Annyira sötét van, hogy elvesztettem az időérzékemet. Az ablakon túl úgy látom végre elállt az eső. Talán a csatornák is végre levezették a vizet a veszélyesebb pontokról. Már dél is elmúlt, de olyan sötét van, mintha esteledne. Annyira nagy a csend a Cola House-ban hogy azt hiszem egyedül vagyok. Házi köntösben kóválygok le az emeletről és kávét akarok főzni, amikor látom, hogy itt van a Ford a ház előtt. Hol vannak?
Körbenézek a házban. Ace és Alex visszapakolták a DJ leckékhez a cuccokat a nappaliba, de sehol sem látom őket. Egyetlen hely van, ahová én kábé sosem teszem be a lábam. Ace házi stúdiója. Az az ő privát tere. Ráadásul hangszigetelt. Többször kopogok, mire rájövök, hogy egy hangszigetelt ajtón belül úgysem hallják. Ha zárva van, akkor úgyis felvétel van, tehát lenyomom a kilincset. Ahogy belököm az ajtót, egy minibuliba csöppenek. Kim és Alex együtt forognak Lou Bega 1+1= 2 számára. A kis Axel Ace ölében ritmusra csapkodja a DJ pultot maga előtt. Annyira jó hangulatuk van. Mintha nem is a Cola House-ban lennék.
Ace stúdiója eleve mindig is egy modern sziget volt a házon belül. Kagylófotelekkel, egy futurisztikus fehér széles kanapéval. Itt fogadja Ace az összes médiagurut, akiket én nem is ismerek. De itt folytatnak szakmai megbeszéléseket is. Ace-nek akkora DJ hangrendszer pultja van, hogy szerintem űrrakétakilövéshez sincs ekkora indítópult. Legalább három ölnyi hosszú, tele kapcsokkal. Én már semmit sem értek abból a pultból azon kívül, hogy olyan drága, hogy abból luxusautókat vehetnék magamnak. S bőven van hely táncolni is. A falakon mindenütt hangszórók és a DJ pult mögött az ablaküvegen túl egy kis hangszigetelt felvételfülke is van.
Megérintem Ace vállát, mert a füles mögött úgysem hallja, ha szólok hozzá. Ezek jól szigetelt fejhallgatók. Ace összerezzen.
Bocs - lépek el. Ace riadtan fogja a gyereket, szerintem majdnem lelökte az öléből, ahogy megijesztettem. - Látom… hazaértetek.
Reggel kilenc körül sikerült a csatornákkal levezetni a vizet - Ace tárgyilagos. Sem az arcán nem látok, sem a hangszínén nem érzek semmit.
Jól van. Akkor járhatóak az utak igaz? Bemegyek dolgozni - sarkon fordulok és csak intek Kimnek és Alexnek.
Az üres kávéscsészét visszarakom a pultra és felöltözöm.
Rutinvezetés. Fogalmam sincs hogyan érek el Liam értékesítési irodájáig. Nem emlékszem az útra, a forgalomra, semmire. Csak lerogyok az íróasztalomhoz és a tenyerembe temetem az arcom. Bonnie a monitort nézi maga előtt.
Szia Liv - köszön nyugodtan.
Romokban a házasságom - nyöszörgöm a tenyerembe. - Nem tudom mi lesz Bonnie. Lehet… el fogunk válni.
Jaj Liv. Főzzek egy teát? Liam várja az excel-táblázatot - feleli Bonnie.
Jah, tudom, csinálom - a benti gépembe legalább életet tudok lehelni, ha már magamba nem. Beviszem a teljes listát az eladott, foglalózott, és még elérhető ingatlanok adataival. Bonnie-nak már lejárt a munkaideje. Én még mindenképpen el akarom küldeni a táblázatot, tehát addig nem megyek haza. Napjaim lettek volna erre, ha nem szenvedek annyit a házasságommal meg a DJ leckékkel.
Az egész napom tele van problémás ügyfelekkel is. Néha már mindet utálom. Sokat méltatlankodnak, értetlenkednek, elégedetlenkednek. Ez egy ilyen nap. Megkönnyebbülés, amikor átküldöm a táblázatot Liamnak és ezzel vége a napnak. Este fél kilencig dolgoztam. Általában hazafelé a kocsiban le szoktam nyugodni, de most érzem, hogy az egész napos feszültség bennem maradt. Sóhajtva zárom le a kocsit és benyitok a Cola House-ba.
