Whisky-mámor

Charlotte teletöltött hűs vízzel egy nagy poharat és Robin kezébe nyomta a konyhában. Némán nézte a magában vívódó Robint.

-          Lionel nálatok maradt, ott vár. De érte küldettem – nyugtatta meg Charlotte.

-          Az jó, kösz Charlotte – Robin a szájához emelte a poharat és egy húzásra kiitta a vizet. Még mindig hányingere volt, a feje lüktetett és úgy érezte menten összeesik. Charlotte egy kosárban apró érme formájú süteményeket tett elé.

-          Gesztenyés. Ma sütöttem – mondta Charlotte és leült vele szemközt a konyhába. Lionelék segítője egy halász volt a faluból. Neki felemelkedést jelentett a de Noirok személyi szolgálatába állni. Viszont jól mutatta Lionel vacak anyagi helyzetét.  Ide fogunk szépen lassan mi is lecsúszni – gondolta magában Robin. – Maria talán már tudja is. Ezért állt le egyszer maga takarítani. Charlotte is és Lionel is maga intézi  a ház körüli dolgokat. Elszegényedett nemesek. Lionelék már tényleg azok.

-          Kérsz még vizet? – kérdezte Charlotte.

-          Erősebbet adj! Ettől csak józanabb leszek – tiltakozott Robin. Charlotte sóhajtva tett egy whiskysüveget az asztalra, s három poharat. Robin meghökkenten nézett Charlotte-ra.

-          Nekem is tölts – bökte az egyik poharat Robin felé.

-          Asszonyok nem szoktak inni – jegyezte meg Robin.

-          Persze. A terhes asszonyok – fújtatott Charlotte. – de hát én úgysem vagyok terhes, és nem is leszek. elcsesztem – kortyolt nagyot az elé tolt whiskyspohárból Charlotte.

-          Akkor igyunk az elcseszett életünkre! – koccintotta a poharát Charlotte-éhoz Robin, s mindketten fanyar grimasszal itták ki a poharukból a whiskyt. Robin azonnal újratöltött.

-          Mit csesztél el ma éppenséggel? – kérdezte Charlotte, s nyakalta  a whiskyt, mintha abban vigaszt találna. Pedig tudta, hogy nem. Már túl jól ismerte ezt. De legalább tompítja a fejét. Nem gondolkodik. Elfelejt mindent legalább arra a néhány órácskára. Az is valami. Könnyebb lesz az alvás.

-          Az örökségemet – felelte Robin keserűen felhajtva a whiskyt a poharából. Újratöltött.

-          Hú, az, az kemény, már értem miért okádtál a küszöbömre. Meg van bocsátva – biccentett rá Charlotte.

-          Sokat iszol Charlotte.

-          Lionel is mondta már – vihogta el magát Charlotte.

-          Miért? – kérdezte komoran Robin.

-          Miért ne? Hah… azt hiszem… halálba akarom inni magam – felelte Charlotte. – Szép lenne, elalszom és… és többé nem ébredek fel. Nincs értelme az életemnek, nem lehet gyerekem – nyeldekelte szomjasan a whiskyt Charlotte. Úgy ivott, mintha csak vizet inna a pohárból.

-          Talán csak rosszal próbálod – jegyezte meg Robin újratöltve a poharakat.

-          Mi? – nevetett kábán Charlotte. A nevetéstől megszédült a széken és  az asztal szélébe kapaszkodott, nehogy leforduljon a székről. Iszonyatosan fejbeütötte az alkohol. – Ezt… ezt meg hogy érted?

-          Talán csak Lioneltől nem marad meg a gyerek – jegyezte meg Robin. – Egyáltalán nem biztos, hogy az a gomba volt az oka Charlotte. Ezen még sosem gondolkodtál?

-          hát… nem – csuklott egyet Charlotte elképedten.

-          Bezony… talán titokban meg kellene próbálnod mással – jegyezte meg Robin a whiskyt bámulva a poharában. – hátha összejön – vigyorgott rá Robin kábán.

-          Mi van? Te most ajánlatot teszel nekem? – nézett rá Charlotte felcsillanó szemmel és belenevetett Robin arcába.

