callie: Fenyvesek lordja

A két férfi kézfogása sokáig tartott. Coeur de Noir jókedélyű nevetéssel szorongatta fia kezét, s Robin a kézfogás közben már helyet is foglalt apja mellett. Loveday az asztal fölött szorította meg öccse kezét. - Fiam, befagyott odahaza a kaputok? – nevetett hasból Coeur de Noir. - Egészen más ügyek tartottak távol minket apám – s hozzá Robin egy olyan sejtelmes mosolyt küldött, hogy senkinek nem lehetett kérdés, mivel töltötték az idejüket a fiatalok. Robin megfogta Maria asztalon nyugvó kezét. Maria szemlesütve mellkasáig elvörösödve ült mellette s nem mert senki szemébe nézni, különösen nem a vele szemközt ülő nagybátyja szemébe. - Apám zavarba hozod őket a kérdéseiddel! – szólalt meg kedvesen Coeur másik oldalán Lovedday. - Az a lényeg, hogy ideértetek, az áldóját! – csapott az asztalra kacarászva de Noir. - Apám a szerződést, ha megmutatnád… - köszörülgette a torkát Robin. - Hagyd most Robin – intette le türelmetlenül fiát de Noir. – Ma pénzügyekkel nem foglalkozunk! Örüljünk és vigadjunk, hogy jövőre is ezt tehessük! Ó gyermekeim olyan szép, hogy itt vagytok mindketten! – szorította meg fia és lánya kezét Coeur, s pirospozsgás arccal nézett rájuk. Rázkódott a hasa az örömtől. Maria kényszeredetten nyelte le a kissé kihűlt vacsorából a falatokat. De arca ebből semmit sem tükrözött. - Aztán remélem minden megfelel Maria kényelmednek a kastélyban? – fordult Maria felé az apósa. – Maria a szája sarkához emelte szövetszalvétáját mielőtt válaszolt. - A legnagyobb mértékben Monsior – Maria szürke szeme összeakadt Robin pillantásával. – Robin igazán minden tőle telhetőt megtesz a kényelmemért. Olyan figyelmes – mosolygott fel a testes férfira Maria. - Annak örülök, beste kölyke! – borzolta meg fia göndör haját atyaian Coeur. Robin behúzott nyakkal falatozott. Coeur újabb levegőt vett, Mariára majd Robinra nézett, végül összezárta húsos ajkait és csak nyelt egyet. Kissé megrázta a fejét, miközben fel is állt az asztaltól – Megyek elvegyülök egy kicsit – ropogtatta meg kicsit vaskos ujjait, s azzal üresen hagyta az asztalfőt. - Maria! Ne felejtsetek átjönni vízkeresztkor, megtartjuk a kis Luna keresztelőjét. Ismét rátok hárul a keresztszülőség – mosolygott mézesen Loveday. - Amennyiben Robin nem tűnik el napokra az erdőben, ott leszünk – forgatta meg a szemét Maria. – Rám számíthatsz, biztos, hogy ott leszek. Hogy vannak a gyerekek? - Ó tündériek! Persze a kis Luna nem kapta még meg a régi szobádat, majd ha nagyobb lesz – mosolygott Loveday. Robin meg sem hallotta már a két nő fecsegését. Jókat evett a régi otthoni fatálakból. Hiányoztak az apja féle lakomák, pedig egy héten legalább egyszer ő ellátogatott a várba. De mégsem olyan, mintha itt élne. Maria karót nyelve, finom eleganciával étkezett mellette. Apró falatokkal, könnyedén lesütött szemekkel, az alkarjára boruló fekete csipkeszegélyes ujjakkal. Túlságosan is hercegnői volt. Robin mellett főleg. Az egyetlen hely ahova szeretett járni Maria az a két egykori otthon. Mert garantáltan találkozhatott Loveday-jal és Sir Benjaminnal. Robin maga sem értette, hogy tudott a két nő ilyen sokat fecsegni, s hogy ilyen szoros barátnői kapcsolat alakult ki köztük. Habár, Maria hosszú időt töltött még a Holdszálláson, úgy, hogy Loveday volt Holdszállás úrnője. Talán ez is összekovácsolta őket. Robin elmerengve szeme sarkából figyelte a feleségét. Csak arra eszmélt fel, hogy Loveday és Benjamin felemelkednek az asztaltól, s az asztalnál sorban mindenki ezt teszi. Robin megrázva a fejét feljebb ült, mert a háttámlának dőlve már egyre jobban lejjebb csúszott, alváshoz készülődve. - Hova megy mindenki? – nyomott el egy ásítást az asztal felett Robin. Maria büszkén felvetett fejjel foghegyről vetette neki oda. - Az év utolsó táncához készülődnek. Szerinted nekünk nem kellene csatlakoznunk? – invitálta burkoltan Maria. - A tánc baromság, de amennyiben muszáj… - Robin rosszkedvűen végignézett a kiürülő asztalon. Mindenki