Blue Moon

Nekem továbbra is az érettségire kell készülnöm. Ace-nél maradt még mindig az a matek példatár. Nem nagyon tudok koncentrálni. Szüntelen elkalandoznak a gondolataim. És főként Ace felé. Mit csinálhat? Hol járhat? Ezerszer lejátszom azt a dalt, a Goodnight Moont, amire majdnem megcsókolt. Legalábbis azt hittem, hogy meg fog csókolni. Az Ace irányába kalandozó fantáziáim eléggé a tanulás rovására mennek. Mi van, ha megbukom a matek érettségin? Megadom magam a sorsnak és hétfőn elmegyek anyámhoz a kultúrházba. Talán szülői felügyelet alatt jobban megy a tanulás.

Anyum a gyerekprogramokat viszi és éppen virágokat színeznek és festenek a kicsik. Kevesen vannak ma az alkotóműhelyben. Anyám sablonok alapján mindenféle virágokat vág színes lapokból. Anyámnál mindig olyan nyugi van. Meg sok kreativ dolog. A  csendélet virágkompozíciójából kihúzok egy halványrózsaszín margarétát és az ablakba könyökölve kezdem tépkedni a szirmokat. Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret… Mire a végére érek az jön ki: szeret. Talán páratlan alapvetően is a margeréta sziromszáma. Elpöccintem a kis szárat. Ennek nem tudok jelentőséget tulajdonítani. Ebbe az egészbe nem kezdek belebonyolódni, hanem már nyakig benne vagyok. Nem tudom mikor és hogy történt, de ott a buliban, ahogy láttam, hogy mit tud alkotni, az volt a végzetem. Beleestem.

Nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel. Nagyon gáz helyzet. Ace Dylan barátja. Sőt munkatársa. Ez így nagyon problémás. Várjunk csak! Mintha Ace pont ezt említette volna ott, Dylan kocsijában a francia érettségim után. Mi van… ha végig rólam beszélt? Megáll a kezemben a satírozóceruza. Ace rólam beszélt? Úgy, hogy Dylan sem tudott róla? Lenézek a füzetlapra magam elé és meghökkenten látom, hogy egy szívet rajzoltam, és azt satírozgatom. Nem is tudatosan csináltam. Ahogy felnézek elkapom anyám tekintetét.

• Szív? -  anyám háta mögött Vivalditól a tavasz megy. Alkotói inspirálásként. Halkan a háttérből.
• Ühm… semmi - sietve lapozok egyet a füzetemben.
• Liv… én is voltam szerelmes. Ki az? - mély levegőt veszek.
• Nincs senki anya! - sóhajtok.
• Nekem igazán elmondhatod, az anyád vagyok - figyel rám kutatva.
• Ez csak egy rajz anya. A tavaszt szeretem! - mutatok a háta mögötti hifi-toronyra, ahonnan a zene szól.
• Ühüm - anyám mindenttudón néz és visszafordul a sablonvágáshoz. Mély levegőt veszek, és összecsapom a füzetemet. Jobb, ha mégis otthon tanulok.

Amikor hazaérek Dylan éppen házi hamburgerhúst süt és sült krumplit. Chris kedvence.  A konyhapultnak dőlve kiveszek egy frissen sült krumplit és közben Dylant figyelem. Nem egy olyan típus, aki ettől halál zavarba jönne. Szóval tényleg sokáig tűri.  Aztán megunja a rá irányuló figyelmemet. Oldalt néz rám. Ace barátja. Csak tud róla dolgokat. Néhányat igazán megoszthatna velem.

