Hársfa-kastély

 Alex

Felszámoljuk az angliai életünket. Én sürgettem meg az időt. Apám azt mondaná áron alul adtam el a tóparti házat. Bizonyára így van. De még az ősz beállta előtt át akarok költözni Franciaországba, hogy megcsináltassam az alap komfortunkhoz a közművesítést. Nem fogunk tudni visszatérni Angliába, túl nagyok a távolságok. Nincs értelme  hamis illúziókba ringatni magunkat. Én most úgy cuccoltam össze, mint aki örökre távozik. Felégettem az utolsó hidat is magunk mögött. Felmondtam és elkezdtem csomagolni. A kocsiban csak az utolsó holmijainkat visszük. Minden mást költöztető szállít a kastélyba. A bejelentésünk óta nem beszéltünk egyikünk szüleivel sem. Nem keresnek, mi sem keressük őket. Nem is nagyon van már mit mondanunk. Kim meglepődve nézi, ahogy most mégis a szüleim kendali háza elé parkolok.

• Csak beugrok valamiért. Egy perc az egész! - le sem állítom a motort, csak behúzom a kéziféket és becsengetek. Anyám nyit ajtót.

• Apa?

• Az egyetemen.

• Tökéletes - bólintok.  - Megvan még a szobám?

• Persze - néz utánam meglepetten anyám. - Mit keresel?

• Itt hagytam valamit - sietek keresztül a házon a szobámig és benyitok.  Egy évvel ezelőtt el kellett volna vinnem. Csak akkor annyi minden volt, hirtelen jött a költözés. Itt nem sok minden változott. A mappák között keresgélek. Az íróasztalom mellett annyi ilyen nagyalakú rajzmappa van. Végre megtalálom. Felnyitom, hogy ellenőrizzem a tartalmát. Akvarell festmények, a tenger, mindenféle színárnyalatban. Ez az. Kim középiskolai festményei. Amiket csak megfestett, de sosem vihette haza. Amiket én őriztem meg. Akkor még csak magamnak.

• Kim festményei? Ezért jöttél? - kérdezi anyum és csak csendesen kísér végig a házon. Megérzi, hogy miért viszem egyszerre magammal. - Most utaztok? Franciaországba? Alex!

• Szia anya! - visszafordulok és megölelem.

• Vigyázz magadra… jó utat! - anyum szeme könnybe lábad. 

• Megyek!

• Oké, jól van - enged el anyám és lesietek a kavicsos feljárón Axel mellé dobom be a rajztömböt és már gázt is adva kifarolok a szülői háztól. Magam mögött hagyom a szülővárosom.

• Ezek? - kérdezi Kim a tömböt nézve.

• A KimArt - nézek rá mosolyogva. - Az összes, amit nálam hagytál - Kim megrökönyödve nyúl  hátra és nézegeti a saját alkotásait.  a robbanó hullámok a sziklákon a vérvörös óceán a naplementében. A végtelen óceánja.

• Mindet megtartottad? - lapozgatja Kim sorra.

• Amit ki tudtam menteni, igen - nézek fel Kim ölébe futólag. - Csinálhatnál egy online galériát. Az alap itt van az öledben. Aztán… akár árulhatnád is. Talán lennének vásárlóid.

• Erre még sosem gondoltam - mereng Kim a saját festményeit nézegetve.

• A művészi hajlamaidat kiélheted a kastélyban is. Elég sok falfelület van, mind igen rossz állapotban. Lesz mit felújítanod. Neked a felület úgyis mindegy csak fess!

• Valami terved van igaz?

• Igen. Átgondoltam, fordítsuk a kastélyt és a tehetségedet is a mi hasznunkra. Kezd egyetlen szobával és aztán bővítjük. 

• Mert?

• Mert kastélyszállónk lesz - vigyorgok rá. Kim homlokráncolva viszonozza a pillantásomat. - Tudod mikor ugrott be ez? Amikor anyáink azt mondták: Franciaországban nyaralni szokás! Az a mondat szöget ütött a fejembe. Nem kell nekünk semmi más. Angolokat nyaraltatunk és itthonra hirdetjük a kastélyszállót. Ez lesz a bevételünk. Persze addig még rengeteget kell fordítanunk rá.

• Mondtam már, hogy imádom az ötleteidet? - néz rám elismerően Kim.

