Settle

Hajnal fél kettőkor csörög a telefonom. Liam hív és én még alig alszom egy órája úgyhogy nem vagyok túl lelkes.

• Mond - motyogom bele.
• Megszületett a lányom - Liam lelkesen beszél, izgatott és friss. -  Itt van a karomon és néz.
• Szuper. Gratulálok. Vanival minden rendben? - ásítok egy hatalmasat.
• Még a műtőben van.
• A műtőben? - felkönyökölök.
• Igen. Nem indult el a szülés, már nem volt más választás - magyarázza. - De annyira szép! szerintem olyan a szeme mint Vanessáé!
• Egy kis Vani! - vigyorgok. - Milyen érzés?
• Pici és az enyém - vigyorog Liam.
• Jól van csókolom a kicsit és Vanit is. Add át nekik! Vigyázz rájuk! Mikor lesztek otthon?
• Szerintem pár napot bent kell lennünk.
• Jól van, majd csörögj, ha elnézhetek hozzátok.
• Oké, hagylak aludni!

De persze, hogy már nem tudok visszaaludni. Liam az első perctől láthatja a gyerekét. Én Alexet csak nyolc hónaposan láttam. Jó lenne legalább képeken visszanézni azokat az időket. Tehát ráírok Stefire.

ÉN: Szeretnék látni Alex csecsemőkoráról képeket.

Meglepődöm, mert azonnal jön rá válasz.

STEFI: OK

Ha válaszol, akkor ébren van. Tehát megcsörgetem. Micsoda előnye van, hogy tudom a számát. Stefi felveszi.

• Szia - szól bele.
• Hogyhogy ébren?
• Alex mászkál. Rájött, hogy milyen jó éjszaka nézelődni a szobában. Most várom, hogy kifáradjon és visszaaltassam - mondja Stefi. - Honnan jött most ez a képnézegetés?
• Most született meg a cégtárs lánya.
• Ó gratu nekik, biztos izgatottak.
• Persze. Még én is. Legszívesebben átmennék most hozzátok.
• Jó lenne - mondja csendesen Stefi.
• Költözzetek hozzám!
• Majd, meglátjuk Alex…
• Jó, nem akartam nyomulni - mormogom.
• Aludj inkább Alex. Alig alszol. Ezt majd megbeszéljük.
• jó. De a képeket készítsd ki mire legközelebb megyek.
• Rendben. Jó éjt!

Amikor legközelebb a cégnél vagyok, akkor a kis Kim féktelenül ordít. Hoztam neki egy éjszakai világítást és egy macit is, de jelenleg mindenre csak sír. Vanessa szemei olyan karikásak, hogy még én is megrémülök, plusz csak az ágyban fekszik, szóval nem néz ki túl jól. Liam szerint minden oké. Én biztos kikészültem volna, ha Stefit így látom. Még Vanessán is kikészülök. Úgyhogy, amikor végre elalszik anya és lánya is, mi is learaszolunk és berogyunk a székünkbe. Én kikészültem. Liammal a legválságosabb időszakot éljük meg a cégnél. Képtelenek vagyunk tervezni. Liam kimerült én meg fél éjszaka azon gondolkodom, hogy tegyem rendbe Stefivel. Liam gyereksírásban tölti a napjait, én egyedül. Egyikünk se elégedett az életkörülményeivel jelenleg.

Áll a cég. S ezt utáljuk. Kattintgatok ide-oda a gépemen, de semmi értelmeset nem csinálok. Helyette a háttérképet nézem. Alex és Stefi. Nem tudom mi lesz. Nem tudom, hogy fogom tudni áthozni őket Kendalba. Nem akarok hétvégi apuka lenni. Plusz tényleg nagyon vágyom Stefire is. De Settle-ben erre remény sincs, hogy kilépjünk az udvariassági formulákból, főleg, hogy ott vannak a gyerekek, a nővére...

Liammal a tárgyalóban ülünk. Vanessa és a kis Kim fent alszanak az emeleten. Rajtuk látom, hogy ezek az első hónapok mennyire kiborítóak. Valahol örülök, hogy nem kellett ezeket végigszenvednem, mert az én életstílusomba nem nagyon fér bele. Látom, hogy Liam is húzna innen a fenébe. Kimerült és nem tud dolgozni. Annyira én se. Liam betette az ajtót és rámnéz. Kávét kavargat és nagyon zárkózott.