• Szóval… Ace-el egy idősek vagytok?
• Ühm… hát ő már betöltötte a huszonnyolcat.
• Osztálytársak voltatok?
• Ja.
• És ő is manchasteri mint te? - faggatom tovább.
• Igen - Dylan leteszi a húsfogó villát és rámnéz. -  Liv mit akarsz Acetől? - kérdez rá nyíltan.
• Semmit - rántom meg a vállam, és bekapok egy sültkrumplit.
• Akkor miért kérdezgetsz róla? - szegezi nekem nyíltan Dylan.
• Mert érdekel?
• Téged Ace ne érdekeljen! - vágja rá Dylan, és visszafordul a hús sütéshez.
• A haverod. Gondoltam megismerhetném. Közelebbről.
• Szállj le Aceről! Keress saját korcsoportú barátokat! Iratkozz be egy olvasótáborba vagy akármire, de szakadj le Ace-ről! Értve vagyok?
• Jól van! - vágom rá mérgesen és egy sültkrumplit még elcsenve visszavonulok a kanapéra tanulni.  Dylan gyanakodva figyel. Időnként rám-rám pillant. Végem. Lebuktam. Pedig annyira ártatlanul akartam kifaggatni. Na persze Dylan eleve tart tőlem, hiszen neki is nekirontottam.  Dylan most megszimatolta, hogy mégiscsak felkeltette a figyelmemet Ace. Kinyitom a füzetemet, és pont azon az oldalon nyílik ki, ahova a szívet rajzoltam a kultúrházban. A kaputelefon szól. Felpattanok és az előszobába futok.  Belehallózok. Gyorsabban ver a szívem, ahogy a vonal túlsó végéről Ace szól bele.
• Öhm… Ace vagyok. A matek könyved hoztam - remeg a kezem, ahogy a kagylót tartom.
• Gyere fel! - kinyitom a bejárati ajtót és idegesen a hajamba túrok. - Ace az!- szólok oda Dylannek, s visszahuppanok a kanapéra. A gyakorlófüzetem mögül azonban figyelem Ace minden mozdulatát. Ace belép az ajtón. Mint mindig sapka van rajta, a kezében a matekkönyvem, ujjaival rajta dobol.
• Csá! - Ace kezet fog Dylannel, aztán a matek könyvemet odahozza nekem. Ruganyosak a léptei, ahogy közelít. Teljesen laza. S oltári jól néz ki. De tényleg.
• Talán ideje lenne már belenézned - nyújtja át, s ott is hagy. Még csak rám sem nézett igazán. Leül a hangulatom. Én valamit totálisan benéztem. Tutira félreértettem. Ace még mindig a régi. Nem értem miért azokat a számokat játszotta akkor, amikor ketten ültünk a kocsijában. Amikor senki más nem volt a közelünkben.  Dylannel a konyhában dumálnak. Már megint valami szakmai dologról. Teljesen belemerülnek. A zene világa. Lehangoltan kinyitom az Ace-től visszakapott matek példatárat. Az első lap mögött egy kemény kartonlapnál nyílik ki a könyv. Kék alapon fehér betűkkel szedett sorok. Nem vagyok egy nagy focidrukker, de felismerem a szöveget. A Manchester City indulója van rajta. Sok ilyet lehet kapni a városban, Szuveníreseknél. Mindenfelé. Eddig oda sem figyeltem a szövegére. Most elolvasom a szöveget újra és újra, s a matek könyvemből felnézek. Ace engem néz, de ahogy találkozik a tekintetünk elkapja a pillantását. Elvörösödöm. Ace ezzel a mondattal adta át: ideje lenne már belenézned! Úristen! Mióta van ez a lap a matekkönyvemben? Tényleg ő rakta bele? Tényleg? Mármint mit értsek a szövegből ki én? Már annyi dalszöveget játszott le nekem. Csak én nézem be ennyire a dolgot? Én értelmezem félre? Nem, nem tudom. Mert ugyanakkor a viselkedése semmit nem árul el. Ellentmondásos. Ace maga az ellentmondás. Mást mond a dalaival, mint ahogyan viselkedik velem. Nem tudom miért? Dylan miatt? Miattam? Ez is egy szivatás?

Voltunk kettesben, mégsem tett semmit. Megcsókolhatott volna. Mégsem tette. Na nem mintha én jelét adtam volna, hogy annyira akarnék tőle bármit is. Már megint csak égek itt. Ha legközelebb valamilyen módon kettesben leszünk rá kell jönnöm. Ki kell szednem belőle! Ha kell akkor valami zeneszöveggel, de most már tényleg felcsigázott. Dylan előtt most is közönyös. Szinte unott. Mintha itt sem lennék. Még hátat is fordít nekem, kényelmesen a pultnak dől a csípőjével, és időnként ő is sültkrumplit tol a szájába. Lehet, hogy csak Dylannek játssza el, hogy mennyire nem érdeklem? Hogyan tudnék feltűnés nélkül újra kettesben lenni Ace-el?

Mielőtt anyám hazaérne, Ace lelép, épp csak odaint nekem, s már megy is. Hallom, ahogy az utcán beindítja a motort és elhajt. A kocsiban megy a tuc-tuc. Dylan visszafordul a konyhába, én meg a képeslapot használom könyvjelzőnek. Az életem egyre bonyolultabb lesz.

Este megint az öcsémre vigyázok, s közben arra gondolok, hogy lehet az lesz a sorsom mint Jane Austen-nak. Mások gyerekeire vigyázhatok, mert nekem nem lesz se férjem, se gyerekem, és a családom megtűrt nőtagja leszek. Na ennyire beforgattam magam egy délután alatt. Ha Dylan itthon van anyummal mindig mennek valamerre, nap közben Christ is viszik, este kettesben. Mivel Dylan munkanapjain szinte alig találkoznak, ezért a maradék időben minden percet felhasználnak, hogy együtt legyenek. Jó nekik! A vacsorával együtt is matekot tanultam, szóval már elegem van a matekból. Hogy jobb kedvem legyen, újra nekiállok buliképet készíteni magamról. Fura, de pont arról a két manchesteri buliestémről nincs képem, amire pedig tényleg elmentem. A hajamat vasalom, amikor...Kaputelefoncsengés zavar meg.  Jaj ne már! Homlokráncolva nézem magam a tükörben. Még el sem kezdődött a film. Este fél kilenc van. Ki a franc az?

