Gombakaland

Robin kócos göndör fürtjeibe túrt, ahogy felkönyökölve az ágyban Maria pocakját figyelte. A takaró emelkedett és süllyedt az apró mozgolódásoktól. Maria mosolyogva figyelte Robin csodálkozó tekintetét.


- Már ő is felébredt – nevetett Maria.

- Vettem észre – simította végig Maria lábát a takaró alatt Robin.

- Későre jár, fel kellene kelnünk – tiltakozott nevetve Maria.

- Még van időnk – morogta vágytól fűtötten Robin, s amikor csókot lehelt Maria vörös ajkaira, már Maria sem tiltakozott. Két órával később ébredtek újra, s közeledett a délidő is, mire mindketten kimásztak az ágyból. Az étkezőben Lionel és Florian ültek és kártyáztak.

- Felébredtetek végre? – morogta Lionel. – Csodás! – állt fel az asztaltól Lionel.

- Miért nem mondtad, hogy várnak rád!? – kapta el Robin karját Maria mérgesen, miközben füle tövéig elvörösödött.

- Én vagyok a vezető várhatnak rám – rántotta meg a vállát Robin, s az asztalon fekvő fatálban tálalt sajtból letört egy darabot.

- Mehetünk? – harapott a sajtba Robin, s kérdezés nélkül kézen fogva Mariát is magával húzta.

- Ő is velünk jön? – állta útját Lionel fekete szemével Mariát méregetve.

- Igen – csámcsogta mohón Robin, s kikerülte Lionelt. Florian is felemelkedett ültéből és csatlakozott az erdőbe vonuló társasághoz. Lionel felkapta az udvarra készített kosarakat és a vállára dobva cipelte Maria és Robin kettőse után.

- Mondhattad volna, mert akkor lelépünk – dörmögte rosszkedvűen Lionel. Maria lobogó szoknyával próbált lépést tartani Robinnal.

- Ha terhetekre vagyok… - kezdte Maria zavartan, de Robin a szavába vágott.

- Nem vagy terhünkre – szakította félbe nyersen Robin.

- Már dehogy nincs! – csattant vissza Lionel. – Úgy volt hajnalban indulunk és ebédidőre már végzünk is. Erre tessék!

- Változott a program – felelte rá Robin hátra sem nézve. Kézen fogva húzta Mariát az erdőbe, akinek szoknyája minduntalan beleakadt egy-egy ágba.

- Robin várj! Beakadt a szoknyám! Így elszakítod! – szabadította ki a kezét Robin szorításából Maria. Robin visszalépett és egyetlen rántással letépte az ágról az anyagot.

- Mehetünk? – kérdezte komoran Robin.

- Így tönkreteszed a ruhámat, te vadállat! – sopánkodott Maria a lyukas anyagot vizsgálva.

- Szokj hozzá Maria! Tíz éve élsz mellettem, az erdő a birtokunk ehhez képest még mindig úgy öltözködsz mintha csak egy kis sétára indulnál a város utcáin – fordult szembe vele Robin.

- Nem öltözködhetek úgy mint egy férfi! Nő vagyok ha nem vetted volna észre – bosszankodott Maria.

- De észrevettem – szűrte a fogai közt Robin és megmarkolva a szoknyarészt maga felé húzta az anyagot, hogy lássa a szakadást. – Hagyd a fenébe! Veszek neked másikat – engedte le az anyagot és megindulva Mariát maga után vonszolta.

- És mégis miből? Tudtommal egy kis anyagi gondod támadt épp a minap! – emlékeztette Maria Robin után sietve.

- GRrrr! – morgott Robin. – Hogy lehetsz ilyen kiállhatatlan? Miért kell mindent a fejemhez vágnod? Anélkül is van épp elég gondom, hogy te a fejemre olvasnád!– csattant rá Mariára.

- Talán mert a feleséged vagyok? Nem tehetem meg? Csak tűrjek csendesen? Ezt akarod? – vitatkozott tovább Maria a környező cserjéssel hadakozva maga és ruhája körül.

- Te és a csendesség? Maria! Ha valamiben biztos voltam veled kapcsolatban már a megismerkedésünk pillanatában, hát éppen az, hogy nálad harciasabb virágszállal még nem találkoztam! – nézett a lomkoronák felett kéklő ég felé.

