Megfogadtam Kim javaslatát és beültem a St. Peter’s téri teraszra. A tegnapi férfi. Itt van. Oldalt ül nekem, ugyanúgy a barátjával van. Mindketten igen jól öltözöttek. Elegáns sötétkék ingben van. Szépen kidolgozott a felsőteste. Látszik, hogy sokat adhat a testképére. Szép vékony világosbarna a szemöldöke, formára borotvált borostás az arca, minden hajszála a helyén van. Mintha egyenesen ma jött volna a fodrásztól. Elegánsak a mozdulatai. Ma is bort iszik. Vöröset. A barátja vezethet, ha ő mindig borozhat. Lassan kortyol a borból. Oldalt néz rám. Tudom miért jöttem, és miért néztem meg őket. Hogy mi tetszett bennük. Noelre emlékeztetnek. Egy férfira, egy férjre, aki elegánsan jelenik meg. Minden, ami Ace ellentettje. Ace stílusa mindig is a kapucnis pulóver, póló farival volt és fűzős edzőcipővel. Ace-t talán még sosem láttam talpas pohárból bort inni. Ace kólát iszik. Mindig. Én meg egy nagyon tradicionális családból származom. Anyám folyton elegánsan öltözött, ahogy apám is. Nem én leszek a család fekete báránya. Az én lázadásom csendes lázadás, de mindig igyekeztem beilleszkedni a családi elvárásokba. A családban Kim az, aki mindent felégetett maga mögött. Talán azért segítettem hozzá, azzal az ingatlanközvetítéssel. Valósítsa meg magát, törjön ki a családi tradíciókból, szabadítsa fel magát. Mit csinálok én itt?
Kizártnak tartom, hogy miattam ültek volna be ide ma is ebédelni. Nem érzem magam ennyire különlegesnek. Flörtölésben sem vagyok jó. Lehet, hogy mindig itt ebédelnek. Ki tudja? Lehet a közelben dolgoznak.
Ideges gépeléssel ráírok Kimre:
“Itt vannak. Az étterem teraszán.”
“ Muti őket! Lőjj egy képet róluk, csak lazán!”
Sután tartom a telefont, próbálom, csak az asztalon, nem feltűnően csinálni, egy közelítős képpel rákattintok a srácokra. Megvan a kép! Átdobom Kimnek!
“Nem rossz. Kár, hogy nem vagyok ott veled, már a mi asztalunknál ülnének!”
“Abban nem is kételkedtem. Annyira jó lenne Kim. Gyertek el Manchesterbe!”
“ok”
“Két pasi együtt ebédel, borozva, szerintem… melegek. Talán pont most van a pride Manchesterben…”
Szia! Megtaláltalak! - lazán a szemközti székbe vágja magát, sötét techno pólójával mindent kitakar a szemközt ülő két férfiból. Feltolja a napszemüvegét a sapkájára.
Ace! - hátradőlök a székemben és kedvetlenül méregetem. - Mi járatban a St. Peter’s téren?
Tisztázó beszélgetésre jöttem. Beülhettünk volna együtt a Midland-ba is. Ebédelhetnénk együtt, ha akarnád.
Talán nem akartam - totál mélyponton vagyok, mert azzal, hogy pasival látnak, most már száz, hogy a teraszon az a két pasi… még egy flörtölési esélyem sem lehet. Megadóan sóhajtok és Ace-re nézek.
Kerülsz, menekülsz, semmit nem beszélünk meg. Ismét előbújt belőled az a Liv Somerhalder, akit megismertem.
Szerintem meg te nem beszélsz meg velem dolgokat. A felvételt sem. Ahogy az az Ace, akit megismertem a klubban.
Nem volt kötelező megcsinálnod. Mondtam, ha nem, akkor nem.
Mindegy.
Nem mindegy.
Dehogynem, ez neked pénzügyi kérdés lett, mint minden - nem tudom lehet, veszekszünk. Feszült vagyok én is, Ace is. Hátrahúzom a hajam az arcomból és elnézek.
