Elhidegülés

Szerelmem folyton nőne, oly nagyon
lassan, mint egy világbirodalom.

/Andrew Marwell: Vonakodó kedvesemhez/

A napok egyformák a várban.  Az ablakból kipillantva próbálom  elkapni Dylant. Sokat jön-megy az udvaron, tekintve, hogy a technikát minden nap kipakolja és este visszapakolja. Most nyáron minden nagyon mozgalmas. Ez főleg turisztikailag is egy frekventáltabb időszak. Ilyenkor kell pörgetni a programokat, mert télen nagyon kevesen jönnek a várba. Tehát ami az adottság, azt kihasználjuk.

A férjem átdob egy cikket, hogy fordítsam le neki. Helyette dolgozok. Mintha olyan jól élne. Megír egy-egy cikket és a tiszteletdíját kapja meg. De ezek elenyésző bevételek. Én tartom el már egy évtizede a családot. S ezt eléggé unom. Hogy Livre is, de a férjemre is én keresek.  Robert mindig azzal jön, hogy neki vannak elvei. Ő nem vállal el akármit. Alattam pedig nem fog dolgozni.

Jó, hogy neki van ilyen luxusa, hogy nem vállal el akármit. Nekem miért nem adatik meg ilyen luxus? Mert nekem készen volt egy családi örökség? A vár? Tanácstalan vagyok. Bekopogok a férjemhez. Igen nekem kopognom kell a saját lakásomban, mert férjem egyszer ezért fojtogatott, hogy én benyitottam rá kopogás nélkül. Benyitok, férjem bezárja a pornóoldalt amit nézett.

• Mond!
• Beszélnünk kellene - mondom és a konyhába megyek. Már megettem egy joghurtot, mire Robert követ.
• Mit akarsz már megint? - csattan rám utálkozva.  Nézem és egyszerűen nem értem, hogy lehettem valaha is szerelmes belé. Persze én…. őt az egyetemen ismertem meg. Kitűnő tanuló volt.  Szorgalmas, jól nevelt, jól öltözött, mindig kék bársonyzakóban járt.  Udvarias volt, kedves, érdeklődő. Idegenekkel a mai napig ilyen. De itthon… a négy fal közt. Mindennek az ellentettje. Lusta, udvariatlan, slampos, és bunkó is. Mintha nem is ő lenne.
• Azt hiszem elhidegültünk  - mondom ki egyenesen ránézve.
• Most ezzel mit akarsz?
• Azt nem tudom. De már egymáshoz sem érünk. Elbeszélünk egymás mellett. Csak élünk együtt, mint valami lakótársak. Ez nem házasság Robert. Ez még csak nem is kapcsolat. Miért?
• Mert már nem is kívánlak - fröcsögi rám Robert. - Egy bottal se piszkálnálak meg annyira nem kívánlak. Elhíztál és megöregedtél. Már nem vagy az a mai fiatal vedd észre. Meg hagyjál békén a hülye agymenéseiddel is - azzal otthagy. Lassan végigfolynak a könnyek az arcomon. Nem tudom miért romlott el a házasságunk. Bár… a házasságunk már alapvetően nem volt jó. De évek óta csak küszködünk. Próbáljuk tartani a látszatot. Nem tudok kilépni innen. Egyedül nem megy. Én… nem akarok magányos szingli lenni harminchét évesen egy gyerekkel. Fordul a szél és behordja a cigarettaszagot a lakásba. Idegesen bezárom az ablakot. Egy ideig a hajamba túrva sírok. Aztán… kimegyek a hátsó ajtón és lesétálok a külső udvarra.

