callie: Fenyvesek lordja

Robin előfutára Shadow jelezte, hogy gazdája közeledik a reggelizőszalon felé. Shadow bretagne-i cserszínű basset kutya volt. A szőre olyan, mintha épp az előző percben öntötték volna nyakon egy vödör vízzel. Maria meg volt győződve róla, hogy Robin azért hívta a kutyát Shadownak, mert a kutya mindig csak önmaga árnyékának tűnt. Persze ezt egymás közt soha nem hozták szóba. Shadow úgy terült szét most is a kandalló előtt, mintha az imént verték volna agyon. Robin szerint ez a kivert képű állat a legjobb vadász egész Dél-Angliában. Maria úgy ítélte ez a kiváló minősítés csakis annak köszönhető, hogy a kutya francia és nem angol. Shadow lompos mozgással besompolygott, tipikusan ázott kutyaszagot árasztva magából és pont a kandalló előtt helyezkedett el, hogy további szagmintákat terjengessen a kastélyban. Maria vetett egy szúrós oldalpillantást az állatra, de az természetesen füle botját se mozgatta erre. Shadow túlságosan emlékeztette Robinra és ráadásként ez az ázottképű dög mindig mindenhova elkísérheti Robint. Maria ellenszenve csakis abban a tényben gyökeredzett, hogy ő mindezt nem teheti meg. A kutya kiváltságosabb helyen volt Robin életében mint ő maga. S ezért utálta ezt a kis semmirekellő dögöt. Robin jellegzetes ruganyos léptekkel ért a reggelizőbe. Bőrcsizmájával oldalba dörgölte az állatot, s az asztalra vetett egy pillantást. Robin fél tizenkettőkor ébredt, a reggelit sosem szedik le az asztalról, amiót a Robin kukorékoló, vircsogó hadjáratot intézett a szakács ellen, amiért merészelte leszedni az asztalt, anélkül, hogy ő akár csak ránézhetett volna. Így Robin akármikor érkezett a reggelizőszalonba, a reggeli ott várta, nem egyszer a következő nap tálalásáig. A tea kihűlt, a felcikkezett gyümölcsök már barnultak. Robin szó nélkül elhaladt Maria mellett, s a kenyeres kosárból kiemelt egy hegyes szárú háromszög alakú pirítóst. Valahonnan bőrkabátja alól előhúzta a bicskáját, s kését belemártotta a padlizsánkrémbe. Vastagon kente az erősen fokhagymás pikáns ízű krémet, s bele is harapott a megkent pirítósba. - Nem ülnél le reggelizni? – szólalt meg a sarokból Maria. Csak morgás érkezett feleletként. Maria újra beleszúrta a tűt a hímzésanyagba, s öltött egyet. Robin változatlanul járkálva az asztal körül falta be a padlizsánkrémes pirítósát. – Fogsz ma valami értelmeset is csinálni, vagy a szokásos semmittevéssel töltöd a napod? – kérdezte hűvösen Maria. - Te fogsz ma valami értelmeset csinálni? – kérdezte tele szájjal Robin. – Vagy megint fölösleges és haszontalan dologgal vesztegeted a napod? - Én hímzek, ez hasznos tevékenység – tiltakozott Maria. - Minek? A hímzűtőnek a fonalnak, vagy az anyagnak? – tenyerelt az asztalra Robin erős szájrágással meredve Mariára. - Loveday is hímez – érvelt Maria. - Igen – s kézfejébe törölte a kezét. – Szép mellényeket a nagybátyádnak. - Hímezzek neked? Azt mondtad sosem vennél fel ilyen nevetséges holmit – emlékeztette Maria. - Nem is! De minek hímzel, ha sehova se használod fel? Annyi értelmetlen dolgot csináltok ti nők! Felfoghatatlan – rázta a fejét Robin, s még egy padlizsánkrémes kenyeret befalt Maria borzadó tekintete alatt. - Azt hittem az éneklésem elnyeri a te tetszésedet is – háborgott Maria. - Be kell vallani, Shadow szépen vonyít hozzá – felelte sötét vigyorral a képén Robin. Maria tüntetőlegesen fordult egy kissé ültében, hogy enyhén háttal legyen Robinnak, s hevesebben döfte át a kelleténél a tűt az anyagon. - Mit fogsz ma csinálni? Fára mászol, mint a majmok? – kérdezte gúnyosan felvont szemöldökkel Maria. - És te? Beülsz a