Vigyáz ránk a Hold

Rigófütty csendült az erdő mélyén megbújó faház emeleti ablakában. Csőrével ütemesen kopogtatta az ablaküveget. Vagy talán szarka az, ami így kopog? Robin homályos tekintettel pislogott néhányat, ahogy elhúzta arca elől a karját. Nem madárcsőr veri az ablakot, hanem erőszakosan ököllel verték a faház bejáratát. Robin a matracon maga mellé nyúlt. Maria csípőjét tapintotta a tenyere.  Maria álmosan bújt beljebb a szőrmetakaró alá. Itt van a lány mellette. A lány? Hiszen már a felesége! De a kopogás csak nem akart elcsendesedni, sőt erőszakosabb lett, talán beszakad a frissen mázolt ajtó, ha tovább folytatja, bárki is akar bejutni kora reggel. Robin felhajtotta a takarót és magára kapta a nadrágját. Fehér inge gyűrötten csüngött a nadrág fölé. Álmosan dörzsölgetve a tarkóját nyitott ajtót.

-          Nyisd ki te gazember! – Benjamin Merryweather feldúlt arccal, karikás szemekkel, és meggyötört tekintettel meredt rá. – Áh, végre kinyitottad! Gondolom kitalálod, hogy kit keresek! Az unokahúgom! Eltűnt! Alig egy napja! Nálad van? – húzta ki magát Benjamin és számonkérőn figyelte a fiatal suhancot, akinek mellkasszőrzete kilátszott a nyitott nyakú ing alól.

-          Maria! – kiáltott fel Robin miközben le sem vette a tekintetét Benjaminról. – Látogatód érkezett! Gyere le! – Robin hangja közönyös és unott volt. Benjamin ököllel akart rátámadni, a kocsisa fogta vissza a lendületét.

-          Hogy képzeled! Hogy képzeled! Egy egész éjszakát nálad töltött?! Nálad! Maria egy jó házból való úrilány! Nem teheted ezt vele! Azonnal követelem vissza az unokahúgomat! – sziszegte Benjamin Merryweather és nyakán megfeszültek az idegek.

-          Átkozottul jó okom van rá, hogy Mariát ma éjjel is magamnál tartsam és az elkövetkezendő éjszakákra is, sőt, örökre, ugyanis Maria: a… feleségem! – billentette meg a fejét Robin és az ajtónak támasztotta a karját. Meghallotta a háta mögül Maria mezítlábas puha lépteit. – Gyere cicám, a bácsikád látni szeretne! -  Maria bontatlan, kócos hajjal, fehér fodros alsóruházatban bújt át Robin karja alatt, s az ajtónak támaszkodva pislogott ki felbőszült bácsikájára.

-          hát ezt nem hiszem el! Te!... te…te! Hozzámentél? De hát… hogyan és mikor és… hiszen még kiskorú vagy! Maria! – Benjamin Merryweather tehetetlen dühében le-fel járkált az ajtó előtt és hitetlenkedve nézte a két hiányos öltözetű álmos fiatalt az ajtóban.

-          honnan tudta, hogy itt vagyunk? – szegezte neki a kérdést Robin.

-          Követtük a nyomokat… a lovak…de…de én ezt nem tudom elhinni. Kiskorú vagy! Halljam Maria! Tőled akarom hallani! Tényleg hozzámentél ehhez… a ehhez… a de Noirhoz? – Robint úgy mérte végig, mintha a de Noir szó egy sértés lenne. Robin sötét tekintettel viszonozta a pillantását.

-          Igen bácsikám, hozzámentem feleségül Robinhoz – nézett komolyan a bácsikájára Maria.

-          Hát ez… nem találok szavakat, hogy… hogy merészelted az engedélyem nélkül ezt a vakmerő és esztelen döntést meghozni! Hogy beszéltél volna velem! Hogy ilyen meggondolatlanul kockára tedd a jövődet! Ó hogy mennyire apád lánya vagy! – zihálta Benjamin Merryweather a haját tépve.

