Viszlát Chelsea_25

 Chelsea

Mossa az eső az ablakomat. Hideg, nyirkos és kedvetlen egy idő van megint.

Emlékeszem, amikor legelőször találkoztam Corn-nal pont ugyanilyen idő volt. Akkor Corn azt mondta, hogy Manchesterben a napok 80%-a ilyen.

Nem hittem neki.

Nem éltem még eleget Manchesterben, hogy tudjam: tényleg.

Milyen igaza volt.

Corn. A tévedhetetlen statisztikus.

Kitapogatja a gyógyszeres dobozt az asztalomon. Olyan éles megfigyelő, nem is kérdezi, emlékszik, hogy valahol a lom alatt ott van az is.

 

Corn a gyógyszeres levéllel csörög és bevesz egy fejfájáscsillapítót, abból, amit még nekem vett. Csak ebből jövök rá, hogy fáj a feje.

 

Még a fájdalmát is kontrollálja.

Csak abból jövök rá, hogy nagyon fájhat a feje, hogy most még a szokásosnál is csendesebb. Alig szól hozzám.

 

Végignéztem a sportokat, végignéztem a napi ajánlókat. A szokásos csapatainkat is. Nem találok semmi olyat, amit biztonsággal tennék meg.

 

-        Mi lenne ha mégis tennénk krikettre? – bököm ki végül hasra ütve.

-        Dehogy teszek krikettre – tiltakozik rosszkedvűen.

-        Amíg fáj a fejed jobb, ha nem szólok hozzád – morcolódom.

 

Corn nem reagál. Kontrollálja azt is amit mond, azt is amit tesz. Azt is amit érez.

 

Most épp fájdalomcsillapítóval. Elnyomni az érzelmet. Elnyomni a fájdalmat.

 

Kontrollálni.

 

Felsóhajtok. Ma egész nap a takaró alatt akarok csak feküdni. Olyan álmosító egy idő van.

 

Egy óra teljes csendben egymás mellett.

 

Feladom. Nem a szelvényt. Hanem a keresést.

-        Nem találok semmi jó és fogadhatót mára – jelentem ki végül.

-        Én sem – dönti hátra a fejét Corn.

-        Akkor? Mára ennyi? – nézek rá.

 

Nem akarom, hogy elmenjen. Nem akarom, hogy itt hagyjon. De nem is akarom kérlelni, hogy maradjon. Olyannak tűnne, mint egy felajánlkozás. 

 

Úgyhogy csendben maradok.

 

-        A kihagyott nap is nyereség – ismétli a ki tudja hanyadik szabályt Corn, ki tudja hanyadjára. – Ma nem vesztettünk, tehát nyertünk. Gyere, öltözz! – int Corn.

 

Tehát elmúlt a fejfájása.

 

Fájdalom kontrollálva.

 

-        Szakad kint az eső – fanyalgok, de követem Cornt és kabátot veszek és sálat tekerek a nyakamba, mielőtt bezárom a lakás ajtaját.

 

Corn is és én is külön esernyő alatt sietünk.

 

Mintha vízben járnánk, patakokban ömlik a Deansgate kövén a csapadékvíz.

Beértem volna egy kanapé előtt kuckózással Cornnal. Délutáni szunyókálással.

 

Néhány stratégiai információval Corntól a nagy stratégától. Tea, mécses, süti, takaró, meleg és Corn. Ennyi a teljesen tökéletes nap.

 

Corn mindig céltudatosan halad. Mert ő ismeri Manchestert.

 

Alig tíz percet ha jöttünk a Deansgate hosszú szalagján, amikor Corn befordul egy három nagy ablakos boltba.

 

Felmosolygok rá, ahogy meglátom, hová érkeztünk. A Waterstone Deansgate-i könyvesboltjában vagyunk. Corn összecsukja az esernyőinket és kosarat vesz.

 

-        Mi a terved?

-        Impulzus vásárlásra készülök – néz rám Corn.

-        Te olyat sosem csinálsz! – tiltakozom, s mélyet szippantok a könyvesbolt könyvillatából.

-        Ma nem veszítek miattad pénzt. Ez már alapjában a nyereségem- érvel Corn.

 

Corn az ajándék-részlegen válogat. Végül egy William Morris témájú jegyzetfüzetet tesz a kosárba. Kérdezőn felemelem a szemöldököm.

-        Úgy láttam pont betelik a projektfüzeted – jegyzi meg futólag.

-        Ez a jegyzetfüzet annyiba kerül, mint amennyi volt a számlámon amikor találkoztunk – nézek az ízléses, elegáns jegyzetfüzetre. Annyira Corn. Praktikus, elegáns, szép.

