A fiúsítás

Robin érezte hogy egyre nagyobb fejfájás hatalmasodik el rajta. Mintha egy nehéz követ emeltek volna a feje fölé. Nézte apja reménytelen, csalódott, szinte kétségbeesett aggodalmát, ahogy magába zuhanva ült a karosszékében. Apja a birtoktulajdonos, a gazda. Sokszor látta ebben a székben apját, amikor a birtokot irányította. Amikor feladatokat osztott ki. De most Coeur de Noir olyan volt, amilyennek még soha nem látta. Megtört.

-          Értsd meg fiam, nem akarom a Merryweathereknek átengedni ezt a birtokot. a De Noir várat. Nem. És nem – rázta a fejét hevesen Coeur. – Ezért fáj nekem olyan nagyon kétszeresen is a kettős árulásotok. Loveday és te. A két gyerekem. Akik ismerték a szívemben rejlő eredendő gyűlöletet a Merryweatherek iránt, s mégis. Mégis Merryweatherrel házasodtak össze. Robin. Csalódtam bennetek. A nővéredbe, és aztán benned is. Egy…. egy világ omlott össze bennem, amikor közölted: Merryweather lányt választottál. Robin, én soha nem akartam ezt. Hogy asszony álljon közénk. Hogy egy  nő miatt romoljon meg a viszonyunk fiam. Szerettelek. De már nem értelek. És nem tudlak megérteni.  Szívemből a legjobbat akartam, óvtalak ettől a házasságtól. Óvtalak a Merryweatherek átkától. De te mégis önként és készakarva sétáltál bele a csapdájukba. Szerelem! Robin… egy házasság a mi köreinkben nem a szerelemről kell hogy szóljon. Miért nem fogtad ezt fel fiam? Itt észérvek vannak. Életerős, termékeny korban lévő nőt kellett volna feleségül venned. Nem akarlak kiábrándítani, de a Merryweather vér nem a legjobb. Nézd meg. Ketten maradtak. Ezért is bíztam annyira, hogy végre kihalnak innen a fenébe, és ennyi. Csupa meddő asszony, csecsemőhalandóság, rengeteg lány és lány. Annyi lány született a Merryweatherekhez, hogy szinte minden vagyonukat hozományra áldozták, azért van annak a szerencsétlen Benjamin Merryweathernek is állandóan pénzgondjai. Mert kiházasítottak mindenkit s oda lett a pénz. Csak a birtok maradt, meg az a romos kastély. Könnyűszerrel rátehettem volna már a kezem. a Merryweather lány rossz választás volt Robin.

-          Nem értek veled egyet apám.

-          Jó, mert fiatal vagy, akaratos s most dacolni akartál velem. – legyintett rá Coeur. – De én mint tapasztalt sokat megélt férfi beszélek veled fiam. Még ha azt is gondolod, hogy rigolyás, megrögzött ostobaságokat is hordok neked össze.   A Merryweather vérrel keveredni rossz húzás volt, Robin ebből semmi jó nem fog születni. Semmi! Nem is te fogod ezt érezni fiam, hanem majd, majd a gyerekeid, ha ugyan lesznek.  Majd az utódok fognak ráébredni, hogy egy ősük hibázott. Amikor utódlási problémáik lesznek, amikor sorra meddő ágak száradnak le a családfánkról, ahogy a Merryweathereknél történt. Nem jó ágy az fiam! Csupa lány születik abból a nászágyból, ott csupa lány van!  Aj, az a sok lány!  Tudhatnád fiam, a de Noirok mindig is így maradtak életben, hogy jó asszonyt választottak, hogy fiúkat nemzettek! Az ezredfordulóig vissza tudjuk vezetni a családfánkat Robin! Mely család mondhatja ezt el magáról? Hah? Melyik? Egyik sem! Mi ha nem is a legvagyonosabbak vagyunk, de az egyik legrégibb család Angliában! – csapott a kartámaszra Coeur.

-          Akkor sem értem mi köze ennek Julienhez, még csak nem is de Noir! – morogta Robin.