• Chris felveszed? - nézek az öcsémre, miközben elhaladok mellette a folyosón Chris pizsamában autókat gurítgat a folyosón hosszában.
• Heh? - Chris meghökkenten rámnéz.
• Semmi, hagyjuk - fel sem éri a kaputelefont.  Megigazítom a piros-sárga-kék csíkos topomat, az ujjaimról a rövid farmernadrágomba dörzsölöm a szemfestéket az ujjamról, hogy ne kenjem össze a telefonkagylót.
• Tessék?! - lehet nagyon barátságtalan a hangom.
• Csá Holdacska! - Áh Ace! Elönt a forróság. Ma délután volt itt. Beszélt Dylannel. Tudja, hogy moziban vannak. Akkor miért jött? Felborul a légzésem.
• Mondjad, nincsenek itthon - morgom.
• Aham, tudok róla. Itt dumáljunk, vagy beengedsz?  - kérdezi Ace. Megnyomom a kapunyitó gombot, s visszasietek a fürdőszobába. Kihúzom a hajvasalót és nagyjából elpakolok. Visszasietek, hogy ne kelljen kopognia. Kinyitom az ajtót neki.
• Ma is szülői felügyelet nélkül vagytok? - emeli meg a szemöldökét Ace.
• Mintha nem tudnád. Kac-kac. Már elmúltam tizennyolc - emlékeztetem.
• Kemény két hete? huha! -  már megint rám sem néz, és közben Christ figyeli. - Heló kiskrapek! Na mutasd milyen tigris vagy! - kacsint az öcsémre. Őrá bezzeg ránéz! Sértve érzem a női büszkeségem. Egy szál férfi nincs, aki rámnézne, és megbámulna. Úgy igazán, mint egy nőt.
• Mikor fújtok takarodót?! -  Ace belép mellettem a házba. Túlságosan otthon érzi magát nálunk. Lehet jelezni fogom anyámnak. - Amúgy neked nem áll jól a rózsaszín körömlakk - mikor nézte meg a körmeimet? Délután festettem ki. Komolyan nem láttam. Van valahol máshol is szeme, vagy mi van? Bűvésztükrei vannak? - De a hajad az klassz lett - az ajtóban maradok s utána fordulva bámulok rá. Észrevette, hogy melírozva van? Komolyan? Az öcsém tigrisbukfenceket hány Ace-nek. Aki szakértő szemmel figyeli, mint egy tesitanár.
• Sosem veszed le a sapkád? - jegyzem meg futólag, és a könyveimet pakolgatom a kanapéról. Zavartan látom, hogy ott van elöl a gyakorló füzetem a szívvel, meg a tőle kapott Blue Moon kartonlappal. A könyveket gyorsan rádobom.
• Ritkán - jegyzi meg Ace.
• Sapkában mosol hajat is? - érdeklődöm némi iróniával.
• Mondtam ritkán. A kivétel a hajmosás - leül a szőnyegre és Chris autóit tologatja ide-oda szórakozottan.
• Miért jöttél Ace? - elfullad a hangom, ahogy rákérdezek. Habozva állok keresztbe tett karral a nappali szélén. Felfordultak a szerepek. Úgy érzem, mintha Ace lenne itthon, olyan otthonosan mozog, lazán átveti a karját a térdén. A kanapénak dönti a hátát. Én meg félszegen álldogálok. Nem merek közelebb menni.
• Előbb aludjon el! - int futólag Chris felé. Oké, most már tényleg nagyon melegem van.
• Öhm… kérsz valamit? - kérdezem idegesen.
• Hát ha van valami buborékos cucc az jöhet - biccent rá. A konyhában keresek egy üveg kólát és egy narancsos bolti sütit, s leteszem a dohányzóasztalra. Két poharat hozok, mire Ace felbontja a kólát és mindkettőnknek tölt.
• Öhm..., jó én most lefektetem az öcsémet - mutatok a gyerekre és Christ némi sírás, és dühöngés után ágyba parancsolom. Mesét olvasok neki, a kék olvasólámpája alatt. Behajtottam az ajtót és olyan halkan olvasok, amennyire tudok, s remélem, hogy Ace nem hallja. Nagyon feszélyez, hogy itt van. Chris elalvása után rosszabb lesz. Mert fogalmam sincs róla, hogy mi lesz. Sejtésem talán van. De lehet hogy nincs. Nem tudom. Chris két mese után bealszik. De én még jó tíz percig ott ülök mellette. Nem merek kimenni. Mi lesz? Miért jött? S én fel vagyok erre készülve? Akármi is lesz odakint? Velem akar beszélni. Ez egyértelmű. Tudta, hogy Dylan nem lesz itthon. Tudta, hogy egyedül vigyázok a tesómra. S itt van. Ideges vagyok. Aztán feladom. Mégsem hagyhatom a nappaliban Ace-t. Szóval behúzom az öcsémre az ajtót és csatlakozom Ace-hez. A telefonján pötyög.  Megállok a folyosón.
