Fenyvesek lordja

„Miért nem akarod, hogy hozzámenjek ahhoz a Londonban megismert fiúhoz? – kérdezte Maria. Robin akkorát csapott öklével az asztalra, hogy az összes edény belecsörrent. - Azért, mert hozzám fogsz jönni! – harsogta. – Megértetted Maria? Hozzám fogsz jönni!” P. 149. Maria félrehúzva a vastag bíborvörös bársonyfüggönyt kikémlelt a hideg téli éjszakába. Jégvirág díszítette az ablaksarkokat. Maria mögött a kakukkosóra elütötte az éjfélt. Maria meg volt győződve róla, hogy valójában nem kakukk szól a faórából hanem kakas. Egy fekete kakas rikongat az éjszaka csendjébe. Mint megannyi éjen át a kastélypark határán túl. A fenyvesek fekete alakjai, a láthatatlan vadászok. Kattogott a fémszerkezet, a rugó visszaugrott az ajtó mögé, a kakas eltűnt, a szobára ismét csend telepedett. Egyetlen gyertya égett csak a kandalló feletti gyertyatartóban, elég volt a kandalló lobógó fénye, amely betöltötte a szobát. Maria felpillantott az égboltra. Látszott a holdsarló keskeny kecses alakja, most szinte bölcső formát öltött, alsó hasa fénylett a széleihez ringva elvékonyodott. A csillagok fénye tompán ragyogott az ég fekete atlaszán. Hideg éjszaka lehet odakint. Maria elengedte a függöny anyagát és hagyta, hogy visszaomoljon az ablaküveg elé. Suhogott fekete selyemalsószoknyája, ahogy visszalépett a kandalló előtti vastag szőrmére. A derekánál megannyi fekete toll vegyült a csipkemasnik és selyemanyag közé. Hosszú barna tollak suhogtak a szoknyája redői közé dörgölődzve. Szorosan fűzött derekára csúsztatta a tenyerét. Bosszúsan toppantott, s felkapta a gyertyát a kandallóról, az előtérbe sietett. Abroncsos szoknyája hátralibbent, ahogy az ajtón átlépett, s ugyanebben a pillanatban fekete párudcmozgással ért a lépcsőfeljáróhoz a magas, sötét alak. - Robin! – torpant meg ringó szoknyával Maria. Robin megvakarta a tarkóját ott, ahol a kakastollak peckesen kiálltak vállánál, s felcsúsztatta a homlokára a szemére erősített fekete selyemkendőt. – Hol maradtál? – vonta kérdőre Maria. - Hol lettem volna? Az erdőben! – mordult vissza Robin. Sötét pillantása akaratlanul is végigsiklott a karcsú nőalakon. Maria szépen redőzött szoros felsőjű ruhában és dús fantáziájú tollakkal ékes, díszes, taft, tüll, csipke és selyem szoknyáján. Az uszálya a földet söpörte legalább fél méterrel a krinolin mögött. Vörös haja loknikban hullott vakítóan fehér vállára és mellkasára. Robin szó nélkül továbbindult kettesével véve a lépcsőfokokat a kissé kopott szőnyegen. Maria felcsippentve a szoknyáját sietett utána. - A nagybátyámék átjöttek vacsorára! Elfelejtetted? Rettentően kínos volt! Nem voltál itt! – dühöngte Robin hátának Maria. - Dolgom volt! – felelte vissza közönyös elutasítással Robin. - Hogy képzelted, hogy faképnél hagysz, és lelépsz csak így szó nélkül – Robin szó nélkül becsapta maga után az ajtót. Maria meredt egy ideig a csukott ajtóra, majd benyitott. – azt sem tudtam hol vagy, mi van veled… - Robin visszanézett rá, csak egy durcás kifejezést küldött a nő felé, majd letépte homlokáról a kendőt. Ahogy hullámos haját hátratolta az anyag, Maria szeme megakadt a piros csíkon. – Te vérzel? – érintette meg a férfi homlokát, de Robin elrántotta a fejét lágy női érintés alól. Maria ügyet sem vetett Robin tiltakozó hadműveleteire ellenében. Megdörzsölte ujjbegye között a vörös nedvességet. - Magamra hagynál végre? – csattant rá Robin. - Nem, még nem végeztem – felelte makacsul felvetett állal Maria. Robin bosszúsan meredt rá, majd a nyekergő ruhásládára ülve elkezdte lerángatni a csizmáját, erősen koppant a padlón a csizma. Robin felcsapta a láda tetejét és rángatva magáról a ruhákat dobálta bele, amit sikerült lehámoznia. Ahogy a már kihűlt fürdővízű ezüstkád felé haladt csapkodott, dühöngve hajigálta a dolgait. - Hiába dühöngesz és csapkodsz össze-vissza! Akkor is így van! Ennyi igazán elvárható lett volna! Megbántottad őket! - Kizárt! – szűrte a fogai között Robin, s csobbanással elmerült a kádban. - És én? Rám tekintettel sem vagy!?Legalább közöld ha eltűnsz! – kiáltotta rá Maria. - Nem tartozom neked magyarázattal! – nézett sötéten Mariára Robin, s belemerítette kezét a fenyőillatú hideg vízbe. - De igenis! Ha elfelejtetted volna, talán emlékeztetlek, hogy… - kezdte kioktató hangnemben Maria, s hozzá csípőre tette a kezét. - Befognád már végre!? – kiáltott rá Robin türelmét vesztve. – Zsong a fejem a rikácsolásodtól! - nyomta két tenyerét a homlokára, s így ujjaival összevizezte a haját. - Rikácsolás? Neked, az ha valamit civilizáltan megpróbálunk megbeszélni az rikácsolás? – kelt ki magából Maria, s teljesen a fürővízbe merülő Robin fölé magasodva közelebb lépett. - Maria! Ha nem akarod, hogy megkopasszalak mint egy járás széli csirkét és kitegyem égővörös fürtjeidet a kapura, akkor most azonnal hagyd el a szobámat, mert nem mondom kétszer! – nézett rá összevont szemöldökkel Robin. Maria egy ideig még nagy szürke szemekkel meredt a fekete szempárba, de mindketten hajlíthatatlannak tűntek. Maria végül sarkon fordult s kiviharzott Robin szobájából.