Nézőpontok

-         Sakk-matt én nyertem – csapkodta az asztalt elégedetten Armand.

-         Hogy az a! – Fabian felült a karosszékből és nagyra nyílt szemekkel bámulta a sakktáblát.

-         Nyitogasd csak a csipádat, mert  még mindig én vagyok a jobb – veregette a mellét elégedetten Armand.

-         Fiúk esik még?

-         Szakad, mintha csak Noé idejében lennénk – ásította Cody a sarokban.  Autumn és Richard társaságában kártyázgattak.

-         Úgy érzem magam mint amikor otthon szobafogságban voltam – sóhajtotta Fabian. – Megveszek, ha nem mehetek ki az erdőbe – nyújtózott Fabian, ahogy felállt, s elhaladt a kártyázók előtt. – Autumn te még mindig sapkában? – tolta fel a svájci sapkát kicsit Fabian.

-         Igen – húzta vissza sietve, ijedten a sapkát Autumn.

-         Mi van kopaszodsz öcskös? – vigyorgott rá vissza Fabian.

-         Ez nem vicces – dünnyögte Autumn az orra alatt.

-         Unalmas idebent! Be vagyok zárva a saját váramba – mérgelődött Fabian, s lenézett az udvarra.

-         Egy kocsi jött! – lepődött meg izgatottan Fabian. – Hiszen ez Kitty! – kiáltott fel. A hangjában vibráló vidámságra mind felkapták a fejüket. Autumn kényelmetlenül feszengett. Fabian nem is törődve a szanaszét heverő de Noirokkal átvágott az előcsarnokon és egyenest az eső elől beszaladó Kitty elé sietett.

-         Átutazóban Kitty? – kérdezte lelkesen Fabian.

-         Mostanában sokat hozza erre az útja, különösen mióta Anna nincs itthon – motyogta Autumn.

-         Nektek is feltűnt? – röhögtek össze a de Noirok.

-         Én már érzem a szerelem szelét – vinnyogott fel Cody.

-         Szerintem csak már hetek óta nem szexelt. Kittyt akarja megfektetni – vágta rá Armand unottan.

-         Pszt! Halkabban, még meghallják! S rájönnek hogy tudjuk – dörmögte Richard, ahogy feltápászkodott.

-         Fabian! Napról napra férfiasabb vagy! – tette karjait a férfi ölelő karjára Kitty.

-         Csak mert napról napra részegebb – húzta el a száját Autumn.

-         Te pedig csinosabb – Fabian egyszerűen lesmárolta a lányt az előcsarnokban. Kitty nevetve húzódott el.

-         Fabian!

-         Csak tudni akartam, milyen amikor ledugom a torkodon a nyelvem!

-         És?

-         Titok! – felelte Fabian.

-         Minden hölgyvendéged így üdvözlöd?

-         Persze, csak nem kivételesnek érzed magad? – vágta rá Fabian, ahogy beljebb húzta a lányt a lovagterembe.

-         Reménykedtem – sóhajtott fel Kitty, s levette fátylas kalapját.

-         Hol hagytad apádat, meg Jamest? – nézett utána Fabian.

-         Csak este jönnek, vadásznak egyet út közben, de engem nem érdekelt a vadászat, engem te érdekeltél! – Kitty mélyen beleszimatolt a levegőbe. – Mh ez a de Noir szag!

-         Hogy érted?

-         Állott bűzös alkohol és vizeletszag – felelte Kitty.

-         Nem – tiltakozott Fabian.

-         De bizony – bólogatott Kitty.

-         Ti is érzitek? – nézett a fiúk csoportja felé Fabian. A többség tiltakozón rázta a fejét, csak Autumn bólintott egy határozatlan igent.

-         Jól van Nathan, általános kövezetmosás! – kiáltotta Fabian a csengőjét rázva.

-         Elhanyagolod a váradat és magadat is. züllessz – paskolta meg Fabian borostás arcát Kitty. – Nincs egy asszony se aki rád nézzen?

-         Viccelsz? Magam űztem el őket – vihogta Fabian a nő szoknyája után sertepertélve.

-         Szánalmas példája vagy a legrosszabb házasságnak. Sosem kellett volna nősülnöd.

