Holdudvar

A nyár rekkenő hőséggel köszöntött a fenyvesekre. Az erdő meleg páráját időnként járta át a szellő, de a fiatal klántagok a parton lebzseltek céltalanul. Robin megkezdte a tárgyalásokat a helyi halászokkal, halászszövetséget hozott létre és megegyeztek a részesedésről is. A vadételeket fokozatosan a halételek váltották fel a parti de Noirok asztalán. Armand a tengerparton játszott, köveket dobált a vízbe és bámulta a köröző sirályokat. Időnként rikoltott egyet a levegőbe, afféle régi kakasbecsületből. Robin az ablakból figyelte a fiút. Sokat tartózkodtak a tengernél, s a nyár néhány hete alatt Robinnak arra sem maradt ideje, hogy végiggondolja a veszteség súlyát. Új irányt vett az élete. A vadászatot a halászat váltotta fel. S Robin legnagyobb bosszúságára éppen a törvényes és tisztességes útra kényszerült lépni. Pontosan a Merryweather-családdal kötött megállapodás értelmében. A De Noirok megegyezés szerint halászattal foglalkozhattak, s ezt kényszerűségből Robin kivitelezte ezen a nyáron. Több halásztársasággal is egyeztetett és végül a tárgyalások sikeresen zárultak, nemcsak a part menti halászat, de a tengerhalászat bevételeiből is jutányosan részesült, ráadásul többen érdeklődtek a magánterület halászati lehetőségei iránt. Ami a legnagyobb kincsnek számított ezekben az időkben, hogy a halászat hivatalos és lepapírozott ügyletei tisztes és biztos bevételi forrásnak bizonyultak. Ami felbecsülhetetlen érték lett a klántagok szemében. Lionel egyenesen hálát adott az égnek, hogy Robin mégis rászánta magát erre a lépésre, ezzel megszűnt a létbizonytalanságuk. Nemcsak hogy mindig volt hal az asztalon, és egyéb tenger gyümölcsei, de a bevételekből tisztes háztartást tudott vezetni mindenki aki Robin jövedelmeiből részesült. Kevesebb izgalom, de biztosabb megélhetés időszaka érkezett el.


Lionel újabb csomót kötött a halászhálóra:

- Milyen jó, hogy mindenféle csomózáshoz értünk nemigaz? – szólt Robinra, aki elmerülve figyelte a gyereket. Robin csípőre tett kézzel csak félvállról biccentett a kérdésre.

- Julien beköltözött a várba, tudsz róla? - dobta át a lábán a köteleket Lionel.

- Igen, hallottam hírét – tette tenyerét az ablaküvegre és száraz kopogásba kezdett ujjbegyeivel. Julien talán éppen az ő hálószobáját használja! Milyen megalázó és sértő is egyben! De semmit sem tehet és véletlen sem akar még egyszer a de Noir vár közelébe menni. Loveday is osztozott öccse gondolataival, s a két testvér között ismét erősödött a kapcsolat. Sorstársak lettek. Kitagadva, örökségüktől fosztva. Robin rendszeresen megküldte Lovedaynak a rá eső hányadot az anyai örökségükből, de az apjukkal megszakították a kapcsolatot. Talán régebben Loveday is reménykedett, hogy az apjuk megenyhül és megváltoztatja véleményét a Merryweatherekkel szemben. A völgy megmentése mintha a békét hozta volna el. De helyette csak a teljes elhidegülést eredményezte. Coeur de Noir nem kívánt kapcsolatot létesíteni birtokszomszédjával egy Merryweather-rel. Robin érezte, hogy kissé kimelegszik Julien nevének hallatára, de tudta egy lassan múló seb gyógyulása ez. Néhány hónap és már érzéketlenül reagál ennek a névnek az említésére is.

- S hogy érzed magad? – kérdezte maró iróniával a hangjában Lionel.

- Ahogy kell. Pocsékul – figyelte a fotelben csomózgató Lionelt Robin. – Nem unod még?

- Ha segítenél hamarabb kész lennék – emelte meg a halászkötelet Lionel.

