibogyóit, ilyenkor nem beszámítható – böktem Cherry felé. Nincs rajtam melltartó, ami azt jelenti, hogy akár fázni fogok, akár felizgulok, látni fogja ahogy átszúrja a mellbimbóm a pizsamafelsőm. A fenébe. A pántos kék top komolyan máris árulkodóan kezdett alaktalan semmiből valami kerek formává kirajzolódni. Átkozott kontúrok. A vállamra dobtam egy kendőt és az ablakra függesztett vászonra bámultam.
• Mi készül? – nézett rá Drew a kifeszített anyagdarabra.
• Szobafestő mázolónak vagy ruhafestőnek készülök, csak még nem döntöttem el – feleltem rá közönyösen.
• Csak ugrat. A hátteret csinálja a Halloween-partihoz – kotyogta közbe Cherry.
• Ja tudom, a Nap, Hold csillagok téma – biccentett Drew.
• Én megyek, mosakodni – jelentette be kellően hangosan Cherry és neszesszeres táskáját magához vette. Alig ért be megengedte a zuhanyt. Ketten maradtunk Drew-val az én koliszobámban. Drew körbenézett. Kautikus a szoba. Nem kell mondania sem. Két művészlélek együtt nem sok jót tud produkálni. Cherrynek meggyes bögréi és hímzett terítői voltak, Cherry meggyimádatban szenved, még a tányérjai is meggymintásak. mint mindig most is szanaszét nyitott könyvek vannak, mintha nem tudná melyikhez kapjon hamarabb, hogy elolvassa, de mindet félbehagyta. Nálam is kudarc van. Apám faragott ládikái és anyám zománcképei vannak az ágyam felett. S egy általam festett ágytakaró, amin a lila dominál, nyáron készítettem, miután szakított velem a pasim. A fél suli arról rizsázik, hogy azért lépett le, mert nem voltam hajlandó lefeküdni vele. Ami persze kamu. De ettől valami szűzlány képem alakult ki az év elejére. Szerintem Drew is hallotta. Magyarán egy szűzzel akar kavarni. Gondolom ez érdekes lenne neki Mi más érdekelné bennem? Már megint ez a Szűz téma! Mh. Az asztalomon a müzlistálam benne a reggelim maradékával.
• Nem loptam el semmit tőled nyugi. Bár elég közel voltál hozzám tény – mosolyogtam rá gunyorosan.
• Nem is keresek semmit – biccentett rá Drew. És leült az ágyamra.  Választott. Ágyat. Magának.
• Nem volt nehéz kitalálni melyik az enyém igaz? – mártottam bele az ecsetet az éjkék festékbe. Én kevertem ki. Szerintem éppen ilyen az ég. Bár amióta Drew de Noir letette azt a formás fiú seggét az ágyamra, a hangulatom is ilyen színt kezd ölteni.
• Gondolom a reggelije meggydzsem volt – röhögött hasból Drew.
• Aham. Várom mikor csömörlik meg úgy igazán a meggytől és akkor garantáltan több meggyet nem látok a közelében sem. Csak attól félek mi lesz a következő gyümölcs. Mondjuk a narancs? – nyújtózkodtam a székemen állva, hogy elérjem az anyag csücskeit is. – Hallgatlak, rendetlen vagyok igaz?
• Semmit sem mondtam.
• Nem baj. Mindenki ezt gondolja. Én szerintem a káosz a szükséges jó. Káoszból születik minden, a világegyetem is. Akár az ősrobbanás.
• A szobátok az ősrobbanást szimbolizálja? – kérdezett rá Drew lerúgva a papucsát és elhelyezkedett az ágyamon. Leugrottam a székről és az ecsetet a vizesvödörbe dobtam.
• Miért jöttél Drew – dobtam az almacsutkát a szemetesbe Drew mellett.
• Beszélni akartam veled. Józanul.
• Mert gondolod józanul másképp látok dolgokat?
• Általában így szokás nem? – kérdezett vissza. Annyira komoly volt. Ideges lettem tőle. Feszélyez, hogy egy de Noir van a szobámban. Ráadásul egy olyan de Noir, akinek az apja üzleti kapcsolatban van az én apámmal, akivel tegnap végülis a csúcsra jutottam, aki ráadásul még tetszik is nekem és akinek én soha nem is leszek az esete.
• Nem vagyok az eseted világos.
