Szerelem a szerelem?

Ropogott a tűz az éjszakába. Csendes csillagos éjszakán hevertek a fiúkkal a tűz körül. Fabian egy platánfa ágán ült, onnan nézte a klánt. Armand a tűz fölé tartotta a nyársat, a válla felett hátranézett Fabianra.

-         Meddig gubbasztasz még ott?

-         Hűvös van – tépett le egy falevelet a platánfáról Fabian.

-         Gyere a tűz köré, itt jó meleg van – vette el a nyársat a tűzből Armand és a húsokat letolta róla. Fabian leugrott a faágról az avarba, s füttyentett, kedves trillázó rigófüttyével, s Shadow csörtetett elő az erdőből.

-         Gyere, gyere te lomha jószág – vakargatta meg a kutya fültövét Fabian. Shadow izgatottan lihegett, fészkelődött, s hanyatt vágta magát Fabian előtt. Fabian cipőtalpával dörzsölgette a kutya hasát. Shadow teljesen megadva magát heverészett az avarban. Fabian elhúzta a lábát és végignyúlt a kutya mellett a fűben.

-         Armand, te voltál már szerelmes? – kérdezte Fabian.

-         Heh? – a fiú felnézett rá és értetlenül kutatta Fabian arcát. – Neked meg mi bajod?

-         Megcsókoltam egy lányt, Londonban – felelte Fabian, s elgondolkodva megpörgette ujjai közt a platánfa levelét.

-         Komolyan? – Armand abbahagyta a hússütögetést és a tűzbe bámult.

-         Igen. Egyik este, bál után, megvártam, amíg egyedül marad, és a sötétben, egyszerűen megcsókoltam – forgatta a platánlevelet Fabian.

-         S úgy gondolod szerelmes vagy belé? – kérdezte Armand.

-         Nem tudom. Ezért akartalak téged megkérdezni, te idősebb vagy, biztos jobban tudod, milyen a szerelem.

-         A szerelem?

-         Azt mondtad voltál már nővel.

-         Hát igen, de ahhoz nem kell szerelem.

-         Nem?

-         Hát…nem.

-         Nem volt rossz az a csók, de nem is tudom, valahogy nem találtam különösnek. Minden nővel ilyen a csók? – kérdezte Fabian a plantánlevelet nézegetve.

-         Nem. Nincs két egyforma csók – rázta a fejét Armand. – Mindenkivel más a csók – biccentett hozzá Armand.

-         Na jól van, legközelebb a nővérét csókolom meg, hátha az jobb lesz. De szóval érted, egy fiatalabbat akartam először, mert ő még biztos nem tudja milyen az. Jól meglepődött. Utána már én is – vallotta be komoran Fabian. – Azt hiszem nem is olyan jó ez az egész.

-         Ha nem lenne jó nem csinálnák – nevetett fel Armand.

-         Lehet nem voltam eléggé tökös hozzá – dobta el a platánlevelet Fabian és magához húzta a kutyát.

-         Shadow, gyere, fázom itt kint, te olyan jó meleg vagy, szeretem a kis bundádat – szorította magához Fabian.

-         Mi van Fabian meg is baszod? – kiáltotta Richard, ahogy a fiúkkal visszatértek a tűzhöz.

-         Persze, megkefélem a kutyám – kacagott Fabian, s Shadowt megcsúszkáltatta felhúzott lábai közt. Shadow mindent tűrt. Csak felnézett gazdájára, hogy most miért nem szunyókálnak már?

-         Hülye barom, Shadow kankutya! – nevették a fiúk.

-         Szuka vagy kan nekem már mindegy – lökte felfelé a csípőjén néhányszor Shadowt, a kutya mormogott néhányat.

-         Egész jó a mozgásod rá – röhögte Richard.

-         Te azt honnan tudod? – ült fel Fabian, s félredobta a kutyát az öléből.

-         Hát Richardnak volt egy kalandja a falu határában – vigyorogta Cody.

-         Nem!

-         De – rántotta meg a vállát Richard. – Abbey nem volt túl lelkes, de a templomban mindig ott rázta a fenekét, és amikor megfogtam csak rácsapott a kezemre.

