Távcsővel az erdőben

A bokrok mögött figyelőállásba helyezkedtek az unokatestvérek. Volt, aki távcsövet is hozott. Corinne egy ütéssel csapta le a fiúk szeme elől a távcsövet. Mindennek van határa. A távcső a madárlesre való, de a fiúk minél idősebbek annál pajzánabbak állapította meg Corinne bosszankodva. Fabian húga mellett térdelt az avarban és már szörnyen fájt a térde. De nem akarta kihagyni a legjobb jeleneteket. A hím ismét az orrával böködte a nőstényt.


- Meddig csinálják még ezt, már legalább fél órája csak az orrával töfködi – méltatlankodott Fabian. – Lehet alszok egyet addig, keltsetek ha akció van! – suttogta a fiúknak.

- Fabian, ez a násztánc, szerintem romantikus – pisszegte Corinne és figyelte, hogyan dörzsölgeti a hím orrát a nőstény szőrébe. – Olyan hízelgően kérlelgeti. Kedvesek – Corinne a körmeit egymáshoz érintve szorított a párosnak, hogy sikerüljön összemelegedniük.

- Óh, most Akció lesz! – vonyított fel Cody és élesebbre állította a távcsövét. A fiúk kocsányon lógó szemekkel tapadtak a két állatra, s a hím valóban fürgén szökkent a nőstény hátára. Mellső patái lógtak a levegőben, a nőstény megroggyant a súly alatt.

- Azta de hatalmas! Mérd az időt! – kapott rajta Fabian és Corinne-t is majd fellökve nézték a párosodó állatokat a tisztás közepén.

- Növekszik a borjúállomány fiúk! – vigyorgott elégedetten Richard. Az unokatestvérek élvezettel nézték végig az állatok párzását, amíg azok elégedetten tovább nem dőlöngéltek az erdőbe.

- Na mennyi volt?

- Talán három percbe is beletelt, egészen jó idő – igazgatta a távcsövét a derekára Cody.

- Ez igazán gusztustalan, hogy így meglessük szegény állatokat – háborgott Corinne.

- Ha nem tetszik minek nézed? – rántotta meg a vállát Cody.

- Azt nem mondtam, hogy nem tetszik, csak azt hittem apa azt tanította nektek, hogy vadászként figyeljétek meg az állatokat és nem a párzási szokásaikat! – jegyezte meg szúrósan Corinne.

- Nekem még mindig a nyulak a kedvenceim – ingatta a fejét Fabian. – Ezt biztos az anyámtól örököltem. Neki voltak a nyulak a mániái. De a nyulak olyan sokat sűrűn és gyorsan csinálják – vigyorgott Fabian.

- Én madárpárti vagyok. Ahogy borzolgatja a tojó a tollait, ahogy várja, hogy megtojózzák, ó az olyan...Ő! – hápogta Corinne.

- Már megint össze-vissza beszél! – jegyezte meg Cody a testvérének. Richard csak azt érezte, hogy Corinne kitépi a kezéből a távcsövet és fókuszál vele. Corinne élesítette a látcsövet, s egyenesen egy távoli pontra szegezte.

- Ő az, Armand közeledik! – ujjongott Corinne, s távcsövével végigmérte Armandot tetőtől talpig. Jó volt ilyen távolról, a távcső segítségével mégis egészen közelről szemlélgetni Armand testrészeit. Corinne pedig azt a testrészét nézte, amit közelről soha nem mert volna ilyen merőn fókuszálni. A nadrág beroggyant minden lépésnél a lába közé, de a domború kis dudorodás így is látszódott. Corinne szája kiszáradt és száraz torokkal nyeldekelt. Armand olyan férfiasan tudott járni, annyira másabb volt, mint bármelyik unokatestvére. Armand csípőjén feszült a nadrág, férfiassága nekinyomódott az anyagnak, és Corinne érezte, hogy már csak a látványba belenedvesedik. S most szinte itt volt az arca előtt Armand öle. Corinne tenyere a távcsőre izzadt, fémes illata volt.

- Anyánk azt mondta nem illik másokat kukkolni távcsővel! – kapta ki a kezéből Cody. Corinne hátramaradt. A fiúk többen előrefutottak és üdvözölték a közeledőt.

- Armand! – Fabian nagyot csapott unokabátyja tenyerébe.

- Merre tartotok? – kérdezte Armand a körbenézve a fiúkon. Persze nem kerülte el a figyelmét a kissé lemaradó Corinne sem, aki a fiúkkal bóklászott az erdőben.

- Fel a dombnak, onnan meg toronyiránt a de Noir vár felé. Hülyén fog hangzani, de onnan a dombtetőről látni az egyik tornyát és azt szoktam néha meglesni – vakarta a föle tövét Fabian. A de Noir vár, amiben ő sosem volt.