-         Magam is így érzem – bólintott Fabian. Visszarántotta magához a nőt a derekánál fogva, s ajkát Kitty fecsegő ajkaira tapasztotta. Kitty nevetve menekült.

-         Ne! Fabian! Részeg vagy és lökött!

-         Mint általában!

-         Elég – tette kesztyűs tenyerét Fabian arcára.

-         Tudod, hogy ingerel, ha egy nő tiltakozik? Azt hiszem ezért untam rá Annára, túl készséges most már! Sőt szinte ő akarja! Felkorbácsolja a vágyaimat, ha egy nő tiltakozik! – zihálta Fabian Kitty forgolódását nézve.

-         Most James-el vagyok – vetette oda mellékesen Kitty. – Meg kellene erősítened a kaput! Korhadnak a vaslemezek.

-         Tényleg? Majd megnézetem. James a barátom.

-         Tudom.

-         Sosem vesz feleségül!

-         Ahogy te sem – mosolygott rá vissza Kitty. – és én ezért imádlak mindkettőtöket!

-         De miért?

-         Miért? Mert nem akarok férjhez menni. Mi okom is lenne rá. Gazdag örökösnő leszek apám halála után is. Nekem nem kell férj, hogy eltartson. Élvezem a vagyonomat, James megigérte, hogy mint gyámom gondoskodik arról, hogy úgy költhessem majd a pénzem, ahogy én akarom.

-         Ezt én is megtettem volna – mérgelődött Fabian.

-         Fabian! Te kiforgattál volna a vagyonomból. Ne haragudj, de pénzügyekben benned nem bízom.

-         De Jamesben igen!

-         Pontosan. Ne vitatkozzunk, emlékszel, gyerekként összefutottunk itt a várfalon – nevetett Kitty.

-         Igen és megtéptelek, mert azt mondtad ez a vár a tiéd lesz – vihogta Fabian.

-         Azt hiszem ott azóta is hiányzik egy tincs a hajamból –vallotta be habozva Kitty.

-         Komolyan? Mutasd! – húzta magához a lányt Fabian. Beletúrt a lány hullámos tincsekbe rendezett hajába. – Jesszusom Kitty annyira kívánlak – zihálta a lány füle mögé Fabian.

-         Társaságunk van – köszörülte a torkát zavartan Kitty. – Mindenki minket bámul.

-         Igaz – Fabian kényszeredetten elhúzódott, s nevetve a klán felé fordult, elengedte Kittyt és összecsapta a tenyerét.

-         Egy kis vadászat?

-         Zuhog kint az eső – bökött az ablak felé morcosan Richard.

-         Lakoma? – vakarta a fejét Fabian.

-         Mit ünnepeljünk? – kérdezte ellenségesen Cody.

-         Hát…mondjuk Kitty megérkezését?

-         S Julien Montmarte-ét? – sziszegte Richard.

-         Fiúk! Ne veszekedjetek! Ha rosszkor jöttem és zavarok, már fordulok is vissza! – kopogott Kitty cipője a kapu felé.

-         Maradsz! – ragadta meg a karját Fabian.

-         Igaz is, Kitty te maradj, mi elmegyünk – állt fel Richard. – Fabian jobban élvezi a te társaságod mint a miénket!

-         Ez nem igaz – nyögte elég nyeglén Fabian, s kótyagos fejjel bámulta, hogy mind szedelőzködni kezdenek. Autumn ült még egyedül. Kittyt nézte.

-         Majd küldess értünk, ha kihancúroztad magad – szűrt a fogai közt Richard, ahogy elhaladt Fabian mellett. A klántagok sorba elhaladtak Fabian mellett kifelé haladva. Kitty várakozón állt a terem közepén. Finoman húzgálta le egymás után az ujjairól a kesztyűjét, s közben végigmérte a de Noirokat. Már csak Autumn maradt. Várakozón Fabianra nézett. Saras csizmája csikorgott a kövezeten, ahogy borospoharát letette  az asztalra és a férfihoz lépett. Nem kérdezett semmit, csak egyenesen farkasszemet nézett, Fabian zavaros részeg tekintetével. Fabian imbolyogva állapította meg, hogy a fiúnak aranyló pöttyök vannak meleg gesztenyebarna szemében. Egészen különleges szempár.

-         Menj velük te is Autumn!

