A plusz

Drew

A próbateremben Alan sörösdobozokat célzott meg, egy kővel. Ha talált az csörömpölve zuhant a padlóra. Ma nem ment a zenélés. Feszült voltam és ideges, a többiek csak érdektelenek és közönyösek. Új szám kellene, de új számhoz ihlet kell. S általában én írom a dalokat. Amióta Daisy-vel szétmentünk nem megy a vad szerelmes dalok írása.  Daisy egy évvel alattam jár a Holdvölgyi Gimibe és zavaros körülmények közt összejött valami főiskolással, annyira nem zakkantam meg, hogy vége lett. Nincs új szám, stagnálunk és ezt a fiúk is érzik. Engem sem köt most le a zenekar. Meg a próbák. Mióta vagyok én ilyen, hogy nem találom a helyem a suliban? A világban? Carla női magazinokat olvasott a sarokban.  Az olvasói leveleket pedig felolvasta nekünk. Tele kéne tömni a száját azzal az újsággal és elhallgattatni. Carla minden szextémára ugrott és felolvasta nekünk, és kiborító volt. Tényleg. Már beszéltem erről Leoval, hogy valahogy száműzze a körünkből a csaját mert nem bírom, de persze besértődött. Leo adta az ütemet, lefogtam az akkordokat. ujjaimmal lágyan pengettem a húrokat, újabb akkord, mi nem jó? Meghúztam a húrokat a gitár nyakán, aztán lazítottam rajtuk. Miért nem megy ez ma sem? A francba! Levettem a gitárt a nyakamból és a fal mellé állítottam, s kivettem a zsebemből a zsebkendőt. Sima bolti hajtott zsebkendő volt. Amber seggétől alig két ruhadarab választotta el. A számhoz emeltem, s újra belélegeztem.

• Mit szagolgatod azt a zsebkendőt? – szólt rám Alan abbahagyva a céllövöldét.
• Parfümillata van, de nem jövök rá milyen parfüm – morogtam az orrom alá. Carla félredobta a magazint és kivette a kezemből a zsebkendőt és megszagolta.
• Aham Zöld tea – felelte rá azonnal. Meglepődve néztem rá.
• Van ilyen parfüm?
• Persze Green tea parfümök vannak, de szerintem ez egy zöld tea illatosítású papír zsebkendő miért, kitől kaptad? – pislogott rám Carla széles vigyorral. Zöld tea. Hát persze. Olyan ismerős illat volt, olyan egyszerű, természetes, tiszta és friss illat. Semmi durva, semmi tömény. Vajon ilyen illatú Amber bőre is? Lehunytam a szemem és magam elé képzeltem, a fekete haját ahogy a fehér bőréhez ér, a topja alól előbukkanó melltartójára. A csipke alatt áttetsző a melle színe sejtelmes fehér lesz tőle. Borzongatóan sápadt.
• tehát csak a papírzsepi? – néztem rá letörten és visszavettem tőle a zsebkendőt, megforgattam az ujjaim közt és belélegeztem az illatát.
• Aham – biccentett Carla és rájött, hogy nem fog tőlem választ kapni. Visszaültem az erősítő mellé és  felvettem a gitáromat az ölembe. Átpengettem a húrokat, az orromban még mindig a zöld tea illatával. A zöld jó szín, mint a fű, ahogy fújja a szél,  az eső öntözte angol tájon, minden morbiditása ellenére Amber fekete tincsei jók, a háta közepéig érnek, és amikor a füzetébe ír, a karjára borulnak, Amber ritkán hordja kiengedve a haját, pedig baromira szexis vele.
• Ez a dallam nagyon jó! – csapott le Alan és sietve keresett tollat és kottát. – Játszd le újra! – Megismételtem a gitárszólamot és Alan sietve lekörmölte, majd a saját gitárján is lejátszotta. Leo azonnal ütemet adott hozzá.
• Ne, ez túl gyors, ezt lassan indítsuk, egészen… lassan – csatlakoztam be és végigpengettem a dallamot lassú akkordváltással, majd Alan becsatlakozott az elektromosgitárral és ráadta a rock ritmusát.
• Ez állat, ez állat! – vigyorgott rám Alan.
• Mind állatok vagytok – hallottam meg Amber hűvös hangját a próbaterem ajtajából. Unottan körbehordozta a tekintetét a jelenlevőkön, elmaradhatatlan vörös hullámok masíroztak utána. A lány izgatottan körbejárta a termet, mint egy ír törpe és mh… mi mást, cseresznyeillatot hozott magával.
