callie: Fenyvesek lordja: Csak lassan, léptékkel

Vanessa

Hat óra múlt, sötétedett. Esett. S végre két kocsi gördült be a ház elé. Sorozatokat néztem Liam nappalijában, a hatalmas nagyképernyős tévéje előtt a süppedős kanapéján, de nem érdekelt, rég lejárt a munkaidőm, és én rá várok, pulóverben és egyedül egy hatalmas üvegpalotában. Este lehet, hogy ijesztő ez a ház? Sosem voltam még éjszaka ebben az üvegkalitkában, de zavar, hogy nincs függöny. Megőrülnék ettől, hogy bárki beláthat bármelyik ablakon. Nem fogok a sárban átgyalogolni Ezüstharmatra. Már fariban voltam és pulóverben, ahogy beléptek kinyomtam a távkapcsoló gombját és felnéztem a belépőkre. Alex, Liam és egy hosszú szőke hajú nő lépett be.

Remélem nem az én kocsimon furikáztatta idáig. Nem akarok szőke hajszálakat találni a kocsimban, nem és nem! Minden szőkét utálok, mert az exem is egy szőkéért dobott.

A kulcsot – álltam fel és Liam felé nyújtottam a kezem. Liam rámsandított, s átadta a kezében lévő kulcsot. A Vauxhall mokka kulcsa volt, vagyis Liam kocsijáé.
Becky, Vanessa. Vanessa, Becky – futólag a szőkeséggel összenéztünk. Liam kikerült engem és a hűtőszekrényhez igyekezett.
Nem vagyok a házőrződ! – szóltam Liamnak, s utána fordultam.
Holnapra szabadnapot kapsz – rántotta meg a vállát Liam. Elhúztam a szám és Alex felé néztem.
Rég láttalak Vani! – összehúztam a szemem, ahogy Alex elé léptem.
Meghúztad a kocsim?
A kocsidat nem, de…- Liam könyökével megbökte Alexet, aki erre elhallgatott, s csak mosolygott.
Maradsz? – kerülte ki a párosunkat Liam.
Nem, kösz, szeretnék már otthon lenni – téptem ki Alex kezéből a kulcsomat, Liamét a konyhapultra dobtam. – Jó éjt!

Liam

A borosüvegből húztam ki a dugót, amikor a farzsebemben megrezzent a telefonom. Kitöltöttem a poharakba a bort, s felvettem a telefont.

De Noir – morogtam bele, miközben Beckynek átnyújtottam a poharát.
Ittál már? – Vanessa zilált hangja hallatszott a telefonból. Lenéztem az érintetlen borospoharamra.
Még nem – megkönnyebbült sóhaj hallatszott.
Bajban vagyok.
Nem hangzik jól – feleltem komoran, s letettem borospoharat, talpa furán koppant a konyhapulton.
Elakadtam útban Ezüstharmat felé. Egy hatalmas kátyúban vagyok, zuhog az eső és nem tudok kihajtani belőle! Segítesz? – hadarta egy szuszra a telefonba. Alexra néztem, aki már egy hajtásra kiitta a borát. Becky csábító mosollyal kortyolgatta a vörösbort, rúzsfoltos maradt a pohár széle.
Aham – vettem fel a kocsikulcsot a konyhapultról.
Kösz, ne harag… - kinyomtam a telefont és a kérdő pillantásokra csak annyit válaszoltam.
Öt perc és jövök – bevágtam magam a Mokkába és beállítottam az ablaktörlőt, ütemes ritmus, fényszórók előttem az úton. Félúton járt már Vanessa az autóval. Lefékeztem közvetlenül a kocsija mögött. – Nők! – mormoltam magam elé, ahogy kivágtam a kocsi ajtaját és az esőben felrántottam az előttem levő kocsi vezető oldali ajtaját – szállj ki! – kiáltottam rá dühösen. Vanessa rémülten ugrott ki a kocsiból, mint a megriasztott holdföldi üregi nyulak.
Nem akartam elrontani az estédet, de… - magamra csaptam az ajtót és ráadtam a gyújtást. Kaparta a kerék a sarat maga alatt, a Vauxhall keményen küzdött, tekertem a kormányt Vanessa az esőben állt és nézte, hogyan hozom ki az autóját a sárral és vízzel teli gödörből. A Vauxhalljával előregurultam és behúztam a kéziféket, de nem állítottam le a motort, s nyitva hagytam az ajtót Vanessának ahogy kiszálltam.
Én, köszönöm… - futólag rápillantottam. A szemfestéke elkenődött, az esőtől, az orra és a szeme is nedves volt, vörös, eldönteni nem lehetett hogy sírt, vagy csak fázik és az eső csöpög róla.
Csak menj haza, jó? – én is totál eláztam. Miatta. Már rég Becky mellett lehetnék a kanapémon, helyette itt ázok szét az erdőben. A visszapillantóból még láttam, hogy Vanessa beszáll az autójába és ő is elindul, az ellenkező irányba.