• Akkor milyen szín? - kérdezem.
• Mi?
• Azt mondtad nem rózsaszín.
• Metálkék.
• Ma nem dolgozol?
• Amint látod.
• Sosem? vagy csak most.
• Csak két este vagyok a klubban.
• A többi este?
• A többi estén nem én vagyok  a DJ. Rá is unnának a klubra, ha mindig én nyomatnám a zenét.
• Szóval a többi estén? Járod a klubokat, utazol, ilyesmi?
• Nem… az nem az én stílusom.
• Miért nem?
• Nem akarok utazni. Én Manchesterben születtem, manchesteri vagyok, nekem jó itt. Nem akarok én sehova se menni innen. Simán lehetnék több is ennél, igazi sztárDJ, meg minden, külföldi meghívásokkal, de… nem igazán érdekel ilyen mélyen ez a dolog.
• Ó… értem. Mármint nem értem, de biztosan. Akkor mit csinálsz a többi nap?
• Mást.
• De mi mást?
• Nem azért jöttem, hogy rólam beszéljünk. Hanem… hogy rólad.
• Rólam? - jó most már futkos rajtam a hideg és a meleg felváltva. Miért kell beszélni rólam? Rosszat tettem?
• Tudod… én láttam… amikor letámadtad Dylant. Végignéztem. - jó most már megint égek. Annyira ciki! Ace a combjain dobol.
• Igen, és? Mit akarsz ezzel? - kezdem felhúzni magam. Most komolyan erről akar beszélni? Miközben egy szál topban, meg egy fenekemet éppen hogy takaró rövidnadrágban mezítláb is mindjárt megsülök.
• A múltkor már nagyon hajszálon múlt, de...Mielőtt bármi másba belekezdenék… - Ace feláll és én csak földbe gyökeredzett lábbal állok és képtelen vagyok moccanni. - Jó lenne tudnom, hogy még mindig Dylan? -  Ace kérdőn néz rám. Az arcomon szerintem kiütéses, elégéses, kivörösödéses mindenféle tűzvörösbe játszó színek villannak fel, kiszárad a torkom és szinte fuldoklom a vallató tekintete alatt.
• Ezt… hogy érted?
• Még mindig szerelmes vagy Dylanbe? Dylan az egész szitut elmesélte nekem szóval, még mindig...csak Dylant látod vagy belefér más is a fókuszpontodba? -  elfelejtek levegőt venni. S közben meggyulladtam. Magam vagyok az égő csipkebokor. Te jó ég! Nem hiszem el! Ezt…. nem tudom felfogni! Ace! Visítani tudnék!
• Egyáltalán nem vagyok már szerelmes Dylanba. Itt élek vele, milyen gáz lenne már! Eleve az anyám pasija. Az már a múlt! - fujtatom fuldokolva és félek, hogy össze fogok esni, mert Ace közelebb lép.
• Ez… egészen jól hangzik - a fejem mögött támaszkodik a tenyerével és a számra simítja a száját. Kólaízű a szája. Hűvös, édeskés. A nyelve a fogaim közé furakszik. Én meg ledermedve, reszkető lábakkal állok. Megkövültem. Fel sem fogom, hogy viszonoznom is kellene a csókot, vagy valahogyan reagálni. Csak állok hitetlenkedve. Rezzenéstelenül, mint egy darab fa. Várom, hogy véget érjen a támadás. Ace megemeli a fejét.
• Nagyon keserű a rúzsod. Hallottál már ízesített, illatosított szájfényekről, valami eper vagy csoki jobb lenne - húzódik el. Tátott szájjal bámulok rá. Megnyikkanni se tudok. Szerintem valami beakadt a fogaskerekeimbe, mert totálisan üres a fejem.
• Nem gondoltam, hogy ma este ezt fogom csinálni - szerintem sípol a tüdőm. Levegőért könyörög. Kikerekedett szemmel kapkodom a levegőt, de nem sokáig jut rá lehetőségem a számon át, mert Ace újra birtokba veszi az ajkaimat. Ujjaival az arcomat érinti, és a tarkómnál beletúr a hajamba. A kanapéra húz, és közben megállás nélkül trenírozza az ajkainkat. Sejtésem sincs mióta csináljuk, de bizsereg a szám és az fix, hogy ő nem akarja abbahagyni. Libabőrös leszek, ahogy megérzem a forró tenyerét a csupasz derekamon. Őrülten be van indulva, és képtelen vagyok kezelni a helyzetet.