• Hallgatlak - ül le velem szembe.
• Igen? - felnézek a Stefi bámulásból. Elég kába vagyok.
• Ki vele - Liam kiveszi a kávéskanalat és belekortyolt a kávéba. - Stephanie.
• Mi van vele?
• Gondolom, mivel komolyabban foglalkoztat a lány, akarsz vele kezdeni valamit.
• Nem értem.
• Tudom, hogy építészhallgató volt a csaj.
• De kibukott.
• A kérdés már akkor sem az volt, hogy mennyire megy neki. Hanem az, hogy te akarsz-e belőle  építészt csinálni.
• Miért?
• Alex. A csaj magától soha az életben nem lesz építész. Ezt Te is tudtad. A tanára voltál, tudtad mik a képességei. Itt már az a kérdés, hogy te akarsz-e belőle építészt faragni.
• Nem tudom, hogyan?
• Van egy cégünk - világít rá Liam.
• A te céged.
• Mindketten alapító tagok vagyunk.
• Megmondtad, hogy nincsenek amatőrök a cégnél. Csak profik.
• Igen. az idegenekről beszéltem. Ha jól sejtem a gyereked anyja annyira nem idegen. Gondolom előbb, vagy utóbb csak eléred, hogy a feleséged legyen. De ha nem is, kötelességed, mint a gyereked anyját, az ő sorsát is egyengetned. Mik a terveid?
• Nem tudom. Ezen még nem gondolkodtam.
• Mennyire gáz a csaj építészetből?
• Eléggé. Bár nyert egy amatőr versenyt.
• Jól van.  Gondolkodtam a helyzeteteken. És van egy elképzelésem. Megtanítod neki az Autocad programot betéve. Úgy  kell, hogy tudja, mint te vagy én. Érted?
• Értem.
• Nincs hibázás. a szerkesztővel képesnek kell lennie önállóan dolgozni.
• Okés.
• Nem tervez, nem rajzol, a programot használja, de úgy, hogy ne kelljen állandóan ellenőrizgetnünk, és megcsinálja a BSc építész alapképzést. Ha ez megvan, akkor felvettem.
• Rendben, és Liam… kösz - Liam csak biccent és részéről vége a megbeszélésnek.

Settle-ben kocsiba raktam Alexet, és Stefit. Nem árultam el neki semmit. Annyit mondtam, hogy kirándulni viszem őket úgy készüljenek. Stefi kék virágos szoknyában van mustárszín velúr csizmával. Nagyon izgat benne. Szörnyen nyugtalanít.  Kiengedte hosszú, szőke haját és megigazgatja a szemüvegét, s a kartámaszon pihenteti a kezét. Alex hátul még a maga kis nyelvén beszélget egy ideig, aztán lassan elcsendesedik. Bealszik. Suhanunk a Tóvidék Nemzeti Park mentén.

Tesztelni akarom Stefit? Fogalmam sincs. Vagy csak fel akarok vágni? Még magam sem tudom, miért ez jutott eszembe, de gondoltam ez egy jó program lenne. Tehát az én kilátóm felé tartunk. Leállok a parkolósávban. Stefi kiszáll és megmozgatja a karjait és a lábait. Nyújtózkodik és nagyokat szippant a friss levegőből. Végignézi a kilátót. Látszik rajta, hogy új. Az is, hogy Stefi nem látta. Halkan kiemelem Alexet az üléséből és a karomra veszem. Szuszog tovább a karomon, úgyhogy csak a fejemmel intek Stefinek, hogy menjünk fel. Stefi élvezi, hogy nem neki kell a gyerekkel bajlódni, úgyhogy most olyan mint egy pillangó.

Előreszökken halk csizmájában puhán lépve, a korláton támasztva magát újra és újra kinéz a tájra.

• Hú de szép! -  súgja és ujjaival végigsimítja a de Noir faelemeket. Lelassulva követem. Stefi felér és körbeforog a kilátó tetején. Mintha magához akarná ölelni a tájat, a tényleg csak enyhén szemerkélő esőt. Nyújtott karral a korlátra támaszkodik és nézelődik, észak,kelet, nyugat, és dél felé is.
• Micsoda kirándulóhelyeket ismersz te! Nem is gondoltam.
• Ki sem nézted belőlem?
• Hát ha nem sértelek meg akkor nem.
• Tetszik?
• Nagyon! Annyira szép innen minden. Még a szürke felhők is szépek. Imádom! Jöjjünk ide máskor is!
• Hogy tetszik a kilátó?
• Imádom! Mint mindent itt. Szép új, modern és tök jól néz ki - néz jobbra-balra Stefi.
• Én terveztem - Stefi rámkapja a tekintetét. Másodpercekig hosszan bámuljuk egymást. Egész érzelemlavina száguld közöttünk. Stefi egyetlen tekintettel tüzeket tud gyújtani bennem. Nem hiszi, hogy viccelek. Látja rajtam, hogy komolyan beszélek. S látom rajta, hogy egyszerre máshogy kezdi látni a lelátót.
• Nívódíjat kaptam érte - Néz és a tekintete elmélyül, és valami csillan a szemében. Kitapintja a háta mögött a korlátot és a szegélynek támasztja egyik lábát hátulról. Úgy néz rám, mint ott az elején. Már megint ott ül az arcán az a csodálat, amit sosem értettem tőle.
• Nekem voltak az egyetemen a legjobb tanáraim az egész országban és mégsem tudtam élni ezzel a kivételes lehetőséggel - szorítja össze a száját Stefi.
• Ezt ne így éld meg.
• De igen. Soha nem leszek olyan mint te. Te vagy az Építész. Nagy betűs szóval. Mert Te képes vagy ilyeneket megálmodni. Melletted mindenki más butának és jellegtelennek érzi magát. Aki beült az órádra érezte, hogy mennyire porszem ebben az egészben. Mert te annyira lendületes voltál, lelkes, újító, tele ötletekkel, elhivatottsággal a szakmád iránt.  S közben mégis… Ha téged hallott az ember,  úgy érezte megválthatja a világot is. Hogy van esély, hogy van remény, hogy a csúcsra lehet érni. Magaddal tudtad sodorni a hallgatóságot. Úgy beszéltél, hogy mindent elhittem.  Mindent Alex. Szeretnék ma is ott ülni az órádon, mert lehetetlen volt nem inni a szavaidat..
• Akkor gyere vissza az egyetemre és ülj be újra az órámra - mondom ki komolyan.
• Megbuktam. Háromszor.
• Kérsz méltányossági felülbírálatot. Felvállaljuk, hogy intim kapcsolatunk volt, hogy gyereket vártál tőlem és képtelen voltál ebben a helyzetben teljesíteni a tárgyat.
• Nem. Nem mocskollak be!
• Enyhítő körülmény lenne, ha a feleségemként jönnél vissza, az tény.
• Nem vagyok jó benne. Te is megmondtad.
• Ha magadtól nem tudsz szárnyalni, akkor repülj velem. Építészt csinálok belőled, ha te is akarod.
• Bizottság elé kell ülnünk…
• Tudom, de nem éri meg ezt a te álmodért? Nekem megéri. Végigcsinálom, veled. Ha te is akarod.

