Gyógynövényhatározó

Charlotte gyógynövényhatározót lapozgatva haladt az erdőben. Szeme megakadt a fatörzsek mohafutotta kérgén. Az átszűrődő napfény megvilágította az erdőt. Fényfoltok tarkították a fákat. Olyan mély volt a csend, mint Londonba soha. Charlotte újabb növényt azonosított a fenyvesek növényvilágából. Elégedetten tett egy apró pipát a lap szélére a grafitceruzával. Mély lélegzettel nézett fel a feje fölé magasodó lombkoronákra. Ismét érezte azt a tompa húzást a fejében aztán az ágak mintha örvényként szippantanák magába, enyhén forgott az ég felé az erdő lombkoronája szűkülve látta a kék eget a feje felett. Mintha egy tornádó szemében lenne. Csak néha szédült. Talán a gombakúra mellékhatása? Charlotte az egyik fatrözsnek dőlve várta, hogy a szédülés elmúljon. Lehunyt szemmel várta, hogy a körforgás alábbhagyjon. Avarzizegés hallatszott. Charlotte kábán nyúlt rejtett zsebébe, s az apró colt-ot, előhúzva lassan kibiztosította.

-          Állj ki vagy! – kiáltotta el magát, s megrázva a fejét ellépett a fatörzs mellől. A göndör hajú suhanc tátott szájjal bámult rá.

-          Aaaaz… igen! – nyögte Robin olyan döbbenettel, hogy elkerekedett szemeivel a colt csövét nézte.

-          A feleségem – vihogta Lionel, és Robint megkerülve Charlotte felé indult, s kivette a nő kezéből a fegyvert és visszabillantette a biztosítókart.

-          Bárkire rálő, akit nem ismer? – mordult Robin és Charlotte mellett elhaladva egy hideg pillantást vetett a nőre.

-          Egyben vagy nem? – vetette neki vissza Charlotte.

-          Nő kezébe fegyver nem való – nézett Robin sötéten Lionelre.

-          Charlotte tud vigyázni magára – védte meg a nőt Lionel.

-          S a környezetére is? – sziszegte Robin Charlotte-ot fürkészve.

-          Senkit nem bántott, nem lőtt senkire, most mi bajod? – nézett értetlenül Lionel. – Igenis jogos, ha meg akarja védeni magát. Veszélyes az erdő, te is tudod. Sokan elfelejtik, hogy a birtokos tulajdona. Nem akarom, hogy Charlotte bárminek is áldozatul essen.

-          Csak maga keresi a bajt – vetette oda foghegyről Robin és öles léptekkel megindult.

-          Ezt hogy értetted! – csattant rá Lionel és Charlotte-ot ott hagyva unokaöccse után indult. – Válaszolj cseszd meg! Hogy értetted!? – ragadta meg Robin vállát és visszarántotta.

-          mit?

-          A feleségemről beszélsz! Mit akarsz azzal mondani, hogy maga keresi a bajt?! Valami bajod van vele?

-          Nekem? Nincs. Azon kívül, hogy alig egy perce még fegyvert szegezett rám a SAJÁT erdőmben! – nézett vissza sötéten Charlotte-ra miközben mondta. – miért adtál neki fegyvert? miért engeded, hogy fegyver legyen nála, amikor ilyen állapotban van?

-          Milyen állapotban? – ráncolta a homlokát Lionel.

-          Be van szívva, nem látod? – nyomta a kalapját a fejébe Robin.

-          Miiicsoda? TE meg miről beszélsz? – húzta össze a szemét Lionel.

-          Előbb vele beszélj! Na én megyek! – tárta szét a karját Robin és elfutott. Lionel visszanézett a feleségére. Charlotte karba tett kézzel állt, majd sarkon fordult és megindult az ellenkező irányban. Lionel egy ideig habozott, majd a felesége után szaladt.

-          Charlotte! Charlotte! – kielőzte a nőt és megállt előtte.

-          Tessék! – csattant rá haragosan Charlotte.

-          Beszedett valamit? – nézte fürkészve a nőt Lionel.

-          Én? Dehogy – fújtatott Charlotte, s közben egy kósza szőke tincset kisepert az arcából. Ügyetlen volt a mozdulat. Lionel nem hitt neki. Kirántotta a nő kezéből a gyógynövényhatározót és belelapozott. Minden már ismert növénynél pipa volt, az alkalmazottaknál pedig Charlotte behajtotta a lapok csücskét. Lionel.