Vanessa

Nem szeretek segítséget kérni. Mert az a gyengeség jele. Dühös vagyok Liamra, mert későn jött haza, és mert az én kocsimat vitte el. Erre itt vagyok, az erdei út közepén és szembesülök saját szerencsétlenségemmel. Egy férfi jobban vezet mint én. Liam egy perc alatt megoldotta nekem azt, ami számomra a világ végét jelentette. Ami maga volt a problémák problémája. Miért van az, hogy ebben is egy férfi kell? Aki megoldja nekem a gondjaimat. Egyedül vagyok a világ végén, és az egyetlen ismerősöm ez a férfi. A főnököm. Senki másra nem számíthatok, és senkit nem ismerek. Kihez fordulhattam volna este hétkor ebben az erdőben? Dühös volt? Dühös volt rám Liam? Annyira nem tudom eldönteni, hogy mikor mit gondol, vagy érez. Számomra ő egy rejtély. Remélem azért nem rúg ki.

Liam azért szimpatikus főnök, mert sosem néz rám úgy mint nőre. Liam közönyös, és a közöny jól esik megtépázott szívemnek. Nem akarok férfiakra még csak gondolni sem. Jó, hogy Liam ilyen. Különben nem mertem volna egy fiatal ivarérett férfival az erdő szélén kettesben maradni minden nap. Egy férfinak miért kellene személyi asszisztens egy erdő mélyén? Vagy perverz vagy gyilkos. Liam egyik sem volt. Neki csak kellett valaki, aki felveszi a telefonokat, amikor neki nincs kedve hozzá. Már másfél éve dolgozom nála. Nincs tartós kapcsolata. A nőiről sosem mesél. Legfeljebb a nevüket tudom. Egyedül él az erdő mélyén. Semmi jelét nem mutatta, hogy élvezi-e ezt az életformát. De bizonyára így van, ha mégsem költözik be valahova a belvárosba. Egy városközpontba. Vagy miért maradt a kontinensen.

És most kimenőt kaptam. Szeretem az igazolt távollét napokat. Liam néha egészen rendes főnök. Néha. A plusz szabadnap az egyik legjobb dolog ezen a munkahelyen. Ezüstharmat egy picike település. Az a fajta, ahol mindenki tud mindenkiről mindent. Egy zöldséges felett lakom egy kis sorházi lakásban. A szobám ablaka Ezüstharmat főutcájára néz. A szemközti ház felett a fenyvesek magasodnak. Egészen tűrhető kilátás. Annak aki Londonból költözik ide igazi panoráma. Na persze Liam hálószobai kilátásával semmi sem vetekedhet itt az erdőben. Amikor az állásinterjún találkoztunk, Liam mondta, hogy elrendezi a szállást. Ezüstharmat egyik legjobb lakásában lakom. Szóval jó hely. S most, hogy a keddi napom szabad, máris tudom mivel fogom tölteni az időmet. Egész éjszaka sorozatot nézek, egymás után új és új részeket a puha kötött takaróm alatt a kanapén, pizsamában. Kirúgok a hámból.

Liam

Nem tudok aludni. Ha szorít a határidő egyrészt ideges leszek. tik-tak, ketyeg az idő. És még mindig nem álmodtam meg azt a városszéli házat. Lerúgom magamról a lepedőt és bosszúsan melegítőalsót és pólót kapok magamra. A fenyvesek felett ragyog az éjszakai csillagos ég. A Hold fénye a vizen játszik a távolban. Homlokomat a hűvös ablaküvegnek nyomom és beszívom a fenyvesek illatát.

Valamit ki kell találnom. Felkattintom a folyosón a világítást, a földszintre érve felteszek egy kávét. A félhomályban Vanessa íróasztala pedáns rendben áll. Három ceruza a tartóban, az asztal szélén a fekete hajcsatja odacsippentve. Hány óra van? A vezetékes telefonon 1:20 van. Tehát már kedd van. Már bánom, hogy kiadtam a keddet neki. Nincs kedvem felállni a tervezőasztaltól még csak egy pohár vízért sem. De késő bánat. Végre lejön a kávé. Egy három decis öblös bögrébe készítem el, mert hosszú éjszaka lesz. Felkattintom a mérnöki asztalnál az éles hosszan elnyúló ledlámpát és ránézek az üres pausz papírra. Most ezt a sárgás lapot kell megtölteni csupa vonalakkal, párhuzamosokkal, egyenesekkel és derékszögekkel. Egyenes és szaggatott vonalakkal. Olyan ez mint a költőnek a strófa, az írónak a leírás. Csupa kreativitás, ötletelés, tervezés, megálmodás. De közben mégis megfeszített, kemény munka. De amikor benne vagyok elkap a flow-érzés, csak megy az áramlat. Az első vonalat meghúzni csak az a nehéz, utána már megy magától az alkotás folyamata. Mint az első rím, vagy az első bekezdés a költőknek és írókak.