• Mi van benne! - mutatok a pohárra.
• Munkaidőben nem iszom alkoholt. Egyébként is nekem még haza kell vezetnem - feleli.
• Mindegy - belekortyolok. Keserű a tonik mint az életem. S ettől megint megerednek a könnyeim.
• Szereted a férjed? - kérdez rá miközben elfordul, hogy ne rám fújja a füstöt.
• Én… már nem tudom… több ebben a megszokás - grimaszolok és szipogok egyet. Dylan a farzsebéből kihúz egy zsebkendőt.
• Fújd ki az orrod - adja át és az öngyújtójával játszik az asztalon. Jó, hogy nem engem néz, nem akarom, hogy egy alkalmazottam lássa, mennyire szét vagyok csúszva. S még szólnom sincs kihez. A családom ezt úgysem értené. - Nem kellene feláldoznod magad, és csak a gyerek miatt együtt maradni - jegyzi meg Dylan.
• Mit tudsz te még erről? Tizenöt év házasság hosszú idő. Már nem lehet úgy szeretni egymást, mint az elején. Szenvedéllyel.
• Én huszonöt év házasságot látok magam előtt. A szüleimet. Együtt vannak. De minek? Tudod mit mondok? Nem kell a langyos húgyban ücsörögni, ha egy kapcsolat már forróvá nem tehető... pedig te arra vágysz - villan a szeme mint a kezében a cigarettavég parazsa.
• Mit tudsz te arról - túrok a hajamba és hagyom, hogy a szél szárítsa a könnyeimet az arcomról.
• Adj egy percet és megmutatom - elnyomja a cigit és egy rágót tol a szájába. Lassan keveredik a cigaretta a mentolos illattal. Mielőtt bármit is mondhatnék letámad. Nincs rá jobb szavam. Az ajka az ajkamon, a nyelve befurakszik a fogaim közé és játékra ösztökéli az én nyelvemet. S miközben szédülök a mentolos cigarettás csókjában tenyerét a lábam közé csúsztatja. Ujjaival rutinosan húzza félre a bugyimat és csiklómon siklanak kutakodó ujjai. Jesszusom! Eszméletlenül jól csinálja. S nagyon bevállalós, hogy meg meri tenni. Velem. Érzem, hogy felnedvesedtem rá, s zavartan próbálom összezárni a combom.
• Ne.... ne szégyeld! Fantasztikus vagy! - súgja rekedten, s olyan könnyen emel meg a padról az asztalra, mintha egy köteg kábelt, vagy erősítőt pakolna odébb. Előtte ülök, és lebukik a lábaim közé. Széttolja a combjaimat, és nyelvével végigsimogatja a csiklómat, s egy ujját belém vezeti. Visszafojtott nyögés szakad fel belőlem. Istenem. Fogalmam nincs mikor ért hozzám így valaki. Még igazán a férjem sem. Hogy ennyire tudja, hogy mit akar, és hogyan érjen hozzám. S ahogy a férjem eszembe jut kijózanodom.
• Dylan… ezt nem lehet nem… nem itt... a férjem… - Dylan felnyalábol a padról és áttámolyog velem az árkád kőfalához. Ahova se a várudvarról se a hátsó kertről nem látni. Ez zárt boltíves átvezető árkádfolyosó. Hüvelykujjával a csiklómat izgatja, miközben két ujját belém vezeti és lágyan, rutinosan mozgatja az ujjait.  Ajkaival az ajkaimat keresi a hajam zuhataga közt. Ernyedten billentem hátra a fejem és hagyom, hogy rátaláljon az ajkamra. Minden nedves. Az ujjai tőlem, a nyelveink, ahogy találkoznak. Egész testemben remegek. S Dylan teljesen felhúz. S én megadom magam neki. Tudom, hogy érzi az ujjain, hogy elélvezek és nem tudok mit tenni. Nem kapkodja el. Hagyja, hogy az utolsó rezzenések is elüljenek bennem.  Kivárja az utóremegéseimet is.
• Ne értékeld le magad soha! Egy hercegnő vagy! S egy férfi bánjon is úgy veled. Ne érd be kevesebbel! - suttogja, s otthagy. Az árkád hűvös kőfalának dőlök lehunyt szemmel és nagyokat nyelek. Vége a koncertnek. Dylan még egy órán át pakolni fog, mielőtt elindulhat haza.

Újra lezuhanyzok. Összezavarodtam. Nem tudom mi volt ez. Tudom, hogy Dylan nagyon sokat sejthet a házasságomról. Sokkal többet, mint itt a várban bárki, tekintve, hogy Dylan a hátsó udvaron dohányzott már két éve, s én mit sem sejtettem ebből. Dylan hangtechnikus. Valószínűleg elég jó a hallása. Elkaphatott ezt azt. Nem tudom mennyi volt egyértelmű, és mennyit következtetett ki. Nyitott ablaknál könnyen terjed a hang tisztában vagyok vele.  De biztos, hogy Dylan éles megfigyelő. És zavarba ejtő megfogalmazásokat tesz. Olyanokat, amikkel nem kellene felborzolnia egyébként is labilis házasságomat.

Nagyon jól tudom, hogy hány éves vagyok, és hogy nézek ki. Emlékszem még én is arra az időre, amikor bármit megehettem,  és nem látszott meg rajtam. Most már alakformáló harisnya nélkül rosszul érzem magam. Ezeknek az az előnye, hogy nem csak a hasamat és a fenekemet, de a teljes lábhosszat is formálják. Karcsúbbnak tűnök benne. Robert csak így bír úgy ahogy elviselni.

Dylant nem érdekelte, hogy van-e rajtam harisnya. Igaz, legalább sötét volt. Nem láthatta, hogy azért nem vagyok már mai fiatal. De akkor se értem, hogy miért ért hozzám. Szánalomból? Hiszen fogalmam sincs érdekelte-e egyáltalán ez az ölelkezés. Csak velem foglalkozott. Kielégített és otthagyott. Velem ilyet nem szoktak csinálni. Mármint, ha férfi hozzám ért, akkor általában magának akart jót. Sőt életem során számtalan férfi kijelentette, ha rám néznek egyáltalán nem arra gondolnak, hogy de jó lenne ezzel a nővel lefeküdni. Sokkal több minden más hamarabb eszükbe jut, mint a szex. Ezért nem is értem Dylant. Mit látott bennem? Miért tette meg?

Egy középkorú nő vagyok. Ő meg még most kezdi a fénykorát. Mit akar hát? Mit foglalkozik ő az igazagatónője szenvedéseivel? Annyira nem értem.

S magamat sem értem. Hogy hagyhattam egyáltalán, hogy hozzám érjen? Nincs bennem semmi szemérem? Komolyan ennyire ki vagyok éhezve a szexre? Ennyire… hogy bárki ezt teheti velem? Jó, Dylan nem bárki, de mégiscsak egy huszadrangú alkalmazottam. Mit képzelek én egyáltalán? Egy középkorú nő szánalmas felajánlkozása volt? Miért is jöttem le hozzá! Istenem a lányommal jobban összejöhetne mint velem! Nem vagyok normális! Én nem… művelhetek ilyesmit! Igazgatónő vagyok nem… egyszerűen nem viselkedhetek így. Hol van a tartásom? Úrrá kell lennem magamon!