• Ezt soha nem mondtam Amber – a csuklómon huzigáltam a bőrkarkötőim. S utáltam magam ezért, mert tudom, hogy lebuktatom saját magam ezekkel a mozdulatokkal. Ha ideges vagyok akkor csinálom ezt, mint töri feleletnél, vagy irodalom versmondáskor. Most meg Drew előtt.  le-fel görgetem a bőröket a csuklómon és remélem, hogy megnyugszom tőle. Ez a nyugtatóm. Le fel, görögnek a csuklómon a kis bőrdarabok, a gyöngyök segítenek rajta.  mit akar mondani Drew? S akarom én ezt egyáltalán hallani? Nem akarok egyetlen osztálytársammal sem járni! Osztálytárssal járni gáz! A szerelem meg a lángolás eltart egy kis ideig, utána meg ott maradunk és kerüljük egymást osztályon belül? Igaz, most már… végzősök vagyunk. Olyan sokáig nem kell kerülgetnünk egymást. De akkor is!
• Amber! – beleborzongok abba, ahogy a nevem mondja. annyian szólítottak már a nevemen. Szeretem ezt a nevet, mert általában nem becézgetik. Ez a nevem és kész. És szeretem, ahogy kiejti Drew de Noir. Mert borsódzik tőle a hátam, de kellemesen borsódzik.  Drew megragadja a csuklóm. Vége a bőrkarkötők görgetésének mert erős marka megakadályoz az önnyugtató mozgatásban. Éberen ül az ágyamon, és nem durván, de szorítja a csuklómat, kényszerítve, hogy ránézzek.  Az érintésére mellbimbóim, a kis árulók megkeményednek, és a pulzusom az egekbe szökik. Ami még rosszabb, hogy Drew ezt pontosan érezheti is, ujjai szorítása alatt dübörög a csuklómon a vér az ereimben.  – Az a tánc… - Cherry pont ezt a pillanatot választja, hogy kilépjen a zuhanyzóból. Tekintete Drew csuklómra fonódó ujjaira esik, mire Drew azonnal elereszt. Szabad vagyok.  – Khm… délután kettőkor csapatmegbeszélés. hozzátok a Macbethet – állt fel az ágyamról Drew lábfejét a papucsába bújtatva és halkan becsukja maga mögött az ajtót. Cherry kíváncsian néz rám, de én képtelen vagyok bármit mondani, az ágyam melletti íróasztalhoz rogyok és a tejet meg a szétázott müzlidarabokat kevergetem a kanalammal. S próbálom előkotorni az agyam mélyéről a mantrámat: Nem leszek szerelmes egy de Noirba! – Mert mindenki más az! És én nem vagyok mindenki! Én Amber Moon vagyok! A francba is!

Drew

Nem hiszem el. Amber józanul is zihált az érintésemtől. Ez nem… nem lehet véletlen. Vagy megint csak megijesztettem. Az ijedtségtől is megnő a pulzusszám. Mióta szikrázik a levegő Amber és köztem? Nem, én ezt csak beképzelem magamnak. Amber alapvetően nyugodt volt, kicsit talán unott. A szokásos közönyös hanghordozásával. És ma festék nélkül láttam! Reggel! Festék nélkül! Miért rondítja el magát valaki festékkel, ha anélkül sokkal jobban néz ki? Olyan érthetetlenek a lányok. Amber annyi alapozót épít magára, hogy abból a de Noir vár is megállna, és azok az erős festékek.  Persze, nem mondom, tényleg dögös és vagány vele. Eszméletlen a szája, azzal a rúzzsal, és az agyamba égett az a pillanat, ahogy a márványoszlophoz dőlve nyomja nekem az ölét, úristen, már a gondolatra felállok.  Fura, most reggel Amber arca kevésbé volt színes, viszont a ruhája színesebb volt mint eddig valaha, és a változás kifejezetten jót tett. Szerettem volna lerántani magam mellé az ágyra és kiszívni a szájából az almaízt.  Ma csak feküdni akarok és Amberre gondolni, ami rossz jel. Valami furának az előszele. És nem tudom, hogy akarom-e. Mondjuk ezt a küzdést. Amberrel. Mert ez az lenne, ebben biztos vagyok. Amber egyszerre vonakodó és odaadó.

• Tutira szűz! – ásított egy nagyot Leo.
• Kizárt. Egy szűz nem így viselkedett volna – vetette ellen Alan.
• én is itt vagyok, muszáj kibeszélnetek ezt az egészet? – csattanok a két bandatagra.
• A barátaid vagyunk, és úgy tűnt épp elkalandoztál valamerre – rántott vállat Alan.
