Alex
Felszámoljuk az angliai életünket. Én sürgettem meg az időt. Apám azt mondaná áron alul adtam el a tóparti házat. Bizonyára így van. De még az ősz beállta előtt át akarok költözni Franciaországba, hogy megcsináltassam az alap komfortunkhoz a közművesítést. Nem fogunk tudni visszatérni Angliába, túl nagyok a távolságok. Nincs értelme hamis illúziókba ringatni magunkat. Én most úgy cuccoltam össze, mint aki örökre távozik. Felégettem az utolsó hidat is magunk mögött. Felmondtam és elkezdtem csomagolni. A kocsiban csak az utolsó holmijainkat visszük. Minden mást költöztető szállít a kastélyba. A bejelentésünk óta nem beszéltünk egyikünk szüleivel sem. Nem keresnek, mi sem keressük őket. Nem is nagyon van már mit mondanunk. Kim meglepődve nézi, ahogy most mégis a szüleim kendali háza elé parkolok.
Csak beugrok valamiért. Egy perc az egész! - le sem állítom a motort, csak behúzom a kéziféket és becsengetek. Anyám nyit ajtót.
Apa?
Az egyetemen.
Tökéletes - bólintok. - Megvan még a szobám?
Persze - néz utánam meglepetten anyám. - Mit keresel?
Itt hagytam valamit - sietek keresztül a házon a szobámig és benyitok. Egy évvel ezelőtt el kellett volna vinnem. Csak akkor annyi minden volt, hirtelen jött a költözés. Itt nem sok minden változott. A mappák között keresgélek. Az íróasztalom mellett annyi ilyen nagyalakú rajzmappa van. Végre megtalálom. Felnyitom, hogy ellenőrizzem a tartalmát. Akvarell festmények, a tenger, mindenféle színárnyalatban. Ez az. Kim középiskolai festményei. Amiket csak megfestett, de sosem vihette haza. Amiket én őriztem meg. Akkor még csak magamnak.
Kim festményei? Ezért jöttél? - kérdezi anyum és csak csendesen kísér végig a házon. Megérzi, hogy miért viszem egyszerre magammal. - Most utaztok? Franciaországba? Alex!
Szia anya! - visszafordulok és megölelem.
Vigyázz magadra… jó utat! - anyum szeme könnybe lábad.
Megyek!
Oké, jól van - enged el anyám és lesietek a kavicsos feljárón Axel mellé dobom be a rajztömböt és már gázt is adva kifarolok a szülői háztól. Magam mögött hagyom a szülővárosom.
Ezek? - kérdezi Kim a tömböt nézve.
A KimArt - nézek rá mosolyogva. - Az összes, amit nálam hagytál - Kim megrökönyödve nyúl hátra és nézegeti a saját alkotásait. a robbanó hullámok a sziklákon a vérvörös óceán a naplementében. A végtelen óceánja.
Mindet megtartottad? - lapozgatja Kim sorra.
Amit ki tudtam menteni, igen - nézek fel Kim ölébe futólag. - Csinálhatnál egy online galériát. Az alap itt van az öledben. Aztán… akár árulhatnád is. Talán lennének vásárlóid.
Erre még sosem gondoltam - mereng Kim a saját festményeit nézegetve.
A művészi hajlamaidat kiélheted a kastélyban is. Elég sok falfelület van, mind igen rossz állapotban. Lesz mit felújítanod. Neked a felület úgyis mindegy csak fess!
Valami terved van igaz?
Igen. Átgondoltam, fordítsuk a kastélyt és a tehetségedet is a mi hasznunkra. Kezd egyetlen szobával és aztán bővítjük.
Mert?
Mert kastélyszállónk lesz - vigyorgok rá. Kim homlokráncolva viszonozza a pillantásomat. - Tudod mikor ugrott be ez? Amikor anyáink azt mondták: Franciaországban nyaralni szokás! Az a mondat szöget ütött a fejembe. Nem kell nekünk semmi más. Angolokat nyaraltatunk és itthonra hirdetjük a kastélyszállót. Ez lesz a bevételünk. Persze addig még rengeteget kell fordítanunk rá.
Mondtam már, hogy imádom az ötleteidet? - néz rám elismerően Kim.