-          Adja vissza! – szólt rá erőtlenül Charlotte. Lionel ingerülten forgatta át a könyvet, mire rátalált, amit keresett. – Ezt szedi? – mutatta a nő felé a gomba ábráját. Charlotte határozottan állt, de a szeme furcsa fénnyel csillogott. Fátyolos volt a tekintete. Enyhén rózsapíros az arca. Miért nem tűnt fel neki az, ami Robinnak egy pillanat alatt? Charlotte szeme nem szerelmesen fátyolos, hanem zavaros. Az arcán nem pirosító van, hanem enyhe lázszerű rózsapír. Lionel faképnél hagyta a nőt és a világítótorony felé vette a lépteit.

-          most meg hová siet? – kiáltotta utána Charlotte. Lionel  berontott a világítótoronyba, fel a keskeny lépcsősoron, Charlotte hálószobájában az ágyára dobta a gyógynövényhatározót, és az ágy melletti asztalkára nézett. Egy liter bor, benne hat telt gombafej úszkált. Mellette a tálcán egy borospohár félig tele a gombás boros egyveleggel. Charlotte beérte, és csendben figyelte férje szemlélődését, az ajtókeretnek döntötte a fejét és figyelte a férfit.

-          Mióta? Charlotte mióta szedi?

-          Hümmm? – nézett fel rá álmosan Charlotte. – Nem is tudom. Talán.., egy vagy két hónapja – bólintott rá bizonytalanul Charlotte.

-          Forrázza vagy áztatja? – kérdezte komoran Lionel.

-          Csak áztatva – felelte Charlotte.

-          Mennyit tud a hatásáról? – faggatta Lionel.

-          Fogamzásgátló hatású – vágta rá dacosan Charlotte.

-          Nem is feküdtünk le egymással.

-          Preventív jelleggel – húzta fel a szemöldökét gúnyosan Charlotte.

-          Milyen mennyiségben szedi?

-          Fogalmam sincs. Esténként mindig iszok egy pohárkával, hogy jobban aludjak – biccentett Charlotte.

-          Tudja, hogy ennek a gombának tudatmódosító hatása is van? – kérdezte Lionel.

-          Ezt hogy érti?

-          Hogy olyan mint az ópium. Másabb. Nincsenek hallucinációi?

-          Nem tudom – felelte rá bizonytalanul Charlotte.

-          Miért csinálja ezt Charlotte?

-          Dacból? nem tudom. Mert a férjem nem enged közel magához? Nem tudom. Mert az örökségem sem volt elég, hogy egy vonzó fiatal férfi megkívánjon annyira, hogy a kedvét töltse rajtam? – nézett fel rá kiábrándultan Charlotte.

-          Az isten szerelmére Charlotte. Szeretem magát, hát nem látja, nem érzi, hogy mennyire?

-          Mutassa meg, hogy mennyire! – csattant rá haragosan Charlotte. – Engem nem érdekelnek a szavak. Sosem érdekeltek, bizonyítsa be. Ahogy elrabolt. Ahogy kirabolt. Ahogy feleségül vett. Vegyen el mindent. Azt is, amit egy férfi csak egyszer vehet el egy nőtől. Az érintetlenségem. – Charlotte a komódhoz lépett és a felső fiókból egy nagyobb ládát emelt ki – feltette a komód tetejére és felnyitotta a ládát. – ennyi elég lesz? Egy éjszakára? Nem mertem odaadni, sosem volt elég bátorságom. Lefizethetem.

-          Maga őrült! – nézett rá Lionel hitetlenkedő nevetéssel.

-          Mert meg akarom magát vásárolni?

-          Nem. Hanem mert ennyi pénzt itt tartani…nem biztonságos – grimaszolt Lionel és visszacsapta a láda tetejét. Charlotte-ra nézett. – Mennyire józan?

-          Szerintem túlságosan is, ehhez a kérdéshez – fintorgott Charlotte.

-          Helyes – fogta meg az asszony kezét Lionel és az ágy felé húzta.

-          Mit művel? – huppant le az ágyra, ahogy Lionel finoman meglökte.

-          Mégis mit gondol? azt, amit nem tudott józanul kivárni. Azt hittem felnőtt ahhoz, hogy végigjátszunk egy izgalmas várakozási periódust. De nem, maga helyette gombákkal kábította magát. S elmerült a vad hallucinálásaiban.

-          Fantázia – javította Charlotte, miközben nézte, hogy Lionel teljesen meztelenre vetkőzik.

-          Ugyanaz. Bizonyítékot akar Charlotte? Készüljön fel rá, hogy ma éjszaka megkapja! – mászott felé az ágyban Lionel.