Kialakult az a ritmusunk, hogy a kocsiban altattuk Alexet. Kivéve ha nem Manchesterből jöttem feléjük. Ha fél hatig voltam az egyetemen, akkor fél hétre Settle-ben voltam. Megismertem Kathy férjét is. Egy helyi orvosi rendelőben dolgozott. Nem dolgozta túl magát. Nem élte túl magát a munkában, megelégedett azzal, hogy kényelmesen eltartja a családját. Kathy lánya hercegnős korszakát élte, sokszor királylányos ruhában nyitott ajtót. Úgyhogy ha hozzájuk jöttem mindig hoztam neki egy kicsi vörös rózsát, mint ami a Szépség és a szörnyben van, úgyhogy Kathy megjegyezte aljas módon lopom be magamat a családjuk életébe. Stefi fellökte magát a szőnyegről és kijött elém az előszobába. Ahogy megláttam, kicsit elgyengültem. Már megint valami laza franciás fonatban volt a haja, és nagyon tetszett. Neki is hoztam egy rózsát. Stefi lábujjhegyre állva nyomott csókot a számra és elbalettozott a konyhába.

• Fürdetés? - szóltam utána.
• Igen - kiáltott vissza Stefi. Aztán hallottam, ahogy Kathyhoz fordul és halkan kérdezi: - Itt aludhatna ma?
• Nem tudom Stefi…
• Légyszi! - nem akartam hallgatózni, úgyhogy inkább Alexet felvettem a földről és elindultam vele az emeletre. A tetőtérben Alexet a játszószőnyegére raktam, és elkezdtem megengedni a zuhanyzóban a babakádba a fürdővizet. Mire Stefi felért, már előkészítettem neki a vizet. Alex fürdetés és altatás. Kábé két óra küzdelem. Végül megadja magát és beájul. 20.50. a karórámon. Csak egy rizslámpa ég a sarokban.
• Lassan indulok. Jó éjt Stefi! - suttogom, de amikor fel akarok állni, Stefi terpeszben felém ül és lassan csókolni kezd. A tenyeremet a hátára csúsztatom és hanyattdőlök vele az ágyon. Alex a sarokban alszik. Borzasztó halkan kell csinálni. A zsebemből kitapogatom a pénztárcám, az óvszert, a telefonom, a slusszkulcsom és a kis éjjeliszekrényre rakom a sok lom közé, Stefi a szemüvegét is odateszi. Hagyom, hogy ő irányítson. Ajkaimmal végigsúrolom a bőrét, ahol csak érem.  Nagyon türelmetlenek és kapkodóak vagyunk. Stefi nagyon lassan ereszkedik rám. - Minden rendben? - suttogom.
• Mh, igen… csak nagyon fura… érzékeny még kicsit - leheli. Aztán mozogni kezd. Teljesen ráhagyom, nem akarok durva lenni hozzá, így ő tudja, hogy jó neki. Stefi a párnát markolja a fejem mellett, ahogy újra és újra visszasüllyed hozzám. Fonott copfja a mellkasomat súrolja. Nagyon vissza kell fognia magát, tudom, hogy nagyon hangos az ágyban, úgyhogy neki ez tényleg nagy kontroll. Ahogy gyorsít a mozgáson tudom, hogy közel jár. A hajába túrva magamhoz húzom és csókolom. Tompa hangokkal élvez el, s  a mellkasomra ereszkedik. - Bocs elég önző voltam…
• Nyugi, én is elmentem - vigyorgok rá. Stefi mellém gördül és a vállát cirógatom, miközben lassan visszaáll a szívünk ritmusa. - Stefi!
• Mh? - kérdezi álmos morgással.
• Nagyon szeretnélek magam mellett tudni titeket - súgom. Stefi felém fordítja a fejét a párnán. Sokáig nézzük egymást.