Mielőtt tovább utaznánk Kim unokatesójánál szállunk meg.  Ráhangolódtunk egy jakuzzi estre, de Ace egy különleges körutazásra invitált minket. A színháznál szállunk fel az Irwellen dokkoló sétahajóra. Egy négy fős kabin a miénk. Hajókirándulást teszünk Manchester történelmi hajócsatornáján és az Irwell folyón. Az ipari központon túl Stephenson 1830-as vasúti hídját is látjuk. Minden itt van körülöttünk, ami Manchestert naggyá tette. Klasszikus tánczenei kedvenceket játszanak, Manchester lassan suhan el mellettünk éjszakai fényeivel. Az Irwell partjának lenyűgöző építészetében gyönyörködhetünk végig a belvárosig. A legjobb kilátás innen nyílik a Média City fényeire. Táncolunk is. Közösen iszogatjuk az üdvözlő italt és a könnyű harapnivalókat eszegetjük hozzá.

• Nektek fogalmatok sincs mit csinál Ace - jegyzi meg Liv.

• Miért mit csinál velünk? - dobok be egy sajtos finomságot a harapnivalók közül.

• Megmutatja, milyen csodálatos Manchester. Nincs okotok elköltözni Angliából - nevet Liv. - A cél: lebeszélni titeket a költözésről.

• És még össze sem beszéltem a szüleitekkel - biccent rá Ace. - De szerintem Anglia tökéletes hely, és különösen ez a vidék. Nincs semmi indokom elköltözni innen.

• Neked - jegyzi meg szúrósan Liv. - Szóval vigyázzatok, nehogy eltérítsen titeket az útról.

• Nem tud - érvelek. - Elhatároztuk magunkat. Plusz késő. Már eladtuk a házunkat! - Kim a pezsgőt ízlelgeti nem is reagál.

• Tudjátok miért szívás, ha minden beépített? Semmit sem tudsz magaddal vinni. Beépített tűzhely, beépített mosógép, szárítógép… az egész házunk be volt építve. Csoda, hogy mi nem lettünk beépítve!

• Pedig apáink bebetonoztak volna minket. Talán okosabbak lettünk volna - kacag fel Kim. - Ez a Manchester tényleg gyönyörű! Különösen így sötétedés után! Már értem miért szereted annyira - néz Ace-re.

• Mi Manchestert főleg nappal láttuk és akkor is perspektívában - bólogatok hozzá.

• És mi a terv Franciaországban?

• Mi is ott házasodtunk. Esküvői rendezvényhelyszín leszünk - bólogatok. - Sok szállóvendég, egy kastély igazán esküvőhöz illő környezet.

• Egy esküvőhöz sok virág is kell csak szólok - jegyzi meg Ace.

• Már megint üzletel - ingatja a fejét Liv. - Sosem tudsz leállni? Persze éjszaka van, te ilyenkor vagy a legaktívabb.

• Igen, én éjszakai műszakban dolgozom mindig. Ilyenkor pörög jobban az agyam - legyint rá Ace. - Üres hely, csúnya sarkok, dobjatok oda egy nagy cserepes növényt, mindent kitakar. A legpocsékabb helyet is feldobja egy két dísznövény. A kastélyparkba ültethettek néhány angol rózsabokrot, és  tegyetek minden szobába virágkompozíciót. Nem azért mert egy kertészetem van.

• De pontosan azért mondja - szúrja közbe Liv epésen.

• Minden kapcsolatban van haszon - jelenti ki Ace fölényesen.

• Nem mondasz hülyeséget - bólogatok. Ace és én koccintunk. - Akkor a jövendő üzletünkre - Ace kacsint és iszunk rá.

Kim

Angliában eladtuk mindenünket, hogy ide költözzünk, a mi kastélyunkba. A Hársfa-kastély szinte teljes felújítása és benne minden munka ránk vár. Bár rengeteg feladattal jár, mégis úgy érezzük megéri. A saját kastélyunkban élhetünk. Alex a nagy ódon kastélykulcsokkal nyitogatja a fő zárakat. A lépteink nyomán felkavarjuk az évszázados port. Minden zsalut kinyitunk és szellőztetünk. A szellő a közeli óceán illatát hozza a szobákba. Az összes holmink néhány tucat doboz a fogadócsarnokban. A felújítási munkákat illetően úgy döntöttünk, hogy meghagyjuk a kastély eredeti karakterét. Vagyis jellemzően régiségvásárokat fogunk járni. Apáink megpukkadnának a gondolattól, hogy az ultramodern házunkat lecserélve régiségek és kacatok között keresgélünk dolgokat magunknak. Mindent. Alex azt mondta, minél régebbi annál jobb. Dac. Amiben mi ketten mindig is tudtunk alkotni. Én a nyílt és Alex a csendes lázadó. Megérkeztünk. Ez már a mi óceánunk.

