A fájdalom húrja

 A tenyeremmel hallgattatom el a húrokat, amik még halkan búgnának tovább. A szemem sarkából mozgást érzékelek. Odakapom a fejem. A zeneszalon ajtajában Picar de Noir meglehetősen megázott ruházatban áll. Az esőcseppek csendesen kopognak az ablaküvegen.  Elegánsan biccent a fejével. Én is felállok és enyhe fejbiccentéssel viszonzom az üdvözlést.

• Szép, de szomorú Miss Leinster - jegyzi meg. 

• Ez egy szerelmes dal Lord de Noir - felelem szárazon.

• Csak szomorú szerelmes dalokat ismer Miss Leinster?

• A szerelem fáj. Ezt még nem tapasztalta Monsieur? - emelem meg hűvösen a szemöldököm.

• Valóban - nem volt egyértelmű a válasza. Tehát némán nézem tovább. - A bálon, az a táncdallam, az vidámabb volt.

• Kevés vidám dalt ismerek ezen a hangszeren - érintem meg futólag a hárfa szépen faragott fáját

• Mi az oka? - érdeklődik.

• Leinsterben tanultam hárfázni. Írországban minden tartományban más bárdközpont működik. Leinsterben a szerelmes és szomorú dalokat tanítják.

• Máshol?

• Máshol altatókat. Jobb lenne?

• El tudok képzelni bizonyos élethelyzeteket, amiben hasznos dolog altatókat ismerni - elmosolyodik, és én is.

•  A sógoromék még a városban vannak. Hozassak teát Monsiuer de Noir? 

• Nem, köszönöm.

• A sört jobban kedveli? - kérdezek rá.

• Az ír sört? - mosolyog szélesen.

• Egyenesen Dublinból hozott ír söreink vannak. Magam csapolom önnek.

• Egy nő, aki tud sört csapolni? Ezt nem hagyhatom ki. 

• Írországban úgy tartják egy lányból se lehet jó feleség, aki nem tud tökéletes Guinness-t csapolni a férjének - indulok meg a pince felé.

• Már értem miért akartuk annyira azt az uniót Írországgal - jegyzi meg nevetve. 

• Merre találom a tulipán formájú poharakat? - kérdezem az első konyhalányt, akivel találkozom. Nem válaszol, sietve maga hoz tálcán nekem a kért poharakból. Leemelem a hárfamintás poharat a tálcáról.

• Jöjjön közelebb, titkot árulok el - intem magamhoz a konyha közepén álldogáló de Noirt és suttogóra fogom a hangom. - Az igazi ír sörcsapolás titka: pontosan 45 fokos szögben kell a poharat a csap alá tartani, így kell a poharat háromnegyedig tölteni, vagyis a hárfa jel feléig, folyamatosan kiegyenesítve a poharat. Ha ez kész félretesszük pihenni a sört. Ha a sör leülepedett, akkor kell a pohár közepébe célozva lassan adagolni tele a poharat, úgy hogy a krémes habot ne kavarja fel a rátöltés - a kezébe adom a poharat.  - Íme Írország íze Monsiuer De Noir! - visszafordulok a csaphoz és magamnak is csapolok egy pohár sört. - Írországban orvosságnak tartják a fekete sört, még terhes nőknek is felírják napi egy pin fogyasztását. Mire igyunk Monsieur?

• Lássuk csak - forgata a söröspoharat a kezében Picar de Noir. -  Azt mondta, a szerelem fáj. Miss Leinster, szerintem, csak a viszonzatlan szerelem fáj. Igyunk a boldog, viszonzott szerelemre - válaszolja meg azt a megválaszolatlan kérdést.

• S hogy mindketten megtaláljuk! - bólintok rá, és mosolyogva felé emelem a poharam.- Picar?

• Eliza? - vékony, csábos félmosoly a válasza, az a mosoly, amivel bemutatkozott. - A szerelemre! - és nagyot kortyol. 

• Nem így kell inni - nevetek rá.

• Hát hogyan? - néz rám meglepetten.

• Nem kell elkapkodni. Előbb a habot kell szürcsölni, egészen addig, amíg el nem érjük a sört, amiből szintén szippantunk kicsit. Lassan és kortyonként kell inni a Guinnesst.

• Igenis! - csapja össze a bokáját meghajolva Picar. Elnevetem magam. - Mindent a szakértőtől! - elmélyülten, egymás mellett csendben kortyolgatjuk a sörünket. - Egy igazi ír honleány… - néz rám, annyira különös a tekintete. Fekete mint az ír sör, a poharunkban. Nem tudom értelmezni azt, ahogy rám néz. Elfordítom a fejem.

• Már én annyi mindent mondtam magamról, de semmit nem tudok rólad - nézek végül vissza rá.