-          Fiúsítottam – felelte rá Coeur elégedetten.

-          Tessék? – vált sápadttá Robin arca.

-          Ahogy hallod Robin. Julien de Montmarte-nak fia született, itt volt, láttam magam is fiú. Ahogy lennie kell. Neki fia van! Neked csak egy Merryweather feleséged – nézett rá bosszúsan Coeur a fiára.

-          Ezt… ezt nem tehetted! Nem tetted! – hörögte Robin döbbenten.

-          De igen. Fiammá fogadtam Julien de Montmarte-t. Jó ág. Bent van a felsővezetésben. Halálom után biztosítva lesz az utódlás.

-          De a fiad vagyok apám!

-          Igen persze. Egyenlőre az öröklés kérdésében úgy döntöttem, hogy majd ha neked is lesz fiad esetleg átírom a nevedre a végrendeletemet, de egyelőre nem akarok bizonytalanságot az örökléssel kapcsolatosan. Julien de Montmarte és a fia örökölnek, ha ők meghalnak, idő előtt, akkor Julien lánya Kitty lesz az örökösnő, és a férje automatikusan felveszi a de Noir nevet, így biztosítva lesz a név fennmaradása.

-          Mi??? – hördült Robin s nem tudta hova kapja a fejét. A szeme vitustáncot járt apja íróasztalán. – Hiszen az erdő tele van de Noirokkal, miért pont Julien??? – Robin hangja szinte sípolt a tüdejéből.

-          Igen, van itt egy rakás szerencsétlen de Noir, akik mind szépen elkezdtek elszegényedni.  Sokan vagyunk már erre a kis területre, s ráadásul nem ismeri őket senki. Nem tudják már felfelé vinni a de Noirok ügyét, csak még mélyebbre süllyeszteni. De Julien, ő alkalmas arra, hogy kezdjen valamit ezzel a birtokkal, és névvel. Bejuttat minket a következő évszázadban is a főemberek közé. Robin a de Noiroknál ez mindig így működött. A gyümölcsöző fát is metszeni kell édes fiam. A vadhajtásokat levágni, hogy a fő ág még magasabbra törhessen. Julien egy jó ág, magasba szökő ág, a többiektől el kell venni, hogy a nagy ág kiterebélyesedjen. Ez a vagyonelosztás, a névfennmaradás és a Lordság titka édes fiam. Ezt kellene megtanulnod, hogy Lord de Noir lehess. De egyelőre nem látom benned azt a belátást és tudást, ami azzá tehetne. Julien de Montmarte-ban azonban ez megvan. Nekem ennyi elég – dörzsölte össze a két tenyerét elégedetten Coeur.

-          Tehát elintézted, hogy Julien a fiad legyen.

-          Igen.

-          Miközben már van egy fiad!

-          Sosem árt ha eggyel több van valamiből.

-          Elintézted, hogy az általam leggyűlöltebb ember papíron a testvérem és ezzel a vetélytársam legyen!

-          Ugyan!

-          Elszerette a menyasszonyomat! Az a fiú az enyém is lehetne, erre nem gondoltál még apám?! – ordította Robin.

-          Ne drámázz Robin! Enyma egy kis kurva volt, aki jól akart házasodni. Már ő is tudta, hogy vagy te vagy Julien. Ő sem volt hülye. És ő is Julient választotta! Miért? Mert ő a jobb, többre fogja vinni nálatok mindőtöknél! S ezt én is így látom! Ne hisztizz és ne vergődj Robin. A döntésem végleges, a papírokat aláírtuk! Csak akkor leszek hajlandó módosítani az örökségeden, ha Julienhez hasonlóan te is felmutatsz nekem egy fiú utódot!