- Nem, most nincs hangulatom hozzá – koppant Robin csizmája, ahogy letette lábát a földre és az ablaksor mentén újra járkálásba kezdett.

- Mi a fene bújt beléd? – vizsgálgatta munkája eredményét a hálón Lionel a fény felé fordítva a hálót.

- Ideges vagyok. Most már bármelyik nap elkezdődhet a szülés – folytatta útját a függönyök előtt Robin.

- Na és? Nem maradsz le semmiről, ha elkezdődik akkor is még óráid vannak hogy odaérj és egyébként is egy vajúdás hosszú és unalmas dolog, főleg kivárni, úgy hogy részese sem vagy az egésznek – rángatta meg kicsit a sorokat Lionel, hogy erősen megfeszüljenek a csomók a hálón.

- Éjszakai horgászat? Nem őrültség ez? – fújtatott Robin, látványosan elégedetlenkedve az időponttal.

- Éjszaka aktívabbak a halak ebben a melegben, ráadásul óvatlanabbak, nem tűnik nekik úgy fel egy hatalmas nagy háló, ami bekebelezi őket – csavarta fel az ölébe a hálót Lionel. – Indulhatunk!

- Továbbra sem tartom jó ötletnek. Undorodom a halszagtól – emlékeztette Robin unokabátyját.

- Ugyan már! Essünk túl rajta! Kezdem elkapni a horgászás hangulatát. Betáraztam egy tucat sört meglátod, elleszünk mi kettecskén – csapta vállon unokatestvérét Lionel.

- A tengeren elérnek minket? – nyugtalankodott Robin.

- Charlotte meglengeti akkor a vörös jelzőfényt a világítótoronyban, ha bármi történik a parton ne aggódj! – csörtetett előre Lionel a halászhálóval az ölében.

- Armand! Eredj a házba! Anyád már készíti neked a fürdőt! Jó éjt tökmag! Reggel találkozunk!

- Apa kincseket is halászhatnál már! – felelte durcásan Armand.

- Talán becserkészünk Robinnal egy vizisellőt! – bökte oldalba az elgondolkodva bóklászó Robint.

- Mehetek veletek? – ugrándozta körbe őket Armand.

- Semmi esetre sem, kisfiú vagy te még a sellőkhöz – kacarászta Lionel, és nekifeszült a halászcsónaknak, Robin segített neki és combközépig a vízbe gázolva ellökték a parttól a hajót, s beleugrottak. Lionel tarkóját a halászcsónak szélének vetve másik lábát az átellenes szélére keresztbe téve végignyúlt a halászcsónakban és az evezőtartón egy határozott pöccintéssel felbontott egy üveg sört. – Na ezt élvezem én édes életnek! – sóhajtotta elégedetten Lionel. – Édes semmittevés! – vigyorgott és nagyot húzott az üvegből. – Igyál Robin! Ma görbe estét tartunk, nők és gondok nélkül!

- Azt hittem horgászunk – helyezkedett el Lionel mellett Robin is végignyúlva és maga is előkotort a csónak aljából egy üveg sört.

- Igyunk arra, hogy minden évben ilyen békés nyárutónk legyen! – koccintotta sörösüvegét Robinéhoz Lionel.



Robin nem felelt rá. Lágyan ringatóztak a vizen. Lionel időnként meglendítette az evezőket és beljebb úsztak a tengerre, de végig a part közelében maradtak. Lassan rájuk ereszkedett az éjszaka. Az égen feljöttek a csillagok és a Hold. Robin bámulta a végtelen fekete mélységet a feje fölött. A sörtől lassan lehet berúgni, de ki tudja hanyadik üvegnél tartanak már? Kezdte elnyomni a bódult alkoholos mámor. Tényleg itt van a legtökéletesebb béke! Lionelnek igaza van. Halkan csobogtak a tenger hullámai, ahogy neki-nekicsapódtak a halászhajó oldalának. Akár egy bölcső elringatta őket a tenger lágy ringása. Robin és Lionel is el-elbóbiskolt az ég rejtelmeit bámulva.

- Mire gondolsz? – súgta halkan a tenger csendjébe Lionel.

- Nem is tudom. Hogy jól döntöttem-e? Hogy ezt akartam-e? Hogy boldog és elégedett vagyok-e?

- Szerinted lehet ennél tökéletesebb elégedettséget érezni? Minden erőfeszítés nélkül is biztos anyagi forrásunk van, nem kell dióval és mogyoróval tömni a családunkat, mert legrosszabb esetben is van hal – nevetett Lionel.

- Ó igaz. Csak szörnyen unalmas is ez az élet! Nem hiányzik egy kis igazi rablóvadászat, egy kis rettegésben és félelemben tartás, egy kis vadászat? - kérdezett vissza Robin.

- Persze, hogy hiányzik, de az egyik nem zárja ki a másikat, ráadásul most már a saját apádat is kirabolhatod! – röhögte Lionel.

- Kívül esünk mi a királyságon ahhoz, hogy igazán nagy szajrét akasszunk – állapította meg Robin.

- Persze! Csakhogy tíz éve még egy aranyláncnak is örültünk, mert mi loptuk és milyen izgalmas! Valójában csak a rablás izgalma volt érdekes számunkra! Alig volt érdemi jövedelmünk belőle lássuk be – dobta a kiürült sörösüveget a többi közé Lionel.

- De elégedettek voltunk és micsoda klánmulatságokat tartottunk – sóhajtotta Robin.

- Ühüm, igen apád pénzén, apád várában, miközben a tényleges betevőt apád teremtette elő – emlékeztette Lionel. – Tacskók voltunk még Robin. És az elmúlt évtized ékesen bizonyította, hogy nem elég a rablás és vadászat a családfenntartáshoz. Teljes kudarcot vallottunk. Én azt mondom most értünk révbe Robin! Semmi kockázat, csak…

- …csak egy kispolgári nevetségesen tisztességes és unalmas élet – fejezte be morogva Robin.

- Nem vagyunk már sihederek! Családfenntartók lettünk Robin! Ne hibáztasd magad azért, hogy átértékelődött benned az élet! Hogy a bizonytalan helyett a biztosat választottad! Én mint az idősebb mondom, hogy jól döntöttél és még büszke is vagyok rád ezért! Nagy lépés volt a halászat felé fordulni egy olyan klánvezérnek mint te Robin. Mégis legyőzted önmagad! Hogy felelősségteljes döntést hozhass! Ez tesz egy vezetőt vezetővé Robin! Azért még tarthatunk majd időnként csínytevéseket az erdőben – fordult felé Lionel.

- Én inkább azt érzem, hogy elvesztettem valahol magamban a régi Robin de Noirt. Azt a vagány és vad énemet, aki bármit megtett és bárkinek ellentmondott és bárkivel szembeszállt és harcolt

- És aki őrülten tudott a vesztébe rohanni. Ezt akarnád? Hogy Julien elfogjon és aztán ítélőszék elé állítson és kivégezzenek? Mert ugye tisztában vagy vele, hogy a rablóvezérek ebben az országban ezt érdemlik! – emlékeztette Lionel. – Ráadásul ha még igazán élvezni akarnák, akkor itt Ezüstharmat piacterén akasztanának fel! Szeretnél ott lógni? Mert akkor mindent bele! Julien ugyanis biztos, hogy alig várná a percet, hogy elfogasson.

- Igazad van. Julien itt van a kertek alatt, most már elővigyázatosabbnak kell lennünk – értett egyet vele Robin. – Ráadásul tényleg sosem voltak nagy fogásaink egy rablásból. Gondold el! Az árva Maria Merryweathert akartuk kifosztani és mekkora nagy fogásnak hittük, holott…ékszerei sem voltak! – nevetett fel Robin.

- Ki tévedne erre Robin?! – bólogatott Lionel. – Fel kellett hogy ébredjünk a gyerekkori csínyekből.

- Te is látod amit én? – ült fel hirtelen Robin a halászcsónakban, s az erősen megingott a heves mozgástól. Lionel a csónak szélébe kapaszkodott és körbenézett a vizen.

- Mi a mennykőt kellene látnom? – közel s távol még egy kósza tutajt sem látott a vizen.

- Nem a vízen, fent felettünk – mutatott az égre Robin. – Eltűntek a csillagok! – Lionel követte a mozdulatot és maga is alaposan szemügyre vette az égboltot.

- Aham, tényleg nincsenek csillagok, na és? – rántotta meg a vállát Lionel.

- Ez azt jelenti, hogy felhős az égbolt! – fürkészte sötét szemével az eget Robin. – Vihar közeledik és… azt hiszem, menjünk ki a partra! Semmi kedvem egy lélekvesztőben várni, hogy kitörjön az évszázad vihara itt a tengeren és én legyek az első áldozata.

- Krimiket kellene írnod öcsém! – morogta Lionel és a padként szolgáló gerendára ülve kezébe vette az evezőlapátokat. – Hát kicsit kapatos vagyok már ahhoz hogy megfelelően irányítsak egy csónakot – állapította meg néhány csapás után Lionel.

- Add már ide azt a vacakot! – szólt rá Robin, ahogy megérezte feltámadt a szél is. Hirtelen és gyorsan jön az eső és a vihar is Angliában. Robin ezt pontosan tudta. Nincs sok idejük kijutni a partra, és mindketten teljesen részegek. Ez nem lesz egyszerű menet! Már csöpögött az eső a nyakukba, de még mindig látszott a hold sápadt fénye az égen, mely bevilágította a tenger sötét, fekete hullámait, s a part menti sziklák sziluettjét. A világítótorony fénye stabil pontként jelezte, hogy merre kell haladniuk, de Robin és Lionel is legalább kettőt látott a fényből és bizonytalanul csapkodták a víz felszínét a lapátokkal. Nehéz volt biztonságosan irányítani a csónakot és a partról nézve inkább kaotikus imbolygásnak tűnhetett a próbálkozásuk, hogy kifelé hajtsák a kis csónakot a tengerből. Robin kereste az égen a holdat hogy megállapítsa közel van-e már a vihar. A telihold fénye sárga félhomályba borult , körötte apró sugárban mintha glóriák fátyola lebegett volna. Egészen mélykék volt körülötte az égbolt.

- Holdudvar – suttogta rekedten a szélbe Robin.

- Az – biccentett rá Lionel is követve Robin mozdulatait a sötétben. – Ritka jelenség, de ma este különösen szép – állapította meg, miközben próbálta markában tartani az evezőt. De mintha viaszból lett volna minduntalan kicsúszott a kezéből, tehetetlenül lengette hol a levegőben, hol a víz felszínét csapkodva, míg végül kicsúszott a kezéből és elnyelte a sötétség.

- Hoppá! Azt hiszem elvesztettem az evezőmet! – nevetgélt részeges gondtalanságában Lionel.

- Ó te ostoba! – próbálta mélyebben nyomni a tengervízbe a lapátot Robin, hogy nagyobb lökést adjon a csónak siklásának. Sötét szemével a Holdat fürkészte. Kékes derengése, opálossá változtatta a Holdudvart és mintha okkersárga vibrálás vette volna körbe. Közeli volt, festőien szép és mintha üzenni akart volna.

- Ha kikötöttünk mégiscsak átmegyek a vadászkastélyba! – döntötte el Robin.

- Mi a csudának kóvályognál éjszaka az erdőben! – vetette ellen Lionel feladva a próbálkozást, hogy a kezével hajtsa a csónakot és csak ült magába roskadva a gerendán Robin mellett.

- Mert úgy érzem, otthon kellene lennem, a Hold rá a tanúm, hogy ha nem érek haza, akkor lemaradok a gyerekem születéséről! – dobta a csónakba az evezőlapátot Robin.

- Képzelődsz! És égi jelenségeknek ostoba jelentést tulajdonítasz! Tipikus romantikus vonás, ami nem illik egy vérbeli de Noirhoz – ásította a világba Lionel. – Miért tetted le az evezőt, nekem nincs erőm hajtani ezt a ladikot! – elégedetlenkedett Lionel.

- Akkor itt maradsz a tengeren a viharba, mert én meguntam ezt az áldatlan próbálkozást, hogy szárazon kijussak a vízből! – felelte Robin és felállt a csónakban.

- Hé! Te meg mit művelsz? - bámult fel rá kótyagos fejjel Lionel.

- Kiúszok a partra! – felelte Robin és belecsobbant a hűvös tengervízbe. A hideg víz felébresztette és kijózanította egyszerre. Heves karcsapásokkal kezdte átszelni a távolságot a csónak és a parti táv között. Végre leért a lába és a kavicsos selfen kigázolt a partra, s be sem várva Lionelt a vadászkastély irányába futni kezdett. Csöpögött fekete ruháiból a víz, a feltámadó szél kevéssé fújt be az erdő fái közé, de a hideg ruhák így is kimelegedő testére tapadtak. A fák sötét ágai közt elő-előderengett a Holdudvar különös fénye, és merev festményszerű nyugalma. Mozdulatlanul, hidegen szemlélte a hazafelé tartó férfi küszködését a bozótosban. Végre ritkulni kezdett az erdő és a fatörzsek közt már ott derengett a vadászkastély fáklyavilágba borult fénye. Égtek a gyertyák az emeleti ablakban, pedig már hajnali órákban jártak. Robin víztől csatakosan berontott a kastélyba, s a kakukkosóra megszólalt a fogadótérbe. A komor fekete medve megrovón nézett rá. Hajnali hármat ütött az óra és az emeletről fájdalmas sikoltás hallatszott. Robin cuppogó csizmás csörtetésére Francios sietett ki a konyhából.

- Elkezdődött? – támadt rá dühös indulattal Robin.

- Még a koradélutáni órákban – gyűrögette köténye anyagát Francios.

- Miért nem szóltál te Istenadta! – dörrent rá indulatosan Robin.

- Az úrnőm parancsolta! Azt mondta fölösleges ilyen korán zavarni az uraságot hisz még órákig sőt napokig is eltarthat!

- Az orvos itt van már!? – mordult Robin felfelé sietve a lépcsőn.

- Még éjfél előtt kimentünk érte uram! – bólintotta Francios. Robin ügyet sem vetve tovább a szakácsra végigrohant a folyosón és berontott a hálóterembe.

- De kérem, ide nem jöhet be! – tiltakozott felállva a bábaasszony.

- Először is ez az én hálószobám! Nehogy már megtiltsa nekem hogy betegyem a lábamat a saját hálómba! – osztotta ki szilárdan Robin a nőt és félretolta az útból. – Másodszor pedig az én feleségem vajúdik itt és még értesíteni sem voltak hajlandóak! – lépett az ágyhoz Robin. Maria verejtékben úszva feküdt az ágy közepén, hatalmas hasa kiemelkedett a lepedő alól és a derékaljat teljesen összevérezte.

- Jézusom, hogy vérzel! – szorította meg Maria kezét Robin.

- Robin! Menj ki kérlek, nem akarom, hogy így láss! Ezért nem is hivattalak!

- S szerinted mit szóltam volna, ha nélkülem hozod világra a gyerekünket! Anélkül, hogy halálra aggódhattam volna magam igazán miattatok! – simította ki a csapzott vörös tincseket a nő arcából Robin.

- Ez majd segít – szorította meg a holdkő nyakláncot a keblén Maria. – most menj! És ne hallgatózz!

- Jól van, ha ezt szeretnéd – felelte csendesen Robin. – De itt leszek a közelben ha hívnál! – nyugtatta meg a feleségét Robin és a bábaasszony tessékelésének engedve kivonult a hálóból. Ahogy a folyosón találta magát végignézett az öltözékén, még mindig nedves ruhái sós tengerszagot árasztottak, ráadásul csapzott és földes volt, ideje lenne rendbe szednie magát. Mielőtt egy fürdőért szólíthatta volna Franciost, a háta mögött nyöszörgős ordítás csattant a hálószobában. Robin legyűrte magában a késztetést, hogy újra benyisson és követelje, hogy ott maradhasson Maria mellett. Istenemre! Hamarosan apa lesz!