-         Ahogy akarod… Fabian – nézett el Autumn és csendes léptekkel ő is távozott.

-         Gyors vagy – villant a szeme Kittyre ahogy kettesben maradtak. – Nekem ez legalább egy órába telt volna.

-         Vették a lapot, nem hülyék – felelte kacér pillantással Kitty.

-         S most mi legyen?

-         A kérdés az, hogy itt akarod, vagy a hálószobádban?

-         A hálószoba, olyan hétköznapi – lépett közelebb Fabian, s csípőjével Kitty derekához simulva hátrálásra késztette a lányt. Kitty értette, s araszolni kezdett Fabian nyomására az asztalig. Nekiütközött a feneke az asztal szélének. Apró táskájából egy tégelyt emelt ki, s az asztal sarkára tette.

-         Én nem akarok gyereket, se törvényesen, se törvénytelenül – csavarta le a kupakot Kitty nyugodtan.

-         Oké – bólintott Fabian, s ajkával birtokba vette Kitty fecsegő ajkait. Kitty nem tiltakozott, hevesen viszonozta a csókot, sürgetőn markolva Fabian karját. Fabian kutató keze Kitty szoknyáját markolta, s egyre feljebb húzta a szoknya anyagát.  Kioldozta a csipke alsónemű masnijait Kitty hátradőlve remegett. Ajkát és testét is felkínálva Fabiannak.  Fabian belemártotta két ujját a kenőcsbe és Kitty lábai közt a nedves forróságba siklottak ujjai. Könnyen csúsztak a kenőcstől is, Kitty hörögve vonaglott a kezei közt.

-         Még! – zihálta Kitty, lapos pillantással kábán Fabianra nézve újra és újra. Fabian még néhányszor megismételte a mozdulatot, a kenőcsbe mártotta az ujját, s finoman bedörzsölte Kitty érzékeny pontját, majd Kitty is vette a kenőcsből, s átkente Fabian tettre kész testrészét.

-         Jól van, elég lesz! Gyere már! – húzta fel térdeit Kitty és lábai közé rántotta Fabian csípőjét. Kitty felsikoltott, Fabian felnyögött az egyesülés pillanatában. Sietniük kellett, a sietségtől pedig még inkább felizgultak. Alig néhány pillanat volt az egész. Kitty hangosan sikongatott az élvezettől, s Fabian megfeszült. Zihálva döntötte a mellkasát Kitty kebleire. Mindkettejükön ruha volt. Kitty remegő lábbakkal aléltan rogyott a lovagterem hosszú asztalára. Fabian még mindig benne lüktetett. Találkozott a pillantásuk. Fabian futó csókot hintett Kitty ajkára, mielőtt kisiklott a lábai közül.

-         Ejha, sosem gondoltam, hogy ez a terem ilyen visszhangos és ez az asztal ilyen masszív – csapkodta meg a vaskos asztallapot Kitty. Ahogy Fabian ellépett és lesimította a szoknyáját. Fabian nedve az alsóneműire csorgott.

-         Nos? Milyen volt? – csavarta a kenőcsösüvegre a kupakot Fabian és a tenyerén visszanyújtotta a lánynak.

-         Mh… igazán izgalmas – felelte kacéran Kitty, s visszapottyantotta az üvegcsét a kis selyemtáskába.

-         Tényleg visszhangos a terem – nézett körbe Fabian a tarkóját vakarva. Már meggyújtották a fáklyákat és a gyertyákat, mire Julien és James is megérkezett a vadászatból.

-         Szerencsés volt a vadászat? – fogott velük kezet Fabian.

-         Levadásztad az összes vadat az erdőben te fiú? Mert egy sem akadt a puskánk elé – ingatta a fejét Julien.

-         A legnagyobb vadat merre őrzöd? – kérdezte James.

-         Anna Bath-ban van a kicsivel – felelte Fabian s itallal kínálta az érkezőket.

-         Kitty, jól érezted magad? – lépett a lányához Julien.

-         Persze papa – mosolygott ragyogó szemekkel az apjára Kitty.

-         Ez a lány folyton mindenre ráun. Hallod-e unja a vadászatot, nem akart velünk vadászni! – paskolta meg lánya karján nyugvó kezét Julien.