Mert akarjuk

 Kim

Végülis együtt visszük el a balhét.  Úgy látszik, mi ketten mindig a nagybejelentésekkel lepjük meg a szüleinket. Az első ilyen Axel érkezése volt.  Este egy időpontban tettük meg egymástól külön. Most ugyanúgy egyszerre mondtuk ki a tóparti házunk nappalijában, ahogy Alex-el egymásra néztünk:

• Egy francia kastélyba költözünk! -  a reakciók teljesen megegyeztek az elvárásainkkal. Szokás szerint Alex szülei egy picit már bentebb voltak. Többet tudtak  az egészről, mert Alex jelezte, hogy szeretné eladni a házat. Tehát Alex szülei kevésbé voltak meglepve, mint az én szüleim. Alex apja zsebre tett kézzel állt. Elegánsan mint mindig, kicsit jobban látszik rajta a kor, mint apámon, de csakis azért, mert enyhén pocakot eresztett. De az arca kisimultabb, kerekebb, és még mindig szőkés a haja. Még csak meg sem szólal. Alex jobban érzékeli, az arca rezdüléseit. Anyáink az első megdöbbenés után kérdések záporát zúdítják ránk.

• Egy kastélyba? Hogyan fogjátok fenntartani? Hány szoba van ott? Egyáltalán milyen állapotban van? És olyan messzire? Franciaországba nyaralni szokás, nem odaköltözni!

• Alex, te nem szólsz semmit? - fordul meg végül Stefi és az apósomra néz.

• Ezen a szinten nekem már nincsen beleszólásom Stefi. De teljességgel elhibázott döntésnek tartom - mondja ki szárazon. Fáradtan elnéz, aztán csak megereszt egy kérdést. - Mikori építés? - néz Alexre.

• Az 1740-es években épült - feleli röviden Alex.

• Közmű?

• Nincs - tőmondatokban pingpongoznak. Ez már az Alex és apja közötti harc. Ismerem. Rövid, tömör. 

• Pfh - Alex apja nemtetszőn a fejét rázva kinéz a tóra. Csak sejtésem van mire gondol. - Menjünk Stefi! - mondja teljes önuralommal és az ajtó felé indul.

• Apa! Várj! - szól utána Alex.

• Mi akarsz fiam? A döntéseid nagy többségéhez sosem kérted ki a véleményemet. De most sincs értelme,  hiszen te már eldöntötted. Ahogy ismerlek már el is indítottad az egész folyamatot. Ezért a lépésedért sem tudlak megtapsolni, ilyen erővel nyisd ki az ablakot és szórd ki rajta a pénzt - becsapja az ajtót maga mögött. Alex ott maradt az ajtót bámulva. De várható volt a második támadás.

• Éppen Franciaországot néztétek ki? - apámnál tovább tartott a sokk, amiből most felszínre tört a dühe. - Miből fogtok élni? Nincsen semmi végzettségetek! Az hogy az anyanyelvetek az angol nem sok mindenre lesz elég, ha közben csapnivaló a franciátok! Teljességgel ésszerűtlen lépés szokás szerint és tudom honnan származik az ötletmag! Kim! Te folyton  faszságokba rángatsz mindenkit! Különösen szerencsétlen Alexet! Felcsináltattad vele magad! Elvetetted magad! Most meg eladatod vele az apja házát! Hogy elköltözz valami lepukkant kastélyba! Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy az ilyen hülyeségeket kitől örökölted? Mert, hogy tőlem nem az biztos.