-          Leszarom a feltételeidet apám! Kurvára nem kell a kibaszott örökséged, ha te csak így tudod adni!Feltételekkel! Elszédített a hatalom? Julien rangja és pozíciója? Neked tényleg csak ennyi a fontos? Mert nekem nem! Én itt élek! Jobban ismerem az erdőmet bárkinél, azért mert az enyém! De ha nem is lesz az enyém már az sem érdekel! Mert egy ilyen örökség soha nem is kellene! Írasd csak rá Julien de Montmarte-ra és élvezd a győzelmedet, hogy a de Noir nevet bejuttattad a királynő lakosztályába, hiszen lakosztályjogú lesz ezáltal igaz? Fogadhatja maga a királynő is, ha kedve szottyan rá, hogy pénzért járuljon hozzá, vagy kedvező széljárásért, vagy csak egy mosolyáért! Hát akkor élvezzétek csak a győzelmeteket! Hogy egy olyan erkölcstelen, becstelen, alantas, aljas alakra és utódaira ruházod őseink birtokát, aki nevében viszi majd a de Noir nevet, de vérében már nem! Én vagyok a véred apám! A véredet én viszem tovább, akár elismered akár nem! Soha senki nem lesz vér szerint annyira közeli rokonod mint az én gyerekeim! De érd csak be a papírformával! Ha neked a jog és néhány teleírt pergamen  értékesebb, mint a hús-vér rokonság! Nem csak engem tagadsz ezzel meg, az egyetlen élő fiadat, de ezzel a húzásoddal biztosítottad, hogy ha fiam születik soha az életben nem fogod látni! Mert nem érdemled meg! Mert megtagadtál éltemben is! Mert kételkedtél bennem és a döntéseimben is! Hát keseredj csak meg itt a váradban a jogi paragrafus-utódaiddal! Kívánom, hogy senki ne legyen aki eltemessen mert ezt érdemled, ahogy viselkedsz a véreddel! Fulladj meg Julien mézesmázos szirupjában és remélem Isten megfizet ezért Juliennek is! – ordította Robin felpattanva, s kiviharzott apja szobájából,a várból, az erdőből is elmenekült volna, már nem volt egy csepp alkohol sem a vérében. Pedig kellett volna. Ó de mennyire jólesett volna a kábulat, hogy elfelejtse ezt a szörnyűséget, ezt a rémálmot. Amit az apja eresztett rá, alig néhány óra leforgása alatt. Döbbenet. Hova mehetne? Ebben a lélekállapotban képtelen hazamenni. Képtelen Maria mellé feküdni az ágyban. Mit mondhatna? Aludni sem tud. Hogyan aludhat valaki, aki egyetlen óra leforgása alatt mindent elvesztett. Nem tény szerint. Nem kézzel fogható bizonyítékként. De van, ami lassan jelentkezik, van, ami gyorsan. Az, hogy a birtok Julien de Montmarte és utódai nevére lettek íratva ma még csak egy üres papír, néhány jogi szövegbe formázott sor, de Coeur de Noir halála után, minden meg fog változni az egész erdő más lesz. Mit mondjon a klánnak? Egyáltalán van értelme még bárminek is? Az életnek is? Vagy netalántán a gyerekvállalásnak? Mit mondjon majd a fiának? Bocs, anyád miatt eljátszottam az örökségünket? Lehetne egy hatalmas birtokod, de sajnos apád elbaltázta? A fia félig Merryweather lesz. Ezért tette az apja. Coeur de Noir nem akar egy félig Merryweather unokát, nem akarja félig a Merryweatherekre ruházni a birtokot. Ezért tette. Nem mondta ki. Persze, hogy nem tette. De hát ez egyértelmű. Míg Coeur de Noir él és a végrendelete, addig ezen ember nem változtat már. Robinnak pedig nem lesz befolyása az életében ezt megoldani. Igaza volt az apjának. Ezzel a házassággal nem ő húzza a rövidebbet, hanem majd az utódai a távoli jövőben. Ahogy leszállt a lováról elhányta magát. Az élet viszontagságai, az öklendezésre  Charlotte nyitott ajtót, aki nézte a küszöbre okádó Robint.

-          Neked is jó estét sógor – foglalta össze tömören Charlotte.