-         Kitty mindenbe beleun, új és új élmény kell, igaz? Csapongsz Kitty, fecsegsz, sosem fogy ki a lendületed – nevetett rá James.

-         De csakis azért, mert ilyen ellenállhatatlanul jóképű férfiak vesznek körül, akik mind imádnak – nevetett a férfiakra Kitty.

-         Kitty, téged lehetetlen nem imádni – mosolygott rá Fabian.

-         Hogy milyen igaza van – rázta a fejét Julien. – Az anyja volt ilyen. Na együnk, mert éhesek maradtunk a vadászat után – Kitty a három férfi társaságában a kis asztalhoz ült, s élvezte, hogy egyedüli nőként, mind az ő kedvében járnak. Kittyt lehetetlenség volt nem szeretni. Mert időt sem hagyott rá. Jött, s ment, csacsogott vidáman továbbállt, s csak a szépre emlékezett. Ezért imádta James is. Kitty nem komplikálta a dolgokat. Kitty élvezte, hogy körülrajongják a férfiak és mást nem is akart tőlük. Megtehette, az apja vagyona biztosította neki, hogy szeszélyes és hedonista maradhasson.

 

Megérkezett a de Noir várból a szennyes. A szekéren a zsákok mind tele voltak. Ilyenkor egy hétig is ezeket mossák. Ágyneműk, alsóruházat, elegáns előkelő ruhák, s mind  nehéz anyagúak. Apró női kezek nyomkodták a mosóteknőbe az anyagokat.  Csak egyetlen pamutinget hagyott kint még, amelyet az arca elé tartott s mélyen beszívta az illatát. A fenyvesek illatának keveréke a drága francia kölnivel és  a férfi saját illata. Mindhárom ott volt az anyagban és szerelmes lett ebbe a furcsa keverékbe, amióta csak az eszét tudta.  A falubeli asszonyok, ha nem a földeken dolgoztak, akkor a vár birtokosait szolgálták. Nem a várban laktak, talán még Couer idejében költöztek le. Azóta a környező faluk szolgálják a várat. Kevesebb a vábeli cselédség, s nagyobb a falu lélekszáma.  Először kilenc évesen került a mosóteknő mellé amikor Kitty kisasszony finom ruhácskáit moshatta. Sokat játszott a lány ruháival. Mert mindig nagyon finom és nagyon szép kis ruhái voltak.  Titokban némelyiket fel is próbálta és táncolt benne magában a mosókonyha előtt. Aztán kevesebbet jártak haza a ház urai, nem volt munka a mosóasszonyok is a földekre mentek. De két éve ismét gazda költözött a várba. Két éve fogta először ezeket a különös férfias illatú ingeket, amelyekbe beleszerelmesedett, mielőtt még igazán ismerte volna a férfit. Pedig találkozhattak, Többször is. Ezüstharmatra jártak templomba. A mólón vásároltak már halat is a családtól. De mindez jelentéktelen ismeretlenség volt egészen. Mostanáig. A környékbeliek tudták, hogy a de Noirok rabolják a gazdag utazókat. De a falubelieknek csak az állataikat kellett félteniük a rablóktól. Értékük nem volt más, amit elköthettek. De amióta a várba új tulajdonos költözött nem volt rablás. A falvakra béke költözött. Nem tűntek el a libák, a kacsák, a bárányok a környékről. Mindenki minden reggel ugyanannyi állatot számolhatott az akolban amennyi előző nap volt. Közszájon forgott, hogy milyen jó földesuruk lett, hogy mióta az ifjú de Noir érkezett a várba, azóta béke és nyugalom honol a környéken. Ráadásul minden ünnepekkor gazdagon megjutalmazza a falvakat, alacsony a kocsmáltatás ára, olcsó a sör a kocsmákban azóta a templom is nagy összeget kap. S a mosókonyhába is eljutott a név, hogy mindez: Fabian de Noir érdeme. Az új várúrnak köszönhető, s bőkezű adományainak.  Ha egy ház leégett, lehetett neki írni levelet, s az úr meghallgatta a falubeliek kérését, pénzt adott a tetők megjavítására, a kerítések helyrehozatalára. S olyan igazságos törvényt ült, hogy sem lopás, sem erőszak nem volt jellemző a falvakban. Évtizedek óta nem volt olyan nyugalom Holdföldén, mint amióta Fabian de Noir az úr a környéken.  Az erdőbe csak makkoltatni jártak a falubeliek, így egyetlen helyen találkozhattak a finom gazdag lorddal: a templomban. Fabian de Noir a de Noiroknak fenntartott szentélykörüljáró közvetlen közelében foglalt helyet az első sorban a családjával. Mert hogy feleséggel érkezett az új várúr. S mindenki elámult milyen szépek, a ruháik a szőke hosszú hajú felesége, aki szőkeségével kirítt a sötét hajú de Noirok közül. Mivel a környéken a Merryweatherek mellett a leggazdagabbak  de Noirok voltak akaratlanul is hozzájuk fűzödtek a környék mendemondái is. Szívesen költött minden család valami apró történetet a nemes családhoz. Rémmeséket, vagy romantikus történeteket. Nem számított.