-         De később istentisztelet után, ahogy hazafelé lovagoltunk ott állt a falu határában – árulkodott Cody. – Richard meg azt mondta, menjek előre, ő meg leszállt a lováról. Meghágni!

-         Komolyan!? – hűlt el Fabian. – hogy nekem miért nem áll meg senki a falu határában! – sopánkodott Fabian nekiszontyolodva.

-         Hát mert mindig apádékkal jössz és mindig hintóban – vigyorogta önelégülten Richard.

-         Na és? Milyen volt? – pislogott át Richardra elcsigázottan.

-         Az arca ocsmány, de hátulról jó formás a feneke, azt néztem – rántotta meg a vállát Richard.

-         Mh, fúj! – grimaszolt Fabian.

-         Egyáltalán nem volt fúj – vetette ellen Richard.

-         S ha megesett? – bökte oldalba Cody.

-         Akkor úgy járt – legyintett Richard.

-         Szépek vagytok mondhatom – rázta a fejét Armand végre megszólalva.

-         Most miért?

-         Mert legalább használhatnátok valamit.

-         Miért te mit szoktál használni?

-         Állati beleket, átfőzve – magyarázta Armand.

-         Komolyan? – néztek össze a fiúk a titkon.

-         Hát persze, vagy gondoljátok, hogy bírnám itt a nők üldözését, akik azzal támadnának, hogy gyerekük lesz tőlem? – nézett a srácokon körbe Armand. – Ennyi eszetek magatoktól is lehetne. Na együnk! – intette a fiúkat.

-         Igazad van Armand – gondolkodott el komoran Fabian, s elvette Armandtól a sült húst.

 

Fabian fejét ingatva rázta meg. Armand akkor még nem is sejthette, hogy később igenis minden elővigyázatossága ellenére, akaratlanul ejt teherbe egy lányt. Az unokahúgát.

-         Vezeklésnek tartod? – kérdezte Fabian, miközben az erdőt járták Armanddal. A de Noir vár üresen áll. Tulajdonosa Bristolban tölti a parlamenti szünetet. Jobb sorsot érdemelne ez a gyönyörű vár.

-         Micsodát? – dobott egy málnát a szájába Armand. Fabian csak előreintett a fejével. Dylan szaladgált előttük a bokrok közt. Szlalomozott a fák közt.

-         A fiam nem vezeklés – rázta a fejét Armand. – Honnan veszel ilyen sületlenségeket? – mordult Fabianra mérgesen Armand. – Londonban elmebajos is lettél? – mérte végig Armand.

-         Nem tudom, csak ez az egész, keményen dolgozol, szerényen éltek… a családdal felemás a helyzetetek. Eléggé elszigetelten éltek…

-         Corinne-t szerintem előbb-utóbb úgyis…feleségül vettem volna. Szerelemből házasodni pedig nem vezeklés – nyomatékosította Armand.

-         S szerelem nélkül?

-         Azt nem tudom, olyanban nem volt részem – vigyorgott Armand. De hirtelen elkomorodva Fabianra kapta a tekintetét. – Házasodni készülsz?

-         Talán – biccentett Fabian.

-         Dylan, vigyázz, ott kőtörmelékek is vannak! – szólt előre a fiára Armand.

-         Jó, látom – kiáltotta vissza a fiú és továbbszaladgált.

-         Nem tűnsz elégedettnek – jegyezte meg Armand.

-         Nem is vagyok az. Nehéz olyan nőt elvenni, aki maga sem akarja, a családja se, és a körülmények se.

-         Hát az tényleg elég nehéz, ugyanis az anyakönyvet neki kell aláírnia – bólintott komoran Armand.

-         Ha mégis sor kerülne rá, leszel-e a tanúm Armand? Mint régen én neked – billent oldalra Fabian feje.

-         Ez nem is kérdés, ott leszek – bólintott Armand.

-         Szép ez a vár igaz? – járták körbe már harmadjára a várat.

-         Ez valami zarándoklat Fabian? – mosolygott Armand.

-         A mi várunk – szippantgatott mélyeket Fabian.

-         Ebből a gyerekbetegségből látom nem nőttél ki – rázta a fejét Armand. – Dylan, mit szólnál egy kis sárkányrepülő eregetéshez?

