Két De Noir összecsapása

A vadászat mindig napfelkeltével kezdődött. Robin az éjszakai veszekedéstől és kimerülten, karikás szemekkel lépdelt az erdei bozótosban. Lépteit könnyedén elnyelte a süppedős avar. Nadrágszárába bele-beleakadtak a tüskés bozótos ágai. Az egész klánnak feltűnt, milyen mogorva és rosszkedvű ma Robin. Lionel szorosabbra kötötte a fekete selyemmasnit, s homlokráncolva huncut tekintettel bökte oldalba Robint.

-          Mit akarsz? – mordult rá kedvetlenül Robin, s combja mellett lazán tartotta coltját.

-          Kifárasztott az éjszaka, hümm? Igazi kis vadmacska lehet az ágyban – dörmögte Lionel.

-          Ha annyira tudni akarod, veszekedtünk – rántotta meg a vállát Robin.

-          Máris? Hiszen még a mézesheteknél tartotok! – kuncogta Lionel.

-          Maria beköpte, hogy tulajdonképpen nem akar tőlem gyereket. Későn józanodtam ki a mámorából azt hiszem, a vörös hajú kis boszorka! – csapkodta a bozótost a fegyverrel Robin.

-          Az ilyesmi jön magától… - követte lelkiismeretesen unokaöccsét Lionel.

-          Te vagy az élő példa rá, hogy mennyire nem. Nem akarok úgy járni, mint te Charlotte-al! – morogta Robin rosszkedvűen.

-          Félsz, hogy nem lesz utódod, aki a nagy de Noir várat örökli – kérdezte komoran Lionel. A vadat, amelyet követtek, úgy tűnt az erdőben már más is kinézte magának. Lovas csapat érkezett jobbról. Robin megtorpant.

-          Robin! – Couer de Noir  erősen pörgette meg az R-t a nyelvén és sötéten meredt a fiára.

-          Hagyjuk, fiúk átengedjük a vadat! – intett a vadásztársaságnak Robin. Ismerte már apja vadászkedvét. Értelmetlen vita lenne közöttük. Az apja újabb trófeát akar, hát vigye! – Apám? – kérdezte Robin bágyadtan apjára pillantva. Kifacsarva érezte magát. A házassága komoly kérdésekben úgy tűnt hajótörést fog szenvedni. Mariával nem csak hogy semmit nem beszéltek át, de nem látott bele a lány fejébe sem. Fogalma sem volt, kit vett el. Nem ismerte Mariát. Ahogy ez ebben a két napban ki is derült. Azon kívül, hogy eszméletlen titkos szeretkezésekben volt részük, valójában fogalmuk sem volt arról a másik hogyan képzeli a jövőt, az életet, és most már a jövőbeli közös életet. Az első napon kiderült, hogy Maria nem tud főzni, de igazán máshoz sem ért. Vagyis teljesen hasznavehetetlen, egy tipikus köznemes. Átlag neveltetéssel, amit kissé el is hanyagoltak. Vagyis Maria soha nem tanult meg gazdaságot vezetni, amihez a nőknek is illett érteni. A házassága második napján pedig szembesülnie kellett a ténnyel, Maria nem kíván teherbe esni. Vagyis utódokra még csak gondolnia sem lehet. A nyakába vett egy tizenhat éves lányt. S most már gondot kell viselnie rá. S éppen ezen a reggelen, házassága mély kudarcának harmadik reggelén kell találkoznia az apjával?  Úgy tűnik a harmadik nap sem lesz sokat ígérő.

-          Három napja haza sem jössz aludni fiam? Milyen szukát találtál, te nagy csődör? – röhögte öblös telt hangján Coeur és hordónyi hasa remegve asszisztált hozzá. A de Noir unokatestvérek szeme összevillant az erdő fái közt.

-          Csak nem hiányoltál az asztalod mellől apám? – kérdezte unottan Robin.

-          Mars, haza, velem most! beszédem van veled és  a magatartásodról fiatalúr! – mutatott vaskos ujjaival a vár felé az öreg de Noir. Robin kedvetlenül rántotta meg a vállát, s fejével intett a klánnak, hogy  menjenek vadásszanak nélküle.  – Lovat a fiam alá! – csattant saját vadásztársasága felé Coeur, s Robin a megüresedett ló hátára ugrott.  A két de Noir gyors iramot diktálva száguldott át az emelkedőkön a vár felé. Robin a várudvaron még szinte le se fékezte a lovát, leugrott róla, s haragosan berontott a vár lovagtermébe. Coeur a szolgákra ordított borért, akik sietve hozták ezüsttálcán a kupákat és a bortöltőbe mért italt.

-          Hol jártál? – mordult rá Coeur a fiára.

-          Dolgom volt apám! – Coeur töltött mindkettejüknek és az egyik kupát átnyújtotta a fiának. Robin későn kapcsolt, hogy jegygyűrűt viselő kezével vette el a poharat. Coeur szeme megakadt a vastag tömör karikagyűrűn.

-          Hol voltál? – kérdezte lassú vontatott hangon Coeur.

-          dolgom volt – ismételte Robin szemrebbenés nélkül.

-          akkor mi ez a kezeden?  - ragadta meg fia kezét Coeur és kicsapta Robin kezéből a boroskupát. Egyiküket sem érdekelte, hogy a bor végigloccsan mindkettejük ruháján és a boroskupa csörömpölve  koppan a várkövön kettejük közt.

