Nyilak a szívünkbe

A kocsma és az étkező helységek a földbe voltak süllyesztve, a hátsó termek már szobák voltak és az emeleten is akadt bőségesen szoba. Lionel külön hálószobát kért Charlotte számára, s a zsákmányból fizette mindenki szobáját. Charlotte nem kért vacsorát, hiszen őt a vacsora mellől állította fel újdonsült férje, így ő a szobája magányában maradt. Lionel ellenben a fiúkkal lent maradt a kocsmában és barnasört rendeltek ünneplés gyanánt.

-          Ezt nem hiszem el! Megnyerted a fogadást! – vigyorgott rá Robin. – Egyszerűen állat vagy! Egy hatalmas nagy barom!

-          Most viccelsz? Senkivel sem kell osztoznom, az egész az enyém, ráadásul jó fogásunk volt. Tudtam, hogy ezzel a nővel megcsinálom a szerencsémet – vigyorgott Lionel kényelmesen a pultra könyökölve.

-          És? Házasember vagy? Milyen érzés? – kíváncsiskodott a siheder Robin.

-          Aj te zöldfülű! Mit tudod te azt! – legyintette meg Lucien Robin fültövét.

-          Ez a nászéjszakád Lionel belegondoltál? – suttogta Robin kaján vigyorral a szája szegletén.

-          Üzletelni jöttünk Londonban nem igaz? Én például egy életre szóló üzletet kötöttem – tárta szét a karját Lionel.

-          Nem éppen ifjú házasember szavai ezek – grimaszolt Lucien.

-          Én józan gondolkodású vagyok, nem olyanok mint ti. Ismerem a nőt, nem lesz rámszorulva soha. Nem fog a de Noirok csillagától függeni az élete. Nem lesz gondom arra, hogy éhező, nyomorgó özvegyet hagyok magam után. Charlotte Powell. Bocsánat – mosolyodott el Lionel, s megsimogatta söröskorsója száját – Charlotte de Noir egy olyan asszony, aki miatt nekem soha nem kell aggódnom fiúk. Melyikőtök mondhatja majd ezt el magáról, ha megházasodott hümm?  - nézett körbe a de Noirok társaságán. – Charlotte miatt nekem sose kell, hogy fájjon a fejem. Van vagyona, önálló akarata. Nem egy elveszett nő.

-          Honnan tudod? – vágott vissza Lucien.

-          Aki így gondolkodik mint, ő, aki erotikus irodalmat keres a könyvtárban, és férfiként üzletel a saját örökségéről, azt a nőt nem lehet megvezetni. Ez a nő eszes, és megáll a lábán. Nélkülem is. Nyugodt vagyok vele kapcsolatban. Jó üzletet kötöttem.

-          Na és a házasélet? – vigyorgott Robin Lionel képébe.

-          Nem lesz probléma – tért ki Lionel.

-          Ezt honnan tudod.

-          Megcsókoltam. A könyvtárban. Aki így csókol… azzal… nem lesz probléma – vigyorgott elégedetten Lionel.

-          Azta! – nyögte Robin bambán.

-          Beza kisapám, na most körözz le engem öcskös! – bökte oldalba Lionel.

-          Nem szívesen ismerem be, de alapvetően egy racionális, és korrekt házasságot kötöttél Lionel – ismerte be kelletlenül Lucien. – Nem az érzelmeid vezéreltek, hanem az észérvek. Tulajdonképpen nekem ez tetszik.

-          Kinek ne tetszene? Na igyunk fiúk! Ma este berúgok, az esküvőm napjára! – koccintotta a söröskorsóját a De Noirokéhoz, s a habzó italt nagy kortyokban nyelte. Az üres poharat a pultra tette, a kocsmáros újratöltötte a poharakat.

-          Van darts a kocsmában? – kérdezte Lionel a kocsmárost.

-          Persze, amott hátul a hátsó terembe, odavigyem az italokat? – kérdezte a kocsmáros, s Lionel csak biccentett, s lecsúszott a magasított székekről.