Liv, azzal, hogy elvettelek a teljes vagyonom felét is birtoklod ez nagyjából azért úgy képben van neked ugye? Mármint, ha el akarnál válni.
Honnan jött ez fel? Hogy el akarnék válni? - feszülök meg.
Nem tudom, mostanában, úgy teszel, mintha mindenért én lennék a hibás. Jössz-mész, fújtatsz rám mint egy macska. Azért érzem a folyamatos negatív rezonanciát, még ha nem is vagyok mindig otthon.
És ebből azt vonod le, hogy csak a pénzedért mentem hozzád, és hogy részesüljek a vagyonodból. Egyre jobb vagy komolyan. Amikor megismertelek totál nem tudtál a pénzzel bánni, én végeztem pénzügy-számvitelt, de te üzletember lettél. Mindenben az üzletet látod. A BBC kezdő DJ oktatóvideó csomagban is - tényleg próbálom nem megemelni a hangom, már csak azért is, mert nem szeretném, ha hallaná az a két pasi, hogy mi ketten miről beszélgetünk.
Jött, a lehetőség, megragadtam. Ennyi - válaszolja ingerülten Ace.
Régen nem érdekeltek a lehetőségek, csak az elveid.
Az emberek változnak. Különösen ha törés van az életükben.
Lehet, hogy azt az Ace-t szerettem igazán, aki akkor voltál.
Lehet, hogy az az Ace már nem létezik Liv.
Tudod, amit ma reggel mondtál… elgondolkodtatott.
Noel?
Igen. Aznap, karácsonykor. Két opcióm volt. Hozzámegyek egy bankárhoz, vagy egy szórakoztatóiparból meggazdagodott vállalkozóhoz. Ezt akkor lehet nem láttam ilyen tisztán. de pénzügyi szinten mi a különbség a bankár és a vállalkozó közt? Mindkettő a maga hasznát nézi. Mi a hasznod ebből az egészből?
Ez köztünk Liv, mindig is lelkiismereti kérdés volt. Attól a nyártól kezdve. Az egész folyamat. Minden… a pénzről szólt. Részemről. Vagyonteremtés. Ennyi volt a cél.
Már megvan a vagyonod.
Nem tudok leállni. Átállt az agyam erre. Csináljunk még egy passzív jövedelemforrást. Miért ne? Miért ne lehetne egy oktató videósorozatom? Aki DJ-zni szeretne, az megtanulhat. Kifizeti az online tanfolyamot és gyakorolhat otthon.
Talán csak ezért nem jön össze a baba. Folyton agyalsz valamin, folyton stresszelsz.
Szerintem Liv, arra nincsen szükség, hogy te dolgozz. Nem vagyunk rászorulva. Te sem vagy rászorulva. Miért nem tudsz, te annyival megelégedni, hogy a feleségem vagy? Egyáltalán nem kellene mással foglalkoznod, csak hogy teherbe ess. Felőlem egész nap ötletelhetnél rajta otthon. Hazamegyek, csináljuk kész. Liv, minden kivizsgálás után is rendben vagyunk. Lásd be te is mentálisan nem vagyunk ott, hogy ez összejöjjön.
Ace… tulajdonképpen ugyanarról beszélünk, csak két teljesen ellentétes oldalt látunk.
Pontosabban?
Miért ment olyan könnyen ott tizennégy évvel korábban a teherbe esésem?
Mert fiatalabbak voltunk?
Nem is ez volt ebben az egészben a lényeg, Ace…igazán most kezdem érteni, az akkori önmagamat is. Lányiskolába jártam, elnyomva a szüleim által, megtűrten. Miközben mindig volt az a belső rejtett lázadó oldalam. Nagyon könnyű volt vonzódnom, olyan férfiakhoz, akik ezt elő tudták hívni belőlem. Mint Dylan. Meg akartam élni a saját lázadásomat és ezért volt teljesen egyszerű mód erre az, hogy egy lázadó sráccal, egy DJ-vel járjak. De most….
… ez a lázadó srác már eltűnt…
Igen.