a zenekar elé igyekezett, párokban. – na jössz már? – mordult Mariára, s hátralökve a székét a tömeg felé indult. Robin félrelökve a tollak és csipkék egyvelegét csúsztatta tenyerét Maria hátára. Ahogy magához húzta megcsapta az orrát Maria vörös hullámos hajából áradó illat. Juharfa illata volt. Mint régen. Maria fényes, dús vörös haja mindig ezt az illatot árasztotta, minden éjszaka. - Ne szorítsd ennyire a kezem! Ez fáj! – próbálta kirántani a kezét Robin szorításából Maria. - Kezdő házas vagyok – vágta rá flegmán Robin. - Egy fenét vagy kezdő! – sziszegte neki Maria. - Te reszketsz – állapította meg Robin. - Fázom – vágta rá Maria a hazugságot. Valójában szüntelen borzongások futottak végig rajta, ahogy Robin érintését érezte a hátán, s hozzásimulhatott a férfihoz tánc közben. - Te bajod! Minek vettél fel olyan ruhát, amiből a fél melled kivan! – morogta rá Robin. - Szóval észrevetted? És a mellemet bámulod? – nézett rá megrovón Maria. - Eszem ágában sem volt, amúgy is láttam már – felelte hidegen Robin, s közben lebiggyesztette alsó ajkát. Holott nagyon is feltűnt neki, ez a lány már nagyon nem az a lány volt, akit feleségül vett. Maria akkor tényleg még lánysorba mehetett. De ma már, telt mellei szinte kibuktak a szoros fűzőből, a szoknya alatt a tollak sokkal szélesebb csípőt sejtettek. Mariát asszonnyá tette. És ez az alkatán is érződött. Már nem volt gyerek. Nő volt, a maga teljes tökéletességével. A zene elhallgatott. Elütötte az éjfélt az óra és az ünneplők között, Maria és Robin elengedte egymást. Néhány másodpercig meredtek egymásra, majd Robin sarkon fordulva eltűnt az ünneplők között. Maria zavartan dörzsölte meg a karját. Robin nélkül tényleg fázott, senkinek sem tűnt fel, hogy Maria egyedül maradt. 6. fejezet Az újév első órájában Maria Robint próbálta megtalálni. Az ünneplők mind egymással voltak elfoglalva. Maria a de Noir-ok közt pedig még mindig feszélyezve érezte magát. Vadak voltak. De Robintól ezt már megszokta. A többiek idegenek voltak. Az egész klán. Ijesztőek, hangosak, és most még részegek is. Maria Robin régi szobája felé vette az útját a várban, bízva benne, hogy Robint ott találja. - Hogy lehet ennyire szerencsétlen a saját fiam! – csattant a folyosó végén Coeur hangja. - Apám engedd, hogy… - vágott közbe Robin. - Elég! Hagyjál az ostoba magyarázataiddal! Komolyan nincs nap, hogy ne kelljen szégyellnem, hogy a fiam vagy! – dörrent rá Coeur. Maria, megtorpant a folyosón, mielőtt a cipője kopogását meghallaná a két beszélgető. – Ki kellene, hogy tagadjalak! - Egyszer már megtetted – felelte rá fröcsögve Robin. – Mi tart vissza, tedd csak meg most is! - Velem ne kakaskodjál! – bődült rá Coeur de Noir a fiára. – Robin! Mikor volt, hogy a magad lábán álltál? Állandóan vonyítasz mint egy pincsikutya! Hazajársz nyalogatni a sebeidet és száraz kenyérért kuncsorogni! Neked mindig kell valami! Hagyjál már a piti dolgaiddal! Vadászkastélyt adtam neked, a fél klán a tiéd! De te! Egy mihaszna gyáva alak vagy! - Apám, ebből elég volt! – koppant Robin csizmája a kövezeten. Maria a falhoz simulva húzódott hátra. - Nekem is elegem van belőled! Neked mindig szükséged van valamire, állandóan kéregetsz. Koldusnak kellett volna menned Londonba! Mint, hogy itt tétlenkedsz az én erdőmben! - A szerződésmásolatot! – csattant türelmetlenül Robin. - Vigyed, és ne is lássalak! Eredj a kis hercegnődhöz! A Merryweather lányhoz! Veled büntet az Isten minden órában engem! – dühöngte Coeur. Robin döngő léptei hallatszottak, Maria besietett a lépcsőfordulóba. Robin a másik irányba indult. - Hé! Lionel! – kiáltotta Robin áthajolva a korláton. - Igen? – hallatszott a férfi hangja egy emelettel lejjebb. - Nem láttad Mariát? – kiáltotta le Robin. - Nem, én, úgy eltüntetek, azt hittük felmentetek ünnepelni – hallatszott a nevetős válasz. Robin csak morgott egyet, s a folyosón végigdöngve érte be a lépcsőn lefelé igyekvő Mariát. - Ne olyan sietősen Madame de Noir! – állította