 

Innen jött Autumn meséje is. Amit csak a templomban a hátsó sorban üldögélő Codynak mesélt el. Akkor már kész volt a terve. Közel akart jutni ehhez a férfihoz, akiről a környék lányai álmodtak, aki fiatal volt, és gazdag és szerette a helybelieket, megjutalmazta őket és végtelenül kegyes volt, azokhoz, akik megérdemelték. S Fabian de Noirhoz legkönnyebben a klánban lehet jutni. Látni akarta, beszélni vele, megismerni. Hogy valóban úgy van-e, valóban olyan mesés-e az ő legendás alakja, mint ahogy azt a faluban beszélték. Mert minden szép szó csak fokozta a lányok epekedését, hogy egyszer egy éjszakára is, de a nemes úr őket akarja az ágyába. Autumn még a helyi seriftől tanult lovagolni és célba lőni, aki fiút szeretett volna mindig is. De az anyja munkáját végezte, a mosókonyhán. A de Noirok lassan népesítették be a környéket, sok férfi volt köztük, sokan meghaltak, titkos párbajokban, orvlövészek, kártyaügyek miatt, nem volt nehéz kitalálni, hogy egy közülük, akár az ő apja is lehetett volna. Törvénytelen gyerek volt valóban. De vérségileg köze sem volt a de Noir családhoz nem is lehetett, mert az anyja nem is itt élt lánykorában.

 

Codynak megtetszett a vézna vékony fiú, aki csendes volt. Autumn is kedvelte a kis Codyt, aki mindig az utolsó maradt. Talán ezért is kedvelte Autumnt mert azt hitte, hogy mostantól ő lesz majd a legkisebb, a legvéknyabb és a legesendőbb a klánban. Ezért ragaszkodott hozzá, hogy szépen lassan a klán életébe vigye. Először csak a bátyjának mutatta be, aztán szépen lassan mindenkinek. S végül ott állt Fabian előtt, aki céllövésre buzdította. Hogy olyan volt-e mint amilyennek képzelte? Vagy az illata alapján gondolta? Fabian vonzó férfi volt.  Ellentmondásos férfi. Hol vidám, s hol szomorú, néha indulatos, máskor nyugodt. Egyszerre volt meg benne az erdő vad gyermeke, és az arisztokrata férfi távolságtartása. Fabian a két véglet közt lebegett, s sosem lehetett tudni, mikor melyik énjével találkoznak.

S Autumn csak így közelről jött rá, hogy más az, ahogy a falubeliek látják Fabiant, s más az, ahogyan a családtagok. Fabian földesúrnak született, messze jobban szerették őt a faluban, mint a családtagjai. Akik nem értették őt, akik nem értették a tetteit, akik nem látták át azt, hogy Fabian a földjének gondoskodó ura. A falubeliek pedig nem látták azt  a Fabiant aki érzéketlen a feleségével, akit nem érdekel a lánya, aki beleundorodott az életbe, s elérte, amit akart, de mégsem boldog. Autumn maga sem értette, miként csapódott Fabian egyre jobban mellé. Hacsak nem azért, mert Autumn aki nyereg nélkül is tudott lovon ülni, volt olyan jó lovas, hogy a féktelen őrült vágtázó Fabiant követni tudta. Sokszor elgondolkodott azon, a férfi talán szándékosan keresi a veszélyt, ami átbillenti a boldogtalanságon. S talán menekül a családja elől minden vadászat alatt. Szeretne átvágtatni egy másik világba, el a gondok elől, meseországba.