szalonba és a hímzőrámádba kapaszkodva várod az estét? – kérdezte vissza könyörtelenséggel a hangjában Robin. - Utálatos durva és erőszakos vagy – szidta el Maria. - Talán nem ilyennek ismertél meg Maria? – Robin a szépen húzott karoszszék támlájára könyökölt és Maria feje felett átnézett a hímzésmintára. - De, pontosan ilyennek – vágta rá sötéten Maria. - Elvárom, hogy ma legalább tíz percet értelmesen tölts – vonta össze a szemöldökét Robin. - Semmi közöd, hozzá, hogy mit csinálok – csattant rá Maria,s lecsapta a hímzőrámát. – Több értelmes dolgot végzek én, mint te az erdőben bóklászva. Úgy emlékszem az egyezség a halkereskedésre állt és nem a vadak újbóli elejtésére. - Elfelejted Maria, hogy a kényelem, amelyet annyira kedvelsz, csakis nekem köszönhető. A nagybátyád semmit sem biztosított számodra. Remélem az a borsónyi agyad felfogta ezt. Tehát amennyiben nem akarod, hogy kitegyem masnikba és szalagokba bugyolált hátsódat a hóba, leszel szíves nem foglalkozni az én dolgaimmal! –A hímzőráma koppanva gurult le Maria öléből, Robin reflexei azonban most is gyorsabbnak bizonyultak. Kifacsarva Maria lendülő karját a szék mögötti kandallópárkányhoz szorította a felpattanó nőt. - Ne merészeld! – sziszegte neki Robin. Maria gyomra felkavarodott a foghagyma szagától. - Istenemre Robin ez undorító! – fintorgott. - Akkor jó! – vigyorodott el Robin, s elengedte Maria csuklóját. - Nem lenne szabad veszekednünk – emlékeztette Maria, fájós csuklóját dörzsölve. Robinnak erős a marka. - Senki sem tilthat meg semmit egy de Noir-nak – vetett fel a fejét Robin. - Az egyezséget te szeged meg nap mint nap. - És Te! – vágta rá önfejűen Maria. - Te! - Te! – egyre sötétebben meredtek egymásra, ahogy ismételték.. Egy perc erőszakos adok-kapok után Maria adta be a derekát. - Robin, ez gyerekes – tért ki Robin elől Maria. Robin a Maria hátsójára tornyozott masniredőket figyelte. - Rémes ez a maskara rajtad! – jegyezte meg Robin. – A tegnapi, na az tetszett – idézte fel magában a tollakkal díszített csípőrészt magában Robin. - Gondoltam, ha betoppansz a karácsonyi vacsora kellős közepén mint akit vadak közül szalasztottak, legalább legyünk egymáshoz öltözve…nagyjából – sötétedett el Maria tekintete. – De természetesen csak megerősödött bennem a megállapítás, hogy egy Merryweather legalább egy holdtávolságnyira van a magad fajtáktól. – Robin széles mosollyal az arcán flegma léptekkel közelebb lépett Mariához, s tenyerét rácsúsztatta a nő derekára. Erősen markolva rántotta Mariát magához, s a fülébe suttogta. - Maria…emlékeztetlek, hogy te, most már de Noir vagy. Így magad is holdtávolságnyira vagy a magad fajta Merryweather-öktől, a saját nagybátyádtól. Nem különös? Talán elgondolkodhatnál már ezen…azt hittem hagytam rá elég időt – vonta fel fekete szemöldökét Robin, s olyan hirtelen engedte el Mariát, hogy az majdnem felbukott. - Shadow! – Robin csettintett egyet a kutyának, s köszönés nélkül távozott. 3. fejezet Hózuhany kíséretében Robint leverte a lábáról a fentről érkező súly. Robin belebokszolt a támadó gyomrába, Shadow ugatva futott vissza hóban hempergő gazdájához. Olyan hirtelen érkezett az egész és annyira figyelmetlen mostanában. - Hé-hé! Lassan a testtel! Csak én vagyok! Robin! – röhögött fájósan dörzsölgetve a hasát a támadó, s hanyatt feküdt a hóban. Robin eltávolodva látta, hogy szőrmesapkát a szemébe húzva, a szintén feketével kihúzott szemű támadója, nem ellenség. - Lionel! – lökte el Robin unokatestvérét, s felugrott a hóból. – A többiek?! - Előreküldtem őket egy kis rókavadászatra – vigyorgott Lionel, s elfogadta Robin