Mielőtt tovább utaznánk Kim unokatesójánál szállunk meg. Ráhangolódtunk egy jakuzzi estre, de Ace egy különleges körutazásra invitált minket. A színháznál szállunk fel az Irwellen dokkoló sétahajóra. Egy négy fős kabin a miénk. Hajókirándulást teszünk Manchester történelmi hajócsatornáján és az Irwell folyón. Az ipari központon túl Stephenson 1830-as vasúti hídját is látjuk. Minden itt van körülöttünk, ami Manchestert naggyá tette. Klasszikus tánczenei kedvenceket játszanak, Manchester lassan suhan el mellettünk éjszakai fényeivel. Az Irwell partjának lenyűgöző építészetében gyönyörködhetünk végig a belvárosig. A legjobb kilátás innen nyílik a Média City fényeire. Táncolunk is. Közösen iszogatjuk az üdvözlő italt és a könnyű harapnivalókat eszegetjük hozzá.
Nektek fogalmatok sincs mit csinál Ace - jegyzi meg Liv.
Miért mit csinál velünk? - dobok be egy sajtos finomságot a harapnivalók közül.
Megmutatja, milyen csodálatos Manchester. Nincs okotok elköltözni Angliából - nevet Liv. - A cél: lebeszélni titeket a költözésről.
És még össze sem beszéltem a szüleitekkel - biccent rá Ace. - De szerintem Anglia tökéletes hely, és különösen ez a vidék. Nincs semmi indokom elköltözni innen.
Neked - jegyzi meg szúrósan Liv. - Szóval vigyázzatok, nehogy eltérítsen titeket az útról.
Nem tud - érvelek. - Elhatároztuk magunkat. Plusz késő. Már eladtuk a házunkat! - Kim a pezsgőt ízlelgeti nem is reagál.
Tudjátok miért szívás, ha minden beépített? Semmit sem tudsz magaddal vinni. Beépített tűzhely, beépített mosógép, szárítógép… az egész házunk be volt építve. Csoda, hogy mi nem lettünk beépítve!
Pedig apáink bebetonoztak volna minket. Talán okosabbak lettünk volna - kacag fel Kim. - Ez a Manchester tényleg gyönyörű! Különösen így sötétedés után! Már értem miért szereted annyira - néz Ace-re.
Mi Manchestert főleg nappal láttuk és akkor is perspektívában - bólogatok hozzá.
És mi a terv Franciaországban?
Mi is ott házasodtunk. Esküvői rendezvényhelyszín leszünk - bólogatok. - Sok szállóvendég, egy kastély igazán esküvőhöz illő környezet.
Egy esküvőhöz sok virág is kell csak szólok - jegyzi meg Ace.
Már megint üzletel - ingatja a fejét Liv. - Sosem tudsz leállni? Persze éjszaka van, te ilyenkor vagy a legaktívabb.
Igen, én éjszakai műszakban dolgozom mindig. Ilyenkor pörög jobban az agyam - legyint rá Ace. - Üres hely, csúnya sarkok, dobjatok oda egy nagy cserepes növényt, mindent kitakar. A legpocsékabb helyet is feldobja egy két dísznövény. A kastélyparkba ültethettek néhány angol rózsabokrot, és tegyetek minden szobába virágkompozíciót. Nem azért mert egy kertészetem van.
De pontosan azért mondja - szúrja közbe Liv epésen.
Minden kapcsolatban van haszon - jelenti ki Ace fölényesen.
Nem mondasz hülyeséget - bólogatok. Ace és én koccintunk. - Akkor a jövendő üzletünkre - Ace kacsint és iszunk rá.
Kim
Angliában eladtuk mindenünket, hogy ide költözzünk, a mi kastélyunkba. A Hársfa-kastély szinte teljes felújítása és benne minden munka ránk vár. Bár rengeteg feladattal jár, mégis úgy érezzük megéri. A saját kastélyunkban élhetünk. Alex a nagy ódon kastélykulcsokkal nyitogatja a fő zárakat. A lépteink nyomán felkavarjuk az évszázados port. Minden zsalut kinyitunk és szellőztetünk. A szellő a közeli óceán illatát hozza a szobákba. Az összes holmink néhány tucat doboz a fogadócsarnokban. A felújítási munkákat illetően úgy döntöttünk, hogy meghagyjuk a kastély eredeti karakterét. Vagyis jellemzően régiségvásárokat fogunk járni. Apáink megpukkadnának a gondolattól, hogy az ultramodern házunkat lecserélve régiségek és kacatok között keresgélünk dolgokat magunknak. Mindent. Alex azt mondta, minél régebbi annál jobb. Dac. Amiben mi ketten mindig is tudtunk alkotni. Én a nyílt és Alex a csendes lázadó. Megérkeztünk. Ez már a mi óceánunk.
Szia Callie!