-          Gyertek, összemérhetitek velem a darts tudásotokat, de nem fogtok tudni lekörözni – vigyorgott magabiztosan Lionel.

-          Ismét egy fogadás  Lionel? – kapott az alkalmon Robin.

-          Ne légy hülyegyerek, Lionelt még tényleg senki nem verte el dartsban – fogta vissza Lucien.

-          Jól van, csak kérdeztem – rántotta meg a vállát Robin. Lionel már felkapta a kis dartsnyilakat, és résnyire húzva a szemét, a céltáblára dobta.

-          Jó nyitás! – kiáltotta Lucien, s figyelte az öccsét, ahogy ledobja a kabátját és feltűri az ingujját. Lionel, lesimította a haját és újrakötötte a selyemszalaggal.

-          Megalázlak titeket de rendesen, na ki kezd? – nézett körbe Lionel.

-          Majd én – lépett hozzá Robin, s kivette a nyilakat Lionel kezéből.

-          Oké öcskös – vigyorgott rá Lionel a barnasörtől habos bajusszal.

Charlotte az ékszert nézte a gyűrűsujján. Kékköves aranygyűrű volt. Drága portéka. Szép művű. Na és persze lopott. Nem volt kérdéses. Lionel de Noir még csak nem is magyarázkodott neki. Charlotte még mindig hitetlenül rázta meg a fejét. Férjhez ment! Még a héten elrendelheti az öröksége ügyében, hogy mostantól az ő, Charlotte de Noir kezelése alá tartozzon. Mekkora fricska lesz ez az öreg Jonathan Powell orra alá, aki az ő örökségéből élt vígan Londonban. Na azt már nem. Charlotte de Noir! Tulajdonképpen tetszett neki az új neve! Egészen szépen cseng, talán még szebben mint a Charlotte Powell. Jó üzlet volt. A férfi udvarias, tisztelettudó, nem zaklatja, nem erőszakoskodik, elfogadta a feltételeit. Kell ennél több? Melyik angol férfi viselkedne különbül? Alapvetően elégedett volt ezzel a változással. Ugyanakkor, mégiscsak a nászéjszakája van. És a férje mellett lenne a helye. Ez így dukál. Charlotte lesimította a szoknyáját, s betette maga mögött a szoba ajtaját. Az egyszerű falépcsőkön összefogva a szoknyáját lemerészkedett  a kocsmába a férfiak közé.

-          A fekete ruhás férfiakat keresem – lépett a pulthoz. A kocsmáros csak egy hátsó terem felé mutatott. Charlotte megköszönve az útbaigazítást biccentett, és a kocsmában üldögélő italozó férfiakat kerülgetve  megindult a férfiak felé. Messziről kiszúrta a férjét. Széles mosollyal és csillogó whiskyszín szemekkel csapott a férfiak kezébe. Férfias nevetése betöltötte a teljes hátsó termet. Ez a férfi nagyon jó kedélyű! Azt hiszem, jó házasságom lesz! – állapította meg magában Charlotte, ahogy átlépte a belső terem küszöbét.

-          ÉS dupla! – kiáltotta a legidősebb és belecsapott Lionel kezébe. – Azta mekkora dobás! Hihetetlenül pontos vagy! Nem hiszem el! Pedig célba lövéssel Robin a jobb!

-          Más a colt és más a nyíl! Ez a különbség, golyó és nyíl közt. Robin a golyóval jobb, én a nyíllal – vigyorgott Lionel, ahogy belekortyolt a sörébe. A hab bajuszt formált a szájára, ahogy a korsó felett megpillantotta Charlotte-ot. Letette a sört és a nő elé sietett, kézfejével letörölgetve a sörhabot a szájáról.

-          Mrs. De Noir? Csatlakozik hozzánk? – kérdezte lágyan a nőt. Charlotte félrebillentett fejjel felnézett rá.

-          Ha szabad! – gyűrte meg a szoknyáját Charlotte zavartan.