kezét, hogy felrántsa a hóból. – Nagyon elgondolkodtál! - Önszántamból sosem tennék ilyet – tiltakozott Robin szokásos mogorva stílusában. - Vagyis Maria ösztönzött a fejtornára? – csattant a kaján nevetés Lionel száján. - Nőn soha nem gondolkodtam – zárkózott el Robin. – Na megyünk utánuk, vagy tereferét tartunk? – indult Robin gyorsítva léptein. - Robin, azért maradtam hátra bevárni téged, mert beszélni akarok veled – állította meg fivérét Lionel. Legalább fél fejjel magasabb volt Robinnál. Nyakában a rókaprémen csillogtak a hópelyhek. Úgy nézett ki, mintha az imént ejtette volna el a vörös rókát, s csak a nyakába dobta volna a vadat. Robin szemezett egy ideig az állat mancsával. - Jó bocs elaludtam! – tárta szét a karját rosszkedvűen Robin. - Rövid volt az éjszaka? Vagy csak kimerítő? – vigyorgott rá Lionel. Robin elfordította a fejét, s újra útnak indult. Ropogott a talpa alatt a hó. Olyan bágyadt volt, mint az út szélén sorjázó fenyőfák. Vastag hóréteg húzta le az ágaikat. Az alsó ágak erőtlenül hanyatlottak a földre, nem bírták tartani a terhet. Lionel felvette Robin lépésritmusát. - Én vagyok a vezető nem? – csattant Robin. - Robin, mindenki látja, hogy nem vagy velünk, sem testben sem lélekben! A tegnapi akciónk ékes bizonyítéka ennek! Majdnem ott maradtál! – emlékeztette a balesetre Robint. - Mert az a kicseszett karácsonyi vacsora járt a fejemben. A Merryweathereknek olyan fontosak ezek a hülye keresztény ünnepek! – dörmögte Robin a havat rúgva maga előtt. - De te de Noir vagy! Ne hagyd hogy eluralkodjanak rajtad ezek a pénzsóvár Merryweatherek! Kiforgattak mindenünkből és aztán tessék, msot elvárják, hogy te tartsd el az ő lányukat is! Holott minden az övék Holdföldén! Én mindig mondtam öcsém, Merryweathert nem szabad elvenni! – lehelte a hidegbe Lionel. - Jól van – morogta Robin. - Figyelmeztettelek, mielőtt belevágtál! – nézte megrovón öccsét Lionel. - Tudom! – vágta rá durcásan Robin. - Miért is vetted el! – bosszankodott Lionel. - Volt egy közös ügyünk – dugta a zsebébe fázósan a kezét Robin, s elnézett inkább a havas tájra semmint, hogy Lionel szemébe nézzen. - Egy közös ügy, amiből természetesen a Merryweatherek jöttek ki jól ismét! Övék maradt egész Holdfölde, plusz Loveday! És az a fösvény Benjamin Merryweather átpasszolta neked ezt a londoni piperkőc lányt… - hadonászott Lionel. - Ő egy holdhercegnő! - Veled minden kamu dumát meg lehet etetni? – kérdezte fintorogva Lionel. – Akkor hercegnő ő ha én pávián vagyok! Egy hercegnő gazdag öcsém! Ennek a Merryweather csajnak még öröksége sincs. Az apja nem hagyott rá semmit, a nagybátyja meg nem adott hozzá hozományt tudtommal. Mi hasznod volt ebből a házasságból? Csak kolonc a nyakunkon, ráadásul még egy éhes szájjal több! Mikor pang a vadászidény! Télen minden állat behúzódik a vackába! És a hülye akciótok eredményeként ránkerőltettek egy halászati törvényt. Mostantól csak halásszunk! Hát azt hiszik értünk mi a halászathoz? Szétunom az agyam, amíg arra téved egy hal! Egy de Noirnak nem pálya az unalom! A halászatot a lelkészeknek találták ki, akik ráérnek meditálgatni az élet dolgain! - És? Mit akarsz? - Küld haza a lányt! És ismét vágjunk bele a régi üzletbe nyíltan! – vágta ki harciasan Lionel. – Ne mond, hogy te nem gondoltál rá! Ismerem a gondolataidat is de Noir vagy Robin! Te is ugyanerre gondolsz! – Robin levegőt vett, aztán mégse kezdett bele. Összepréselte vértelenné váló ajkait, s erőlködve de végül ki bökte. - Nem, én nem egészen erre… - Pontosan tudom, mi akadályoz ebben! – fröcsögte rá Lionel, s kirántotta Robin kezét a zsebéből, s