VálaszTörlésNem jelentkeztem mindig, ám végig itt voltam és figyelemmel követtem a történéseket. Ismét egy igazán jó történet a maga valóságával, elgondolkodtató elemeivel, nehézségeivel, fejlődéseivel. Maga az óceán volt, s annak hullámzása valóban. :) Nem hittem volna az elején, hogy ilyen ívű lesz a történet, de teljesen magával vitt a kastély gondolata, ez az őrült, ám mégis bátor, eleven lépés Franciaországgal. Egyszerűen odáig vagyok érte! :) És legszívesebben fejmosásban részesíteném a szülőket, hisz mégis az egyetlen gyereke mindkét szülőpárosnak.
Szerettem a dinamikájukat, ahogy egyre jobban megmutatkoznak a metszéspontjaik nekik kettejüknek, nem beszélve a meglepetés Liv&Ace párosról.
Örülök, hogy még ennyi év után is olvashatom az újabb történeteket. :)
《Bius》
Szia Bius!
TörlésKöszönöm neked, hogy még ennyi év után is olvasol és rendkívül hálás vagyok neked a kommentjeidért. Az egyetlen, aki kitartott a kommentelés mellett. Felbecsülhetetlen érték vagy számomra, ezt komolyan mondom.
Lezártam. Lehet, hogy nem igazán az sikerült ebből, amit vártál, vagy szerettél volna. Sajnálom. Nem is tudom. Mit szerettünk volna Kimtől és Alextől? Azt tudom, hogy nem tudtam elképzelni egy családi idillt, ahol Liam, és az idősebb Alex is és mindenki idillien boldog és egy nagy boldog család. (eszményi, de valahogy nem éreztem valósághűnek) Nem akartam még átvinni őket a kastélyba, mert ahhoz még folyamatos anyaggyűjtésben vagyok, de mindenképpen meg fogom írni a kastélybeli életüket. Amióta megírtam már legalább háromszor újraolvastam a Miénk az óceánt. Sokat merengek rajta, hogy jó-e? Hogy Kimes-e? Hogy Alexes-e? Hogy olyan-e amilyennek szeretem őket? Hogy van-e olyan, mint a régi írásaim?
A 2010-es indulás után volt egy nagy írásközepi válságom 2015 után. Ott vesztettem el kb. az olvasóim 70%-át. Leálltam a holdhercegnő témáról, szakítottam a 19. század világával. Lehet az eredeti bloghoz képest igazán merénylet volt. Liam és Vanessa volt a nyitója az új szériának.
Most 2021 után ismét visszatértem az íráshoz. Folytatásregénnyel. Nem tudom, hogy máshogy írok-e, témákban, fogalmazásban. Kevésbé érzem magamat kívülállóként. Ezen sokat gondolkodtam most az elmúlt hetekben.
Hát elmúlt 14-15 év...nekem is...:) Kb. minden rövid fejezet is valami csoda, hogy meg tudom írni, főleg az időhiány miatt. Nehebb annyi időt szakítani, hogy egészen benne legyek egy történetben, egy szereplőben, mint sok-sok évvel ezelőtt. Úgyhogy, nekem már minden lezárt történet egy ajándék :)
Sajnálom, ha csalódást okoztam. Maradok Kim életfilozófiájával: "Art is long, and time is fleeting... "
Ace IV. következik, tehát a Liv&Ace páros marad a színen, időnként fel-fel bukkannak Kim és Alex náluk is, most már összesimul picit a két páros története...
Megköszönöm, ha továbbra is olvasol és kommentelsz! :)
Callie
Nem kívántam ezt sugallni, nem okoztál csalódást egyáltalán, főleg azért nem, mert ami ebben a blogban külön is tetszik - bár az életben nyilván bosszantónak találom -, hogy valósághű, nem egy túlidealizált képet tár elém. Emlékeztet arra, hogy senkinek nem könnyű, az emberi sokszínűséget, az élettőrténetek változatosságát pedig egyébként kedvelem, sokat lehet belőle tanulni. Plusz kissé ellentmondásos, de alapvetően sokszor vagyok idealista, optimista - meg túlságosan családközpontú - szóval igazából keresni fogom ezt is mindig, foglalkoztat a "mi lett volna, ha", a lehető legjobb eshetőség stb kérdéskör is sokszor, s ehhez is egy jó középutat mutat ez az emlékeztető, hogy az élet nem feltétlen úgy működik, ahogy az ember elképzelné. De egy pillanatra se érezd azt, hogy csalódást okoztál! Illetve igazából szerintem az írásban az a fontos, hogy te magad élvezd, elsősorban neked tetszen az, amit írsz.
