Elvesztett illúziók

Lionel körbenézett a feldúlt konyhában. A száradó ragacsos whiskytől bűzös asztalon, a földön a pohár széttört üvegdarabkáin. Robin és Charlotte is eléggé elázottan néztek ki. Charlotte zavartan a hajában igazgatta a hajtűket. Robin csak zsebre vágott kézzel állt, arcán sápadt nyugalom.

-          Mi történt itt? – kérdezte Lionel.

-          Egy kicsit sokat ittunk – szólalt meg Charlotte nyeglén. – Robinnak nincs ma túl jó napja.

-          Kitagadtak az örökségből – sóhajtott Robin.

-          Ez mindig a levegőben volt, mi van most másként? – kérdezte Lionel bosszúsan.

-          Julien…

-          Tudom itt járt, én mondtam neked, hogy eredj apádhoz, mert tervez valamit az a szörnyeteg.

-          Apám fiának fogadta

-          Lehet ilyet? – húzta hátra az állát Lionel.

-          Persze hogy lehet. Jogilag. Julien gyerekei felveszik a de Noir nevet – magyarázta Robin.

-          Ez mit jelent ránk nézve? – ráncolta a homlokát Lionel.

-          Hogy Julien bármikor kipakolhat minket az erdőből apám halála után. Szedhetjük a sátorfánkat és nézhetünk új táborozóhelyet a szép nagy klánunknak – felelte felhős tekintettel Robin.

-          Ez gáz!

-          Kibaszottul nagy gáz – biccentett rá Robin. Kerülte Charlotte pillantását, aki elkezdte összeszedni az iszogatásuk romjait és rendet tenni. Vajon Charlotte bőre ott van-e a körme alatt, ahogy a derekát markolta? Vajon szőke haja rátapadt-e a ruhájára? Vajon a parfümje átitatta-e az ő bőrét is?

-          És nem tudtál semmit sem tenni ellene? Elvégre mégiscsak a te apád! – támadt rá Lionel.

-          Lionel, ne hibáztasd! – szólt rá Charlotte Robin védelmében. – Így is kivan nem látod? Nem kell hozzá a te vádaskodásod is!

-          Nem?  Mégis mi a jó büdös francokat fogunk csinálni, ha apád meghal, Julien meg kiteszi innen szűrűnket? Hova menjünk?

-          Nekem még megvan az örökségem Lionel megoldjuk abból – nyugtatta Charlotte.

-          Hagyj a kicseszett Powell örökségeddel! Kurvára nem érdekel – ripakodott rá Lionel Charlotte-ra. Charlotte némán elfordult, Robin figyelte, ahogy a nő leguggol és összesepri a pohárdarabkákat. Charlotte feneke kidomborodott a szoknya redőiből.

-          Apám kész tények elé állított. Semmit sem tehetek. Világosan az értésemre adta, a Mariaval közös gyerekünket nem tekinti méltó utódjának – felelte Robin.

-          Tehát mástól született gyereked lehetne az örököse, de egy Merryweather unokát nem ismer el és nem fogad el leszármazottnak? – kérdezte éleslátással Lionel.

-          Hát… igen… így van – bólintott rá Robin. Charlotte és Robin tekintete akaratlanul is összeakadt, majd Charlotte sietve elnézett.

-          Ezt aztán jól eltoltad! – járkált összefont karral Lionel.

-          Hát igen – biccentett Robin.

-          Tudsz valami egyebet is mondani a hát igenen kívül? Klánvezér vagy öcskös és csak hápogsz itt! – szidta le Lionel.

-          Fáj a fejem, totál másnapos vagyok bocs, nekem most ez nem megy Lionel – képtelen volt továbbra is a házaspárral egy légtérben tartózkodni, miközben Charlotte belső izmainak szorítását érezte még mindig a farkán. Ez  őrület! Maga az emlék is újra felgerjeszti benne a vágyat! Charlotte rafinált nő, aki ismeri a szexet, nagyon is! Veszélyes és őrülten erotikus kisugárzású nő. Ki az aki ezt nem érzi a közelében? Jézusom.

-          Hazamegyek – túrt a hajába Robin.

-          Elmenekülsz megint. Eredj csak! – csattant rá Lionel.

-          Nem, de azzal nem jutok előrébb, hogy hallgatom a te sopánkodásodat Lionel! Ez nem segít rajtunk! Nem tudom mit csináljak,  romba dőltek az álmaim! Egy nő miatt, akit feleségül vettem! Aki úgy tűnik fontosabb nekem a családomnál, az örökségemnél, a nevemnél, az életemnél! Igen, úgy tűnik! S próbálom feldolgozni a tényt, hogy nekem tényleg csak ő maradt! Nem hiányzik hozzá a te vádaskodásod! Majd találkozunk! Jó éjszakát! Charlotte! – biccentett röviden az asszony felé Robin és ott hagyta a házaspárt az egész kusza helyzettel. Összeomlott minden. Sosem hitte volna, hogy így hullik szét az élete, mint egy homokvár. Egy illúzió volt az élete. S most elillant az egész. Már semmi sem volt fontos. Minden elvesztette a jelentőségét. Igen, ma méltón bebizonyította, hogy a házassága is. Képes volt megcsalni Mariát zokszó nélkül. Egyetlen rövidke pillanat alatt, elég volt hozzá egy üveg whisky. Kimagasló tett. Ennél lejjebb már úgysem süllyedhet. Mit számít már egy vagy több hiba ezen a lejtőn lefelé, úgyis csak gurul megállíthatatlanul. Lionel és Charlotte házasságán csak segíteni próbált. Csak segíteni…?