-         Jó! – futott vissza apjához Dylan. Armand kezét fia vállára tette és tolta maga előtt tovább az erdőbe. – Fabian te miket játszol Londonba?

-         Hajtóvadászatot – sóhajtotta Fabian.

-         Mi után vadászol? – kíváncsiskodott Dylan.

-         Nők után – felelte Fabian.

-         Nem kell komolyan venned, Fabian csak tréfál – simogatta meg fia fejét Armand.

-         Mi anyával sárkányt eregetünk kint a parton – magyarázta Dylan.

-         Az milyen jó játék lehet – biccentett rá Fabian.

-         Igen az. Anya azt mondta Londonban sok mindent lehet csinálni. Te mit csinálsz a hajtóvadászaton kívül?

-         Hát többnyire unatkozom – felelte rá Fabian.

-         Aham, hát mi olyat nem szoktunk – nézett rá elgondolkodva Dylan. – Anya! Hazajöttünk sárkányt akarok eregetni! – kiáltozta Dylan és felfutott a verandához.

-         Várj Dylan ne szaladj itt vagyok! – intett Corinne Emmáék teraszáról. Sietve búcsúzott a szomszédasszonytól, letette öléből a gyereket és sietett lefelé a lépcsőkön.

-         Lehet tényleg kellene neki még egy gyerek, állandóan szomszédol – jegyezte meg Armand.

-         Sziasztok! – ért hozzájuk lihegve Corinne. – Képzeld a kis Marcus épp most tette meg az első lépéseket, láttam, olyan édes volt.

-         Mit keresel náluk állandóan? – grimaszolt Armand.

-         Vittem nekik a halászléből egy keveset – törölgette a kötényét zavartan Corinne. – Meg persze gesztenyés pitét is – csipogta hozzá csendesen Corinne.

-         Tiszta átjáróház a lakásunk, gondolom Codyt itt eszi a fene megint – lépett fel a lépcsőkön Armand. – Szia Cody! – szólt be, mielőtt még egyáltalán tudta volna, hogy bent van.

-         Szia bátyóka! Képzeld szereztünk egy kacsát a faluból. Corinne épp azt süti – kiáltotta ki Cody.

-         Megnézem, hogy szépen barnul-e – akart belépni Corinne, de Armand visszatartotta és a korlátnak nyomta.

-         Zavard el valahova, Fabian kimegy sárkányt eregetni Dylannal – mormolta Corinne vörös tincseibe Armand.

-         De Armand! – nevetett elvörösödve Corinne, s próbált kicsúszni a kezei közül.

-         Nem akarod? – lehelte Armand Corinne fülcimpájára.

-         Vendégeink vannak! – nézett rá kényszeredetten Corinne.

-         Te meg a feleségem vagy. ÉS kívánlak! – csókolta arcon Corinne-t Armand vad vággyal.

-         Hahó! Én is megjöttem! – harsant fel Richard kiáltása, a sarkában két újabb de Noir unokatestvérrel érkezett.

-         Basszus! Nem hiszem el, hogy szombat délután nem tudok hetek óta dugni a feleségemmel, mert állandóan ránk törtök! – fakadt ki ingerülten Armand.

-         Akkor baszd meg szólj, hogy lépjünk le! – mordult Richard.

-         Fiúk! Nincs baj, Armand, a fiúk hoztak kacsát, el kellett volna küldenem őket? – Corinne pipacsvörösen állt a férfiak gyűrűjében. Zavartan gyűrögette a kötényét. Armand a fiúk képébe komolyan azt mondta, hogy szexelni akarnak? Jesszus!

-         Nem, menj Corinne nézd meg azt a kacsát! – szólt neki Armand elengedve, de nem őt nézte. Hanem a fiúkat. Corinne engedelmesen belépett a halászházba, s Armand bevágta utána az ajtót. Richard, Fabian és a többiek kint maradtak.

-         Mi bajod? – mordult Richard.

-         Tegnap este közöltem, hogy húzzatok és felejtsetek el minket mára, mert kurvára baszni akarok már! – csattant Armand. - Erre itt vagytok a nyakunkon! Hogy basznátok meg!

-         Miért neked az éjszaka nem elég? – gúnyolódott kakaskodva Richard. – Amúgy nem jelentetted be, hogy dugni akartok!