Goodnight Moon

Dylan délután megy dolgozni. Dél körül minden nap összefut Ace-el. Már mindig tudom, mikor érkezik az utcába Ace. A nyitott ablaknál hallani, ahogy az autójában dübörög a zene. Dylan lesétál, beül és elhúznak. Egészen a szombat esti buliig nem esik le, hogy mit csinálhattak. Azt hittem aznap Dylan is dolgozik, de nem. Vagyis ötletem sincs, hogy fogok kijutni a klubig és egészen addig nem tudom, amíg négy óra tájékán nem hallom meg a jól ismert tuc-tuc tompított hangokat. Két rövid dudálás. Épp az ablakhoz akarok settenkedni, amikor Dylan bekopog rám.

• Liv, kész vagy?
• Mi az hogy kész vagyok? - kiáltom ki.
• Úgy volt, hogy ma meg akarod ismerni a techno világot - kilépek a folyosóra és bámulok Dylanra.
• Azt hittem elviszel. Este.
• Mi? Dehogy. Szerinted az ember a szabadnapján is a munkahelyére akar menni? A közelébe se megyek a klubnak ma. Igyekezz, mert Ace nem fog rád lent várni - jelenti ki Dylan. Két másodperc kell, hogy teljesen leizzadjak. Ace fog elvinni? Oké, hogy elhívott, hogy megnézzem munka közben, de… hogy ő maga vigyen a saját Fordján?
• De… de - hápogva nézek végig magamon. Azt hittem még óráim vannak hátra.
• Tik-tak Liv. -  Türelmetlen dudahang támasztja alá Dylan sürgetését.
• Ó! De miért nem mondtad? - csattanok rá.
• Addig lemegyek elszívok egy cigit - indul el Dylan a kijárati ajtó felé. Dylan szándékosan csinálta. Hogy ne készüljek túl, hogy ne legyek kifestve, hogy esélyem se legyen bulizósnak kinézni. Dylan szeret titkokat őrizni, vagy információt visszatartani nem tudom. De ha Ace-ről van szó, akkor Dylan olyan, mintha némasági fogadalmat tett volna. Vagy törölték volna az emlékeit. Ace csak fizikai valójában jön és megy, róla beszélni nem lehet. Öt percem van? Az öcsém szobájában egy komód az enyém. Most feltúrom az egészet.  Egy fekete nadrágot kapok magamra és egy felsőt. Anyám követ a fürdőszobába.
• Biztos el akarsz menni?
• Persze - nem értem miért bizonytalanít mindig el.
• Ne légy Ace terhére jó?
• Jó!
• Viselkedj rendesen! - csak szájfényt teszek fel és fülbevalót és átfésülöm a hajam. - Mentem! - jelentem ki. Ace és Dylan a Ford mellett állnak. Dylan cigizik, Ace bólogat. Csak Dylan félmondatát kapom el
• ...aztán figyelj rá, jó? - Ace megigazgatja a sapkáját és beül a kormány mögé. A hátsó ülésre akarok ülni, de ismét teljesen tele van. Most zsákok foglalják el hosszában a hátsó üléseket. Mellé kell ülnöm. Már megint. Ahogy becsapom az ajtót ránézek.
• Nem akarok ma zenét hallgatni - jelentem ki.
• Akkor nagyon rossz esti programot választottál - jegyzi meg Ace és gondolom azt hiszi nagyon humoros.
• Úgy értem a kocsidban - magyarázom.
• Hát akkor nagyon rossz kocsiba is ültél - rámvigyorog és elindítja Edwin Collinstól a Girl like yout. Hátravágom magam az ülésben. Nem hiszem el. Tele a kocsija ezzel a számmal. Mindenütt szól, elég komoly hangtechnikája van a kocsiban. Valószínűleg feltuningolta, de mivel hátra sosem látok fogalmam sincs mi lehet hátul. Itt elől semmi komoly nem tűnik fel. Miért játssza ezt a számot itt? Mikor ketten vagyunk a kocsijában? Ace rezzenéstelenül vezet. Megy a szám, amit nem tudok már máshogy értelmezni, a szövege miatt tette be? Mit akar tőlem?
• Öhm… ebben a kocsiban akár egy bulit is lehetne rendezni.
• Ja a fél csomagtartóm az erősítő. Most a költözés miatt szívok is vele - morogja Ace.
• Beköltöztél? - most kezdi értelmét nyerni, hogy Dylan miért volt minden délután Ace-el. Segített neki a költözésnél.
• Fogjuk rá. Egész héten festettem, alig aludtam. Még elugrunk hozzám, mert ezeket bedobjuk. - bök maga mögé. Elhagyjuk a békés környéket és Manchester mélyipari negyedébe érünk. Ace szüntelen fékez, mert mindenféle alakok vágnak át az úttesten.  - Ma semmi bulis dekoráció? - kérdezi, nem néz, de nyilván már megállapította, hogy nem festettem túl magam.
• Nem jutott rá időm.
• Hogy megy a matek?
• Nálad van a matek példatáram - legyen már vége ennek a számnak!
• Aha. Hoztam. Hátul van. Egy meg egy? - Ace rámnéz én meg nem tudom mit csináljak. Nevessek? Sértődjek meg? Ace arcán egy rezzenés sincs. Mit csináljak? Végül elillan a pillanat és nem reagáltam le. Ace sebességet vált. Szerintem Manchester leglehangolóbb utcájában lakik. Szemetes az utca. Lepukkantak a házak. Annyira ipari, ami tényleg Manchester legalja. Ez egy rázós utcarész. Ace kikerül egy csapat suhancot és szélre gurul, lefékez. A srácok vagy heten-nyolcan kisebb csoportosulást alkotnak. Nagyon fura alakok.
• Na megnézed? - húzza ki a slusszkulcsot Ace. Látja, hogy merőn a srácokat bámulom.  - Ja drogot árulnak, errefelé ezen nem kell meglepődni - felé fordulok, kicsit leesik az állam. Hallottam róla, hogy létezik ez a fajta Manchester is, de most itt van előttem.
• Öhm… miért költöztél ide? - nyögöm ki.
• Hát kellett egy kert. a belvárosban a tetőtéren laktam és a lift is, a folyosó is, meg a kecó is mindig kicsit a cuccaimtól volt szemetes - Ace felnyitja a csomagteret. Hátrasétálok és bekukkantok a csomagtartóba. Hatalmas vörös hangszórók bámulnak rám. Úristen. Ezzel egy egész futballpályát meg lehetne tölteni hanggal. - Jól szólnak nem?
• Aha - ámulok. Nézem ezt a nagyon komoly berendezést itt magam előtt, egy csomagtartóban. Egy nyamvadt csomagtartóban! Minek ide zene?
• Becuccolok - Ace a hátsó ülésről kipakolja a zsákokat, háromszor fordul. Addig feszélyezetten állok a Fordja mellett és óvatosan a suhancokat figyelem a járdaszegélyen. Ace sietősen jön- megy és már be is vágta magát a kocsijába. Sietve én is bemenekülök Ace mellé.  Ace az audióberendezést kezdi megint állítgatni.
• Tényleg nem akarok zenét! - szólok rá.
• Jól van - morogja, s már azt hiszem most igazán felfogta, amikor némi csend után felhangzik az autót megtöltve a Depeche Modetól az Enjoy the Silence és Ace gázt ad. Ennyire viccesnek tartja magát?
• Ace! - szólok rá.
• Liv! Lazulj már egy kicsit! Annyira görcsös vagy - nem nevet. Sőt talán most találom először igazán őszintének és komolynak.