meg Mariát a férje hangja. – Vége az újévi mulatságnak hazamegyünk – szólt Mariára, s kielőzve előresietett a hintóhoz. A kocsis sietve terítette rájuk a vastag meleg szőrméket, hogy amíg utaznak ne fázzanak. Maria mélyen beburkolódzott a prémek közé. Robin csendesen ült mellette a hintóban. Az éjszaka fénye megvilágította a havas tájat. Maria elgondolkodva nézett ki a párás ablakon a sötét fenyvesekre. Vajon min veszekedett Robin az apjával? És miért kellett a szerződésmásolat Robinnak? Mi az amit titkol előle Robin? Egyáltalán elmond neki valamit is? Robin kedvetlenségébe és hallgatásába talán több gond vegyül, mint érdektelenség? Coeur de Noir azóta se tudta megbocsátani, hogy Robin Mariát választotta. A lánya is Merryweather lett, és a fia is egy Merryweather lányt vett feleségül. Maria lopva Robinra pislantott. Robin szokásához híven rosszkedvűen meredt maga elé, a szeme alatt a fekete kontúr azonban már nem csak a klán jellemző jegye volt rajta, hanem mély gondterheltség. Robin most még idősebbnek tűnt, mint amennyivel több volt Mariánál. Maria egyszerűen félt rákérdezni, hogy mi lehet a baj. S tudta jól, Robin túlságosan büszke ahhoz, hogy elárulná, gondjaik vannak. A sólyom sárga szemei rájuk villantak, ahogy elhaladtak a korhadt fatörzs mellett. Robin leugrott a hóba a hintóról, s belépett a félhomályos előtérbe. Maria néhány méterrel utána követte. A fehér szarvasagancsok most még ijesztőbben vakítottak a gyertyafényben. Maria lehúzta a kesztyűjét a tükör előtti komódnál az előtérben. - Ó Madmasille és uram! Hát ilyen hamar hazatértek? – sietett eléjük meleg hangon Francios Dijon, a szakács és mindenes. – És milyen rosszkedvűek! Hát nem volt szép jó mulatság? - Francios, túl sok a kérdés és túl késő van mindhez – felelte epésen Robin. - De a kisasszony ugye szép volt ma uram, hát nem találta elragadónak? Ugye táncoltak egy kicsikét? – kérdezte nyájasan a kövér férfi. - Maria, már nem kisasszony. És a feleségem ma is éppen olyan volt, mint amilyen minden nap – felelte rá szárazon Robin. Maria szárazon nyelt egyet a férje válaszát hallva. Francios zavartan vakargatta a fejét erre. - Öhm, nos igen. Szüksége van még rám ma uram? – kérdezte végül. - Nem, majd holnap – intette le Robin, s felfelé vette a lépcsőfokokat. Maria lopva egy tanácstalan pillantást vetett a szakácsra, s ő is Robin után sietett. - Maria! – fordult hátra Robin, a nőre pillantva. Maria megállt a folyosón, s felnézett rá. – majd el felejtettem mondani: ne menj az erdőbe! - Tessék? – Maria meglepetten bámulta Robin tollait a ruháján. – Azt hittem, az erdőben tőled kell félni – vonta össze a szemöldökét gúnyosan Maria. - Ha neked így jobban, tetszik, akkor félhetsz tőlem is. Mert ha beteszed a lábad az erdőbe garantáltan elfenekellek! – felelte rá morogva Robin, s becsapta maga után a hálószobaajtót. Maria csendesen vetkőzött a hálószobájában. Minden apró külső neszre várta, hogy talán Robin az. Aki meggondolta magát és úgy döntött ma este, megosztja vele az ágyát. Kezdethetnék vidámabban az új évet. Újra házasokként. De tévedett, Robin ma sem jön át. Hiába készült a ma estére is úgy, mint a karácsonyi lakomára. Robin érzéketlenül és unottan ült mellette. S folytatta, amit már fél éve. Rosszkedvű megjegyzésekkel traktálta egész este. Nyugtalanul forgolódott az ágyban. Robinról, a házasságukról és a Robin és apja közötti veszekedésről gondolkodott. Nem is sejtette, hogy Robin hasonlóan tett a saját ágyában. Hiába hunyta le a szemét, akkor is Maria képe lebegett előtte. Tucatszor felhajtotta a takarót, hogy most átmegy és nem érdekli, hogy zárva a retesz, akkor is bejut hozzá és ha kell megerőszakolja a nőt. Aztán mégis csak meredt maga elé. Várta az álmot, ami nem jött. Pedig, ha Maria mellett lehetne, most úgy aludna már mint a bunda. Senki fel sem ébreszthetné. Maria mellett hatalmasakat lehetett szunyálni. A nő csupa selyemben és csipkében, puhán, juharillattal feküdt mellette és most…