• Mi érdekel? - kérdez rá sóhajjal kísérve. - Északon élünk. Közel az Ír-tengerhez - vigyorog. - És a skót határhoz. Az én családom története is évszázadokkal nyúlik vissza. Egykor hasonlóan őrgrófok voltunk, a skót határnál. Manapság folytonos birtokvitáink vannak a szomszéd földbirtokossal.

• Mi az oka?

• Egy régi szerelmi ügy.

• Mondtam: a szerelem fáj - ráncolom a homlokom nevetve. Végignézek rajta. - Kitalálom: van bátyád. 

• Úgy van - biccent hozzá. Tudja, hogy ezzel mindent elmondott magáról. Vagyis nem örököl. Legalábbis jelentős vagyonnak bizonyosan nem lesz birtokosa. Szerény járadékot kaphat. Neki is egy lehetősége maradt: jól házasodni. A válogató párosodás. Egyszerre megkönnyebbülök. Picar de Noirnak nem én vagyok az ideális választás. Vagyis nem akarhat tőlem semmit. Igazán felszabadító érzés. Megszűnt a szorongásom a társaságában. Picar de Noir nem akar tőlem semmit. - A bátyám...Még lemondhat az örökségről - vigyorog rám. Mindketten tudjuk, hogy ennek aztán igazán elenyésző az esélye.

• Ha ez vigasztaló kicsit is, én is másodszülött vagyok, és még öcsém is van - nevetek rá. 

• Akkor mi másodszülöttek, tartsunk össze. 

• Erre inni kell! - emelem felé a poharamat. Megisszuk a sörünket. 

A sógoromék megérkeztek a városból. A nővérem meglepetten néz ránk, ahogy Picar társaságában visszatérek a szalonba.

• Örültem a beszélgetésnek Monsieur! - bókolok Picar felé.

• Részemről az öröm Miss Leinster - hajol meg felém Picar, és esküszöm kacsintott. A nővérem belém karol és a saját szalonjába húz magával. Bezárja ránk az ajtót.

• Picar de Noir, komolyan? - suttogja széles mosollyal.

• Mi van vele? - emelek fel egy kézimunkát a kosárból és folytatom a hímzést. - Gazdag nőt keres magának, akárcsak én férfit. 

• Gondolod?

• Még téged is jobban feleségül vett volna, mint engem. Minden másodszülött vagyonos házastársat keres.

• Egy valamit elfelejtesz kishúgom - ül le velem szemközt Emilia.

• Mit?

• Vagyon a vagyonhoz házasodik. Gazdag a gazdaghoz.

• És Charles?

• A szépség és a szerelem némileg változtathat a törvényeken - bólint rá Emilia.

• Akkor még semmi sincs veszve számomra sem. Bár szépségben nem érek fel hozzád. A szerelem az egyetlen esélyem. A szerelem, amire nincs magyarázat. El kell érnem, hogy belém szeressen. 

• Kicsoda?

• A márki természetesen.

• Picarnál nagyobb az esélyed rá. Hacsak már most nem zúgott fülig beléd.

• Dehogy! Semmit sem értesz a másodszülöttek problémáiból - jelentem ki.

• Én csak azt mondtam ne beszélj Monseiur de Noir helyett. Fogalmad sem lehet, mik az ő elgondolásai. Korlátozódj csak a magad nevében beszélni, ha nem ismered egészen pontosan mások szándékait.

• Legyen. Nem ismerem Picar de Noirt - simítgatom a hímzés mintáját. - Hogyan érhetném el, hogy belém szeressen?

• A Monsieur?

• A márki! - Emilia elmosolyodik.

• Hárfázz neki! - javasolja. - Abban jó vagy. Kiemelkedően jó. Errefelé nagyon kevesen tudnak versenyszinten hárfázni.

• Adjunk egy hárfa-estet! Amire Charles meghívja! - eresztem a szoknyámra a hímzést izgatottan.

• A hárfa-est rendben van, de olyan személyt kell szereznünk, akinek a meghívását a márki nem utasíthatja vissza - néz rám cinkosan Emilia és feláll.

• Lord Delaval! - kiált Emilia, ahogy átmegy a férje dolgozószobájába. Izgatottan szökkenek a nyomába. - Nevezzen meg egy őrgrófot, akinek van hárfája és estet is adna Cheshire megyében! - néz a két férfira várakozóan Emilia. Charles komótosan szívja a szivarját.

• Picar, a bátyád, adhatna hárfaestet. Ő őrgróf és van bérleményetek Cheshire-ben.

• Már csak hárfát kell szereznünk - áll fel Picar. - Miss Leinster, kik készítik a legjobb hárfákat? - lép közelebb.

• Az első hárfát egy ír óriás készítette a világok hajnalán. A tenger partján, egy óriási hal csontvázára feszülő inak közt a szél ki-be járt, s a kifeszített húrok közt a szél andalítóan muzsikált. Amitől az óriás pörlekedő felesége álomba merült. Ezért ha az asszony veszekedni készült vele, akkor az óriás elővette a hárfát, és az asszony mély álomba szenderült.