• Mert, hogy akkor tőlem igaz? - csattan fel anyám. Kész, balhé, a köbön.  Karba tett kézzel nézem az egészet. - Mert szerinted  én vagyok az, akinek nincs egy csepp logikája sem. Aki egy Alex Goodwint akart volna inkább magának! Szerintem, meg Kim tipikusan te vagy! Hogy a létező legextrémebb helyekről ugorjon a mélybe! Mit fogtok kezdeni egy kisgyerekkel ott? Távol tőlünk.

• Azért eddig sem voltatok túl nagy segítség - jegyzem meg.

• Hogyan fogtok ott boldogulni? - sopánkodik anyám.

• Alex, fel nem foghatom, hogy adtad erre a fejedet - csattan apám Alexre. -  Pontosan tudod milyen Kim! Teljesen használhatatlan! Mind anya, mind feleség egy csődtömeg! Hogy vállalhatod, hogy átviszed őket a csatornán?! Miközben pontosan tudom, hogy mit gondolsz róla! Még főzni sem tud! Egy vicc az egész! Kimmel éppen Franciaország! Ami köztudottan a laza erkölcseiről volt híres! Akárcsak Kim! Egy ribanc, Franciaországban! Mi lesz ebből?  Kettőt sem pislogsz és úgy fel leszel szarvazva…!

• Elég volt! - ordítja el magát Alex. Jézusom! Még én is megijedtem! Axel felsír én kapom az ölembe. - Takarodjatok a házamból! Kifelé! Tűnés! Elég volt ebből!

• Gyere Kim velünk! - pattan fel a kanapéról anyám sietve.

• Menj, ha akarsz menj! - kiabálja nekem Alex.

• Nem… én nem - szorítom magamhoz Axelt és rettegve nézem a két férfit. Képesek és a szemünk láttára verekszenek össze. Szinte szétveti a ház falait a feszültség. Apám sarkon fordul és anyámmal együtt távoznak. 

Alex a tó felé a hátsó teraszon át hagyja el a házat. Bent maradok a gyerekkel a karomban. Csak megkövülten állok a kapcsolataink romjainál. Mert hogy mindent rommá tettünk egyetlen kijelentéssel az most már biztos. Az utolsó szálat is Alex kitessékelte a házból. Magunk maradtunk. Bármit is hoz ez a döntésünk, viselnünk kell örökre a következményeit. Mindkettőnk szüleit vérig sértettük.

Axel miután megnyugodott el is alszik. Lapos cipőt húzok és Alex után megyek a partra. A tavon siklik a SUP-on. Lassan. Komótosan. Nyugtatja magát. Hónapok óta nem volt vizen. Talán tényleg innen indult minden. Keveset törődtünk saját magunkkal. Annyira csak a létfenntartásra fókuszáltunk. Nem törődtünk a lelkünkkel. A saját lelkünkkel. Egymáséval. Lesétálok a víz széléhez.

• Szia! - Alex felém irányítja a SUP-ot. Könnyed csobbanások a lapáttal a tó vizében.

• Szia! Csatlakozol? - megállítja a deszkát és várakozón rám néz.

• Oké! - biccentek és Alex kinyújtott tenyerébe támaszkodva átlépek a deszkára. A telefonom a farzsebembe csúsztatom és átölelem Alex derekát. - Létezik, hogy ezt utoljára Devonban csináltuk?

• Mit?

• A közös SUP-pozást.

• Igen -Alex messze lök minket a parttól. Könnyedén siklunk a vizen. Milyen békés és csendes itt minden.  Ahogy Alex szereti. Szép a tóvidék, különösen, ha nem esik az eső. a tó, a dombok, békés minden. Devonnal szemben ennek az északi régiónak is megvan ugyanúgy a szépsége. 

• A tengeren nem lesz ilyen nyugodt a SUP.

• Több lesz az izgalom. Kihívás. Kalandosabb.

• De te nem a kalandokat szereted, hanem a nyugalmat - Alex csendesen evez előrefelé.

• Majd megszokom.

• Nem akarom, hogy kompromisszumokkal élj miattam. Maradjunk Alex. Még nem késő visszacsinálni.

• Apád miatt?

• Miattad.

• Én már eldöntöttem Kim - hajtja előre a deszkánkat Alex.

• Most már csak együtt evezünk tovább? - kérdezem.

• Ja.

• Búcsúzol a tótól igazam van? - értem meg végre Alexet.

• Amíg otthon laktam minden nap SUP-oztam a tavon. Esőben is. Ha nem esett durván.