-          Bármit Mrs. De Noir! Semmit sem tagadnék meg öntől – mosolygott le rá Lionel. – Sört?

-          Igen – bólintott mosolyogva Charlotte.

-          Egy sör  rendelve a feleségemnek – vigyorgott rá Lionel.

-          Mit játszanak? – kérdezte Charlotte.

-          Darts. Próbálta már?

-          Nem, de hallottam róla – felelte Charlotte.

-          Szeretne játszani? – kérdezte csillogó meleg borostyán szemeivel a nőt nézve.

-          Persze, ha maga itt lent játszik, akkor én is játszom – felelte határozottan Charlotte.

-          Rendben – sétált a dartstábla elé a feleségével Lionel. – A nyilakat – tartotta  a tenyerét, s a három kis nyíl már a kezébe is került. – Egyelőre próbálja  meg a táblát eltalálni – mosolygott Lionel.

-          Ennyire ügyetlennek tart? – kérdezte mosolyogva Charlotte és kivéve a három nyilat Lionel kezéből egymás után hajította, mint a nyílvesszőket. – Londonban íjászversenyekre jártam – felelte Charlotte, ahogy egészen jó pontokat szerzett a három lövésével. Lionel elismerően füttyentett, és a többi de Noir is megrökönyödve nézte az asszonyt.

-          Íme  a feleségem! – vigyorgott körbe Lionel. – Remélem sosem fogy ki a meglepetésekből Charlotte de Noir! – emelte az asszony kezét a szája elé Lionel, s kézcsókot hintett rá.

-          Igyekezni fogok Mr. De Noir – mosolygott rá vissza Charlotte.

-          Maguk miben játszanak? – kérdezte Charlotte a társaságot.

-          Nagy tétekben – vágta rá Robin.

-          Mondja meg mi a legnagyobb, garantálom, hogy felül tudom licitálni – emelte fel a fejét Charlotte kihívásnak érezve.

-          Csak el akarják rémiszteni Charlotte, ne vegye őket komolyan. Ma tét nélkül játszunk, aki nyer az dupla sört kap tőlem – mosolygott Lionel a nőre.

-          Nyert is? – kérdezte Lucien a nőt. – A versenyeken.

-          Annyira sosem voltam kitartó a gyakorlásban – rázta a fejét Charlotte. Hajította el egymás után jó lendülettel a nyilakat. Lionel figyelte a felesége dobótechnikáját. Ez a nő ha nem volna ki kellene találni! Semmi kétség, ámulattal nézte a nőt, aki a felesége. Lejött egy kocsmába, nőként és még csak nem is zavartatta magát. Dartsozik úgy, ahogy néhány férfi sem itt a kocsmában, és a legkevésbé sem érzi magát feszélyezve, hogy férfiak közt van, hogy kocsmában tölti az éjszakáját, dartsozik és sört iszik, akár a férfiak. Charlotte de Noir egy nagyon különleges asszony, és kétségtelenül meg fogja állni a helyét a de Noirok közt, a fenyvesekben. Lionel ezt már most látta. De hát az első pillanattól látta. A támadás során is, ez a nő nem sikongatott, nem rémüldözött, a legnagyobb nyugalommal csak figyelte a fejleményeket maga körül, és alkalmazkodott. Igen, Charlotte de Noir egy olyan asszony, aki figyel, és próbál alkalmazkodni, úgy, hogy abból jól tudjon kijönni. Ez a nő egy okos asszony! S most már a felesége! Őrület! Ebbe bele kell szédülni annyira csodás! Lionel rávigyorgott az asszonyra.

-          tehát eljöttek Londonba fosztogatni? – kérdezte Charlotte a táblának beszélve. Lionel kivette a nyilakat a dartstáblából és maga állt Charlotte helyére.

-          Én inkább egy finomabb kifejezést használnék – kezdte el a hibátlan, tökéletes dobásokat Lionel. Mindhárommal betalált és elégedetten az asszonyra nézett. – Én inkább úgy fogalmaznék, hogy mestertolvajok vagyunk. És itt a mesteren van a hangsúly!