erőszakosan szétfeszítette az ujjait. Robin markában egy kék selyemmasni lapult, mely egy apró vörös tincset kötött át. – Hát ez! – sziszegte Lionel magából kikelve. – Remélem jól szétbaszod helyettünk is, mert ő kurvára kibaszott velünk! – Robin akkorát bemosott unokabátyjának, hogy az elterült a hóban, de azon nyomban le is gáncsolta Robint, s a két unokafivér ádáz harcot vívtak a hóban hemperegve. Robin tollas kalapja elgurult az egyik fenyőfa alá. Lionel rókaprémje még jobban megszakadt a nagy birkózásban. A heves percekig tartó erőfitogtatás végül pihegésben fulladt ki. - Hé, állj, állj le! Ne veszekedjünk, hiszen…unokafivérek vagyunk! – mosolyodott el pihegve Lionel, s összeborzolta Robin kócos göndör fürtjeit. Robin elrántotta a fejét, s a hóban csúszva elfordult rokonától. Vérig sértve mutatta hátát a másiknak. - Robin…az egyetlen, oka amiért a de Noir klán hallgat, az te vagy. És a te kapcsolatod Mariával! Már rég kirobbant volna az egész, de a boldogságod miatt tartjuk a rohadt egyezséghez magunkat és befogjuk a szánkat. - Az én boldogságom? – Robin keserűen felnevetett, s fellökte magát a hóból. Robin zaklatottan járt le-fel, végül az egyik fatörzsnek dőlve keresztbe tette a karját. - Robin? Talán nem… - Nos…nem - Robin belemélyesztette a fogait alsó ajkába, sötét tekintete végigjárta a vakító fehér hótakarót, végül kényszeredetten szűrte a fogai között. – Nem akartam elmondani, mert az ilyesmi senkire sem tartozik, de - Robin felnézett a fenyőfák teteje felé, mert képtelen volt Lionel szemébe nézve mondani a vallomást. - …megvan már talán fél éve is, hogy Mariával nem… - Mi? Miket hadoválsz itt össze? – förmedt rá Lionel, dühtől izzó arccal. - Valami nincs rendben Lionel – rázta a fejét Robin s közben lehajtotta a fejét. Göndör fürtjei szanaszét lebbentek a mozdulattól. – Szinte minden szavunk egymáshoz veszekedés. És Maria egyfolytában azt hajtogatta, hogy nem szabad veszekednünk, ne veszekedjünk és már a végén azon veszekedtünk, hogy ne veszekedjünk. Nyáron nagyon elszaladtak a dolgok, egy csomó mindent egymás fejéhez vágtunk aztán… nem tudom hogy történt... - És ő…? – vádolta érzéketlenséggel Mariát Lionel. - Nem. Én – sóhajtott Robin. Lionel most már teljesen értetlenül magyarázatra várva nézett fel unokaöccsére. – Úgy éreztem, ő az oka, hogy képtelen vagyok koncentrálni a vadászatokon. Mert…egyfolytában rá gondoltam. Hiszen nem véletlenül vettem feleségül. Vágyok rá, a nap minden percében és képtelen vagyok urrá lenni magamon. Azt hittem ha megszüntetek mindent magunk közt, akkor olyan lesz minden mint az esküvő előtt. De nem…lehet, ki kellene lépnem a klánból Lionel. - Te barom! – lionel hozzávágott egy nyúlcsapdát, s felpattanva a hóból Robinhoz futott. Megrázta a vállát. – Nem fog egy szoknya kiszakítani a de Noir klánból világos? Ő most már de Noir! És a de Noir családban nem a nők mondják meg, hogy mi lesz! A Merryweathereknél ez biztos másképp volt. Azért jutottak oda, ahova. Övék az egész birtok, és mégis egy romos kastélyban pénzgondokkal küzdenek. - Le fogjuk késni a vadászatot! – vette fel a kalapját Robin, leseperve róla a havat. - Hé Robin! – állította meg hangjával Lionel az előrefutót. – Tudod mi a szokás? Újabb kakasokat hozni a klánba. Remélem fejben tartod. Mint unokatestvéred mondom, nem csak a klánban röppent fel a kukorékolás arról, hogy te vagy az első Fekete Kakas aki nem tudja megtojózni a tyúkot az ólban. - Talán a klánon kívül is túl sok idejük van az embereknek másokkal foglalkozni, holott magukkal sem ártana – vágta rá haragosan Robin, s a két fivér futásnak eredt.