-          Apám jó ember volt, aki a szíve szerint cselekedett bácsikám, ahogy én is tettem – felelte rá határozottan Maria.

-          Kérem a papírokat, fiatalember – nyújtotta a tenyerét Benjamin ridegen. – És szeretnék négyszemközt beszélni az unokahúgommal! – tette hozzá komoran. Robin lesandított Maria vörös bozontjára, de végül csak beleegyezően biccentett, s kilépett a verandára.

-          A házassági okirat még a nyeregtáskámban van, de behozom - Benjamin nem válaszolt, csak karon ragadta Mariát és bevonszolta a legközelebbi üres terembe,  Frissen vágott és lakkozott fa illata töltötte be a szobát, a fenyvesek erős illatával.

-           Te teljesen megőrültél? – sziszegte Maria álmos szemei közé Benjamin. Maria pislogott néhányat, szeplői ma erősen elütöttek szürke szemétől, és vörös hajától. Mezítláb, combközépig érő tunikában állt az egyetlen élő rokona előtt. – Semmiben sem akarsz különbözni egy utcalánytól? Hogy nézel ki? Hogy süllyedhettél idáig! Egy- egy… jöttment banditával összeállni! Akinek se vagyona, se rangja! Aki rablásból és fosztogatásból akar eltartani téged? Maria ennyire lealacsonyítottad magad? Ennyire tartod magad? Egy bűnözőnek nyújtod a kezed és az ártatlanságod? Ennyit érsz? gondolkodj, még ha érvényes is az a papír, érvényteleníthetjük, színlelt házassággal a bíróság előtt még el tudom intézni, hogy érvénytelenítsék a házasságot, vagy kérjük az ágytól és asztaltól való elválásodat. Térj észhez! Ez a fiú semmit nem tud neked megadni! Soha nem leszel biztonságban mellette. Az ő sorsa a börtön és semmi más! – hadarta szigorú tekintettel Benjamin.

-          Bácsikám! – húzogatta könnyed pamutblúzát Maria, aki zavartan állt ilyen hiányos öltözékben a bácsikája előtt. – Robin a férjem! És én akartam így! Nem akarom érvényteleníteni a házasságom és nem akarok visszatérni sem Holdszállásra!

-          Esztelen, őrült, bolond nőszemély vagy! A nők mindig csak a bonyodalmakat csinálják! Igen! Bonyodalmakat! – Benjamin elhallgatott, mert Robin visszatért a házba, kezében a kétrét hajtott friss papírlappal.  Benjamin szinte kitépte a házasságlevelet a kezéből, s átfutotta. Az iratot valóban Gretna Green-ben kötötték, az Angliához legközelebb eső településen, ahova fiatal kis suhancok szöktették a gazdag lányokat, romantikus szerelmestörténetek. Gretna Green-i legendárium. Nem több.

-          Maria nem gazdag, tehát ha ezért…

-          Nem, nem ezért – vágott közbe Robin hevesen. – Nekem nem azért kell feleség, hogy belőle éljek.

-          Akkor minek? Hogy bűnözőket nemzzetek!? – sziszegte hidegen Benjamin.