 

Ahova csak Autumn követte. Vajon sejtette a férfi, hogy ő nem családtag? Fabian sosem mutatta ki hogy kételkedne, de azt sem, hogy biztosan a család tagjának tekinti. Fabian alapvetően tartott már egy távolságot a klántól. Ez érződött. S a klán sem tudott mit kezdeni ezzel a Fabiannal. Aki nekik is a földesurukká vált. Fabian mindenki felett állt Holdföldén. S a családtagok nem tudtak megbarátkozni azzal, hogy Fabian első lett az egyenlők közt, de egyértelműen más társadalmi rangban vannak. Autumn, aki nem volt nemes, neki nem számított. Ő már csak attól boldog volt, hogy mellette lovagolhat. Egy főnemes szóba állt vele. S a mosólányoknak nem volt igazuk. Fabian de Noir nem áll le szolgákkal, hogy aztán néhány arannyal jutalmazza meg a szolgálataikat. Fabian de Noirt egyáltalán nem érdekli a cselédség. Sosem beszélt volna vele ez a férfi, h anem érzi őt is a saját neméhez tartozónak. De hogyan titkolhatja egy szerelmes a szerelmét? Vajon meddig nem fog feltűnni a férfinak, aki annyira el van foglalva a maga bajaival, hogy Autumn nem az aki? Ami még rosszabb? Hogy nő? Mi több, szerelmes őrült?  Corinne tudja hogy mosónő. Rájött. Nem is volt kérdés. Vele jobb lesz vigyázni.

 

Fabian de Noir. Aki a felesége távollétében Kitty Montmarte bájait élvezi. Kitty kisasszony most már fűzőt hord. Alsószoknyát és nem bugyogót. Autumn lecsapta az inget a többi tetejére és nekiállt dörzsölni két keze közt, hogy újra finom szappanillatú legyen. S ő annak a lánynak a ruháit mosta! Most meg majd a lepedőjét mossa, amin Fabiannal hancúroztak! – Autumn félreseperte a kósza hajtincseket, s  könyékig a mosóteknő fölé görnyedt. Miért is nem születtem férfinak?

Akkor nem kellene Fabian de Noir alsónadrágjait sem sikálgatnom! Egy olyan nemes mint Fabian ritkán kíván meg egy cselédlányt. Neki tökéletesen megfelelnek a köréből a facér, kacér nők. Mint Kitty. Habzott a víz a mosószappantól és Autumn fürge mozdulataitól, ahogy újra és újra nekiveselkedett a nehéz ruhadaraboknak. A mosólányok itt mind ostobák, ha azt hiszik valahol is megakad rajtuk Fabian tekintete. Autumn lecsapta a szappant a vízbe és  átlépett a másik teknőhöz, ahonnan kicsavart ruhákat kezdte a madzagra teregetni.

-         Mindjárt kezdődik az istentisztelet Autumn! Nem jössz? – nézett be rá Liza a mosólány, aki egyfolytában Fabianról áradozott neki, miközben suvickoltak.

-         Megyek már, csak kihalászom a szappant a teknő aljáról – kotort bele feltűrt ujjal a vízbe Autumn. Tapogatott Fabian fehérneműi közt a szappan után, s nagy nehezen megtalálta. Fabian annyi szennyest küldetett, hogy most egy hétig a klán közelében sem lehet. Remek! Autumn átcserélte szoknyája előtt a nedves kötényt, s megigazította a haját, a hajfonatot, sietve homloka felett körbetűzve egy kis koszorút formált a fején.  Fekete kendőjét maga köré tekerte, s a lányokkal megindult a templom felé. Fabian fekete hintója már ott volt, ahogy a de Noirok kocsijai és lovai is. Autumn belépett a templomba. A Későn jövők már csak az emelet fadeszkáira mehettek. Autumn topogva araszolt fel a deszkákon.

-         Szeretek késve jönni – liheget Liza. – Az emeletről mindig jobban rálátni a de Noirokra – suttogta izgatottan Liza. – Ó bár csak egynek is megakadna rajtam a szeme – tolta ki melleit izgatottan. – Elvihetne magával az erdőbe és aztán feleségül venne, mert úgy belém szeretne.