Sziasztok! - kiáltok be mindenkinek.
Sokára jöttél - állapítja meg Ace.
Elhúzódtak ma az ügyek - lepakolok és leülök Alex mellé a pulthoz. Alex most is sörözik nálunk. Kim a gyerekszoba felől jön, tehát Axelt már elaltatták. Kim whiskyspohara velem szemközt van.
Készülnöd kellene, ha időben indulni akarunk - jegyzi meg Ace.
Hát nem tudom, a mai napot kihagynám - rázom a fejem. Túl fáradt vagyok egy esti bulihoz. Nekem ez hétköznap. Kimerült is vagyok. Csak egy forró zuhanyra és a puha ágyra vágyom. Semmi kedvem megint egy zajos, zenés helyre menni, ahol villogó fények és alkoholszag fogad. Csendet akarok és nyugalmat. Felüdülés lenne Ace nélkül lenni. Ez az igazság. Nekem már az is jó, hogy nincs itthon semmi házibuli. A kis Axel miatt.
De úgy beszéltük meg, hogy Alex marad itthon a gyerekkel, mert ti unokatesók jöttök - néz rám Ace.
Menj Kimmel! Én borzalmasan fáradt vagyok ehhez Ace - kezd fájni a fejem is. Talán front jön. Még egy kis eső? - Alex, menj velük nyugodtan, maradok én itthon a kicsivel - a konyhában a gyógyszeres dobozunkat keresem fájdalomcsillapítóért.
Inni itt is tudok és itt nagyobb a csend - tiltakozik Alex.
Jó, csak azért, mert te olvasnivalót találtál én szeretnék elmenni a buliba - csattan fel Kim. Alexlapoz egyett az előtte széthajtott egyetemi Mancunion lapban.
Oké! Menj a buliba! Ha megoldható ne mássz rá Ace-re - morogja Alex. - Vagy más pasira!
Nem tudom, hogy megoldható-e! - vágja vissza Kim. - Majd meglátom, milyen kedvem van!
Csinálsz, amit akarsz, nem érdekel! - ránt vállat Alex és a hóna alá csapva az újságot felvonul az emeletre. Némán figyelem őket. Beveszem a gyógyszert és a hajamba túrva én is az emeletre indulok. Szétrobban a fejem.
Biztos nem jössz Liv? - kérdezi kérlelőn Kim. - Jobban tennéd! - kapaszkodik belém, ahogy visszatart.
Nem, bocs… nagyon fáj a fejem. Legközelebb csatlakozom, szerintem lezuhanyzok mielőtt elhányom magam - botorkálok fel az emeletre. Gyors zuhanyt veszek. Ahogy kilépek a zuhanyzóból tocsog az egész fürdőszoba a zuhanyvizemben.
ACE!!! - kiáltom el magam. Kinyitom a fürdőszoba ajtót. - Ace gyere már fel!
Mi van már! - Ace ingerülten fakad ki, de feljön az emeletre. - Mi az? - belelép a fürdővizembe és teljesen átázik a zoknija. - Ah! Basszus! - néz le a vízbe Ace.
Miért áll itt a víz? - állok tanácstalanul a fürdőlepedőmet igazgatva a melleimnél.
Talán eltört a lefolyócső, valahol visszajön a víz, nem tudom. Holnap kihívok valakit. Használjuk addig a vendégfürdőszobát Kiméknél.
Oké - nyögöm. Víz. Jel. Újra. Repedések a házasságomon.
Kimék fürdőszobájában mosok fogat, és bezuhanok az ágyba. Az éjjeli lámpa égve maradt, de én már alszom.
Gyereksírásra ébredek. Először meglepődöm a hangra. Kisgyerek van a házban? Aztán eszembe jut, hogy hát persze. Kim és Alex gyereke. Axel az. Itt ebben a házban nem nagyon hallani gyereksírást. A köntösömet magamra kapva végigmegyek a folyosón. Halkan benyitok a vendégszobába. Alex sétálgat a gyerekkel az ölében.