Egy komoly, folyton elfoglalt zenész üzletember maradt a férjed. Aki téged is beáldoz az üzlet oltárán.
Igen.
Ráadásul már egy gyereket sem tudunk összehozni mi ketten. Vagyis te mint pénzügyi szakember megállapíthatod, hogy a kapcsolatunk, vagy jelen esetben a házasságunk már régen nem nullszaldós.
Jobb is, ha nem mérlegelem voltunk-e valaha is nullszaldósak.
Liv, tudom fáj a gondolat, de lehet hogy meg kellene próbálkoznod megbarátkozni a gondolattal, hogy nekünk… talán soha nem lesz gyerekünk. És ezen gondolat alapján átértékelnünk, azt, hogy mit akarunk egymással, ezzel a házassággal, mert az, amit eredetileg szerettünk volna, abból semmi sem valósult meg. Igazán… én azt hiszem ezt kellene elfogadnod és innen tovább lépnünk. Ha tudunk együtt… ha nem… akkor külön - Ace száraz, nyugodt kíméletlen hangsúlyával ez valahogy még durvább. Kemény szavak. Igazak. Észre sem veszem, mint egy könnyű zápor, peregnek a szememből a könnyek. Kettőnk közül Ace a felnőttebb. Talán ezért is, neki kellett ezt kimondania. - Úgyhogy, ha szeretsz egyedül emészteni, akkor nem is zavarlak ebben. Jó étvágyat! - Ace felemelkedik és magamra hagy. Ott maradok összetörten és csak lehunyt szemhéjam alól peregnek ki a könnyeim. Én erre a teraszra csak sírni járok. Zavartan írok rá Bonnie-ra, hogy részemről halasszon mindent a jövő hétre. Képtelen vagyok ilyen lelkiállapotban dolgozni.
Céltalanul kocsikázom a városban, rutinköröket teszek a kocsival. Ma klubest van. Ace estje. Ilyenkor korábban is megy, később is jön haza a klubból. Mehetnék vele. Nem tudom Ace-től elvárás lett volna, hogy a kísérője vagyok az életének? Az estjeinek? Techno feleség kellene, hogy legyek? Adjam fel teljesen önmagam? A munkám? Mindenem?
Én nem ilyen családban nőttem fel. Rossz példa van előttem. Anyám példáján okulva sosem bízom eléggé egy kapcsolatban, egy férfiban. A nappaliban állva habozva teszem a pendrive-ot a lejátszóba. Ma este, úgyis egyedül vagyok otthon. Tökéletes gondolkodós este. A kanapéra kucorodva a takaróba burkolódzom és elindítom a lejátszást.
Az esküvői videónk. Ráírok az unokahúgomra.
“Kim! Ti szoktátok nézni az esküvői videótokat?”
“Nincs is olyanunk! Polgárpukkasztó esküvőnk volt. Mindketten edzőcipőben voltunk!”
“Nekünk éppen az ellentettje. Puccos esküvőnk volt, fél Manchester a vendégünk volt!”
“Tudom Liv, ott voltam. Igaz totál eláztam, nem sok emlékem maradt. Valamiért úgy érzem ez nem egy boldog nosztalgiás este lesz!”
“Mert nem is az… Ace mindig eléri, hogy romokban legyek és sírjak. Terád is így hat Alex?”
“ Nem. Alex és én… mi inkább mint két testvér egymás mellett vagyunk. Miközben megőrjítjük egymást. Különbözőségünkben is nagyon hasonlóak. De mi problémamegoldásra rendezkedtünk be.”
“ Nem is tudom… eddig is tudtam, de Ace mindig szélsőséges érzelmeket vált ki belőlem. Nagyon a csúcs és nagyon a mély.”
“Mert hatással van rád! Ez jó!”
“ A mélypontokon lenni miatta nem olyan jó érzés. Ace szerint új célt kell találnunk a házasságunkban, ha sosem lesz gyerekünk!”
“fuh Liv, figyelj, ebben totál nem én leszek az embered, mert tudod, mi a gyerek miatt házasodtunk össze… de azt hiszem most ott kellene, hogy legyek!”