-          Az. Aminek látszik – felelte rá fagyosan Robin. – Megházasodtam. Mint már mondtam, dolgom volt apám – ismételte hideg szemrebbenéssel.

-          Miféle ara lehet az, akit a fiam nem hoz egyből a színem elé? – ragadta meg Robin nyakában a vörös kendőt és szinte azzal akarta megfojtani egyetlen fiát Coeur. Szemébe a félelem sötét jeges keze kúszott, mert érezte, fia válasza, s jegyese nem fog tetszeni neki. Egyetlen fiának jó házasságot tervezett. Olyat, amivel a de Noirok jól járnak. Robin fiának jó feleséget akart. Maga akarta választani. Hozzá illőt. Szépet, vagyonosat. Előkelőt. Már régóta nézegette a lehetőségeket. Járta a megyéket, hogy fia számára megfelelő feleséget találjon. Hozzá illőt. Úgy gondolta, ha Robin kitombolta vad lázas ifjúságát, s érett arra, hogy megállapodjon a fiának már csak a három jelöltet nevezi meg. aki illő ahhoz, hogy Coeur de Noir menye legyen, s a de Noir vár úrnője. Mert hát nem volt úrnő a várban már évtizedek óta.  Felesége halála óta, nem volt ki e tisztséget betöltse. Remélte, hogy fia felesége, méltó lesz erre a becses címre. De ez az agyament esztelen, őrült fiú már megint. Megint keresztbe tett neki! Nem először!  - Megházasodtál? TE? Az én beleegyezésem nélkül?! Atyai jóváhagyásom nélkül?! Oltár elé vittél egy nőt? Miféle útszéli riherongy szédített meg téged te baromarcú hülyegyerek! A barmok is megszagolják előbb kit hágnak meg! Hogy hova nemzik az utódjukat te ostoba! Ki az:! Ki vele, vagy kiverem belőled! – zihálta magából kikelve Couer. Már két kézzel markolta Robin kabátját, szinte fojtogatta a tollak összeroppantak erős marka alatt.

-          Maria… Maria Merryweather, ő a feleségem – mondta ki flegmán. Acélos elhatározottsággal Robin. Coeur akkora erővel keverte le a pofont a fiának, hogy Robin csaknem összeesett tőle. Orrából kifröccsent a vér, jutott belőle még a falra is.

-          Egy… Merryweather?! – Coeur fröcsögte a szót, annyi gyűlölettel és méreggel ejtve ki a nevet, amennyit csak bele lehetett szuszakolni egyetlen szóba. Arca sötéten torzult el. – Rád akaszkodott az a senki ribanc? az a kis vörös hajú kurva!?

-          Fejezd be! –

-          Széttette neked a lábát és ennyi elég volt?!

-          Hagyd abba, nem beszélhetsz így Mariáról! A feleségemről! – Robin az apjára támadt, s a két erő egymásnak feszült. Coeur arcán hatalmas monokli jelent meg Robin öklétől, s birkózásba kezdett a két férfi.

-          Megöllek! Bár én teremtettelek erre a világra, de nem érdemled meg az életet! Miért nem tudtad soha azt tenni, amit én mondtam neked! A javadat akartam! Mindig, a te javadat akartam! Isten látja lelkem jobbat akartam a fiamnak, mint magamnak! De te csökönyösen a saját fejed után mentél! Elvetted ezt a kis senkit? Hogy, hogy tehetted ezt! Nem vagy méltó arra, hogy de Noir légy! Vagy érvényteleníted a házasságod, vagy kitagadlak!

-          Nem… fogom… érvényteleníteni… - már a földön küzdöttek egymással, mindkettejük feje vörös volt az erőlködéstől. Izmok feszültek egymásnak. Már nem lehetett megállapítani melyikük vére csöpög.

-          De! Megteszed! Vagy kiverem belőled! A kis kurvát pedig a várbörtönben akarom látni, egyébként be nem teheti ide a lábát a várba, megértetted! Csak a börtönbe! Egy Merryweatherből soha nem lesz várúrnő! Soha! Míg én élek és hatalmamban áll!  Látni sem akarom sem őt, sem a fattyakat, kik ilyen soha nem kívánt anya méhében fogannak! Nem méltók rá, hogy örökösök legyenek. hogy De Noir örökösök legyenek! – Couer messze nagyobb súly és erőfölényben volt Robinnál. közel állt ahhoz, hogy halálra verje a saját fiát. Robin a vérveszteségtől már szédült, a fájdalmakat elnyomta a tompultság. Már a fátyolos ködön át, csak Mariára tudott gondolni.

-          Nem kell az örökséged! Fogd fel! Magasról leszarom az egészet! A várat, téged, a de Noirságot! Ha kell a nevemet se adom a gyerekeimnek! Mert maga a név érdemtelen rá, hogy fennmaradjon!

-          Hogy… hogy tagadhatod meg a nevet, mi ősidők óta a családunkké?! Nem vagy a fiam többé! Nem! Míg az a vörös dög szédíti a fejedet! Takarodj a váramból, és soha, ne lássalak! – rúgdalta lefelé a lépcsőn Robint Coeur s felcsattant szájáról törölgette a vért. – Dobjátok ki innen a szemetet! Vére árulóját! Vagy érvényteleníti ezt a házasságot vagy soha ne lássam! – kiáltott a várudvaron döbbenten bámuló sokaságnak Coeur.