Bocs, felébresztettünk - állapítja meg Alex. Látszik, hogy idegességében már széttúrta a haját. Érzi a feszültségét Axel is.
Nincs a helyén. Idegen neki ez az ágy - bólintok.
Valószínűleg - bólint Alex.
Axel, kérsz egy meleg kakaót? - kérdezem és Axel könnyes arccal bólogat. - Gyertek! - intem magam után őket. Világítást kapcsolok a földszinten és tejet melegítek Axelnek.
Inkább mentél volna velük, ha már úgyis fent vagy - Alex minden mozdulatomat figyeli.
Dehogy - legyintek. - Csak még jobban megfájdult volna a fejem. Annyira egyhangúak ezek a bulik. Ha nem iszol, már élvezhetetlen az egész.
Mióta nem táncolnak a bulikban? - kérdez rá Alex. Egy szívószálas pohárban átadom a kakaót Axelnek. Axel a kanapén a macijához bújva elégedetten szívja a meleg kakaót.
Nem is tudom. Még, amikor először jártam a bulikban, a régi klubban, akkor mindenki táncolt. Talán, de már ott is volt, aki csak iszogatott a pultnál. Aztán nekem évek kiestek. Ace turnézott. Trance zenét játszott, de valójában már mindenki őt nézte őfelé fordultak és csak ott rázták magukat a lányok helyben, csak úgy maguknak. Aztán ahogy megnyitotta Ace a saját klubot… egyre inkább olyan volt, mint egy bár, ahol iszogatnak. Volt hogy közelebb voltak a színpadhoz és ott ittak ennyi. Kihalt a tánc. Bár nekem ez nem nagy veszteség - jegyzem meg szárazon. Törökülésben ülök a kanapén és az ölembe vonva egy párnát nézem a két szőke hajú kék szemű srácot. Axel tisztára apja fia.
Feltűnt, hogy csak Kim és te táncoltatok. A múltkor. Ezért lepődtem meg ezen.
Hát nekem nem annyira feltűnő, minden héten látok valami bulit. De már ezekben az Ace-féle Cola House házibulikban sem táncol senki. Nyomják a zenét, isznak, beszélgetnek, áztatják magukat a jakuzzinkban - húzom el a szám.
Mintha megelégelted volna a bulikat.
Így van. Nézzünk egy kis babatévét? - kérdezem őket. Alex rábólint. Bekapcsolom nekik a tévét és a babatévére állítom a csatornát. - Axel szerintem az a maci nagyon ki szeretné próbálni ezt a párnát! Nézd milyen puha? - csábítom rá a gyereket. Előbb csak a macit helyezzük el az ölemben a kanapén, aztán szépen lassan Axel is ide kucorodik. Betakaródzunk egy kötött takaróval. Axel kis puha teste meleg és minden szuszogásával jobban hozzám bújik. Simogatom a kis szőke hajszálait. Le-lecsukódik a szeme. Tele a hasa a meleg tejjel. Halkan megy a babatévé. Én meg lehajtott fejjel simogatom a gyereket. Nézem a lehunyt pilláit, a békés arcát, a puha kis fehér bőrét. Milyen szép gyerek! Egész este elgyönyörködnék benne.
Te egy nagyon jó anya lennél Liv! - szólal meg halkan Alex. Felpillantok rá. Észre sem vettem, de Alex végig engem nézett. Zavarba jövök.
Én… köszönöm - lesütöm a szemem.
Megérdemelnéd… hogy anyává válj - mondja komolyan.
Lehettem volna… én csesztem el - rázom a fejem és elfutja a szemem a könny.
Liv! - Alex vigasztalón átsimítja az arcomat.
Bocs, bocs - érintem meg a szemem, hogy letöröljem a könnyem. - Nem akartam sírni.
Bocs, én rígattalak meg. Szóba sem kellett volna hoznom. Elnézést.
Nem, semmi baj tényleg. Csak… jó ezt hallani - mosolygom, s kipislogom a könnyet a szememből. - Hogy valaki ezt gondolja rólam. Ilyet még senki sem mondott nekem.
Hát ha rajtam múlik az a gyerek is itt lenne - keserűen fanyar a mosolya.