- Ezt dicséretnek kellene vennem?! Várj már be ne loholj! – fulladt ki Maria és egy fatörzsnek dőlve megállt, hogy kifújja magát.

- Persze, hogy nem dicséret – torpant meg Robin is és visszafordult.

- Vadászni akartok? – pihegte Maria fejével a másik két de Noir felé biccentve, akik most lassítottak, látva, hogy a házaspár megállt.

- Szerinted magammal hoználak egy vadászatra? – hunyorított gúnyosan Robin.

- Had találjam ki: Nem? – gúnyolódott Maria.

- Nem, naná hogy nem!

- Akkor most miért vonszoltál magaddal? – tette karba a kezét sértetten Maria. Robin hátrasétált és a Lionel által a földre dobott kosárból kiemelt egy apró bőrkötéses könyvet.

- Mert ebből sosem tanulod meg, amit kell – felelte Robin és Maria felé hajította a könyvet. Maria elkapta röptében a kötetet és belelapozott. A Charlotte-nál keresett gomba és növényhatározó volt. Meglepve pillantott fel Robinra.

- Úgy van Hercegnő – gúnyolódott Robin. – Megtanítalak gombászni, mert az ilyesmit nem könyvekből kell elsajátítani, hanem a természetből.

- Ó Robin! – eresztette le a kötetet Maria meghatottan.

- Ó Robin! – utánozta gúnyolódva Lionel és rosszkedvűen szétdobta a négy kosarat négyük lábai elé. – Tudod Maria nélküled sokkal egyszerűbb volt az élet a fenyvesekben. Amióta betetted a lábad szüntelen vagy téged kell megmentenünk, vagy hajkurásznunk, vagy egyszerűen csak hátráltatsz minket!

- Mindig is gyűlöltél igaz? – kapta rá szürke szemét Maria.

- Elleneztem, hogy házasságra lépjetek, ha erre vagy kíváncsi – morogta Lionel.

- Nem Lionel volt az egyetlen – túrt a hajába Robin. – De hát ezt tudjuk nem igaz? - viszonozta Maria pillantását Robin. – Azért tartunk ott ahol.

- Kérlek ne beszélj így Robin! – törölte megizzadt tenyerét a szoknyájába Maria.

- Mindig mondtam, nőnek semmi keresnivalója az erdőben – vette karba saját kosarát Lionel.

- És Loveday? – kérdezett vissza támadóan Robin.

- Ő más, ő közülünk való – felelte nyakasan Lionel.

- Maria is hozzánk tartozik – védte meg feleségét Robin.

- Sosem fogja úgy ismerni az erdőt mint mi! Soha! Mert nem itt született! – sziszegte Lionel, miközben átvágott a fák között.

- Nem is kell, hogy úgy ismerje! – kiáltotta utána Robin. – Elég ha én ismerem – morogta az orra alatt Robin. – Eredj te is, egy óra múlva itt találkozunk! – szólt rá Florianra Robin. Maria egy kidőlt fatörzsre telepedett és hangtalan kérdéssel figyelte férjét.

- Miért? – kérdezte végül csendesen. Robin odament hozzá és leereszkedett mellé a farönkre.

- Mit miért? – nézett el a fák sűrűjébe Robin. Beszivárgott rájuk a déli napfény vidám sárga színe és játszadozott Maria bordó ruháján.

- A nagy vadász gombászásra adja a fejét? – sandított rá Maria hitetlenkedve.

- A természet, természet. Az erdő is erdő. Minden benne élő fajjal. Legyen az növény, állat, gomba: élőlények. Tulajdonképpen mindent ismerek. Miért ne mutathatnám meg neked? Még akkor is, ha engem csak a vadak érdekelnek igazán az erdőben – vette le a kalapját Robin és maga mellé tette a farönkre.

- Tudom, hogy úgy ismered ezt az erdőt, ahogy rajtad kívül senkise. A klán más tagja sem ismeri úgy mint te. S te most itt vagy és gombaszakértői leckéket akarsz adni a tulajdon feleségednek? Miért akarsz te magad megismertetni a gombákkal? – játszadoztak Maria ujjai a fatörzs háncsának mélyedései között. Ahogy megszívta a nap most szárazabb volt a sötétbarna felszín, de a mélyedéseiben még nedves volt a fa, az elmúlt napok esőzéseitől. Robin is követte tekintetével Maria finom kis nőies ujjait, ahogy játszadoznak a háncs vonalai között. Maria mutatóujja végigkövette a szabálytalan barázdákat, s közben a napfényben felragyogott arany karikagyűrűje a gyűrűsujján. Robin rátette a kezét az asszony sápadt fényű kézfejére, s Maria ráemelte komoly szürke szemeit.