Nyolc órával később már jó pár pauszpapír van összegyűrve körülöttem. A hajam kócosra borzoltam, kifogyott a csőtollam és a rotringom. A bejárónő meg csak a hétvégén jön. Hét közben Vanessa üríti a szemetest. Most meg épp szabadnapja van. Én hülye! Idegesen állok fel és rántom ki a fiókot a szemeteszsákért, mindent beledobálok és kisietek vele a reggeli hidegbe a szemeteshez. Ahogy visszaérek a házba csörög a telefon, de nem foglalkozom vele. Most nem akarom, hogy bármi is kizökkentsen a tervezésből. Ismét a pausz felé hajolok, lekattintom a ledet, már elég világos van.

Már délután és még ma nem ettem, csak öntöm magamba a kávét. Rendelni kellene valamit. Ha itt lenne az asszisztensem már rég mondhattam volna neki. Ó csak jöjjön el a holnap! A franc! Most meg eltörtem a léptékvonalzómat. Jó feladtam, alvás! Majd néhány óra múlva folytatom. Visszamegyek az emeletre és bezuhanok az ágyba.

Vanessa

Minden hangulatomhoz készítettem egy úti cd-t. Most romantikus bússzomorú dalokat hallgatok, miközben döcögök a Vauxhall-al ki az erdőbe. Még saras az erdőben az út, de azért lehet haladni. Magamban dúdolom a dallamot az énekessel. A legjobb a fenyvesekben, hogy nem nagy kaland a vezetés, legfeljebb a főnököm jöhet velem szembe az úton. Ezüstharmat pékségében vettem édes és sós aprósüteményeket és a zacskóba nyúlok, hogy egyet a számba tegyek. Ahogy felnézek egy nyúl szalad át az úton. Lefékezek, dudálok és rémülten a számban ragad a falat. Elütöttem? Kikapcsolom a bizonságiövem, kinyitom az ajtót és kipattanok a kocsiból. Előreszaladok. Nyoma sincs elejtett vadnak. Megkönnyebbülten sóhajtok fel. Oké, tehát az erdei úton a főnököm és néhány vad lehet csak. Visszakászálódom a kocsiba és folytatom az utam. Ásítva fékezek az erdei üvegkalitka előtt. A kesztyűtartóról magamhoz ölelem az elemózsiás papírtáskát, kihúzva a slusszkulcsot elhal a zene. Ha a főnököm nincs itthon véletlen, akkor visszaülök a kocsiba és végighallgatom ezt a cédét.

Legalább nem esik az eső. Ez is valami. Ma sem vagyok jobban. Pocsék a hangulatom. Olyan sírás utáni. A szabadnapomat, süteményezéssel, romantikus filmnézéssel és sírással töltöttem. Remek szabadidős programok egy egyedülálló nőnek, akinek már életcélja sincs. Liam az íróasztalánál ül ahogy köszönve belépek, és a merőlegeseket húzza, spéci mérnöki kütyüivel. Komoly rajz-írótáblája van, kifejezetten mérnökök használnak ilyet, én a közelébe se merek menni, nehogy elállítsak rajta valamit.

Korán keltél – jegyzem meg.
Alig aludtam – pillant rám fel, és ceruzáival az asztal szélén dobol. Ezzel olyan, mint türelmetlen karmester a kottaállványnál. A döntött íróasztala mögött mindig sokat ül. Most éppen melegítőalsóban és fekete pólóban, papuccsal.
Ihlet vagy határidő? – emelem meg a szemöldököm és behajtom a fürdőszoba ajtaját, amíg öltözök.
Mindkettő – átöltözök. becsukom a fürdőajtót, és az asztalomhoz rogyok, bekapcsolom a gépet és átsandítok a belső irodába. Liam a haját túrja. A tarkójánál fel van nyírva a haja, de a feje tetején apró félköröket és köröket alkotnak göndör fürtjei. Sötét szemeivel az erdőt bámulja az ablakon át maga előtt. Ajkát büszkén lebiggyesztette és most a ceruza végével ütögeti. Belépek a levelezőrendszerbe, s nekikezdek a végtelen levéláradat átolvasásának. Liamtól legalább egy tucat email jött.

Tárgy: megbeszélés

Mr. Lomonddal a hét elejére