Hold a béke záloga

Lionel a whiskysüveget bámulta maga előtt. Egyenesen beköltözött a vadászházba, hogy Robin oldalán sírja el az életét, a bánatát. Maria utálkozva nézte a de Noir iszogatást. Még dölyfösebb és még elutasítóbb lett.

-          Szívem, hozzál nekünk még egy kis bort! – kiáltotta Robin, ahogy meghallotta Maria lépteit az előcsarnokban. Maria rákapott a hallgatózásra. Asszonyi tulajdonság. Igaz nem a legjobb tulajdonság.

-          Érted te ezt Robin? A feleségem elhagyott!  Mert nem tudtam neki gyereket csinálni! Azért hagyott el!

-          Lionel, ne hajtogasd már ezt folyton! – dobott egy fenyőmagot a szájába Robin, s fáradtan megforgatta a fejét. Fejkörzés jobbra, balra. Ráöntötte a bort a whiskyre. Durva íze van, és nagyon üt együtt.

-          Nem te ezt nem érted! Téged senki nem hagyott csak úgy ott! Engem nézd meg! Lehet nem mondtam neki, hogy szeretem? Nem adtam meg neki mindent az a baja! Rájött, hogy rosszabb az élete velem, mint nélkülem. Gondolom az örökségéből vígan elél ez a Miss Powell! Az a szőke dög! Igen! Minden szőke nő hazug! – hadonászott részegen Lionel, majd visszaborult az asztal fölé, feje koppant az asztallapon.

-          Ugye nem fogjátok lehányni az asztalt? – lépett oda Maria, s két üveg bort tett Robin elé.

-          Heló Hercegnőcske! De csinosak vagyunk ma? – vigyorgott rá Robin, s alaposan végigmérte Maria hosszú kibontott, hullámos vörös haját. – nem támadt kedved egy kis tudod… tudodmire? – húzta fel a szemöldökét Robin s pajkosan Mariára nézett.

-          Részeg disznó vagy és undorító is!

-          Ez igen! Szerelmes szavak az ifjú kis feleségemtől! Jaj Maria hát ezért imádlak én annyira! – kapta el a lány derekát Robin, s az ölébe penderítette Mariát, annak akarata ellenére. – Figyelj, gondolkodtam. Ugye…te – bökött Maria két melle közötti völgyre érzékein Robin. – A Hold hercegnője vagy?

-          Mit akarsz Robin?

-          Hát, én azt olvastam, valahol, vagy hallottam, a legendárium szerint a Hold hercegnője, mondjuk tudna kincseket is idézni, meg varázsolni, meg ideteremteni a semmiből. Mint azok a Holdgyöngyök voltak tudod – vigyorgott fel kótyagos fejjel Robin.

-          Nem értem mit akarsz, részeg vagy, büdös és eressz el, erőszakos vagy! – húzódzkodott Maria Robin öleléséből.

-          Gondoltam, teremthetnél nekünk valami jó nagy zsákmányt, mondjuk ide az asztalra. Tudod engem az se zavar ha ezek pennyk, meg fontok. De legyen belőlük zsákszámra, nem kell mindjárt gyöngy, meg arany. Meg ékszer. Beérem egyéb földi javakkal. Felőlem egyéb értékes portékák is lehetnek, mondjuk, drága kelmék, ritka fűszerek. Tudod ilyen egyéb értékes dolgok. Na? Hercegnő? Hol a varázstehetséged? – érdeklődött pityókásan Robin.

-          Robin, hagyj békén, nem tudom miről beszélsz, de szerintem te sem.

-          Hát az lehet. De eszembe jutott Maria, ha mondjuk mint Holdhercegnő, a Holdat, tudod azt, ott fenn az égen – mutatott a feje fölé Robin. – Mondjuk azt arannyá változtatnád, és lehoznád ide nekünk, hú az az jó sok arany lenne, abból eléldegélhetnénk egészen szépen. Na mit szólsz hozzá? Mennyit nyomna? Lionel szerinted? – bökte meg az oldalán unokabátyját Robin.

-          A fene se tudja, azt hiszem bepisáltam a gatyámba – felelte Lionel.

-          Undorítóak vagytok – fintorgott Maria, s kiszabadította magát Robin öleléséből.