Abban nem is kételkedem Alex… te… fantasztikus vagy. Fantasztikusan helyt állsz. Mindenben. Bár jutott volna nekem is egy ilyen srác - pislogok. Anyámnak Dylan, Kimnek Alex. Csak nekem nem jutott olyan kapcsolat, ami kibírta volna ezt. Mert engem nem lehet ennyire szeretni. Ahogy anyámat, ahogy Kimet. Mert ők különlegesek. Én meg átlagos vagyok. És ettől újra elsírom magam. És az én átlagos gyerekem senkinek sem kellett volna. Különösen nem Ace-nek. Ott vagyok… mint tíz évvel ezelőtt, a koliszobámban. Ráébredve, hogy végtelenül semmitmondó és átlagos vagyok. Ezért nem érdekeltem eléggé Ace-t. Ezért érdekli most is sokkal inkább Kim Ace-t. És ezért még igazán nem is tehetek szemrehányást neki. Én vagyok túl átlagos Ace-hez. Alex kihúz Axel alól és magához von. Belezokogok az ölelésébe.
Gyere, sírd ki magadból! - bíztat Alex és a hátamat simogatja.
Ezt senkinek sem mondtam, de… rájöttem… Ace nem akar gyereket! - suttogom. - Próbálhattuk volna a mesterséges megtermékenyítést, de Ace elvből elutasította. Hónapokig ovulációs tesztekkel mértem a megfelelő napokat. S Ace mindig talált kifogást, hogy mikor miért éppen nem jó neki az a nap. Már abba is belefáradtam, hogy csak én küzdök ezért. Még a naptármódszerrel számolom a napokat, de Ace-t ez sem érdekli. Nem akar tőlem gyereket. Emlékszel mit mondott… rossz percepció. Érdekesnek, különlegesnek, belevalónak hitt. Mint amilyen Kim is. Neked is ezért tetszik Kim nem igaz?
Kim lehengerlő személyiség, és feltűnően jól néz ki. Jó ránézni, tetszett nekem. Mindig is.
Hát itt a probléma Ace és köztem. Amikor megismert… rájött… hogy tévedett. Csalódott bennem. Egy hónapra rá, hogy megismert… nem akarta. Velem nem. Mert túl hétköznapi, túl átlagos vagyok… a sztárDJ-nek különösen.
Tudod Liv, én minden nap ezt hallgattam. Apámtól. Átlagos vagy, hétköznapi vagy, unalmas vagy. Minden amit tervezel, alkotsz, sablonos, unalmas, átlagos. Semmi nincs benne. Egy sztárépítészhez képest, ja. Úgyhogy, kettőnk közül hidd el, én vagyok az átlagos, az unalmas és hétköznapi - simogat Alex.
Te is megérdemelnéd, hogy igazán építészmérnök legyél Alex - lehelem a nyaka hajlatába.
Unalmas, hétköznapi és átlagos építészmérnök? Olyan senkinek sem kell - nevet fanyarul Alex.
Ahogy unalmas, hétköznapi és átlagos feleség sem kell igazán senkinek. Apád túl szigorú volt veled - simítom meg Alex karját.
Ez a szigorú apa nevelt kötelességtudóvá. Hogy ha hülyeséget csináltam vállaljam a következményeit. Ezért van ma itt Axel. Ha megcsináltam, akkor tessék viseljem a következményeket. Neveljem fel a gyereket, akit csináltam. Ez a minta. Apám is feleségül vette anyámat. Én is Kimet. Talán hasonlóbb vagyok apámhoz, mint amennyire azt apám szerette volna. Ugyanabba a hibába estünk. Nem feltétlenül a tökéletes nőt vettük el, de a gyerekünk anyját. Generációs mintakövetés. Én simán elfogadnék egy átlagos, hétköznapi, kicsit unalmasabb feleséget. Kim… kiszámíthatatlan - megemelem a fejem és meglepetten nézem Alexet.
Alex, én elfogadnék egy átlagos, és unalmas építészmérnököt. Tudod Alex… pont ezen gondolkodtam mostanában. Hogy ki lett volna nekem a tökéletes pár. A tökéletes férj. De sosem találkoztam az illetővel. És közben elmentek az évek.Kim is unalmasnak tart téged?
Szerintem igen.
Engem is Ace. Miért vagyunk mi unalmasak Alex? Mi az unalmas bennünk?