A klub ma másabb. Nagyon másabb, mint azon az estén, amikor itt voltam a születésnapomon. Ma alapvetően megrökönyödve látom magam körül a részeg Manchestert. Kicsit, ijesztő. Örülök, hogy Ace-el jöttem, mert tényleg ijesztőnek találom. A harsány fiatalokat, a meztelen hasat villantó lányokat, az ízléstelen ruháikban. Ráébredek, hogy egy nagyon más világban élek. Kisvárosból jöttem, ahol a családommal van tele a környék. Ahol a boltok ötkor bezárnak, ahol a főtér az egyetlen látványosság és központi hely, ahol a tengerhez kimenni a legnagyobb kaland. A klub előtt még csak néhányan lézengenek. Főleg férfiak. Nem annyira suhancok már. Ace magabiztosan halad előre. A gyárépület mögé parkolt, így az oldalbejáraton megyünk be. Betonfalak és neonfény világít.

• Akarsz matekozni? - kérdezi Ace, miközben kilöki a csapóajtót..
• Nem? - kérdezem, és Ace-t figyelem.
• Lehet unni fogod magad - a kijelentése nekem szól. Mert beszóltam, hogy tuc-tuc zenét nyomat.
• Majd téged nézlek - ráharapok a nyelvemre. Hát ezt nem hiszem el. Komolyan ezt mondtam?  Ace visszafordulva rámnéz és a sapkáját igazgatja. Nem reagál, Megfordul és a folyosóról bemegy a terembe. Istenem! Nem hiszem el, hogy kimondtam, hangosan, hogy azért jöttem, hogy őt nézzem.  Komolyan azt mondtam, hogy őt fogom bámulni, hogy ne unatkozzak? Miért nem süllyedek el ilyenkor? Legalább csak annyira, hogy ne kelljen Ace szemébe néznem. Bár szerencsére nem is kell, mert Ace láthatóan nem foglalkozik velem. Bevonul a klubba.
• Csá! Két kóla lesz - szól oda Norának. Nora a pultra könyökölve követi Ace-t a tekintetével.
• Ma harapós kedvében van -  tudom miért ő a pultos lány, nagyon jó dekoltázsa van.  - Vele jöttél? - néz.
• Én nem. Mármint… elhozott a kocsiján - nyögöm ki és elpirulok. Nora a pultra rakja a két poharat és megemeli a szemöldökét
• Jó szórakozást Liv! - kacsint rám  nem pajkosan, kicsit inkább unottan és a pult másik végére megy. Mire felérek a keverőhöz Ace már levette a pulóverjét és felkapcsolta a fényeket. A kábeleket dugdossa össze. A keverő a fülke előtt egy hosszú asztalon áll, előtte egy szintetizátor és talán lemezjátszó szerű fémlapok.  Sehol nem látom a laptopot. Mi lesz itt? Az asztalra teszem a poharakat. Ace a keverőre teszi a fülhallgatóját és bekapcsolja az alapdobot. S az egész szerkezetet otthagyja. A termet betölti az alap tuc-tuc. Ace bemegy a fülkébe és pakolászik. Jön-megy, a keverőpulton néhány kiálló kis csúszkát állít. Jobban pörög az elektronikus dob és néhány effektet nyom hozzá. Két perce megy az az alap ritmus, mikor Ace átsétál a pulthoz, felveszi a poharát és belekortyol a kólába. Állítgatja a tekerőket. A hangsávpaneleket nézi. Időnként igazgat rajta ezt-azt. Az egész szerkezet villog. Én is leveszem a pulóveremet és a derekamra kötöm. Acet figyelem. De tényleg. És nem unatkozom.  Most nincs annyi fény, mint amikor hét közben a gépnél ült és mixelt. Csak a keverő világít. Ace rám sem néz. Jön-megy. S rájövök ma nem fülkében ülős bulit fog nyomatni, hanem valami nagyon mást. Amikor kihozza a fülkéből a saját forgószékét s lerakja azt hiszem biztos ráül, mindaddig, amíg felém nem gurítja, hogy én üljek le. Leereszkedem a székére és a fülke üvegfalához gurulok teljesen. Ace-t oldalról látom, s Ace a keverőhöz lép.
• 
  