-          Héh, ez egyáltalán nem hülyeség – röhögött vissza Robin. – Tele az erdő de Noirokkal. válassz ki egyet,  végülis mind egyformák vagyunk, Lionel rá sem jönne! Csak egy kísérlet ennyi, hogy gyereketek legyen – kacsintott rá Robin nevetve.

-          Komolyan mondod? – nyelt nagyot Charlotte, de a feje imbolygott egyet.

-          Aham, mindenki megértené és elnézné, ez nem félrelépés ez szükséges tett a cél érdekében – bólogatott határozottan Robin. – Ez az üveg kiürült, keresek egy másikat – támolygott fel Robin és a szekrényben kotorászott egy újabb üveg whiskyért.

-          Te… te megtennéd Robin? – emelkedett fel az asztalra tenyerelve Charlotte.

-          Mi… - fordult meg a whiskysüveggel a kezében Robin. – Micsodát?... hogy… felcsinálnálak-e? – kérdezte megdöbbenve, de végül részegen elröhögte.

-          I..igen – hebegte Charlotte az ajkába harapva.

-          Komolyan… most? – nézett körbe a konyhában Robin, s letette a whiskysüveget az asztalra Charlotte mellett.

-          Csak egy próba – suttogta Charlotte részeg pillantással.

-          nem tudom Charlotte, a whisky beszél belőlem, át kellene gondolnom józanul – ingatta  a fejét Robin.

-          Ne, józanul, olyan hülye vagy – ragadta meg Robin karját Charlotte. – Robin! Annyira akarok egy kisbabát! Kérlek! Ígérem, soha… soha nem mondom el senkinek! Elfelejtjük! Nem történt meg! Segíts nekünk Robin! Lionel kedvéért! Annyira akar egy gyereket! Had adjam meg neki! Vagy meggyűlöl! Sosem fog nekem megbocsátani! Egész életemben a lelkemen fog száradni az a gombaügy! S talán tényleg… nem is az én hibám! Robin kérlek!

-          A francba Charlotte! – tépelődött Robin.

-          Ne- ne gondolkodj! Csak tedd meg! Robin, csinálj nekem egy kisbabát! Kérlek! – ragadta meg a vívódó Robint Charlotte, s kétségbeesetten nézett fel rá hatalmas kék szemeivel.

-          A francba Charlotte! – ismételte meg Robin, de már nem volt igazán ereje a hangjának. Lehunyta a szemét, s megtámaszkodott az asztalba, Charlotte két oldalán. – Baromira részeg vagyok – hajtotta le a fejét Robin, s lehunyt szemmel próbálta magát a vízszintes és a függőleges közt behatárolni. Éhgyomorra lenyakalt egy csomó whiskyt, nem jó kombináció, különösen, hogy Charlotte-nak nagyon erős parfümjei vannak. Totál bezsongott tőle a feje. Charlotte Robin vállába kapaszkodva szédelgett, s fenekét az asztalnak döntötte egyetlen biztos pontként, mielőtt elvágódnak. Nem tudta hogy történt, de minden csupa whiskymámor volt. Whiskyízű volt a nyelve, a szájürege, az ajkai. Nedves és forró. Baromira szexi volt.  Robin nyelve a nyelvén, a súrlódás, ahogy tenyerével végigsimít a bőrén. Robin kemény férfiassága a lábai közé nyomulva.

-          Bezártad az ajtót? – lehelte Charlotte parfümhintette bőrére Robin.

-          Be! – Charlotte hangja édes sikkantásnak tűnt.  Robin félrelökte a poharakat és az üvegeket az asztalról az egyik éles csörömpöléssel tört el a padlón. Egyikük sem foglalkozott vele. Charlotte felhúzta a combján a szoknyáját és Robin dülledt szemekkel nézte a nőies szeméremdombot. Charlotte érett nőies csípője és vénuszdombja erotikus ívben feszült a csípőjének.