• Akkor szerzek egy óriást, hogy készítsen nekem is ilyen hárfát - sétál el mellettem Picar de Noir. Csendes nevetéssel kísérjük a megjegyzését.

• De az is megteszi Monsieur de Noir, ha itt Londonban felkeresi Sebastian Érard  hárfakészítőt. Úgy tudom Angliában az ő hárfái a legjobbak - mosolygok vissza rá.

• Hárfát könnyebb lesz szerezni, mint  jó hárfást. Chesire-ben fél tucat nőt sem ismerek, aki tisztességesen tud hárfán játszani - jegyzi meg Picar.

A hárfa-est különlegesnek számít Chesire-ben. Picar megállapítása tökéletes volt. Kevesen játszanak hárfán Angliában. Ez ír hangszer. Itt kicsit idegen. Írországban minden valamire való zenét tanuló ifjú hölgy tanul hárfázni, még ha nincs is saját hangszere akkor is.  Emilia is játszik. A márki is eljött. Ahogy Emilia mondta. A megfelelő személy meghívását nem utasíthatta el. Egyszerre találkozott ezen az esten észak és dél. Couer de Noir komoly, szűkszavú és nagyon reprezentális, távolságtartó lord. Kicsit félek tőle azt hiszem. Pedig eljátszottam a gondolattal, hogy mint elsőszülött, éppen lenne miről tárgyalnom vele, ha feleségül kérne. 

Miközben a hárfa húrjait érintem  megállapítom, hogy első osztályú hangszerrel van dolgom. A legújabb Sebastian Érard-féle hárfa, Londonban készítették. Szépen szól. Tökéletes este. Én mégis tökéletlenül boldogtalannak érzem magam. Hiába fésülte elegáns fonatba és sütötte órákon át hullámokba a hajam Emilia szolgálólánya. A márki érdeklődése felületes, a minimális társasági udvariassági formulákat tartja csak be. Talán a hangszerrel sírok én is, csupa fájdalmasan szomorú dallam. Nem tudom én veszem-e át a hárfán pendülő dallamok hangulatvilágát, vagy fordítva, én adom át a belső hangulatomat a hárfának. Igaza volt Picar de Noirnak, csupa lehangoló dalt ismerek, mind mélabús és szomorú. De semmi más nem fakad ki az ujjaim alól. 

A történet szerint az írek főistene Dagda teremtette a hárfát hárfással. Mikor a hárfás felesége gyermeket szült, az első gyermek születésekor az asszony szomorú volt, a férje játszani kezdett és a húr átvette az asszony érzelmeit és az a fájdalom húrja lett. A második gyermeke születésekor az asszony boldog és vidám volt, a második húr a vidámságé lett, a harmadik gyermek születésekor  az asszony elaludt, nem érzett semmit, létrejött a nyugalom húrja. De a hárfás nem szólaltathatta meg egyszerre a három húrt, mert akkor felcsendült volna a tökéletesség hangja. Így mindhárom fiú csak a saját dallamát tudta játszani.

Talán most is így áll a helyzet. Csak a saját dallamomat tudom játszani. Csak a fájdalom húrját ismerem. A boldogtalan, viszonzatlan szerelem húrját. S a hárfa átveszi az én érzelmeimet. Csendesen hagyom el a pavilon gyertyafénnyel világított, virágokkal díszített, zenével töltött terét. A de Noirok Chester melletti bérleménye is szép.  A murván léptek hallatszanak mögöttem. A rózsasor másik oldalán sétál mellettem, hozzámigazítja a lépteit. Picar az.

• Igazad volt - sóhajtom. - Csak lehangoló dalokat tudok. Remélem nem adtam át a hangulatomat a társaságnak. Végleg elrontanám ezt az estét, pedig nem akartam.

• Szerencsére nem egész estére foglaltad le a hárfát - tép le egy angol rózsát. - Ki okozza ezt a fájdalmat? - kérdez rá, miközben átadja a rózsát a virágágyás szélénél.

• Hogy ki? - forgatom meg az ujjaim közt a virágot. - Senki.

• Szóval titok. Kire vágysz titokban, Eliza? - fanyar félmosoly. A fejemet ingatva nézek fel rá. Tényleg ennyire egyértelmű a bánatom oka, vagy Picar de Noir hangolódott rám ennyire?

• Szabadságra - suttogom.

• Miféle szabadságra gondolsz Eliza?

• Önállóan, mások befolyása nélkül élni az életem. Hogy azt tehessem, amit a szívem súg. Nem törődve a következményekkel. Lesz, ami lesz. De legalább végre lélegezni, végre élni! 

• Eliza…

• Köszönöm a rózsát! - suttogom és sarkon fordulva elszaladok.