-          Meg a beképzeltségen is – vágta rá Charlotte azonnal, s a megjegyzésen mind felnevettek. Lionel melegen a nőre mosolygott.

-          Miért fogadta el a felhívásomat a kalandra, hiszen felismert, tudta, hogy rabló vagyok? – tette fel a kérdést, ami már órák óta foglalkoztatta Lionelt.

-          Mert szeretem a kihívásokat – nézett rá a szeme sarkából talányosan Charlotte.

-          Kihívást jelentek magának? – adta tovább Robinnak a nyilakat Lionel.

-          Igen, azt hiszem, egészen jó kis kihívás lesz maga nekem – felelte Charlotte kihívóan. Lionel lélegzete elakadt, a provokatív megjegyzésére a fiúk füttyentettek. Lionel pedig belemosolygott a sörébe.

-          Charlotte, attól tartok, maga nagyon sokat olvasta azokat a könyveket – jegyezte meg ravaszkás mosollyal.

-          Maga ajánlotta – lebbent meg Charlotte szemhéja. Ez már nyílt flört volt. Ki nem vette volna észre?

-          mindet elolvasta?

-          Eleget – felelte rá rejtelmesen Charlotte.

-          Vigyázzon még csak most kezdünk belemelegedni – bazsalygott az orra alatt Lionel.

-          Nem tartok magától – nézett a darts-tábla felé Charlotte.

-          Dartsban még senki sem győzött le – vigyorgott rá Lionel.

-          Azért próbálkoznom szabad – tért vissza a játéktábla elé a sörét az asztalon hagyva Charlotte. Lionel követte a szemével a nőt. Kivették a szobákat, de szinte alig töltöttek benne időt. Csaknem az egész éjszakát átjátszották. Ittak, dartsoztak, nevetgéltek, beszélgettek. Charlotte bár csupa férfi között volt, fesztelenül beszélgetett velük. S Lionel ámultan látta, hogy az ujja köré csavarta Charlotte egyetlen éjszaka alatt az egész társaságot. Még Lucien, a legkritikusabb is a szedelődzködés alatt elismerően Lionel felé pillantott és bólintott. Nem akármilyen asszonyt választott Lionel. Közvetlen volt, nem jött zavarba a férfiak közt és nem volt kacér. Egyedül Lionellel szemben engedte meg a sikamlósabb megjegyzéseket, amiket Lionel rendre elnevetett, ahogy Charlotte is. Charlotte nem foglalkozott azzal, hogy egy szál nőként töltötte az időt férfiak közt. S Lionel kezdte ezen az éjszakán megérteni a feleségét. Charlotte-ot a házasság tette magabiztossá. Tudta, a férje itt van mellette, s sejtette, a klántagok, akik mind sorba bemutatkoztak az asszonynak, mind de Noirok, mind családtagok. S megértette, ez a társaság ez Lionel családja. Nem egy fennkölt, londoni dáma volt, nem volt piperkőc, alkalmazkodott. Az élet legnagyobb törvényét sajátította el az életben: az alkalmazkodást. S Lionel csodálta ezért ezt a nőt! Ahogy sörtől kipirult arccal, kissé lebomlott hajjal, csipkeszegélyes ruhájában lelkesen dartsozik a még ismeretlen de Noirokkal. Más nő a szobájában maradt volna, szégyenlősen, pironkodva. Ott, ahol a nők helye volt. De nem Charlotte de Noir. Ő a férje után jött, a társasághoz. Charlotte nem foglalkozott a ruhájával, vagy a hajával, úgy állt ott, mint bármelyik férfi, jól akarta érezni magát, egy baráti társaságban és nevetni akart. Ami kétségtelenül nagyon jól állt neki. Bele lehet szeretni egy asszonyba egyetlen éjszaka alatt? Mert lehet, hogy neki most sikerült.