- Vagy úgy! – csapott sorra unokatestvérei kezébe Armand. Corinne is beérte őket.

- Egyetlen unokahúgom! Üdv! – mosolygott rá Armand. Corinne szokásos üdvözlésként felemelte a fejét és várta, hogy Armand ajkára nyomja száját, ahogy minden unokatestvére köszöntötte, de meghökkenve érezte, hogy Armand nem a száját csókolta meg, hanem oldalt billentve a fejét Corinne arcára nyomta ajkait.

- Ezt most miért? – tiltakozott Corinne kérdőn nézve a fiút. – A fiúk mind szájrapuszit adnak! – duzzogta.

- Én nem vagyok a fiúk! Ők még kicsik hozzád!

- Csak apáék adnak arcpuszit! – duzzogta Corinne.

- Nos akkor én is abba a korba értem. Ez van – felelte Armand és el is fordult.

- Vadászni jöttél? – kérdezte Fabian magához ragadva Armandot.

- Éppenséggel hoztam puskát – csapott a fegyverre Armand. – Ti vadásztok?

- Hát ha ezt lehet vadászatnak nevezni… éppen párzó állatokat keresünk. Ez a hobbink pár éve – jegyezte meg Fabian.

- Érdekes megfigyelési szempont – sandított a fiúkra Armand.

- Meg sem gondolnád milyen nehéz rajtakapni őket – bólogatott Fabian. – De ha egyszer elcsípted, mindent megér az akció! – áradozott Fabian. Armand harsányan felnevetett. – Fiúk, sose komolyodtok meg!

- Nem is szándékozunk! A felnőttek komolyak és unalmasak – jelentette ki Fabian. – Ugye Corinne? Corinne! – fordult hátra húgát keresve Fabian.

- Itt vagyok, csak nézelődtem! – mutatta fel a távcsövet Corinne.

- Mit nézelődhettél a hátunk mögött kullogva? – vonta össze a szemöldökét Fabian. Corinne elvörösödött, s sietve más irányba nézett. Nem akarta közölni, hogy Armand fenekét bámulta távcsövön. Ez az ő titka. Majd leírja a naplóba a naplót a kis rekeszbe. De nem kell mindenről tudniuk. – Corinne a madárfigyelőnk. Már az erdő összes faját láttuk párzani!

- Csakis azért, mert olyan élesen trilláznak olyankor – motyogta elvörösödve Corinne. – Erre figyeltem fel.

- Egy fenét! Corinne a legnagyobb kukkoló közülünk, Corinne minden állat hímtagját felismeri és lerajzolja emlékezetből is – nevetett Fabian.

- Fabian fejezd be! – pirult el Corinne újból és újból, ahogy Armand csodálkozó nevetős tekintetével összeakadt a pillantása.

- Csak a szaktudásodat dicsérem hugica – vette el húgától a távcsövet Fabian.

- Engem ne dicsérj senki előtt jó? Kösz – morogta Corinne. – Látom jobban szórakoztok nélkülem fiúk. Akkor jó vadászatot! - intett nekik, s sietve futott az erdei ösvényen.

- Had menjen! – legyintett Fabian.



Armand két fácánt lőtt és elégedett volt a napi vadászattal. Már a nap lenyugvásra készült, amikor Richard csak kézzel jelezte, hogy Armand maradjon. Fabian feloszlatta a vadásztársaságot. Elköszöntek, s úgy tűnt mindenki hazafelé igyekszik. De Richard megállította Armandot.

- Van kedved igazi kukkoláshoz? – kérdezte Richard a fiút.

- Ezt hogy érted?

- Hát ebbe Fabiant nem szoktuk beavatni, mert mégiscsak a húgáról van szó.

- Hogy? Ti Corinne után kukkoltok? – nevetett fel Armand hitetlenkedve.

- Ó, hát jól van mi is tudjuk, hogy az unokatestvérünk, de ő az egyetlen lány több mérföldes körzetben. Szóval érted. Szükség törvényt bont!

- De ennyire!?

- Ha nincs kedved nem kell, de ha már itt vannak a távcsövek szoktunk egy kicsit nézelődni – mosolygott pajkosan Richard. – Na? Kíváncsi vagy?

- Hát…nem tudom… - felelte viszolyogva Armand. Ez valahol olyan illetlen, de mégiscsak Corinne.

