Alex
Felszámoljuk az angliai életünket. Én sürgettem meg az időt. Apám azt mondaná áron alul adtam el a tóparti házat. Bizonyára így van. De még az ősz beállta előtt át akarok költözni Franciaországba, hogy megcsináltassam az alap komfortunkhoz a közművesítést. Nem fogunk tudni visszatérni Angliába, túl nagyok a távolságok. Nincs értelme hamis illúziókba ringatni magunkat. Én most úgy cuccoltam össze, mint aki örökre távozik. Felégettem az utolsó hidat is magunk mögött. Felmondtam és elkezdtem csomagolni. A kocsiban csak az utolsó holmijainkat visszük. Minden mást költöztető szállít a kastélyba. A bejelentésünk óta nem beszéltünk egyikünk szüleivel sem. Nem keresnek, mi sem keressük őket. Nem is nagyon van már mit mondanunk. Kim meglepődve nézi, ahogy most mégis a szüleim kendali háza elé parkolok.
Csak beugrok valamiért. Egy perc az egész! - le sem állítom a motort, csak behúzom a kéziféket és becsengetek. Anyám nyit ajtót.
Apa?
Az egyetemen.
Tökéletes - bólintok. - Megvan még a szobám?
Persze - néz utánam meglepetten anyám. - Mit keresel?
Itt hagytam valamit - sietek keresztül a házon a szobámig és benyitok. Egy évvel ezelőtt el kellett volna vinnem. Csak akkor annyi minden volt, hirtelen jött a költözés. Itt nem sok minden változott. A mappák között keresgélek. Az íróasztalom mellett annyi ilyen nagyalakú rajzmappa van. Végre megtalálom. Felnyitom, hogy ellenőrizzem a tartalmát. Akvarell festmények, a tenger, mindenféle színárnyalatban. Ez az. Kim középiskolai festményei. Amiket csak megfestett, de sosem vihette haza. Amiket én őriztem meg. Akkor még csak magamnak.
Kim festményei? Ezért jöttél? - kérdezi anyum és csak csendesen kísér végig a házon. Megérzi, hogy miért viszem egyszerre magammal. - Most utaztok? Franciaországba? Alex!
Szia anya! - visszafordulok és megölelem.
Vigyázz magadra… jó utat! - anyum szeme könnybe lábad.
Megyek!
Oké, jól van - enged el anyám és lesietek a kavicsos feljárón Axel mellé dobom be a rajztömböt és már gázt is adva kifarolok a szülői háztól. Magam mögött hagyom a szülővárosom.
Ezek? - kérdezi Kim a tömböt nézve.
A KimArt - nézek rá mosolyogva. - Az összes, amit nálam hagytál - Kim megrökönyödve nyúl hátra és nézegeti a saját alkotásait. a robbanó hullámok a sziklákon a vérvörös óceán a naplementében. A végtelen óceánja.
Mindet megtartottad? - lapozgatja Kim sorra.
Amit ki tudtam menteni, igen - nézek fel Kim ölébe futólag. - Csinálhatnál egy online galériát. Az alap itt van az öledben. Aztán… akár árulhatnád is. Talán lennének vásárlóid.
Erre még sosem gondoltam - mereng Kim a saját festményeit nézegetve.
A művészi hajlamaidat kiélheted a kastélyban is. Elég sok falfelület van, mind igen rossz állapotban. Lesz mit felújítanod. Neked a felület úgyis mindegy csak fess!
Valami terved van igaz?
Igen. Átgondoltam, fordítsuk a kastélyt és a tehetségedet is a mi hasznunkra. Kezd egyetlen szobával és aztán bővítjük.
Mert?
Mert kastélyszállónk lesz - vigyorgok rá. Kim homlokráncolva viszonozza a pillantásomat. - Tudod mikor ugrott be ez? Amikor anyáink azt mondták: Franciaországban nyaralni szokás! Az a mondat szöget ütött a fejembe. Nem kell nekünk semmi más. Angolokat nyaraltatunk és itthonra hirdetjük a kastélyszállót. Ez lesz a bevételünk. Persze addig még rengeteget kell fordítanunk rá.
Mondtam már, hogy imádom az ötleteidet? - néz rám elismerően Kim.