-         Liza, fárasztó vagy – sóhajtotta Autumn.

-         Álmodozni csak szabad! – csipkedte meg az arcát izgatottan Liza és a fakorlátra könyökölt. Autumn is lenézett a klánra. Alig néhányszor kockáztatta meg, hogy köztük üljön ott elöl. Nem volt szerencsés, mert sapkában nem ülhetett volna a sorok közt, nélküle viszont nem állhatott a klán elé. Fabian nyugodtan tartotta a kezében az istentiszteleti énekeskönyvet. Apja beszélt neki megállás nélkül, mindig azzal a csodáló lelkesedő tekintettel, ahogy a fiát nézte Maria a jobbján ülő lányával beszélgetett, s mellettük Dylan unatkozva rugdosta a templomi pad lábát. A klántagok csendben beszélgettek a sorok közt. Richard keresztbe tett karral méregette az egybegyülteket, mindig olyan tekintettel, mintha mindenki az ellensége lenne. Autumn már tudta, hogy Richard mindig mindenkire így néz, tőle ez a természetes. Amíg nem ismerte tényleg félt tőle. Fabian hányszor feltette már neki a kérdést: nem félsz? Egyetlen dologtól félt, hogy kiderül, hogy nő, és akkor Fabian kicsapja a klánból. Mert alapszabály: A klánba csak férfiak tartoznak.

-         Autumn, Autumn, úgy érzem most engem néz! – rángatta meg a kendője szegélyét Liza izgatottan és mellei szinte átbuktak a korláton, ahogy kidüllesztette.  Ha ennél jobban is kitolja olyan, lesz mint két hőlégballon itt a de Noirok feje felett.  A de Noirok rendszeresen kaptak ilyen felajánlkozásokat a falubeliektől, és általában éppen az ellenségesen viselkedő Richard volt az, aki leginkább elfogadta a felajánlkozást. Liza állítólag már tényleg feküdt Richard alatt. De Liza most Fabiant akarta.

 

Fabian kedvetlenül ült a templompadon. A párnázott székek csak a de Noirokat illették. Az első sorból mindig a szentélyre látott. Semmi kedve istentiszteletet hallgatni. De a falubelieknek ez az egyetlen örömük és lehetőségük, hogy érintkezzenek más társadalmi szinten élőkkel. Ezt jól tudta. A szülei megbotránkoznának, ha ő kihagyna merő unalomból egy istentiszteletet.  Anna ilyenkor már az énekeskönyvet lapozgatta mellette. Legalább azt nézegethette, ahogy az ujjai járnak a lapok közt. De neki magának nincs kedve még lapozgatni se. Fontenelle atya unalmasan és hosszan beszél mindig, ráadásul tele van mézes-mázos családot szentesítő szövegekkel, frászt lehet tőle kapni. Ugyan kinek ideális a családi élete? Richardnak biztos, hogy nem, már megint a falubelieken legelteti a szemét. Fabian a templompadon dobolva követte Richard szemhordozását. Laza erkölcsű falubeliek, akik nemesekre áhítoznak. Richard már percek óta a nagy melleit nézi annak a szélen ülőnek. De az a kis liba meg mindenáron idenéz! Fabian rosszallón megingatta a fejét, s tekintete találkozott a nagymellű mellett ülő lányéval. A lány az emeleti fakorláton pihentette alkarját, s kézfeje  lágyan  lógott a levegőbe. Nem is a főhajó felé volt fordulva. Hanem a templom apszisa felé ült törzsből, s csak futólag oldalt pillantott le, de egyenesen rá. Volt valami lesajnáló a tekintetében, ahogy így lenézett, s sietve el is kapta a tekintetét. A magas gótikus ablakban a fáklyafények különös fényt bocsátottak a lány köré. Látszólagosan ő volt az egyetlen fiatal hajadonkorban levő lány, akit nem érdekeltek a de Noirok. Csak a karja vékony fehérbőre látszott, minden más a korlát mélyében rejtőzött a félhomályban. Fabian elfordította a fejét és ő is az apszist nézte. Holdfölde túl unalmas, lehet Annának van igaza, ideje egy kicsit felruccanni Londonba.