Maria elaludt a könyv fölött. Még pislákolt a gyertya az asztalon. Maria békésen szuszogott a szőrmetakarók közt, a könyv lapjai már visszafelé peregtek. Ahogy Robin kivette Maria kezéből a kötetet Maria felébredt. Laposakat pislogott, mint egy újszülött kiscica.  Robin félretette a kötetet az asztalra a gyertyatartó mellé, s leült az ágyra.

-          Hol jártál? Soká jöttél – köszörülte a torkát Maria.

-          A várban voltam. Megtudtam ezt azt – biccentett Robin.

-          És?

-          Aztán beugrottam Lionelékhez. Hosszú éjszaka volt Maria – húzta át a fején az ingjét.

-          Azt mondtad, ha kiolvasom a könyvet akkor… - Maria pajkosan Robinra mosolygott.

-          És kiolvastad? – kérdezte Robin.

-          Még nem egészen… de…

-          Akkor megvárjuk – mosolygott rá Robin és futó csókot hintett Maria homlokára.

-          Fuh, nagyon büdös alkoholszagod van – fintorgott Maria.

-          Egy kicsit sokat ittam Lioneléknél – Francios nyitott be és forralt vizet hozott kancsókban.

-          Te felverted Franciost? – sajnálkozott Maria a férfira nézve.

-          Szeretnék lemosakodni – felelte kitérően Robin.

-          Miért? – lepődött meg Maria, hiszen este közösen fürödtek a dézsában.

-          Azt hiszem lehánytam magam – grimaszolt Robin és lerántotta magáról a nadrágját, s azonnal elmerült a fürdővízben.

-          Miért hánytál? – nézett rá Maria.

-          Szimplán undorodtam önmagamtól.

-          Miért?

-          Jaj Maria szerelmem! Akár egy gyermek túl sokat kérdezgetsz! Megőrjítesz vele! Miért, miért miért? Ne készíts ki! – csapott a fürdővízre Robin. Istenem mennyire egyszerűbb lenne egy idősebb nővel! Mondjuk Charlotte-al! Ő biztos kevesebbet kérdez!

-          Mi volt a várban? Apádnál?

-          Közölte velem, hogy kitagad az örökségéből!

-          Nem.

-          Jó nem pont így, de ez volt a lényeg.

-          Miattam.

-          Természetesen.

-          Csodás! És érveltél is valamivel, vagy hagytad, hogy apád lehengereljen fantasztikus modorával? – kérdezte marón Maria.

-          Most szidsz?

-          Nem tudom mit csinálok, csak gondoltam ideje elbeszélgetnünk arról, hogy ugye gondoskodsz a gyerekeink jövőjéről? – csattant rá Maria.

-          Ezt nem a legjobb pillanatban kezdeményezed.

-          Mit?

-          Ezt a beszélgetést Maria – fújtatott Robin. Ma komolyan sehol sem lesz nyugta? Hova menjen? A falubeli kocsmába?

-          Miért?

-          Ne készíts ki Maria kérlek! Kurvára sok volt nekem ez az éjszaka! Elkúrtam több ezer font évi jövedelmet, nem csak a magam számára de a leendő fiam számára is azért, mert egy Merryweathert akartam a gyerekem anyjának.

-          Megbántad?

-          Lehet – temette nedves tenyerébe az arcát Robin.

-          Lehet? Neked komolyan ennyi vagyok? Lehet hogy megbántál? És? Mi vár rám? Irány a zárda? Elversz a nadrágszíjaddal? Meggyűlölsz, megvetsz? Én akartam ezt a házasságot? Azt ne mond, hogy én erőltettem rád! Hogy lehetsz egy ilyen mocsok alak?

-          Maria kérlek! – kiáltott rá Robin. – Képtelen vagyok most beszélni értsd meg. Gondolkodni is! Szétrobban az agyam! Teneked fogalmad sem lehet arról, hogy mekkora pénz forog kockán! Neked halvány lila gőzöd sem lehet arról, hogy mekkora örökséget játszottam el, egyetlen úttal Skóciába! Maria neked egy petákod se volt és nem is lesz és minden ami kényelmed volt azt mások könyörületéből kaptad, férfiakéból, akiknek fájhatott a fejük miattad. Légy szíves befogni a szádat és békén hagyni a férjedet, aki most a te jólétedet biztosítja! Dugulj el! Megőrülök tőled és a csipogásodtól! Kiborulok attól, hogy nem tudsz feleség lenni! Nem tudod mikor kell lakatot tenni arra az örökké járó kelepelődre! Fogd be, érted?! Dugulj el, mert kurvára sok gebaszom van miattad! Kurvára tele a tököm veled és az egész Merryweather csomagoddal! Szóval most húzz el a szemem elől, mert kurvára szétverem a seggedet ha nem érted meg, hogy egyedül akarok lenni! – Maria eltátott szájjal nézett Robinra. Soha nem látta még ilyennek. Igaz soha nem is lehettek még akkora problémáik mint amekkora most lehet. Robin ismeretlen és idegen volt egyszerre számára. De azt is megértette, hogy Robin most tényleg komolyan mondta amit mondott. Látszott véreres szeméből, a homlokán és a halántékán dagadó erekből, a kegyelmet nem ismerő tekintetéből. S Maria megértette, tényleg jobb, ha Robint egyedül hagyja. Csak a hálóköntösét vette magára, s elhagyta Robin hálószobáját. Az első lépést tették meg a hivatalosan is egyértelművé váló külön hálószoba felé.