TörlésAz írást tekintve pedig, szerintem jól írsz továbbra is, sőt pontosabban azt gondolom, hogy az évek során fejlődtél is, talán én a kívülállósággal kapcsolatosan azt tudnám mondani, hogy egyre inkább saját magadhoz találtál az írásban, illetve az is benne van a pakliban mindenkinél, hogy változik is a stílusa némileg, ám ettől még teljesen jó.
Nem tagadom, nekem is különleges helyet foglal el a szívemben az eredeti történetszál, de szerintem egy nagyon jó, élvezhető családfa-történetet alkottál az évek során! Néha megcsiklandozza a fantáziám egy sorozat, elképzelem, milyen lenne ezt a tv-ben nézni. :D És amit kiemelnék ismét, a fejezetcímek is zseniálisak, nagyon sok kedvencem van. :)
Továbbra is várom a folytatást! :)
《Bius》
Kim és Alex történeténél nagyon érdekes bennem is, hogy folyamatosan jelen van a másik szál. Emlékszel azt írtam, hogy eredetileg azt terveztem, hogy ők egyetem után, az irodában jönnek össze, amikor együtt dolgoznak. Az eredeti továbbfutás a "mi lett volna ha" továbbra is az volt, hogy Alex megcsinálja az építészmérnökit és átveszi a céget idővel, Kim pedig belsőépítész-lakberendező home staging szakember lesz...
TörlésAzt hiszem mindvégig azt nem tudtam elengedni, hogy én nem lettem építészmérnök, és nem tudom megadni ezt Kimnek és Alexnek sem. Talán éppen ezért vagyok bennük én, így, ebben a formában. Hogy bár minden adott... egyszerűen az élet sorsfaktora nem engedi.
Előkerültek a kamrából az alig négy évvel ezelőtti építészelőkészítős rajzaim. És csak nézem őket, mintha a saját sors faktorom fognám a kezemben. Ahogy a rajz tanár azt mondja, simán felvennének...de nem volt életszerű... nem mentem el a felvételire... ahogy most a nyáron festettem, anyum megkérdezte, miért nem festettem én? mert nem mentem a képzőművészetire. Mert a rajz tanárom nem volt, a vitorlámból kiveszett a szél, ami előre hajtson. Hát ezért. Kim, a képzőművész énem, és Alex az építész énem. Ilyen lennék... lettem volna. Úgyhogy igazad van, az írásban elsősorban magamat írom ki :)
minden tökéletes tóvidéki jelenetüknél arra gondoltam, Kim és Alex abban a modern házban annyira... tökéletes mi bajuk van vele? Miért nem tetszik nekem, ha a tóvidéken boroznak ezek ketten életük végéig? És aztán idővel megcsinálják az építészmérnökit és mehetnek Kendalba, Manchesterbe, a fenyvesekbe az irodába dolgozni. De... talán az egész élet ilyen attól működik, hogy tökéletlen.
Ahogy jött a francia kastély ötlet, tudtam, hogy ők ketten azok, akiknek ez teljesen passzolna. Szeretem a dinamikájukat. Kim és Alex nagyon jól működnek együtt, nagyon erős a kapocs köztük, szerintem ők azok akik jól tudnak építkezni, együtt, egymás mellett... nagyon illik hozzájuk a francia kastély élet. Szerintem jó kaland lesz őket látni. Beismerem imádom ezt a párost! Örök kedvenc.
Én már nagyon ritkán olvasom vissza Maria és Robin történetét. Most legutóbb a Gretna Green esküvőt olvastam pár napja. El sem hiszem néha, hogy én írtam :) Egészen jó. És Shanát és Forestet olvastam ismét nem is értem miért. De újra vissza-vissza kell olvasnom Ace-t és Liv-et már unásig olvasom a három kötetet tőlük, mert újra beléjük kell helyezkednem. Nehezebb feladat lesz... eddig mindig az volt a "cél" hogy összejöjjenek. Három köteten át, készültünk összejönni... ezen már túl vagyunk. Nem lesz meg az az idealizált távolság, ami annyira jól rugózta az egész storyt eddig. Most már együtt élnek... nekem is kihívás lesz írni a házas Liv és Ace történetét... Jövő héten már munka szóval... lassabban fog haladgatni...
Köszönöm, hogy írtál, és megnyugtattál. :)
És külön köszönöm a fejezetcímeken mindig sok időt ötletelek :)
Folytatás következik. Jön Ace! Már hiányzott... ő is.
Callie