-          Kulcsra? – zihálta Robin Charlotte derekát markolászva. Charlotte reszketve dőlt hanyatt az asztalon. – Kulcsra?! – kiáltott rá Robin felajzott kivörösödött arccal.,

-          Kurvára kulcsra van zárva baszki! – kiáltotta vissza Charlotte idegesen, s felkiáltott, ahogy Robin csípője nekicsapódott. Épp, hogy nem volt fájdalmas. Charlotte fátyolos, részegségtől bódult tekintete fogva tartotta.

-          Ne nézz! – súgta Robin, ahogy újra előrelendült.

-          Siess! – szorította meg Robin csípőjét Charlotte.

-          A francba! Próbálok koncentrálni Charlotte, ne siettess, amikor épp egyikszem teherbe ejteni – morogta Robin, s mivel félt, hogy összecsuklik az asztal mellett Charlotte felé mászott az asztalon a whiskyspoharat feldöntötték lassan csorgott végig az asztalon, valahol Charlotte derekánál Robin beletenyerelt, össze-vissza kente az alkoholt. Charlotte élesen szívta be a levegőt, de kiengedve akaratlanul is gyönyörtől nyöszörgő hangok törtek fel az ajkán. Talán csak a gyors tempó, a sietség, az esély, hogy rajtakaphatják őket, vagy hogy Charlotte nyomokban Enymára emlékeztette, akinek ő maga is csinálhatott volna fiúgyermeket, vagy Charlotte érett nőiessége, nőies sikolyai tették, fogalma sem volt miért, de teljesen begerjedt. Az alkoholtól elvesztette a józan eszét, csak a gyors kielégülés számított. S most kivételesen mindkettejüknek. Ez pedig egészen új élmény volt. Hogy ennyire csak a célért akart benne lenni egy nőben. Ahogy gyorsított Charlotte is megérezhette a változást.

-          Ez az! Csinálj fel Robin! – sikoltotta Charlotte. Annyira buja és perverz volt ahogy a csúcshoz vezető úton ezt sikoltotta, hogy csak ennyi kellett, hogy mindkettejüket átlökje a gyönyör láthatatlan választóvonalán, Charlotte torokhangon hörögve vonaglott alatta, s Robin érezte, ahogy mélyen megmártja benne magát Charlotte megborzong a méhét elöntő forróságtól. Robin utolsó emléke, hogy Charlotte mellkasára ájul. Képtelen volt tovább tartani magát. Romba dőlt a világa, elvesztette az örökségét, az apját, az erdőt, a klánt, mindent. Semmi sem számított, leitta magát olyan durván részegre, mint már nagyon régen nem, s kielégült. Ennyi. Végletekig kifacsarta a testét és már csak ájult álomra tellett. Talán Charlotte is kiájult alatta, fogalma sem volt, de az asszony nem lökte le magáról. Elvesztették az időérzéküket. Talán csak néhány másodperc volt, vagy órák, napok? Fogalma sem volt Robinnak, de vad dörömbölésre eszmélt. A nyálát Charlotte mellkasára csorgatva aludt. Charlotte is és ő is fel voltak öltözve.

-          Úristen ez Lionel! – nyögte Charlotte, s össze akarta zárni a combjait, de ráébredt, hogy Robin még mindig a lábai között van. Elvörösödött, s félrenézve várta, hogy Robin lemásszon róla. – Robin, így nem tudok ajtót nyitni – köszörülte a torkát Charlotte.

-          Charlotte! – dörömbölt Lionel.

-          Robin, leszállnál rólam? – sziszegte Charlotte.

-          Aham – nyögte Robin a száját törölgetve, s a nadrágját igazgatta. Charlotte lesimította a szoknyáját és végigmérte a hatalmas rumlit. Mintha legalábbis dulakodtak és nem szexeltek volna.  Az ajtóban toporogva várta, hogy Robin megigazítsa végre a nadrágját. Charlotte idegesen sürgette Robint.

-          Erről Lionelnek egy szót sem! Soha, de Soha! – súgta Charlotte.

-          De Soha Charlotte! – túrt a hajába feszülten Robin és biccentett, hogy Charlotte nyithatja az ajtót.

-          Miért van ez az ajtó bezárva? – mordult rá Lionel. – Tudtad, hogy jövök nem? – mordult Charlotte-ra ahogy beviharzott mellette.