Hát lássuk csak… - gondolkodik el Alex. - Unalmas, aki feltétel nélkül szeret…
…aki mindig elérhető… - mutatok rá.
.. aki kifejezi az érzéseit… - teszi hozzá Alex.
… akiben nincs hátsó szándék…- folytatom.
… aki őszinte, törődik veled… - sorolja Alex. Rámnéz. - Van, hogy csak akkor vagy érdekes, amikor nem lehetsz az övé, akkor nem vagy unalmas… - Alex nem folytatja. Csend telepszik ránk. Aztán Alex az ajkát az ajkaimra simítja.
Sima csók. Nem erőszakos, nem tolakodó. Finom, puhatolódzó érintés. Meglepődöm. Könnyed, lágy, szinte klasszikus csók. Szépen kivitelezve. Vigasztaló, gyengéd, kedves. Elhúzódik és meghökkent arckifejezésemre csak elmosolyodik.
Bocs, azt sem tudom mit csinálok - elenged, kibontakozom az öleléséből és a konyhaszigethez menekülök.
öhm… kérsz bort? - keresgélek a hűtőpultban és sietve kiemelek egy borosüveget, s a pultra teszem. Alex ruganyosan emelkedik fel és csatlakozik a konyhasziget másik oldalán velem szemben.
Miért is ne? Mire igyunk? - azt sem tudom, hány órája vettem be a fájdalomcsillapítómat. Lehet nem vagyok túl beszámítható, tekintve hogy nyugtató is van benne. Most alkoholt inni rá… lehet nem a legszerencsésebb. De inkább, mint nem tudom mi mást csinálni.
A hétköznapi Livre és Alexre - Alex kiveszi a kezemből a bort és rutinosan bontja fel és tölt mindkettőnknek.
Az átlagos Livre és Alexre - koccintja a poharát az enyémhez.
Az unalmas kettősre - csengetem meg a két poharat és nagyot húzok a poharamból.
Mi ketten Liv azt hiszem… nagyon hasonlóak vagyunk.
Meglehet.
Szerintem nem a legjobb ötlet alkoholt innunk együtt - vélekedik Alex.
Nem, szerintem sem - bólintok rá.
Én legutoljára bedrogoztam és gyereket csináltam.
Engem tökre nem zavar, ha gyereket csinálsz - vihogom fel.
Liv, ezt nem tehetjük.
Persze, hogy nem. Az unokatesóm férje vagy.
Tisztára mázli, hogy te nem vagy az unokatesóm felesége - nevet Alex.
Alex… most álljunk le.
OK. Álljunk le.
Ez oltári nagy hülyeség.
Pontosan. Ha valamiben jó vagyok, na akkor az az oltári nagy hülyeségeket csinálni.
Alex!
Liv…
Ezt a tárgyalást elbuktam. Nagyon. Basszus Úristen mit csináltam???
…
A vendégszoba franciaágyában ébredek. Alex mellett. Axel a kiságyban szuszogja édes álmát. Még sötét van. Kicsusszanok a takaró alól és halkan lépek ki a folyosóra. Nem kapcsolok villanyt. Ace-nek és Kimnek még híre sincs. A főhálószobában bezuhanok az ágyba. Szédülök. Gyógyszer és alkohol kombó.
Soha, senki nem ért hozzám így. Különleges. Más. Érdekes. Ilyen tisztelettel. Mint egy ünnepi asztalhoz. Óvatosan. Halkan. Illedelmesen. Meleg tenyere végigsimította a lábszáramat. Egészen hosszában, a bokámtól felfelé. Sosem foglalkozott még senki sem ilyen behatóan a lábaimmal. Lágyan cirógatva a bokámat, a lábszáramat a térdeimet.
Átfordulok a másik oldalamra. Mint egy manuálváltó. Egyre nagyobb fokozatra kapcsolva. Érezni lehetett a fokozatokat. Bámulatosan megkomponált növekvő gyorsulással. Szépen építkezett. megtervezett. Kivitelezett. Tökéletes szeretkezés volt.
Amiben úgy éreztem szeretve vagyok. Nem csak le akarták velem tudni, nem csak a szokásos csináljuk, mert kell. Nem éreztem elhibázottnak, meggondolatlannak, kapkodósnak. Kielégítő volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése