Birtokjog

Francios hozott egy másik fekete inget Robinnak. Maria pedig sajttal, sült hússal és borral kínálta a vendégeket. Lionel és Florian nem is tiltakoztak az elmaradt vacsorát pótló ételek ellen. Robin megnyugodva látta, hogy Maria épségben hazaért és úgy tűnt elegendő támpont volt Mariának az irány megmutatása.


- S most már beszámolsz az erdőben történtekről? – nézte Robint Maria. A férfi még mindig fájós szemöldökét tapogatta.

- Mit mondhatnék? Megfenyegettek és levertek a saját erdőmben és még a bosszú édes ízét sem érezhetem soha, mert nem lesz visszavágás – csattant Robin.

- Hogyhogy? Azt hittem összecsapásra készülünk – kapta fel a fejét a sült hús mellől Lionel.

- Nem harcolunk – intette le őket Robin. A bejelentését néma döbbenet követte. Robin érzékelte az értetlenséget, amit kiolvasott a tekintetekből, de megerősítően csak újra bólintott hozzá.

- Harc nélkül hagyod az erdődet!? – pattant fel hevesen Florian.

- Nem az én erdőm – hajtotta a tenyerébe a fejét Robin, ahogy felült, és egész tartásán érződött, hogy súlyos gondok nehezednek a vállára.

- Mi? Mit jelent az, hogy nem a te erdőd? – fordult felé Maria csípőre tett kézzel.

- Azt, hogy a tulajdonjog nem engem illet – takarta el a szemét a tenyerével Robin, s a halk vallomásra Mariában rekedt a levegő. Tanácstalanul pislogott a férjére.

- Tessék? Én…én ezt nem értem – hebegte Maria s szemét végighordozta a társaságon. Florian eltátott szájjal bámulta Robint, de Lionel mintha nem tűnt volna meglepettnek. – De…de hát te vagy az örökös. Apád elsőszülött fia vagy, a fenyvesek lordja, a fekete erdő örököse, te vagy! – erősködött Maria. Robin sorra csak a fejét rázta, az összes titulusnál.

- Nem Maria – Robin felnézett rá, és végre kimondta azt, amit éveken át titkolt Maria előtt. – Nem érted? Még mindig nem érted? A fenyvesek hivatalosan apám birtokában vannak, s hogy ki örökli az csakis apám végrendeletén múlik. Amikor veled szövetkeztem, amikor megkértem a kezed és amikor feleségül vettelek, apám kitagadott, a vadászkastélyt a kézfogó előtt építtettem, minden amink van csak a saját klánomé. Sem én sem Loveday semmit sem öröklünk, mert Merryweathert választottunk házastársnak.

- Én…én ezt nem értem… - hebegte Maria.

- Az egy dolog, hogy egy család vagyunk, s az egy másik dolog, hogy a birtokból nem részesülünk. Ha apám nem változtatja meg a véleményét, akkor minden a család legidősebb férfitagjára száll, apám kedvencére: Julienre – nézte merőn komor tekintettel Mariát. – Jelenleg az a helyzet, hogy nem én és nem is a nővérem az örökös. Megtűrtek vagyunk a fenyvesekben Maria, ez az igazság.

- S mindez miattam igaz? Miattam? – szorította a kezét a mellkasára Maria.

- Figyelmeztetett apám, ha téged választalak, megváltoztatja a végrendeletet – mondta lehangoltan Robin.

- Ezek csak szavak, üres szavak Robin! – kiáltotta hevesen Maria.

- Láttam a végrendeletet Maria! – csattant rá erélyesen Robin.

- De hát apád még évekig él! – bizonygatta Maria.

- Apám megteheti, hogy átruházza a tulajdonjogot még életében, és Julien ezért járt a várban most ebben az évben is!

- Julien? – ráncolta a homlokát értetlenül Maria.

- Ébredj már fel Maria a hercegnős álmaidból. Itt pénzről van szó! Az egész birtokról! S apámnak én fordítottam hátat! Ugyanúgy, ahogy Loveday! Apámnak a szemében mi már nem számítunk. Coeur de Noir az életrevalóbbat választja örökösnek, és Benjamint és téged is gyűlöl apám! Sem nekem sem a gyerekeinknek semmi esélyük a fenyvesek megszerzésére. Ez az igazság Maria! – Robin csalódottan nézett Lionelre. Miért titkolódza tovább? Idő kérdése és minden kiderül. Lionel tudja, Charlotte is. Florian, akaratlanul fültanúja lett az igazságnak.

- De…- próbált tiltakozni Maria.

- Nem tudom biztosítani sem az anyagi, sem a fizikai biztonságodat többé Maria. Szeretném ha ezt tudnád a jövőre való tekintettel. – Kemény szavak voltak. Maria magába roskadva nézte a zilált, gondterhelt, sápadt arcú férfit. A másik kettő csendben hallgatott, nem akartak a házastársak beszélgetésébe szólni. Robin mély levegőt vett. Tekintetét végighordozta a hallgatóságon, végül Marián állapodott meg a tekintete, s valami kifürkészhetetlen sötétség borult a szemére. Rekedt hangon szólalt meg újra, s kijelentése lesujtó végítéletnek tűnt: - Ha akarod… kérvényezhetjük a …válást… - jelentette ki végső lehangoltságában Robin.

- TESSÉK?! – sípolta magából Maria tehetetlenül. - Miattam vagy ebben a helyzetben Robin. Ha nem engem választasz, még ma is te vagy az örökös. Veled maradok ez nem kérdés! – mondta határozottan Maria. – S ha már végre tisztázzuk a helyzetünket, mi volt ma?

- Változás lesz Maria. Talán hamarabb mint várjuk, ha személyesen Julien nem tudja elérni, hogy apám ráirassa a birtokot, akkor megteszi majd erővel. De értelmetlen az ellenállás.

- Ne de mi miatt?

- Ha ellenállunk, megölnek mind engem mind titeket. Megéri ezt?

- Mi miatt?! – erősködött Maria.

- Még mindig nem érted? A fenyvesek jelenlegi örököse Julien. Szerinted, hogy fogadja, hogy én vadászom a vadakat az ő vadasparkjában? – fröcsögte kíméletlenül Robin. – Lionel pontosan tudja ezt. Ha Julien az aki, a támadások és a rablások mögött van, voltaképpen semmit sem tehetünk. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy jogosan szerezte vissza azt, ami az övé.

- De az emberek, a klán melletted van Robin! – nézett segélykérőn a szobormerev csendbe dermedt de Noirokra Maria. – Vagy nem?

- Őket hagyd ki ebből Maria! – állt fel Robin imbolyogva és a klántagok és Maria közé állt. – Menj, pihenj le egy kicsit!

- Hogy pihenhetnék le, amikor az egész világ összeomlott körülöttem? Miért nem mondtad el korábban Robin? Miért? – támadt a férfinak az ökleivel Maria. De Robin elkapva a vékony csuklókat, könnyűszerrel hárította a támadást.

- Menj a szobádba, a fiúkkal még beszédem van – nyomatékosította Robin.

- De én… még nem beszéltük…

- Engedelmeskedj, az Isten verjen meg, hát olyan nehéz ezt megértened!? – kiáltott rá Robin. – Eredj fel, és hagyj végre gondokodni és beszélni a fiúkkal! Neked is adok feladatot, gondolkodhatsz az ajánlatomon, amíg nem megyek!

- Miféle ajánlatodon? – nézett rá a válla fölött Maria kikerekedett szemekkel.

- A váláson – tolta ki az előtérbe a nőt Robin és bevágta mögötte a nehéz vasalt ajtót.





Robin megszédülve nyomta homlokát a hűvös faajtónak. Érezte, ahogy a verejték lassan végigcsorog a halántékán. Miért ilyen nehéz most egyszerre minden? Tenyerével teljes erőből a falapra csapott, s az ajtókeret is belerezgett az ütés erejébe. A két unokatestvére csendben hallgattak a háttérben. Robin szembefordult velük és hátát az ajtónak vetette.

- Na most mi lesz? – kérdezte Robin hetykén.

- Hogy áll apádnál a szénád? – kérdezett vissza Lionel.

- Szerinted? A legjobb lapok Juliennél vannak. Befolyásos ember, kitűnő életpályával, ami jót tesz a birtoknak is. Számos terve van az erdővel: fakitermelés, flottaépítés a királynőnek, és persze vadászatokat rendezne az arisztokráciának.

- Jó kilátások – hümmögte Lionel.

- S ezzel vége a rablóvadászatnak – jegyezte meg Florian.

- Pontosan – biccentett rá Robin.

- Mi a terved? – tette karba a kezét Lionel, miközben rezzenéstelen arccal Robint figyelte.

- Honnan veszed, hogy van bármi tervem? – nézett rá flegmán Robin, s egyik lábát felhúzva talpát az ajtónak vetette.

- Ismerlek kölyökkorunk óta. Neked Robin mindig van terved – mondta fanyarul Lionel.

- Tényleg van tervem most is – bólogatott türelmetlenül Robin.

- Éspedig?

- Kihasítom a részem a birtokból – mondta komoran Robin. – Követelem apámtól, hogy francia módra örököljünk.

- Vagyis birtokaprózás – sóhajtott nagyot Lionel.

- Nincs jobb ötletem. Julien a birtokot akarja, de én akkor sem adom az egészet. Akkor legyen enyém a part menti sáv a vadászkastélyig, a ti világítótoronyrészetekkel és kész – rántotta meg a vállát Robin.

- De ezzel elismered Julien követelését – emlékeztette Lionel.

- A kérdés most már nem az, hogy Julien vagy én. Hanem az, hogy mi az amit még kimenthetek magamnak és a családomnak. Évekig vártam, hogy apám megenyhüljön, de mai napig eredménytelenül. Ha továbbra is ugyanígy állok hozzá, Julien kiforgat a teljes örökségemből. Amíg még tehetek valamit, beszélek apámmal, hogy igenis követelem a részem a birtokból és hasítsa ki a birtoktestből az én részemet, legyen az akármennyire is kicsi! Valóban igaz két kakas nem fér meg egy ólban. Mit léptek?

- Nem tudom – ingatta a fejét Lionel.

- Nem köt hozzám semmi…

- Kivéve, hogy a te birtokrészedre esne a mi házunk – emlékeztette nevetve Lionel.

- Az csak egy ház – vigyorgott rá vissza Robin.

- Robin, ki volt a legjobb unokatestvéred? A többiek nem tudom, hogy döntenek, hogy apád, vagy Julien…de én biztos, hogy veled maradok. – Lionel kérdőn Robinra sandított. – És Maria? Tényleg válni akartok?

- Amíg a kicsi nem születik meg, addig valószínű, hogy nem válunk el, de…persze Maria dönt. Lehet tényleg Julien megkéri a kezét?

- Robin! – csattant rá a két másik.

- Meg kell ezt beszélnünk, fogalmam sincs, hogy mi legyen…