• Had találjam ki minek öltöztél a farsangokon Cherry, cseresznyének – jegyezte meg Alan viccesen.
• Ó, én jobbat tudok. Tudom mi volt a jeled az óvodában: cseresznye! – kontráztam rá.
• Ez a bunkóság az alaptermészetetek, vagy csak idővel ragadt rátok? – ült le a fal mellett leereszkedve Amber.
• Mindkettő, mégis leereszkedtek hozzánk, hogy kitaláljuk azt a programot? – vontam fel a szemöldökömet.
• A kollégiumi csoportvezetőnk parancsolt ide minket, ne aggódj, nem a rajongói lelkesedésünk hozott ide minket – tette a karjait a térdére Amber. Olyan laza volt, szinte irigyeltem érte, hogy ennyire nyugodt tud lenni. Én a közelében mindig megzavarodom, nem tudom kiismerni. Egyszerűen megfejthetetlen a csaj. Ma ezüstös színű a szemhéjpúdere, olyan ködös szürke tőle a tekintete, akár a hidegkék szürkület.
• Tehát ott tartottunk, hogy zenés színdarab – szólt közbe Cherry, mielőtt Amberrel egymás torkának ugrunk. Cherry fülében cseresznyefürt lengedezett, apró cseresznyepöttyös kövekkel. Aranyos és bohókás volt vele.  Cherry jópofa csaj, Britannie meg dögös, tényleg az, a legtöbb srácnak feláll tőle, már ha csak meglátják, hogy lehetnek ezek hárman barátnők? Amber annyira különc, hogy az már lexikonba illő eset köztük.
• Nem játszunk vámpírok bálját – néztem farkasszemet Amberrel. Hátrafogta a haját, ami miatt nem tudta kellően hátradönteni a fejét a falhoz. Ma tíz centis lakkozott tűsarkú volt a lábán. Extrém magas lehet tőle, a lány eleve olyan hosszú, mint egy villanypózna, tuti nem merek mellé állni, mert túl magas, biztos, hogy nevetségesen alacsonynak érezném magam mellette.
• Jobb ötletem van – jelentette be Cherry és közénk állt a próbaterem neonlámpája alá.  Alan a hátam mögött megköszörülte a torkát, Leo leejtette a botokat a dobra.
• Oké, Cherry hallgatunk – engedtem le a nyakamban a gitárt s várakozásteljesen ránéztem.
• Kiválasztottam a témánkat: a boszorkányság
• Lerágott csont! Nem fogunk se vámpírosat, se boszorkányosat játszani neked – szólt rá Carla a sarokból.
• Nem figyeltek rám. Drew te jártas vagy az angol irodalomban igaz? – támadt rám Cherry.
• Igen – nyögtem neki értetlenül.
• Csodás! – tapsikolt Cherry. – Akkor mindenki közül te vagy a legértelmesebb – Most rám nyomul? – Figyelsz rám?!
• Aham – nézhetek ennél is bambábban egy csupa piros cseresznyére? Ébredj már Drew! Amber a rajztömbjébe mélyedt és egy szénceruzával firkálgatott.
• Arra gondoltam, hogy mivel hárman vagyunk lányok, Shakespeare Macbethjéből emelhetnénk ki egy részletet, aminek ti zenei aláfestést kreálnátok modern változatban, Amber meg megfesti hozzá a hátteret.
• Igazán? – letettem a gitáromat, és Amber mellé sétáltam. Ha lány nézhet csúnyán s én ebben kételkedtem valaha is, hát Amber  bebizonyította nekem ismét, hogy tud.  – Nap, Hold és csillagok… ez a háttértéma? Akár egy rossz thriller! – ráztam meg a fejem.
• Mikor kritizáltam azt a zajt, amit a hangszereiteken keltetek? – nézett rám emelt tekintettel. Feketével van a szempillája kihúzva, kék szemei felett csak úgy repkedtek azok a pillák, mint egy szellempillangó sötét kis szárnyai.
• Szóban talán még nem, de elég rád nézni – tettem keresztbe magam előtt a karom.