• mi a helyzet Cherryvel? – kérdeztem rá hirtelen.
• Cseresznyeízű a szája, a szájfénye, nagyon finom – vigyorgott fogpaszta reklámmosollyal Alan.
• Csodás – feleltem rá azonnal. Belecsaptam a húrokba, amit megéreztek akkordot fogó ujjperceim. Fájjon, legalább az is egy kis érzés, és eltereli a figyelmem minden másról.
• A csaj egy őrült ugye tudod? – kérdezett rá Leo.
• De aranyosan őrült – rántotta meg a vállát Alan. – Sziasztok! – Amber és Cherry léptek be a próbaterembe.  Amber nem engem nézett, hanem a többieket.
• Pompás, mind tudjátok – mosolygott körbe, de látszott, hogy belül majd felrobban. – Gondolom hétfőre már az egész suli tudja, remek!
• Innen pletyka még nem indult Amber – feleltem felnézve rá a gitáromról.
• Aham, a volt pasijaim is ezt mondták – fintorgott Amber.
• mert lúzerekkel jártál – vágtam rá hidegen.
• te is az vagy?
• Tudtommal mi nem járunk – sziszegtem neki.
• Kezd érdekes lenni a téma – fordult felénk Alan.
• Gyakorolni jöttünk vagy nem? A nagy fellépésre – forgatta meg a szemét Amber. – Terv?
• Engedd ki a hajad – szóltam rá közönyösen.
• Mi? nem! -  tiltakozott hevesen Amber.
• Carla te is – intettem a próbaterem színpadi részére a lányt. Amber mivel továbbra se mutatott hajlandóságot, egyszerűen mögé léptem, és a bőrszíjat megrántottam, a görcs engedett és Amber fekete tincsei leomlottak a hátára, lágyan előrebuktak az arca elé.
• Festeni akartam, amíg ti a zenét gyakoroljátok – tiltakozott dühösen.
• Nincs most festés. A színpadi látványon dolgozunk. ahhoz meg te úgysem értesz.
• Mennyire kiborító tudsz lenni – fonta keresztbe a karját maga előtt Amber. Megemelkedtek tőle a mellei, és ettől eszembe jutott, hogy túl magas. Lenéztem a tűsarkújára.
• Cipőt le! – mutattam rá.
• Szerintem egy igazi boszorkánynak hegyes orrú tűsarkú cipője van – felelte rá Amber.
• A mesékben meg a pornókban talán, de nem egy természetközeli boszokányszektában. Na le a cipőkkel, mind! – néztem a lányokat.
• Hogyan, mi is? – nézte a fűzős lapos edzőcipőjét Carla.
• Aham, mezítláb lesztek,  a kábelektől úgyis meleg az egész padló – nyugtattam őket.  Amber habozott egy ideig, de végül lerúgta a tűsarkúit és mezítláb állt a parkettán.
• Kiengedett hajjal, fekete ruhában, lehetőleg térdközépig érő szoknyában legyünk, erre gondoltál? – lépett a körbe Cherry.
• Aham – vágtam rá azonnal.
• Jó, kinyomtattam a három boszorka szövegét külön külön – adta oda a másik két lánynak a szöveget Cherry. Amber meglepődve nézett a szobatársára.
• Mikor…?
• Kezdhetünk? – biccentettem Leo-nak. Leo rácsapott a dobra, ujjpercekkel verte a hártyát, amitől ősi rítusossá vált a dallam. A lányok meglepetten néztek ránk. A mikrofonban megszólalt a dallam, ahogy az ujjaimmal végigpengettem a fődallamot. A zöld tea téma.
• Körül, körül az üst körül, míg minden méreg egybe sül… - Alan lekapcsolta a neonlámpát és csak a pinceablakon beszűrődő fény világított be. – Körül, körül az üst körül, míg minden méreg egybe sül… - Carla elismerően füttyentett, Cherrynek leesett az álla, Amber csak éber tekintettel figyelt rám. A lányokra kacsintottam. tudtam, hogy milyen a hangzása. Egy kis teremben az akusztikus gitár iszonyatos erővel be tudja tölteni a teret. Hangszigetelt a terem, és búg a gitár basszusa, és hozzá egy fiú rekedtes suttogása. Tetszett a dallam, sőt még az is tetszett ahogy énekeltem. Azt hiszem, akkor született meg az egész a fejemben, amikor Amber hajába borultam. Ezt szerettem volna Amber fülébe suttogni, éppen így, ezzel a dallammal ezzel a tónussal kellene suttogni a fülébe. Alan csatlakozott. Alan lesz az éjszakai lények rikoltó hangja,  suttogása, és a gitárszólam visszhangja.