• A CD-n elindít egy számot és mélyebb basszust ad hozzá. Alig lehet felismerni a számot, én nem is ismerem. Aztán időnként leveszi a mélyhangokat, megállítja a forgást és meghúzza, a számot, majd lehúzza a teljes effectet és hagyja a számot pörögni. Csak a refrént hagyja, aztán visszakapjuk a mélyet és újra effektek váltják egymást. A sötétben alig látom, de most Ace finoman a fejével biccenti az alapritmust, s ahhoz igazítja az effekthatásokat.  Fel sem fogom, hogy közben odakint besötétedett, egy fénytechnikás lehet valahol, aki a teremben kezeli a fényeket és csak Ace mozgásából jövök rá, hogy tulajdonképpen már túlléptünk a bemelegítésen, és javában tart a buli. Annyira lekötött Ace bűvösködése a keverőnél, hogy fel sem fogom az idő múlását. A Techno alapdob nem áll le. Tehát nincs szünet. Folyamatosan megy a monoton gépi ritmus, s Ace időnként húzásokat csinál ido-oda csúszkáltatva a CD-t.
• A szintetizároron bejátszik egy rövid dallamot, s ez lesz rögzítve, amit időnként bedob az alap közé és ezt a dallamot kezdi variálni. Feldolgozni és újraértelmezni. Lassítva, gyorsítva és a hangsávokat csúsztatva, elvéve és váltogatva. Öblösebbé, távolibbá és közelebbé hozva. Rengetegen vannak a klubban. Szerintem odalent lépésnyi hely sincs. Csak fejeket látok távolabb a korlát mögött a keverőpult előtt. Ace apró fejbiccentésekkel fürgén mozog le-fel, ide-oda, tartja a ritmust és egészen kimatekozott műszaki precizitással dobja be az effekteket, váltja a ritmust, a dalt, nagyon- nagyon ütős az egész. Nem vagyok a techno híve, de értem, azt, amit csinál. Ahogy felépít egy feldolgozást egy variánst és egészen van benne egy kiszámíthatóság, ugyanakkor egy kiszámíthatatlanság is. Van, amikor lehet tudni, hogy jön a basszus és az felé haladunk, hogy várakozunk valami többre, és amikor megadja, akkor az egész tömeg őrjöng odalent, és van, az, amikor mindent elvesz és ráadja a lágy zenei részt, és valamilyen hihetetlen módon ettől is mindenki megőrül odalent a dühöngőben. Őrületes a buli és Ace mozgatja az egészet. Mint egy hatalmas karmester, a zenekert, az orgonista az orgonája mögött fent a karzaton, az egész nyájat irányítja. Ezzel a villogó panelsorral itt. A zene irtó hangos.
• 
  
• Zúg a fülem tőle és dübörög a tüdőm, a padló rezeg a talpam alatt.  Most kezdem megérteni, hogy Ace miért számít nagyon jónak, amikor az egyetlen általam is ismert számot hallom az ő feldolgozásában, a Shivaree Goodnight Moon című száma. Eszméletlenül pörgős az egész és nagyon jól meg van tervezve, fel van építve, átkomponálva, egyszerre a régi és mégis egy teljesen más szám. Ez valahol tényleg egy alkotás. Ezen az estén nincs kérés, nincs mix, ez nem az a hétköznapi buli, amin voltam. Itt csak Ace irányít és ő dönt, hogy mi lesz és hogyan. S nagyon jó bulit csinál, egyszerre táncos és egyszerre techno és egyszerre játék a zenével, a ritmussal, van valami ügyes technikázás az egészben, és mégis egy halálosan pontos precizitás, egyszerre váratlan és szabályszerű az egész. Minden tökéletes. Egy percre se érzem azt, hogy nincs minden a helyén ebben az egész rendszerben, amit hallok. Mindennek van helye és mégsem unalmas, mert nem lehet tudni, mi lesz a következő pillanatban.
• 
  
• Dallamot kapunk, vagy basszust, elvesz, vagy megad mindent. Őrületes bulit pörget és tényleg maximálisra hajszolja a hallgatóságot. Nincs megállás, nincs mosdószünet, semmi. Csak a zene. Már jó ideje inni sem ivott Ace. Csak sietve itta meg egy órával ezelőtt az egyik pohár kóláját, de azt is két másodperc alatt döntötte le. Acet figyelem, szinte le sem veszem róla a szemem, nagyon koncentrált, kicsit transzban is van szerintem. Nem olyan, mint a hétköznapi buliján, ahol Dylan-nal azért váltott egy-két szót. Itt senki meg sem zavarhatja. Teljesen ura a zenének,amit játszik és mégis van egy szolgai alázata a zene felé, mindahhoz, amit kihoz ezekből a gépekből. Döbbenetes. És tényleg jó. Odaüt az egész. Lehet, hogy lenéztem a technot, de most kezdtem megérteni a nagyságát ennek az egésznek, hogy mennyire komolyan ott kell lenni és tudni, hogy mit kell csinálni. Több órás kemény munka és nincs megállás. Hajnal fél kettőkor van vége a bulinak. Igazán abból veszem én is észre, hogy Ace kevesebbet sürög-forog a keverő körül, már kevesebb az effekt  és van egy kis levezetés szakasza. Főleg azért, mert így hagyja elszállingózni a bulizókat. A vége ugyanaz mint az elején. Megy az alap gépi dob.
• 
  