-          Ebből nem kérek sem én sem Maria! Megértem, ha aggódik az unokahúga iránt, de mint látja, van aki vigyázzon rá, s van, aki megvédje! A férje! – tette a karját Maria vállára Robin és magához rántotta. Maria a mozdulattól Robin mellkasának hátrált és hatalmasra nyílt ártatlan szürke szemekkel pislogott fel bácsikájára, miközben Benjamin mondatának jelentésébe belevörösödött. A bácsikája tudja róla, hogy mit csinált ma éjszaka Robinnal. Tudja. Még ha azt nem is tudja, hogy sokkal hamarabb is megtörtént már ez köztük. De most hogy ez egyértelművé vált, rendkívül zavarba jött. Ellentétben Robinnal. Akit nem lehetett zavarba hozni.  Robin  karja szorosan tartotta a vállát, másikat a derekára tette, s érezte a hátának feszülő erős mellkast, a birtokló mozdulatokat, amelyek alatt egyik lábáról a másikra állt. Benjamin Merryweather egy ideig farkasszemet nézett Robinnal. Tudta, hogy tehetetlen, még fellebbezhet az angliai bíróságon, de egy törvényesen megköttetett és kétségtelenül elhált házasságon nem nagyon van mit érvényteleníteni. Hacsak be nem bizonyítják, hogy Robin alkalmatlan a házaséletre, ami Robint elnézve kizárt dolog, hogy kételkednének benne egy bíróságon, hogy képes elhálni egy házasságot.

-          Miért? – nézett az unokahúgára Benjamin. – Miért tetted ezt? Rosszul bántam veled?

-          Nem erről van szó bácsikám – nézett rá kétségbeesetten Maria. – Ne haragudj bácsikám, de ezt kellett tennem, fogadd el a döntésemet!

-          Még gyerek vagy Maria! Befolyásolható! A te korodban egy hirtelen felindulásból köttetett házasság, csak kudarccal végződhet. Ezt akarod? Egy életre bánni ezt a lépést?

-          Köszönjük a látogatást, de Maria épen és jól van – nyújtotta a kezét a házasságlevél felé Robin.  Benjamin egy szó nélkül átadta.

-          Maria? Velem jössz? – Maria megrázta a fejét és nem szólt. – Bolond lány! – legyintett Benjamin, s kilépett a verandára. Robin lökte be utána az ajtót.

-          Hát… ezen is túl vagyunk! Nem is volt annyira vészes! Féltem, hogy ölre kell mennem érted a rokonoddal – vigyorodott el Robin. Maria kételkedve nézett fel Robinra, aki az ajtónak nyomta. – De most jobb dolgom is akadt – mormolta, s ajkát Maria csodálkozva szétnyíló ajkaira szorította.  Kezével végigsimította Maria combját, s belevigyorgott a csókjukba. – Mondtam már mennyire imádom, amikor alig van rajtad ruha?

-          Robin! – mosolygott Maria, s karjait átvetette Robin vállán.

-          Tetszik nekem ez is – simította végig Maria derekát Robin, s tenyerével beterítette Maria mellét. – Menjünk fel az emeletre – zihálta Robin Maria combja alá nyúlva, s a csípőjére szorítva felemelte.

-          Robin, feltűnt neked, hogy egyetlen bútordarab van ebben az egész házban? – kérdezte levegő után kapkodva Maria.

-          De a legfontosabb és leglényegesebb bútordarab drágám… az ágy – nevetett fel Robin, s Maria beletúrta ujjait Robin hullámos fürtjeibe.

-          Robin!

-          Ó igen, mondtam már ma reggel az én ifjú feleségemnek, hogy mennyire szeretem? – mormolta Robin, ahogy szinte bezuhant Mariával az ölében az ágyba. – Ez pedig jó helyen lesz itt, a ruhák alatt – tette a padlóra  a Maria feneke alól kirántva a házassági anyakönyvi kivonatot. – Ez komoly okirat, nem illendő rajta henteregni – vihogta hanyatt dőlve az ágyon Robin.

-          Robin, te javíthatatlan vagy – kacagott fel Maria. Robin kacsintva simította végig Maria belső combját és kereste a nedvesség forrását Maria lábai közt.

-          szeretem ezt az ágyat, szeretem ahogy benne fekszel és szeretem, ahogy én lassan… ó igen…

-          Robin! – nyalta meg kicserepesedő ajkait Maria.

-          Még nem akarom, hogy véget érjen az éjszaka, szeretem az estét, még ágyban kell maradnunk – könyökölt Maria fölé Robin és ajkaik egymásra találtak.