-        A számládon most sincs több – emlékeztet Corn és nyugodtan tovább halad.

 

 A nyeremények készpénzben vannak az tény. Corn féle humor és megjegyzés.

 

Keresgélünk az újdonságok között.

 

Rámutatok egy-egy könyvre. Corn is felemel néhányat. Elolvassuk a bevezetőt, a hátlapot, a fülszöveget. Kikerülünk egy–egy párt a könyvespolcok előtt.

 

Végül egy könyv mellett döntünk: a Milyen szerencsés is vagyok című kötetet választjuk.

 

Impulzus vásárlás. A címe tetszett nekem.

A borítója Corn-nak.

 

-        Megveszem, üljünk be itt egy kávéra! – int az emelet felé Corn.

 

A kasszánál fizet és a mozgólépcsőn felmegyünk az emeletre. Jobb kéz felől négy etetőszék is van a mozgólépcsőnél kikerüljük és az ablakhoz ülünk.  Kellemes délelőtti idő van. Csak kismamák vannak az emeleten a gyerekrészlegnél, és két anyuka itt a kávézó részen.

 

-        Mr. Skelly az Instragram-sztárrá vált csontváznak az élet értelmét kereső útját követhetjük nyomon – olvasom fel a megvásárolt könyvünk hátlapját.

 

Corn kockacukrokat dob az eszpresszójába.

-        Az élet értelme? Ezt már régen tudjuk: 42 – mosolyog fel rám.

-        Hol is volt ez?

-        Galaxis útikalauz stopposoknak. Ne ess pánikba! És mindig legyen nálad törülköző.

-        Mégiscsak érdekel valamennyire a galaxis? – pislantok rá félre és beleolvasok a friss kötetbe.

-        Minden, ami kiszámítható, érdekel. Mert szerinted mi az élet értelme? – kérdez vissza.

 

Nézem a gyereksarokban játszó kicsiket. Egy fa játékvonatban gyerekkönyvek és plüssök közt ülnek. Néhányan a szőnyegen fekszenek.

 

Corn követi a tekintetem. Visszapillantok a kezemben tartott könyvre és tovább olvasom.

-        Nem kell válaszolnod – kortyol a kávéba Corn.

 

Kint esik az eső. A Waterstone meleg fényében olvasgatok. A háttérben a gyerekhangok. Corn csendesen kavargatja a kávéját. Talán… ez az élet értelme. Megélni minden pillanatot. Mint ezt.

 

Szeretem Corn-ban, hogy ennyire intelligens, olvasott. Tájékozott. Hogy ma egy könyvesboltba hozott. Jó ötlet volt.

 

Nem unalmas. Még akkor sem, ha sportról beszél. Ha a szabályokról beszél. Amiket néha ő is kész áthágni. Bár mindig hozzáteszi: miattam.

 

Ez elgondolkodtat.

 

Kimozdulni otthonról.

 

Corn kihúzza a telefonját a zsebéből.

-        Szia! Nem… nem zavarsz – néz fel rám Corn. – Miben segíthetek?

 

Figyelem Corn arcán a rezzenéseket. Elgondolkodva hallgatja a vonal túlsó felén a beszélőt.

-        Mit írt ki? – kérdezi. – ba? Akkor merül az elem. Megyek intézem – feleli.

 

Visszacsúsztatja a telefonját. Nem mond semmit.

-        Menned kell?

-        Az albérlőm hívott. Merül a termosztátban az elem. Majd felugrok hozzá kicserélem.

-        Induljunk? – kérdezem összecsukva a könyvet.

-        Nem ég a ház. Szerencsére épp most a városban vagyok. Londonból nem ugranék fel csak ezért Manchesterbe. Olvass nyugodtan! – dől hátra és kortyol a kávéjából.

 

Irigylem a kizökkenthetetlenségét. Már nem siet sehova. Már nem akar mindig mindent azonnal megoldani. Azt hiszem Corn érti az élet értelmét. Én meg próbálom megtanulni tőle.

 

Ezért olvasom én ezt a könyvet. S Corn azért vette meg.

 

A hangulatért.

 

A pillanatért.

 

Miattam.

 

Mikor indulni készülünk felnézek és Corn-ra mosolygok.

 

-        Corn, én már tudom.

-        Mit?

-        Azt kérdezted mi az élet értelme.

-        No és mi az?

-        Hetest dobni…- nevetek rá.

 

Kabátot veszünk. A mondatom második felét pedig megtartom magamnak.

 

-        Megyek elemet cserélni! – feleli spontán egyszerűséggel Corn.

-        Akkor holnap? – s Corn csak melegen visszabiccent:

-        Viszlát Chelsea!