• A terem iszonyat szemetes maradt a bulizók után. Ace futólag odapillant rám, én meg csak meredek rá a sötétben, mint egy megriadt kisállat. A zene felett hatalma van, azokkal a ketyerékkel ott maga előtt. S most ettől úgy érzem, hogy felettem is hatalma van. Ace leveszi a fülhallgatóját és eltűnik. Valószínűleg a mosdóban volt, mert ahogy jön vissza a pulcsija rajta van és a fejhallgatót is hozza, felhajtja a második pohár kóláját, most indulás előtt. A müanyag poharait kidobja és lassan leveszi a dobot is. Fülsüketítő a csend. A fülem sípol. Alig hallok. Azt hiszem én is transzba kerültem. Fel sem fogom, hogy Ace a kezem után nyúl és felhúz, mert vissza akarja vinni a székét a keverőfülkébe, a helyére én meg rajta ülök mint aki odaragadt. Ahogy megállok a lábamon már el is engedi a kezemet és felkapja a forgószéket és beviszi az asztala elé a fülkébe.
• Mehetünk? - kérdez rá, a hangját teljesen tompán hallom. A nyelvem a szájpadlásomhoz tapadt. Megszólalni is képtelen vagyok. Csak bólintok, s követem Acet. A fordba rogyok Ace mellé, és Ace elindítja azt a számot, amit felismertem a buliban. Az eredeti szám megy Shivaree-től a Goodnight Moon. Manchester sötét utcáin haladunk, sárgán villognak a lámpák. Elhagyjuk a bulikörnyéket és az alvó körzetbe érünk. Zsong a fejem, zúg a fülem. Ace jó lendülettel vezet és közben suhannak el mellettünk a vörös házak.  És szól ez a szám, ami egyszerre nagyon tetszik nekem. Képtelen vagyok megszólalni. Még mindig az éjszaka pörög előttem. Ahogy Ace karját megvilágítja a keverőpult, a buliból érkező fényeffektek. Ahogy járnak az ujjai a csúszkák és kiálló pöckök között és közben valami csodát művel a levegőt átszelő hangokkal. Fel sem fogom, hogy megérkeztünk. Ismétlésen van a Goodnight Moon, mert nem váltott a szám, még mindig az megy. Ace a kormányon pihenteti a karjait, s maga elé néz. Aztán rám.
• Tetszett? - rekedt a hangja. Most látom először a szemén, hogy fáradt.  Alig bírom szétnyitni az ajkaimat, erőtlenül megnyalom az ajkamat.
• Nagyon - reszelős a hangom. Órák óta meg sem szólaltam. Csak némán bámultam Acet. Ace egy lassút biccent, aztán az állam alá nyúl a mutatóujjával és lassan átsimít az arcélemen, s megérinti a hajamat. Esküszöm azt hiszem, hogy meg fog csókolni. És nem lenne ellenemre.
• Jó éjt holdacska! - súgja rekedten. Most ülök először úgy Ace kocsijában, hogy nem zavar, hogy zene szól. Csak nézem Acet, s ő engem. Még soha nem láttam, hogy ennyire sokáig nézett volna rám direktbe. Shivaree suttog közénk a hangszórókból és nem akarok kiszállni a kocsijából. Életemben először van egy hely, ahol szeretnék maradni. Kimerevíteni a pillanatot és örökre abban maradni. Ace már visszahúzta a kezét, istenem bárcsak megcsókolna. Talán még soha nem vágytam így senki csókjára, mint most Ace-re. Igen… még Dylanre sem. De Ace nem moccan. Csak néz rám. Úgy, hogy nem tudom, mit akar, mit gondol, mit érez. Semmit nem tudok. Azon kívül, hogy tényleg baromira jó DJ. S ez a baromira jó DJ lehet… hogy bejön nekem.
• Jó éjt! - súgom vissza, s kinyitom az ajtót, s lassan kiszállok, s becsapom az ajtót magam mögött. Ace a Goodnight Moon-al bent marad a kocsiban. Most nem olyan hangos a szám, nem hallatszik ki a kocsiból. Valószínűleg elég komoly hangszigetelése is lehet a Fordjának. A lépcsőházig sétálok. Ace még mindig nem adja rá a gyújtást. Ahogy beütöm a kódot és becsapódik mögöttem a lépcsőházajtó, akkor hallom meg Ace fordjának jellegzetes motorhangját. Ma este történt valami. Még nem tudom mi. De mindenképpen történt valami. Velem.