- Jó móka, a végére mindig berúgunk – rántotta magával Richard. – Az egyetlen meztelen női látvány, azért mi sem vagyunk szentek, érted. Kell valami kikapcsolódás. A faluba lemenni túl fárasztó. Ráadásul le is bukhatunk. Corinnet- nézni fürdés közben az nem olyan körülményes – magyarázta mintegy önmagát is győzködve Richard. – Fel, a fákra! – intett a többieknek Richard és nekikezdtek megmászni a fenyvesek magas fáit, Robin faházához a legközelebb. A fák sűrű ágai közt valóban a kivilágított faházra lehetett látni. Richard megsem állt a megfelelő faágig, ahol kényelmesen elhelyezkedett, szélebbre húzódott, hogy Armand is elférjen mellette.

- Innen a legjobb a rálátás – biztosította Armandot Richard és élesítette a távcsövét.

- Nem hiszem el, hogy belerángattatok ebbe, ez olyan gyerekes dolog – rázta a fejét Armand.

- Ebbe semmi gyerekes nincs, természetes férfiösztön, hogy szeret az ember női testeket látni – vigyorgott Richard, majd átadta a távcsövet. – Kezdődik a műsor! – kacsintott Armandra. Armand átvette a távcsövet a sráctól és habozott. Ha most belenéz, onnantól Corinne nem csak fátyolrengeteg lesz előtte. Onnantól Corinne testet is kap a képzeletében. Akarja ő ezt? A kíváncsiság erősebb volt, mint a józan ész. Szeme elé emelte a lornyont és beélesítette. Corinne valóban fürdéshez készülődött. Amióta a faházba fürdőszobát építettek, megváltozott. Armand régen járt az emeleten. És bizonyára szép lehetett a fürdőből a rálátás a fenyvesekre, de ez fordítva is igaz volt. A fenyvesekről is igen jó volt a rálátás a fürdőre. Nyilván Robinnak meg sem fordult a fejében, hogy itt az erdő mélyén a családja környezetében bárkinek eszébe jutna a fürdésüket nézni. Pedig ezeknek a suhanc kölyköknek eszükbe jutott. Mikor jöhettek rá, hogy a hatalmas panorámaablakok amelyek a süllyesztett kád szintjében voltak azokat innen nézni is lehet? Corinne a tükörnél igazgatta a haját. Felcsavarta egy gyakorlott mozdulattal és néhány tűvel megtűzte. Esélyt sem adott felkészülni a látványra, egyszerűen ledobta magáról a fürdőköntöst, ami alatt teljesen meztelen volt. Armand önkéntelenül fújtatott.

- Nagyon állat mi? – húzta meg a borosüveget Richard. Armand egyre növekvő erekcióval figyelte, ahogy a lány megfordul, hetyke, almaformájú mellei rezegnek, ahogy a fürdőmedencébe lép és lágyan beleereszkedik. A látvány szinte beleégett a szemébe. Corinne meztelen teste, a nőies vonalak. Corinne döbbenetesen más volt. Armand álmában sem sejthette, hogy ilyen fejlett, mellei vannak már a lánynak. Corinne elégedetten pancsolt, a habot simogatta a karjain, talán merengve nézte a fenyvesek sötét árnyait, ami még a kék égbolton kirajzolódott belőlük, a csillagokkal, a holddal. Szép látvány mindkét oldalról.

- Adj egy kis bort! – nyújtotta a kezét Armand.

- Az erdő legszebb teremtményeire! – koccintotta a borosüvegét az Armand kezébe nyomott borosüveghez Richard és nagyot kortyolt a sajátjából. Armand visszaadta a távcsövet és csak meredt maga elé, a faház fényeire.

- Mióta lesitek?

- Lessük? Ez egy diszkrét szórakozási mód.

- Corinne nem tud róla?

- Természetes, hogy nem. Különben szerintem a szemünk világába kerülne ez a titok – rázta a fejét Richard nevetve. – De hát tudod hogy van ez. Ő rokon. Nem érdekel minket, csak szerettünk volna lányokat nézni ennyi. Nem kifejezetten Corinne látványa izgatott minket. Nem tudom melyikünk ötölte ki magában, de azóta egy évben egyszer-kétszer végignézzük.

- EZ a legrémesebb történet, amit hallottam. Ezt kellett volna a tábortűznél mesélnetek – jegyezte meg Armand. – Muszáj mindenkinek rámtukmálnia a titkait?

- Azt hittem tetszeni fog a móka!

- Ez nekem nem móka! – húzta meg szomjasan a bort Armand. – Hogy nézek így most már a szemébe?

- Ugyan már, nekünk sem jelent gondot, más a kukkolós Corinne és más az akivel az erdőt járjuk.

- Hát nekem a kettő viszont ugyanaz! – morogta Armand. – Azt hiszem ideje mennem, nekem ez túl sok – jelentette ki Armand és ugrálva lejutott az avarszintre.