-         Hát mégsem akartam ezt így Corinne előtt közölni veletek, de jeleztem, hogy elfoglaltak leszünk és ne zavarjatok, ti ennyire gyökerek vagytok, hogy ebből sem értetek? – nézett egyikről a másikra Armand.

-         Figyelj, mi nem londoni dámák vagyunk, szóval dörgöld az orrunk alá, ha valami szar van! – vágta rá harciasan Richard.

-         Akkor közlöm a csökött agyatokkal, hogy kurvára le akarok feküdni a feleségemmel. És ha nem jutott volna el a fületekig éjszakai halászaton vagyok egész nyáron, ami azt jelenti, hogy éjszaka nem baszunk. Felfogtátok? Nappal vagyok itthon, épp elég Dylant átzavarni egy órára Emmáékhoz, nem akarom még nektek is elmagyarázni, hogy mit szokott egy férj és egy feleség csinálni kettesben. És  hogy ti nem kelletek hozzá asszisztálni, szóval hagyhatnátok egy kis magánéletet, ha az ember jelzi is nektek!

-         Jó, azért nem kell leordítanod a fejünket! A kacsa meg most friss és nem akartunk vele várni míg megrohad. Miből tudtuk volna, hogy nektek mi a kínotok? Cseszd meg!

-         Baszódjatok meg! – lökte félre őket szitkozódva az útból Armand és lerobogott a verandáról a partra. Ahogy távolodott kinyílt az ajtó.

-         Nyugi nem maradtunk le semmiről, mindent hallottunk – vigyorgott rájuk Cody. – Corinne épp a padláson magyarázza Dylannak, hogy miért nem szabad szitkozódni és káromkodni – heherészett jókedvűen. – Azt nem részletezte, hogy miért van kiakadva az apja.

-         Fáradt most – mászott le a padlásról Corinne. – Mármint Armand. Egész éjszaka kint vannak a tengeren. Nem neki való az este hattól reggel hatig halászás, csak abból jobb a bevétel – harapott a szája szélére Corinne. – Ingerültebb ilyenkor, keveset alszik. Idegesebb. Nézzétek el neki.

-         Nem kell magyarázkodnotok – szólalt meg Fabian. – Senkinek sem hiányzik, hogy állandóan legyen valaki nála. Erre mi is gondolhattunk volna. Csak… nem tudunk átlépni még a klánösszejövetekelek hangulatán.

-         De ez jó is Fabian! – mosolygott rá Corinne. – Csak ha utalunk rá, akkor hagyjatok minket egy kicsit magunkra ennyi. Armand mire visszajön már kutya baja sem lesz. Majd lenyugszik a parton. Gyertek kész a kacsa – hívta őket az asztalhoz Corinne. Fabian visszamaradt és a veranda korlátjára támaszkodott. Corinne észrevette bátyja távolmaradását az asztaltól, s kilépett hozzá.

-         Anya! Levihetem a sárkányrepülőt apához? Megígérte, hogy eregetünk! – tartotta a kezében a sárkányrepülőjét Dylan.

-         Persze, menj csak! – biccentett Corinne, s szemével követte a fiát, ahogy az apja után szalad. Armand leguggolt a gyerekhez és szakértelemmel kezdte magyarázni a sárkányeregetés titkát. Ahogy a magasba kezdett emelkedni, átadta Dylannek a favezetéket, amire rögzítve volt.

-         Vissza kell mennem Londonba – sóhajtotta Fabian.

-         Most? Nyár közepén? – hűlt el Corinne és értetlenül nézett bátyjára.

-         Ha még tehetek valamit azt most kell tennem – felelte Fabian elszántan.

-         Na jó-jó, de hol szállsz meg?

-         A Grand Hotel Imperialban – felelte Fabian.

-         Ó, hát az drága hely – nyögte Corinne, s szárazon nyeldekelt. A Grand Hotel! Micsoda kristálycsillárok voltak ott. Milyen gyönyörű velencei tükrök verték vissza a fényeket. Corinne csak kívülről látta régen azt az épületet, s anyja akkor is elmagyarázta, hogy itt egyetlen éjszaka is méregdrága.

-         Tudom, csak ha később megyek, akkor már lehet, hogy késő lesz – sóhajtotta Fabian.