• Mert, hogy itt annyit esik.

• Igen.

• Te szeretted Kendalt.

• Bárhol jól tudja érezni magát az ember, ha akarja. Kim. Csak akarat kérdése. Jó lesz Franciaország, mert akarjuk.

Aranyfesték

 Alex

Mennyire vékonyak itt a falak? Már késő végiggondolni. Kim hangos volt az éjszaka és a mellettünk levő szobában az unokatesójáék szálltak meg. Hát szívás. Ezt csak akkor vágom le, amikor Ace mindent tudó mosollyal vigyorog ránk a reggelizőasztalnál.  Az ágy annyira kényelmes volt, hogy az otthoni matracunk sem jobb. Ezek a franciák tényleg tudnak valamit.

Kim tejes teát készít a gyereknek. Le sem tagadhatjuk, hogy angolok vagyunk.  Kim vonásai kisimultak. Boldog. S ettől a képtől én is visszanyertem a magabiztosságomat. Vége a talajt vesztett állapotomnak. Mert az én legjobb tulajdonságaimat Kim hozta ki belőlem, aki feltétel nélkül megbízott bennem, aki mellett minden döntésemmel úgy éreztem, hogy jobb ember vagyok. Én ebben a létállapotban tudok alkotni, teremteni, most talán egy új otthont magunknak. Egy igazi otthont. Amiért megéri minden megnyert és elvesztett csatát végigcsinálni. Harcolni és megvédeni. Kim elismeréséért, Kim inspiráló szeretetével magam mögött. Egyszerűen élvezet nézni, a hajlékony mozgását, a jókedvét, a derűjét. Kim Franciaországban van. A hely, ahol működőképes. Ismét. Az a közeg, ahol ő valamiért jól érzi magát. S ettől én is jól érzem magam.

• Francia reggeli! Ezt mindig el tudnám képzelni, minden reggel! - Kim nyalogatja az ujjáról az áfonyalekvárt és újabb croissant ken. - Tudjátok mi hiányzik? Egy kis pezsgő! Alex, ha ide költözünk minden reggel ágyban, francia pezsgős reggelink legyen - ragadja meg a kezem Kim.

• Ha marad egyáltalán pénzünk pezsgőre - dörmögöm és teát készítek én is.

• A felújításnál amit csak lehet csinálj magad - adja a tanácsot Ace. - Ami menthető újítsd fel.

• Túlzás, hogy ezermester lennék - bólogatok. - Apám mellett otthon, a napjaim kilencven százalékában csak maketteket készítettem. Szóval ragasztani éppen jól tudok - ingatom fejem.

• Majd belejössz! Nézd a jó oldalát, itt elrontani már semmit sem tudsz - nevet Ace. A helyzet komikus, de valamiért nem tudok nevetni, inkább aggasztó az ingatlan állapota.

• A kastély  elég üres, nagy terek üresen - méltatlankodom. - Néhol inkább omladozik.

• A padlásra elég sok mindent felhalmoztak - említi meg Liv.

• A padláson a tetőn tátongó lyukakkal voltam elfoglalva, nem is érdekelt az a sok kacat - fújtatok és csak nézem, ahogy Liv issza a narancslevét.

• Lyukas a tetőnk? - néz rám döbbenten Kim. Axel miatt szinte semmit sem látott az álomkastélyából. Én néztem végig mindent, amitől pontosan érzem a döntés súlya az enyém. Ismét. Ha megvettem ezt az ingatlant  az az én döntésem lesz. Kim csak élvezi. Devon érzés. Újra.

• Igen. Szóval az a legégetőbb probléma, kábé minden másnál fontosabb. Apám szerint ha a tető szar minden szar - húzom el a szám. - Márpedig ő nívó- és pritzker-díjas sztárépítész, csak tudja!

• Vétek nem kihasználni egy ilyen kapcsolati hálót - rázza a fejét Ace.

• Ez elvi kérdés már.  Apám nem fog segíteni, hiszen egy full extrás házat dobunk el ezért a romhalmazért - magyarázom.

• Talán apám - veti fel Kim.

• Liam csak azért kiherélne, hogy felcsináltalak, szóval biztos, hogy nem fog egy egész építészbrigádot mellénk állítani. Franciaországban kell keresnünk néhány megbízható személyt, lehetőleg, akik a közelben laknak - sorolom.