• Na hogy tetszik lányok? – kérdeztem a mikrofonba.
• Drew te nagyon tudod mit akarsz – felelte rá Carla kacéran.
• Arra gondoltam, hogy mesterséges tüzet hozunk a színpadra a kémia szertárból, előállítunk lila  és fehér füstöt, és kormot és Amber háttere előtt, olyan lesz, mintha az időtlen térben, a három boszorka megalkotná a világot. Misztikumba emelhetnénk az egészet. – mormoltam a mikrofonba. Amber hátrahajtotta a fejét és leeresztette a szemhéját. Én azt is tudom, hogy mit érez.  amikor ennyire hangos valami és ilyen közel van hozzá, akkor  szinte a tüdejében verődik vissza minden szó. amibe önkéntelenül is beleremeg. Lehet ez önfényezés, de nekem sokkal jobban tetszett a hangom mikrofonban, mint pusztán, amikor füllel hallom.  Persze mindig más az a hang, amit a fülünk által érzékelünk saját magunktól és más az, amikor mikrofon által visszahalljuk önmagunkat kívülről. Nekem ez a kívülről jövő hangom tetszik őrületesen tetszik. Legszívesebben egy saját kis mikrofonnal rohangálnék. A mikrofon mindig ad egy kis sejtelmes suhogást a hangnak, mélyíti a rekedtséget, a búgástól olyan bársonyos lesz a hang, olyan mintha whiskyt kortyolgatnék miközben énekelek. S tényleg jó az énekhangom. Tévedés azt hinni, hogy egy fiúnak nem lehet hangja. Vagy  hallása. És a férfi énekesek mind? Még a középiskolában is szerethet egy fiú énekelni. Szerintem ez nem ciki. Akinek az, az meg töketlen és húgyagyú. Persze nem várt hatást váltott ki mindez a lányoknál. Akik szó nélkül lerántották nekem a bugyijukat és ezzel az egésszel nem nagyon tudtam mit kezdeni.
• Kezdjétek a dialógust lányok! – szóltam rájuk, mert egyértelműen szinte transzba estek. A lábammal átbillentettem az erősítőt, hogy a gitárokról levegyem a hangerőt. Alan váltotta a mikrofonokat.
• Keverjétek, rajta, rajta, üst buzogjon, forrjon tajtba – Alannel belecsaptunk a gitárokba, a refrént mindenki énekli ezt így komponáltuk meg. – Oké lányok, tehát a szöveg alapján ez a refrén. Négyszer térünk vissza. Ezt az együttessel együtt kell énekelni, oké? és a jobb hangzás kedvéért, meg a nagyobb hatás elérése érdekében háromszor énekeljük el egymás után a refrént. Mindenkivel én fogom a szöveget a háttérben mondani, de ti lesztek kihangosítva oké? Kezdhetjük?

Amber

Drew lágy suttogása a háttérben betöltötte az egész termet, és egyszerre mondtuk a szöveget. Az én élesen tiszta hangom az ő lágy rekedtes suttogásával. Amikor egy számban, dallam nélküli szöveg van, az mindig nagyobb tartalmú mint az ének. Drew mindig egy éles akkordfelfutással jelezte, hogy új beszélő rész következik, és kicsit megemelte a gitár nyakát, majd a mikrofonhoz lépve megragadta azt és a Macbeth szövegét belemormolta a mikrofonba, de igazán monológként, átéléssel és beleérzéssel. Nagyon jól csinálta. Shakespeare monológokat kellene mondania egyfolytában annyira jó volt. Drew hangja betöltötte az agyamat, szinte megtámogatta az én mondataimat és majd összeestem ettől az egésztől. Drew suttogásától, a hangjától, az énekétől. A refréneket vad rockos stílusban játszották, a tomboló erővel, amire Drew olyan jól tudott mozogni. Valahogy ugyanúgy löki a gitárját is a csípőjével, mint engem, alig huszonnégy órája ott a tánctéren a De javuben. Reszketek. Egyszerűen nekem ez nem fog így menni. Nem fogok tudni csak érzéketlenül állni előtte a színpadon és ezt így előadni, miközben a fülem tele van a suttogásával, napi több órában. Egyszerűen megbabonázott. Ez maga a Macbeth titka. Megrészegíti az embert. Hagynom kellene a csudába az egészet és kivonni magam a vonzásából, mert ez sehova sem vezet.