• Bocs, de a börtöntöltelék stílusodat nem bírja a mimózalelkem – lökte fel magát tíz centis cipősarkára. Miért is nem bőrcipőbe jöttem ma? Annak legalább van vagy egy centis sarka. Istenem, tuti magasabb!  Végigmértem, egyszer, aztán még egyszer. Elméletileg ha látom a feje búbját akkor még én vagyok a magasabb ugye? Miért van mindig magasságilag kisebbségi komplexusom lányok közelében?
• Tudod, az ilyen csajok miatt voltam a rendőrségen, mint te! – feleltem rá keményen és nem szándékoztam magyarázatot fűzni hozzá.
• Tessék? – Amber szempillái rebbentek, szilvalilára húzott száját megnyalta és láthatóan kiesett a szerepéből. csak meredten nézett rám és nem tudta hova tenni amit mondok. Imádom zavarba hozni a lányokat, lehet, hogy aljas dolog, de kíváncsi vagyok a reakcióikra. Amber mindig a jól bevált reakciót választotta: a menekülést.
• Lépünk! – jelentette ki. Azt hiszem ez olyan sci-fi téma lehet nála. Mint fénysebességre kapcsolunk! Most! Vagy ugrás! Amber, nem várta be Cherryt, elindult, magas cipősarkán imbolyogva.
• Ez meg mi volt Drew? – kérdezte Alan mögöttem.
• Semmi.
• Muszáj volt elzavarnod Cherryt is? A francba, tudod, hogy össze akarok jönni vele!?
• Szállj le rólam! – néztem rá morcosan, s visszavettem a gitáromat. – Kezdjük az új témát, elölről.

Amber

A koliszobám a 313-as számú. Imádom ezt a számot. általában is, szerintem a 13-as szám, egy szerencseszám. Nem vagyok babonás és nem hiszek abban, hogy a számoknak bűvös jelentésük lenne. Cherry túl bolondos hozzá, hogy komolyan vegye az ilyesmit. Így megkaptuk a szobát.  a koliban a harmadik emeleten a végzős lányok vannak, a negyediken a végzős fiúk. Cherryvel már ötödik éve vagyunk szobatársak.  Szinte napi rutinnal élünk. Erdei gyümölcs ízű teát főz, mint minden reggel és minden este.  Én az ablakpárkányra tett színkeverő palettán keverem a színeket és a festőállványomra nézek, majd ki az éjszakába. Nem tudom elkapni az éjszakai égboltot. Ha van valami, amit nehéz megfesteni, hát az az éjszaka. Hiszen minden sötét. De a sötétnek is vannak színei. A legsötétebb lelkeknek is. mint Drew de Noirnak.

• elkalandoztál – szólt Cherry az íróasztalánál a matek házit írva. – Álmodozol valakiről?
• Az éjszakai égboltról.
• És Drew-ról igaz? – ütögette a ceruzáját a négyzetrácsos füzet lapjára Cherry.
• Ezt meg honnan veszed? – billegtettem meg a tűsarkúmon a sarkamat.
• Ugyan már, amióta egy koliban vagyunk és egy kollégiumi csoportba osztottak minket, egyfolytában egymás torkának estek.
• Ez is mutatja, hogy utáljuk egymást, csak eddig távolról kellett utálnunk egymást, most meg csoporton belül.
• Fogadni mernék rá, hogy szerintem meg, ez inkább  az a fújok rád, mert bejössz nekem téma – ütögette meg az ajkait pajkosan Cherry.
• Drew és én? Ne nevettess! – vettem a karomra a színpalettát és intenzívebben kevertem a fekete és a kék festéket egymásba.
• Miért vettél ma fel tűsarkút? – kérdezte Cherry.
• Mert, bosszantani akartam, ha magasabb vagyok előtör belőle a kisfiús pánikrohama, hogy nem elég magas – vigyorogtam rá elégedetten. – És bejött! Szerinted mit értett azon, hogy az olyan lányok miatt volt a rendőrségen mint én?
• Miért nem kérdezed meg őt? – töltötte ki a teát két csészébe Cherry.
• Nem válaszolna őszintén – rúgtam le a lábamról a magassarkú cipőket. – Ismerem. Szándékosan ködösít maga körül, azt hiszi ezzel, érdekesebb. Beképzeltebb már nem is lehetne.
• Szerintem meg egészen normális, azt hittem, jobban felvág majd, hogy zenekara van meg minden – nyújtotta át a csészét Cherry.
• Csak azért vagy érte odáig, mert  nem utasította el a Macbeth-es ötletedet – kortyoltam a forró teámba.
• Oké, csak nem szeretném, ha mindhárman Drew-ra hajtanánk és ezért menne szét a barátságunk ennyi.
• Drew Britannie-é és én sosem kételkedtem ebbne. Össze kellene jönniük, mert illenek egymásra. Mind a ketten öhm… mi is a legjobb kifejezés…énközpontúak – húztam résnyire a szemem és Cherryre kacsintottam. – Megyek lezuhanyozok! – vettem fel a törülközöm a szárítóról.

Hihetetlen. Száműztek az új koedukált koliban tanulószobára. Csak azért, mert a B osztályzat felé kezdtem erősen hajlani. Itt a B olyan mint a Borzalmas. Nem, a B maga a Bűn. Istenem, senki sem halt bele azért, mert beszerzett egy csomó B betűt. Végülis csak a második betű az abcben. Nem akkora gáz.  Sírni tudnék, hogy most valakivel gyakorolnom kell.  És ugyan kivel, na kivel? Természetesen kollégiumi csoporttársnak kell lennie. Azonos osztály, azonos évfolyam. Ez afféle csapatépítő tréning. Menten sírvafakadok, és szétkenem a szemfestékem az arcomon, magam leszek a fekete égbolt, nedves fekete patakokkal.

• Üdv! A tanulószobában! – csapta be maga után az ajtót Drew. Nem igazság! miért van az, hogy egy fari ilyen jól áll egy fiúnak? Drew sötétszürke farmert hord, koptatott szürkés csíkokkal, és mintha ráöntötték volna a combjára meg a fenekére. Hogy a francba csinálja ezt? s én miért nem kapok sehol ilyet? Lehet, hogy méretre varratja? Nem lehet más magyarázat, ő egy de Noir!
• Nem létezik, hogy A- s vagy! – simítottam át a homlokom felett a csurkába szorította hajamat a fejem tetején.
• A pluszos vagyok – jelentette ki a legnagyobb természetességgel és helyet foglalt mellettem a padban.
• Komolyan ennyire jól tanulsz? nem hiszem el!
• Nem is. Csak a vércsoportom közöltem veled: A+ - felelte rá Drew és a füzetét az asztalra tette. – Gondoltam jobb ha tudod vámpírlady, mi van ha gyomorrontást kapsz az A+-os vértől?
• Most humorizálsz? – néztem rá kétkedve a karom mögül, amivel még mindig a fejemet támasztottam.
• Egy próbát megért – rántotta meg a vállát.
• Nem volt rossz. Tényleg.
• Tehát, melyik tárgyakból vagy lemaradva? – nézett rám várakozóan.
• Melyikből nem? – néztem sötéten az órarendemet. – Biosz, matek, fizika – soroltam fel a legrosszabbakat.
• Oké, kezdjük a biosszal. Hol maradtál el? – kereste elő az előttem tornyosuló könyvhalmazokból a biosztankönyvet.
• Azt hiszem az egyedfejlődésnél.
• Hát azt látom, hogy lemaradtál az egyedfejlődésben – mért végig. Már megint. Miért csinálja ezt? Miért mér végig? Annyira ki tud borítani ezzel!
• akasztófa humorod van.
• Ezt miért mondod.
• Mert ha így folytatod garantáltan akasztófán végzed, és én rúgom ki alólad a széket oks? – néztem rá hűvösen.
• Ez meg a te morbid humorod ugye?
• Aham. Tetszett? – vigyorogtam rá. Drew meglepődve nézett rám. Szerintem még sosem látta a fogaimat. Csak beszéd közben. – Inkább kezdjük! Ne húzzuk egymás idejét fölöslegesen – haraptam az alsó ajkamba. Drew követte a tekintetével a fogam. Remélem nem lesz rúzsnyomos, a fogam széle, bár mit érdekel engem. Másfél óra intenzív bioszgyakorlás várt rám. És Drew tényleg értette a bioszt. Sőt, mire végeztünk, mintha én is láttam volna egy fényt. Ez olyan mint a  villogó, pislogó csillagok az égen, elkezdett számomra is pislákolni a biosz csillaga. Óriási!
• Tuti, hogy nem az óráról tudod ezeket – jelentettem ki hátradőlve a székemen.
• Persze hogy nem. Az egyetemi jegyzeteket nézem előre – jelentette ki Drew.
• tessék? Az egyetemi jegyzeteket?
• Aham, ugyanis az erdészeti fősulira megyek tovább. Erdész, vadőr és erdőmérnök akarok lenni.
• Hát… a te háttereddel – biccentettem kicsit kábán. A francba, ő miért ilyen eltökélt. Ő már tudja, hogy mit akar. Én meg…azt se tudom, holnap mit fogok csinálni, nem hogy egész életemben! De Noir! Hát persze! Neki minden az ölébe pottyan, még a jövőkép is!
• És te?
• Én?
• Hát tudod, mi leszel ha nagy leszel?
• Hát van egy távoli jövőképem magamról – bólogattam egészen lassan – azt hiszem a Trafalgar teret fogom választani, a turistáktól kéregetek, hogy meglegyen a napi alkoholfogyasztásomra a pénzem és minden este mámorosra iszom magam, hogy elfelejtsem az életemet – jelentettem ki borúlátón.
• Én meg azt hallottam, hogy az apád bútorüzletét veszed át, mert az öcséd élsportoló akar lenni – csapta össze a bioszfüzetét . – Ami jó hír, mert az én fáimat veszed meg.
• Álmodozz csak – álltam fel én is sietve. – mert ez csak az apám terve és nem az enyém.
• Mit csinál a tesód?
• Amit mindenki tud. Fut. Csak ő gyorsabb, mint mások.  Szerintem én ösztönöztem.
• Megértem – mért végig újra.
• Te is elfutnál előlem? – billentettem meg a fejem és felnéztem rá. Ma boldogsága lehet, mert a kedvenc balerinacipőm volt rajtam, ennél laposabb sarkú cipőm nincs is. És boldog volt, látszott az önelégült kis fején.
• Aham, azt hinném jött a kaszás, hogy levágjon. Miért hordasz mindig feketét? – kérdezett rá egyenesen.
• Hát… - összepakoltam a holmijaimat az asztalról és védekezőn magam elé tartottam. Így legalább kevesebb mindent bámészkodik Drew. A többiek a tanulószoba többi sarkában elmélyülten tanultak. – A fekete egyszerű szín. Ha minden ruhád fekete, nem kell keresgélni, hogy mi illik hozzá. minden darab illik mindenhez.
• Hát oké, de ha minden ruhád rózsaszín azok is illenek egymáshoz – mérlegelte Drew.
• Rózsaszín farmer? bocs nem az én világom – ráztam a fejem nevetve.
• De miért pont a fekete? – kérdezte makacsul.
• Nem látszik rajta a kosz, a tintapaca és a vér sem. Mint vámpírlady tudhatnád, hogy szem előtt kell tartanom fő táplálkozási forrásom nyomainak eltüntetését. praktikus viselet – jelentettem ki. – Minden kérdésedre válaszoltam, kielégítően?
• Ma fizetem a napi alkoholfogyasztásod, benne vagy? – kérdezte Drew. Megdöbbentem. Drew arca kifürkészhetetlen volt. Ez most randira hív engem? Ne már!
• Én…ööö – gyerünk Amber, találj ki valamit. – Ma még hajat akartam mosni, az rengeteg időbe telik.
• Oké, akkor nyolckor a portánál az egész csoporttal elmegyünk megbeszélni a műsorunkat oké? Hahó péntek van tudod ugye?
• Ja, péntek – kába voltam, és tudom, hogy látszott rajtam, mert összezavarodtam. Tőle. Nem, nem nem – lehunytam a szemem. Nem leszek szerelmes egy de Noirba! Soha nem leszek szerelmes egy de Noirba!
• öhm… Amber itt vagy még? – kérdezte puhatolódzva Drew. Kinyitottam a szemem és ránéztem. – Tehát Cherryvel nyolckor a portán?
• Miért is akarsz annyira elhívni? -ragadom.
• Kell azt magyarázni? – sarokba szorít. És tudom mit vár. Hogy elolvadjak a meghívásától. Nem és nem. Nem adom magam, főleg nem egy de Noirnak.
• Igen. Mi a közvetlen ok? Ne mond, hogy rámhajtassz, mert nem veszem be. Ki vele mit akarsz? – szegezem neki a kérdést.
• Jó, Alan szervezi. Ennyi elég? Mert ennyit kapsz – vágja rá. Alan? Mit akar Alan? És főleg kitől? Tőlem, Cherrytől?
• Ott leszünk – biccentettem kevés meggyőződéssel.
• Remek, végre benne vagy a szervezett csoporttevékenységekbe.