• Fejben már mindent végigfuttattál igaz? - néz rám oldalt Kim. - Eszméletlen agya van - mutat rám a késhegyével de a szemközt ülő párosnak mondja.

• Pontosan. Szóval csipkedd magad, mert terveim vannak veled - nézek rá oldalt. Kim megnyalja az ajkát. - Nem az, amire gondolsz. Kimegyünk a francia Devonodhoz. A Tű-sziklához és onnan besétálunk a kastélyhoz. 

• Most? - Kim meglepetten néz fel rám.

• Ha nem haragszotok… - nézek a szemközt ülő házaspárra. Liv a falatot rágva integet, hogy mehetünk. Kim ámulva néz, felhúzom a székből és a babakocsival együtt irányítom az étteremből a part felé.

A part mentén fúj a szél és sirályok hangja hallatszik, akárcsak Devonban. Leülünk a partra és nézzük a tengert.

• El tudnék itt aludni, olyan álmosító - könyököl hátra Kim.

• Én meg bánom, hogy nem hoztam a deszkámat. Meg kellene nézni milyen SUP-on itt a víz.

• Van olyan mint a tóvidék? - kérdezi Kim. Értékelem, hogy gondol rám. Ez nekem szól. Tudja. Én tóparton nőttem fel, ő a tenger mellett. Bár éppen olyan jól ismerem azt a partszakaszt ott a fenyveseknél, hiszen számtalanszor kivittem oda Kimet.

• Meg tudnám szokni - biccentek rá. - Végre csak mi. Megnyugtató - nézzük a víz fodrozódását. A partra szaladó hullámokat. - Nem rossz környék, de az orvosi ellátás elég vacak - oldom fel a telefonom és mindenfélét keresgélek a környéken.

• Micsoda szempontok - mormolja Kim, a gyerek babakocsijából hajtott a feje alá egy kis takarót, hanyatt fekszik mellettem.

• Tekintve, hogy kisgyerekkel költözünk ez is szempont lesz Kim. Gyerekorvos, iskola. Hova fog járni a gyerek? Milyen nyelven tanul majd az iskolában? Franciául?

• Gondolom. Jól előre szaladtál időben.

• Hosszú távú terveink vannak a kastéllyal nem?

• Persze.

• Akkor?

• Akkor ott fogok megöregedni? - néz rám Kim. - A kastély lesz az utolsó épület amit látni fogok?

• Igen. Nagy valószínűséggel. Vagy maradunk Kendalban - nézek fel Kimre a telefonomból.

• Nyomasztó érzés.

• Gondolj arra, hogy az ágy, amit felújítok, lehet, hogy számtalan francia pasi abban halt meg.

• Pfh, dobd inkább ki! - fintorog Kim.

• Azt hittem szereted a franciákat - nevetek rá.

• Élve - nevet vissza Kim.

• Szerintem hetekig a padláson lévő lomot fogjuk szelektálni. Remek időtöltés lesz a depressziód ellen. Készülhetsz, annyi pókháló van, hogy öröm lesz takarítanod. Csupa fizikai aktivitás.

• Az intelligens házunkban még erre sem volt esély.

• Programozott időben kellett még takarítani is - nevetek fel. - Itt nem fenyeget az a veszély, hogy a ház rád szól, hogy takarítsd ki. Ezt a házat vagy negyven éve senki sem takarította. Tiéd a pálya Kim!

• Én ezt nem gondoltam át! - rázza a fejét Kim. - Kezd zord kép körvonalazódni ezen a francia vászonképen.

• Ne aggódj, majd én bearanyozom neked.

• Hogyan?

• Veszek aranyfestéket - ugratom, de csak félig, egy részét komolyan gondolom.

• A reggeli francia pezsgőm mellé - sandít rám Kim félmosollyal a szája körül.

• Természetesen, egy üveg pezsgő és egy aranyfesték. Már írom is a bevásárlólistát -  ránézek a telefonomra, de már látom, hogy túl sokáig időztünk a tengerparton. - Mehetünk megnézni a kastélyt? Csak mi?

• Már alig várom, hogy leporoljam az évszázados koszt a kastélyunkról  - bólint Kim és felállva a babakocsit az erdő felé irányítja maga előtt.