- Hogy miért segítek neked? – ismételte meg a kérdést rekedt hangon Robin. – Mert tudom, hogy fontos neked. Hogy mennyire fontos ez neked.

- Honnan tudod te azt? – mosolygott rá félszegen Maria.

- Tíz év házasság után azért feltételezhetnéd már rólam, hogy legalább egy kicsikét ismerlek – hunyorított rá Robin, s az ajka elé emelte Maria kezét, s puha csókokat nyomott az asszony ujjbegyeire. Maria lehunyta a szemét a gyengéd érintések alatt. Érezte Robin meleg telt ajkait az ujjbegye alatt, s lágyan átsimította a férfi száját. Robin felvetette rá a tekintetét. Maria vörös tincsei szinte lángoltak a napfényben, a hullámok a mellkasára omlottak. Csupa szeretett illat vette körül, a fák, az avar, Maria szappanillata, a háttérben a fák sűrűje, s Maria mellette várandósan. Ha tehetsége lenne megfestené ezt az idilli képet, ha elég pénze lenne rá, akkor biztos hogy megfestetné. De egyik sem áll rendelkezésére, úgyhogy…

- Lássunk munkához! – pattant fel hirtelen a farönkről Robin. – Első számú szabály: csak akkor szedj gombát, ha már teljes biztonsággal felismered a mérgező fajtákat. S meg tudod különböztetni az ehetőt a mérgezőtől.

- És mégis hol kezdjük a gombaszedést? – meredt a férfi hátára Maria.

- Itt, most, rögtön – Robin lehajolt a fa gyökereihez és szedett néhány gombát. Maria megadóan sóhajtott és követve a férfit megnézte a vékony törzsű csinos kalapú gombákat Robin tenyerében. Két órán át bóklásztak az erdőben, miközben Robin végigmutatta az ehető gombafajokat a fenyvesek területén.

- Gombát szedni mindig meleg és csapadékos időszak után érdemes. Ha egyedül szedsz gombát, és bizonytalan vagy, esetleg nem ismered, akkor előbb mutasd meg nekem, vagy legalább valamelyik klántagnak. Világos?

- Jól van, nem kell megint elmondanod! – sóhajtotta Maria, és megforgatta a szemét, amikor Robin tüzetesen átvizsgálta a gombát, amit Maria akart a kosárba tenni. Robin már egy kosárnyi gombát szedett, és most az ölében hozta.

- Jó, ez ehető – biccentett rá Robin és a többi közé tette. – Még egy szabály!

- Robin, elég volt a szabályokból, már zsong a fejem – szorította a mutatóujját a halántékára Maria és finoman megmasszírozta.

- Még egy szabály: csak annyit szedj le, amennyit tényleg el is fogunk fogyasztani. Minden fölösleges gomba pazarlás és nem bánhatunk ilyen kizsákmányolóan az erdővel – magyarázta csökönyösen Robin.

- Mondja ezt éppen a vadász!

- A vadállományt is karban kell tartani. A túlszaporodás veszélyes is lehet, domináns fajok jelenhetnek meg, melyek kipusztítják a gyengébbeket, ezért a legfontosabb a mértékletesség… - kezdett hosszas okfejtésbe Robin.

- Jézusom Robin! Te és a mértékletesség? – nevetett gúnyosan Maria.

- Tudom Hercegnőm, számodra ez összeférhetetlen velem, de képzeld, bizonyos dolgok fontosabbak. Még az én értékrendem szerint is.

- Azt hiszem, minél jobban megismerem az erdődet annál jobban ismerlek meg téged is – állapította meg Maria nagy bölcsen.

- Lehet benne valami – kacsintott rá Robin.

- Befejeztétek a turbékolást? – hallották meg Lionel türelmetlen kiáltását. Persze, hiszen a fiúk már egy órát vártak rájuk. Késtek egy órát, akárcsak reggel. Lionel bosszankodva nyalábolta fel a teleszedett kosarát.

- Indulhatunk! – kiáltotta nekik előre Robin, és karján a vesszőkosárral az oldalán Mariával ő is a vadászkastély felé vette az irányt.