-          Kapard már össze magad ember.

-          Elhagyott az asszony! – motyogta a borosüveget bámulva maga előtt Lionel.

-          Az enyém meg utál! A tied legalább lefeküdt veled, amikor csak azt mondtad neki. Nézd meg az enyémet! hozzá sem nyúlhatok!

-          De a tied itt van a házban! – ordított rá nehezen forgó nyelvvel Lionel.

-          S mi hasznom belőle? -  dörzsölte meg az orrát bosszúsan Robin.

-          Neked semmi. Szerinted velem ágyba bújna?

-          Mit tudom én! Eredj kérdezd meg, hogy megvigasztalna-e a combjai közt – töltött a poharába vihogva Robin.

-          Jó, az jó lesz, egy asszonyra vágyom – bólogatott Lionel. Felbotorkált a vadászház emeletére és bedörömbölt nem túl stílusosan Maria hálószobájának ajtaján. – Maria! Megvigasztalnál?! Jó lenne szexelnem valakivel! – kiabálta be Lionel.

-          Lionel! Most pisilted össze magad! Hagyj békén! – kiáltotta ki Maria. Robin jóízűen hahotázodott az étkezőben.

-          Jó uram, hát mi sorja ennek a részegeskedésnek – rázta a fejét Francios, ahogy az üres üvegeket szedte össze egy kosárba.

-          Hozz valamit enni Francios, a többivel te ne foglalkozz – hessintette el a fejét tartva Robin.

-          Uram ez a két levél jött – tette Robin elé a papírlapokat Francios. Robin hallgatózott. Lionel még mindig Mariát húzta az emeleten, illetve próbált bejutni Maria hálószobájába. Oda ha lila unikornissá változik akkor se fog bejutni! – nevetett magába Robin, de feltépte az első borítékot.

„Julien de Montmarte fia bölcsőhalált halt.”  Sem feladó, sem címzett, semmi sem volt, Robin ki akart kiáltani, hogy ugyan kitől jött, vagy ki hozta a levelet, de végül feladta. Mit számít az neki? Hogy honnan tudja, egyre megy.

A másik borítékon Maria de Noir neve volt. Robin összehúzta a szemét, s feltépte a pecsétet. Megszédült, a szoba forgott vele. A levelet Charlotte írta.

„Drága Maria,

Most már messze leszek, hogy tanácsokkal lássalak el a házasság útvesztőinél, de egy tanácsot, egy utolsót had adjak még neked. Most bizonyára megvetsz, mert olyan nőnek tartasz, aki elhagyta a férjét és hogy tudd, ez nem méltó egy igazi feleséghez. Én sem vagyok büszke erre a lépésemre, de hidd el ez volt a legjobb lépés az én helyzetemben. Egy feleségnek mindig tudnia kell, hogy mikor hogyan lehet a legokosabb.  Te, Maria, Holdhercegnő vagy! Holdföldén küldetésed van. S ezt a küldetést kell mindig szem előtt tartanod! Holdföldére mindig a Holdhercegnő hozza el a békét! Neked kell a béke oly illékony állapotát megtartanod, őriznéd, védened. Emlékszel, mi a béke záloga? Hogy a Holdföldén élő családok egyesüljenek. Ez legyen a te vezérgondolatod a házasságodban. Magasabb és eszményibb cél ez, mint bárki másé a megyében. Vigyázz rá, óvd a házasságodat, mert erősebb köteléke az a békének, mint  bármi más. Kérlek hát, bocsáss meg Robinnak bármit is tesz, bármit is mond, mert ő szeret téged. Úgy szeret, ahogy arra képes, ahogy arra módja van egy férfinak. Lemondásokkal. Ezt ne felejtsd el neki. Hogy érted, s a házasságotokért Robin fizette a legmagasabb árat, amit férfi csak fizethet. Hátat fordított a gyökereinek, hogy a békét elhozzátok Holdföldére. S hogy mit tehetsz most már? Csak egyetlen dolgot: szeresd őt, és engedd magadhoz. Kívánom, hogy Holdhercegnőként belátást nyerj a feladatodban, és nagyon szép, nagyon hosszú, boldog életetek legyen Robinnal.

Sógornőd,

Charlotte de Noir