Mielőtt tovább utaznánk Kim unokatesójánál szállunk meg. Ráhangolódtunk egy jakuzzi estre, de Ace egy különleges körutazásra invitált minket. A színháznál szállunk fel az Irwellen dokkoló sétahajóra. Egy négy fős kabin a miénk. Hajókirándulást teszünk Manchester történelmi hajócsatornáján és az Irwell folyón. Az ipari központon túl Stephenson 1830-as vasúti hídját is látjuk. Minden itt van körülöttünk, ami Manchestert naggyá tette. Klasszikus tánczenei kedvenceket játszanak, Manchester lassan suhan el mellettünk éjszakai fényeivel. Az Irwell partjának lenyűgöző építészetében gyönyörködhetünk végig a belvárosig. A legjobb kilátás innen nyílik a Média City fényeire. Táncolunk is. Közösen iszogatjuk az üdvözlő italt és a könnyű harapnivalókat eszegetjük hozzá.
Nektek fogalmatok sincs mit csinál Ace - jegyzi meg Liv.
Miért mit csinál velünk? - dobok be egy sajtos finomságot a harapnivalók közül.
Megmutatja, milyen csodálatos Manchester. Nincs okotok elköltözni Angliából - nevet Liv. - A cél: lebeszélni titeket a költözésről.
És még össze sem beszéltem a szüleitekkel - biccent rá Ace. - De szerintem Anglia tökéletes hely, és különösen ez a vidék. Nincs semmi indokom elköltözni innen.
Neked - jegyzi meg szúrósan Liv. - Szóval vigyázzatok, nehogy eltérítsen titeket az útról.
Nem tud - érvelek. - Elhatároztuk magunkat. Plusz késő. Már eladtuk a házunkat! - Kim a pezsgőt ízlelgeti nem is reagál.
Tudjátok miért szívás, ha minden beépített? Semmit sem tudsz magaddal vinni. Beépített tűzhely, beépített mosógép, szárítógép… az egész házunk be volt építve. Csoda, hogy mi nem lettünk beépítve!
Pedig apáink bebetonoztak volna minket. Talán okosabbak lettünk volna - kacag fel Kim. - Ez a Manchester tényleg gyönyörű! Különösen így sötétedés után! Már értem miért szereted annyira - néz Ace-re.
Mi Manchestert főleg nappal láttuk és akkor is perspektívában - bólogatok hozzá.
És mi a terv Franciaországban?
Mi is ott házasodtunk. Esküvői rendezvényhelyszín leszünk - bólogatok. - Sok szállóvendég, egy kastély igazán esküvőhöz illő környezet.
Egy esküvőhöz sok virág is kell csak szólok - jegyzi meg Ace.
Már megint üzletel - ingatja a fejét Liv. - Sosem tudsz leállni? Persze éjszaka van, te ilyenkor vagy a legaktívabb.
Igen, én éjszakai műszakban dolgozom mindig. Ilyenkor pörög jobban az agyam - legyint rá Ace. - Üres hely, csúnya sarkok, dobjatok oda egy nagy cserepes növényt, mindent kitakar. A legpocsékabb helyet is feldobja egy két dísznövény. A kastélyparkba ültethettek néhány angol rózsabokrot, és tegyetek minden szobába virágkompozíciót. Nem azért mert egy kertészetem van.
De pontosan azért mondja - szúrja közbe Liv epésen.
Minden kapcsolatban van haszon - jelenti ki Ace fölényesen.
Nem mondasz hülyeséget - bólogatok. Ace és én koccintunk. - Akkor a jövendő üzletünkre - Ace kacsint és iszunk rá.
Kim
Angliában eladtuk mindenünket, hogy ide költözzünk, a mi kastélyunkba. A Hársfa-kastély szinte teljes felújítása és benne minden munka ránk vár. Bár rengeteg feladattal jár, mégis úgy érezzük megéri. A saját kastélyunkban élhetünk. Alex a nagy ódon kastélykulcsokkal nyitogatja a fő zárakat. A lépteink nyomán felkavarjuk az évszázados port. Minden zsalut kinyitunk és szellőztetünk. A szellő a közeli óceán illatát hozza a szobákba. Az összes holmink néhány tucat doboz a fogadócsarnokban. A felújítási munkákat illetően úgy döntöttünk, hogy meghagyjuk a kastély eredeti karakterét. Vagyis jellemzően régiségvásárokat fogunk járni. Apáink megpukkadnának a gondolattól, hogy az ultramodern házunkat lecserélve régiségek és kacatok között keresgélünk dolgokat magunknak. Mindent. Alex azt mondta, minél régebbi annál jobb. Dac. Amiben mi ketten mindig is tudtunk alkotni. Én a nyílt és Alex a csendes lázadó. Megérkeztünk. Ez már a mi óceánunk.