“Az remek lenne! Gyertek el! Amilyen hamar csak tudtok!”
“ megbeszéltük! Ne sírj csajszi, inkább igyál! Kimes technika!”
A manchesteri katedrálisban esküdtünk, a Midland Hotelben volt a nászéjszakánk. A lakodalmunkban minden klasszikus felszólalt. Még Rock the Boat is ment, a bulizós vendégeinkkel mind egy csónakban. Techno ritmusban, átdolgozva, Dylan vezényletével csináltuk. Előre-hátra, balra, jobbra, hogy mindenki egyszerre mozgassa a hajót. Én és Ace ültünk elől kormányosként a gyönyörű fehér menyasszonyi ruhámban a földön. Ace-el csókot is váltottunk, amit a mögöttünk levő párok is nevetve követtek, mintha a koreográfia része lenne.
Ace talán sokat ivott aznap. Vidámnak tűnt. Én inkább nyűgnek éreztem a teljes procedúrát. Megrendezte Ace az esküvőjét, az ismerőseinek. Szerintem kevésbé szólt az a nap kettőnkről. Brutál költségvetése volt az egész esküvőnek. Puccos esküvő volt. Én kicsit úgy éreztem akkor is, hogy feleslegesen. Ace gáláns volt, mindent ő rendezett. A teljes költségvetés az ő pénztárcáját terhelte.
Nem szoktuk az esküvői videónkat nézni. Egyszer néztük meg, a videós munkáját értékelve kábé. Nagyon szép felvételeket csinált. Tényleg minőségi. Szinte meghitt, romantikus, lassításokkal, legjobb kamerabeállításokkal. Szép képek. Nem éreztem sem ennyire szépnek, sem ennyire vidámnak az eseményt. Ace vágya volt az egész felhajtás. Az is, hogy apám kísérjen az oltárhoz. Én önszántamból sosem akartam volna ilyet. Az esküvői tanúm a nagybátyám, Liam volt. Aki mellettem állva és nézve az egészet csak ennyit mondott:
Túl sokat flancoltok! Két gyűrű, két tanú és ugyanúgy házasok lennétek. Mi így csináltuk és még házasok vagyunk.
Csak halványan mosolyogtam rá. De valójában egyetértettem. Nem az esküvő nagysága a boldogság fokmérője. Nem tudom miért nézem újra és újra ma este ezt a videót… amin mindent utálok. Megörökítve a videón mindazt, amit nem szerettem. Anyám teljes elutasítása, apám kritikai negativitása, közeli és távoli családom kicsit érdektelen statiszta jelenléte, és Ace végtelen ismerőseinek köre, akik mind jókedvűen, vidáman élvezik az én esküvőmet. Ace aki mindenkivel beszélt, mindenkivel nevetett, mindenkivel koccintott, mindenkivel foglalkozott… csak igazán velem nem. Én csak a fehérbe öltöztetett kelléke voltam az esküvői track-jéhez. Most úgy érzem, Ace mellett az egész életem ilyen. Mint ez az esküvő.
Mivel fogytam, a ruhám enyhén bő lett rám, a cipőm meg szorított, egész nap melegem volt és úgy éreztem csorog rólam a verejték és mindeközben mindenkire próbáltam kedvesen mosolyogni, de a felvételeken is látszik, hogy én inkább komoly, mint boldog menyasszony voltam.
Mindebben az őrült forgatagban pedig csak annyi járt a fejemben, hogy soha nem abba szerettem bele, aki a tökéletes volt számomra, hanem aki az életem adott pillanatában ott volt és szükségem volt rá. Dylan, Noel, Ace.
Egyikük sem volt tökéletes… végtelenül távol álltak a számomra tökéletes társtól. De mégis adott helyzetben… rájuk volt szükségem, azokra az érzésekre, amit kiváltottak belőlem. Noelt azóta sem láttam. Ace…hullámhegyek és hullámvölgyek sorozata, távol a tökéletességtől, vele most zátonyra futottunk… és ebből… várható mi következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése